'Plesz Barbara' cikkei

Plesz Barbarának hívnak, 23 éves vagyok és jelenleg egy kisvárosban élek. Az általános iskola elvégzése után nyelvi előkészítős középiskolát választottam, a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolát. Közben diákmunkákat végeztem és betekintést nyerhettem édesapám vállalkozásába. Alapvetően céltudatosnak tartom magam, és jól dolgozom csapatban. Mindezek hatására döntöttem el, hogy tanulmányaimat Kereskedelem és Marketing szakon szeretném folytatni, és úgy gondolom, hogy jól döntöttem, amikor a Szent István Egyetemet jelöltem meg elsőként. Ezen a nyáron elérkezett a gyakorlati félév ideje, és ennek köszönhetően dolgozhatok a Marketing Professzorok Kft.-nél, amely nagy lehetőség, hiszen tapasztalatokra tehetek szert, és kipróbálhatom magam az újságírásban, ami számomra új dolognak számít. Ebben a munkakörben nagyon sok érdekes és aktuális témáról írhatok, amely alkalmas arra, hogy fejlődjek. Igyekszem eleget tenni a feladatoknak, és biztos vagyok benne, hogy a diploma megszerzése után hasznosíthatom majd az itt megszerzett tudásomat.  

Utazás

Nézzük, milyen programok várnak ránk ezen a héten!

Múlt héten is izgalmas programokkal várták a vendégeket országszerte, és ami azt illeti, ezen a héten sem kell aggódnunk, ugyanis a szüreti...

Házi Kedvencek

Nagyon népszerűek manapság az egzotikus állatok, de hogyan kell velük bánni?

A kutya és a macska talán még mindig az egyik legkedveltebb háziállat kategóriába tartoznak, azonban manapság már egyre népszerűbb, és...

Magyarország látnivalói

Miért érdemes ellátogatni Tatabányára?

Tatabánya megyei jogú város és Komárom-Esztergom megyében található. Budapesttől körülbelül 55 kilométerre helyezkedik el és több mint...

Magyarország látnivalói

Miért érdemes ellátogatni Szekszárda?

Szekszárd hazánk legkisebb területű és legkevesebb lakosú megyeszékhelye és megyei jogú városa. A Dunántúli-dombság határában fekszik,...

Magyarország látnivalói

Programok hazánkban

  Az ősz beköszöntével is sokféle programot találhatunk országszerte ezen a héten, amelyeket érdemes meglátogatni. Ebben a cikkben...

Házi Kedvencek

Hasznos tudnivalók a kutyatartással kapcsolatban

„A kutya az ember legjobb barátja”, ezt a mondást bizonyára mindenki ismeri. A kutya hűsége miatt tartják igaznak ezt a mondást....

Retró cikkek

Te gondoltad volna, hogy ilyen volt Budapest a 19. és 20. században?

Hazánk fővárosa csodálatos látnivalókat és lehetőségeket rejt magában. Ismerjük meg kicsit jobban a történelmét! Nézük milyen volt...

<1 ... 23456 ... 7>