Húsvét – Húsvéti szokások, húsvét Magyarországon, húsvéti ételek, húsvéti népszokások

Húsvét – Mi is a húsvét, mit ünneplünk húsvét idején?

A kereszténység legnagyobb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe a húsvét. Jézus, pénteki keresztre feszítése utáni harmadik napon, vagyis vasárnap feltámadt, a Biblia szerint. Halálával megváltotta az emberek bűneit, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A valláson kívül a tavasz eljövetelének ünnepe is, melyet március vagy április hónapban tartanak. A korábbi zsidó vallási ünnep, a pészah a húsvétnak megfeleltethető ünnep, ami az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is egybeesik, melyeknek elemei a feltámadás, illetve az újjászületés. 

Húsvét – A húsvét időpontja

Legkorábban március 22-ére, legkésőbb április 25-ére esik a nyugati kereszténység húsvétvasárnapja. A húsvét, és a hozzá tartozó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak, vagyis nem esnek ugyanarra a napra minden évben. Kevesen tudják, de a húsvét helyes időpontja nagyon gyakran vita tárgyát képezte régen, de még ma is. 2015 júniusában Ferenc pápa bejelentette, hogy a római katolikus egyház kész megváltoztatni a húsvétszámítás módját, azért, hogy a katolikusok húsvétja egybeessen más keresztény vallások húsvétjával. 

Húsvét – Húsvétvasárnap

Ehhez a naphoz tartozott az ételszentelés hagyománya. A délelőtti misére letakart kosárral mentek a hívők, melyben bárányhús, kalács, tojás, sonka és bor volt. A húsvéti bárány Jézus áldozatát, a bor Krisztus vérét jelképezi. A tojás pedig az újjászületés jelképe. Az egészben főtt tojás ugyanakkor a családi összetartást is jelképezi. A magyar néphagyomány szerint a családtagoknak együtt kellett elfogyasztaniuk a húsvéti tojásokat, hogy ha valamikor eltévednének az életben, mindig eszükbe jusson, hogy kivel fogyasztották el a húsvéti ételeket, és mindig hazataláljanak. A húsvét ünnepe akkora ünnep az egyházban, hogy nem egy napon keresztül, hanem nyolc napon keresztül ünnepelik. Utána még több héten át húsvéti idő van. 

Húsvét – Húsvéthétfő

Ezen a napon sok népszokás él, például a locsolkodás, a hímes tojás ajándékozás. A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja ennek a szokásnak, mely aztán idővel mint kölnivel vagy vízzel való locsolás maradt fenn napjainkig. Bibliai eredetet is tulajdonítanak a locsolkodás hagyományának, eszerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket. Régi korokban a piros színnek védő erőt tulajdonítottak. A húsvéti tojások piros színe egyes feltételezések szerint Krisztus vérét jelképezi. A tojásfestés szokása és a tojások díszítése az egész világon elterjedt. Más vélekedések szerint a húsvét eredetileg a termékenység ünnepe, amely segítségével szerették volna az emberek a bő termést, és a háziállatok szaporulatát kívánni. Így kötődik a nyúl a tojáshoz, mivel a nyúl szapora állat, a tojás pedig magában hordozza az élet ígéretét. A locsolkodás is az öntözés utánzásával a bő termést hivatott jelképezni

Húsvét – Húsvéti szokások

Az eredeti zsidó ünnepről az Ószövetségben olvashatunk. Ennek a lényege röviden az, hogy a zsidó nép Egyiptomból való szabadulásának emlékére rendelte Isten az ünnepet az alábbi rendtartás szerint: egy hétig a szabadulás előtt csak kovásztalan kenyeret ehettek a zsidók, tehát a tilalom nem a húsra vonatkozott, hanem a kovászra. A szabadulás napján az egy esztendős bárányt (vagy kecskét) tűzön sütve kellett elkészíteni, tilos volt a nyers és a vízben főtt hús fogyasztása.

 

A katolikus hívők Jézus negyven napos böjtjére emlékezve nem fogyasztanak húst, ez az eredeti böjt azonban nem ilyen volt, hiszen Jézus a sivatagba nem vitt kenyeret és vizet sem, mert a kísértő azt kérte tőle, hogy változtassa a köveket kenyérré, ha tehát lett volna nála kenyér, ez nem lett volna kísértés. Jézus azonban így válaszolt a kísértésre: "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik." (Máté 4,4) Tehát itt is megerősítést nyer az, hogy kenyeret nem fogyasztott. Ahogyan Mózes sem, amikor a Sinai hegyen "ott vala az Úrral negyven nap és negyven éjjel, kenyeret nem evett, vizet sem ivott."

 

Húsvét ünnepe

A magyar húsvét és az ahhoz kapcsolódó szokások

A tavasz a várva várt felmelegedésen kívül több ünnepet is magával hoz, amelyek közül a legtöbben kétségtelenül a húsvétot várják. A...

Húsvét ünnepe

Húsvéti locsoló versek, mondókák - Te mennyit ismersz fel belőlük?

Húsvétkor, főleg a locsolkodás alkalmával a hagyományok szerint a legények és a leányok is egy-egy verssel köszöntötték egymást....

Húsvét ünnepe

Rendhagyó húsvéthoz rendhagyó programok: 5 otthoni programötlet húsvétra

Ez a húsvét más, mint a többi. A világon végig söpört koronavírus járványra való tekintettel kijárási korlátozások vannak érvényben,...

Húsvét ünnepe

Húsvéti szokásaink nyomában: te tudod mit miért csinálunk húsvétkor?

Nemsokára újra elérkezik a húsvét, de mit ünneplünk pontosan ilyenkor? Sonka, tojás, jókat eszünk, a férfiak meglocsolják a nőket, a...

Húsvét ünnepe

Magyar húsvéti receptek

Húsvétkor mindig megtelnek az asztalok mindenféle hagyományos finomsággal. Az illatos sonkától kezdve a tojásokon keresztül az...

Húsvét ünnepe

Nem tudod, mit csinálj húsvétkor? – Megmutatjuk a legjobb programokat Magyarországon!

Nem tudod még, hogy mit csinálj húsvétkor? Akkor van egy nagyon jó hírem, cikkünkben most bemutatom a legjobb húsvéti programokat, amik...

Húsvét ünnepe

Last minute húsvéti programok 2018

Itt a húsvét, és elfelejtettél programokat nézni, de most rájöttél, hogy szívesen mennél valamerre? Szerencsére hazánk bővelkedik a...

hirdetés