'Silkó Noémi' cikkei

Silkó Noémi vagyok, 20 éves és jelenleg Budapesten élek. Az általános iskolát elvégezve még nem nagyon volt elképzelésem, hogy milyen irányba is menjek tovább, ezért is választottam egy angol tagozatos iskolát, a budapesti Leövey Klára Gimnáziumot. Azonban az a 4 év hamar eltelt és ideje volt dönteni a továbbiakról. Akkoriban azért már vállaltam egy két diákmunkát nyáron, de még év közben is. A hostesskedés és a mixerkedés alatt kezdett el bennem körvonalazódni, hogy körülbelül mi is érdekel igazán. Ezért is választottam a kereskedelem és marketing szakot, a Szent István Egyetemen, ahol jelenleg az utolsó, szakmai gyakorlatos félévemet végzem. Szeretek csapatban dolgozni és nagyon szeretem a mai napig azt, hogy szórakozóhelyeken is dolgozhatok, és sok emberrel találkozhatok, azonban most már szerettem volna kipróbálni magam egy kicsit másfajta munkakörben is, ami jobban kapcsolódik a marketinghez. Ezáltal jelentkeztem a Marketing Professzorok Kft.-hez is, hiszen itt most sok, tanulmányaimhoz jobban kapcsolódó dolgot tanulhatok. Az újságírás része az egyik legjobb dolog, hiszen olyan témákról irhatok, amelyek nem csak érdekelnek, hanem nagyon aktuálisak is. De emellett a gyakorlati időszak alatt folyamatosan tanulok még újabb és újabb dolgokat is egyaránt. Remélem, hogy hamarosan megszerzem a diplomám és ezután a jövőben  is folytathatom a céggel való közös munkát.

Külföldi hírek

Megszületett Lea Michele kisbabája, Kendall Jenner új pasija és még sok izgalmas hír a sztárvilágból!

Újabb sztárbabák, új sztárkapcsolatok és még sok izgalmas dolog, és a cikkünkben még sok izgalmas dologról olvashattok, ami nemrégiben...

Külföldi hírek

Újabb szigorítások szeptembertől, halálos autóbaleset és még sok minden, ami ezen a héten történt a világban!

Minden héten történik valami új, izgalmas vagy sajnos valami katasztrófa. Ezen a héten sem volt másképp. Ebben a cikkben összegyűjtöttük...

Külföldi hírek

Palvin Barbiék új sorozata, Sophie Turner édes üzenete férjénék és még sok izgalmas hír az elmúlt napokból a sztárvilágban!

Szerencsére kedvenc sztárjainkkal a hét minden napján történik valami új, valami izgalmas. Ez most sem volt másképp, szóval lássuk mi...

Magyarország látnivalói

Jön a hosszú hétvége! – Íme pár program lehetőség Budapesten és környékén!

Már közeledünk sajnos a nyár végéhez, de most még azért van időnk jó kis szabadtéri vagy bármilyen programra, főleg ezen a hétvégén,...

Külföldi hírek

Sztárhírek – Ez történt a múlt héten kedvenc celebjeinkkel!

Hollywoodban minden héten történik valami új, izgalmas vagy esetleg valami botrányos kedvenc sztárjainkkal. A múlt héten sem volt másképp....

Külföldi hírek

Újabb sztárbabák, újabb szabályok és még sok minden, ami ezen a héten történt a világban

Történések szempontjából nem minden hét egyformán izgalmas, de kedvenc sztárjaink most sem okoztak csalódást, emellett újabb...

Színes hírek

Gyakori hibák, amelyekbe könnyedén beleeshetsz lakásod berendezése során

Mindenki, a saját ízléséhez mérten tökéletesen szeretné berendezni otthonát. Azonban nagyon könnyedén bele eshetünk elég sok hibába....

<1 ... 34567