hirdetes

12 történelmi úti cél Európában, amikről ritkán hallunk, pedig meseszépek

VN
12 történelmi úti cél Európában

A Wieliczkai sóbányák – Lengyelország

Amikor az ember Európa történelmi látványosságai után kutat, bizonyára nem arra számít, hogy egy lengyel sóbányával találja szembe magát. Azonban, ha a Wieliczkai sóbányákról van szó, akkor ez nem is állhatna messzebb a valóságtól.
A bánya a XIII. században kezdte meg működését és egészen 1996-ig folytak benne a munkálatok. Az évszázadok alatt azonban nem csak a kitermelésre jutott idejük a bányászoknak, akik több ezer szobrot és egy egész föld alatti katedrálist is kivájtak a földből. Nem meglepő tehát, hogy a Wieliczkai sóbányákat Lengyelország történelmi emlékműveiként tartják számon, és hogy az UNESCO is kulturális, illetve természetes virágörökségi helyszínnek nyilvánította.

hirdetes
A bányák az évszázadok során költők és írók találkozóhelyéül szolgáltak, tartottak bennük földalatti koncerteket is, illetve több neves művész (például Goethe és Chopin) is megfordult bennük.

Rilai kolostor – Bulgária

A bulgáriai Rila-hegységben, Szófia városától délre található az ország legnagyobb ortodox kolostora. A Rilai kolostor az idegen megszállások során az ország egyik legfontosabb kulturális és vallási központjának számított, és a mai napig szerepel a nemzet bankjegyein is.
A kolostor mai megjelenésének nagy részét a XIX. században, a bolgár nemzeti megújulás idején nyerte el, habár története egyesek szerint egészen a X. századig nyúlik vissza.

hirdetes

Urbino – Olaszország

Urbino egy tökéletesen megőrzött, falakkal körbekerített település Olaszország Marche régiójában. A híres festőművész, Raffaello Sanzio szülővárosa egy hegy oldalára épült, és külsőre nem sokat változott Federico da Montefeltro uralkodása (1444-1482) óta.
Számos román és barokk templom a mai napig áll a városban, ahogy megannyi más épület is, amik egykor a helyi nemesek tulajdonait képezték. Külön említést érdemel az Albornoz erőd, amelyet a pápa követei építtettek a XIV. században. A város központjában található a Ducal palota, amelyben ma egy reneszánsz festménykollekció is megcsodálható.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Magyar huszár

Magyar huszár: A huszár a 15. században Magyarországon kialakult könnyűlovassági fegyvernem... Tovább

Kereszténység

Kereszténység  A kereszténység  egyistenhívő vallás, amelynek... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Európa Kirándulás Programajánló Utazás
X
Kövess minket facebookon!