hirdetes

Ezek a legkedvesebb nyári játékaink: múltidéző gyerekkori nosztalgia

Kontig-Jakab Gyöngyi
Legkedvesebb régi nyári játékaink

Cicázás- az egyik kedvenc gyerekkori játékunk volt

Nagy kedvencünk volt a cicázás is, amelyben két egér és egy macska játszanak egy labda segítségével úgy, hogy az egerek egymásnak dobálják a labdát, amit a macska próbál elkapni. Ha ez sikerül neki, akkor helyet kell cserélnie azzal, aki dobta a labdát, így ő egérré változik, a korábbi egérke pedig a macska lesz innentől, és a szabályok szerint folytatódik a játék. Mindenféle figurákat bevetettünk itt a macska kijátszásához.

Nagy kedvenc gyerekkori játékunk volt a rajzolás is

Gyerekként éltem haltam a rajzolásért, minden formában, ceruzával, vízfestékkel, zsírkrétával és krétával egyaránt, így adott is volt minden nyáron, hogy a kinti programok része kellett legyen az aszfaltrajzolás, ahonnan pedig egyenes út vezetett az ugróiskolázáshoz. Szebbnél szebb alkotások készülték, versenyeztünk, kinek az aszfaltrajza nagyobb, színesebb. Ehhez a programhoz csak kréták kellettek. Amikor meguntuk a rajzolást, jöhetett egy kis mozgás, az ugróiskolához krétával felrajzoltuk a mintát, és kezdődhetett is az ugrálás. 

Rajzolni ugróiskolát is, jajj de nagyon szerettünk

Az ugróiskolát mi sántaiskolának, sántikának is hívtunk, de ickázás néven is ismert volt. A játék a földre rajzolt vagy karcolt ábrán meghatározott szabályok szerinti, többnyire fél lábon való végigugrálással zajlott. Először kerestünk egy kavicsot, és az a játékos, aki következett, a kavicsot először az első négyzetbe kellett dobnia, majd féllábbal utánaugrani. Ezután fel kellett venni a követ, végig féllábon maradva, a második négyzetbe dobni, utána ugrani, majd így tovább, a végéig. A kettős négyzetbe mindkét terpesztett lábával egyszerre kell ugrani, az utolsó előtti négyzetet viszont ki kellett hagyni. Ha a végére ért, ugrásból meg kell fordulnia és most már kavics dobása nélkül visszafelé is végig kell ugrálni a mezőket. Ha esetleg nem a megfelelő négyzetbe sikerült dobni a követ vagy ugrás közben leért a lába, esetleg a vonalra lépett, vagy az utolsó előtti négyzetet bármilyen módon megérintette, ki kellett állnia, és a következő játékos jött.  A játék nehezítéseképpen a sikeres végigugrálás után úgy játszottuk, hogy guggolva ugrálással kellett teljesíteni ugyanezt a feladatot. Mondhatom, hogy itt történt a legtöbb baki, mókázás, esés, és nevetés.

hirdetes

Minden lány imádott gumizni!

És ha még mindig nem fáradtunk el, jöhetett egy kis gumizás a barátnőkkel.  Az én gyerekkoromban a gumizás volt az egyik legnépszerűbb játék, és nemcsak az iskolaudvarokon. Melyik lány nem rajongott érte? Te is emlékszel rá ugye? Ezt a játékot hárman játszottuk, egy körülbelül 3 méteres gumiszalagot tartottak ketten, miközben a harmadik lány ugrált rajta. Több fokozatban kellet elvégezni a kötelező feladatsort hibátlanul, ha valamelyik pontnál rontotta az ugást (beleakad a gumiba, vagy nem tud ráugrani), akkor cserélt az egyik gumitartó emberrel, majd mikor újra rá került a sor, ott folytathatta, ahol előtte elrontotta, tehát nem kellett előröl kezdenie.Az a legügyesebb, aki a leghamarabb végez az összes fokozattal. A fokozatok során a gumit először a bokára, majd lábszárra, térdre, alsó combra, felső combra, és végül a csípőre kellett tenni. Egy-egy fokozatnál pedig a következő gyakorlatsort kellett végig ugrálnunk: jobb lábbal bele, átugrás, bal lábbal bele, kiugrás, terpesz, zár, jobb lábbal rá, bal lábbal rá, mindkét lábbal rá, helyből 180 fokban megfordulva mindkét lábbal rá, terpesz, összehúzás, mellé ugrás. Csak akkor léphettünk a következő fokozatra, ha minden ugrást hibátlanul teljesítettünk. Mi ezeket az ugrásokat végeztük a gumin, de más féle kombinációkat is ki lehetett találni, csak a fantázia szabott határt, és akár órákig is elfoglaltuk magunkat vele.

hirdetes

Felejthetetlen szünidők voltak ezek, soha nem unatkoztunk. Tartalmasabbak voltak, mint az egész napos számítógépezés, videójátékozás, vagy televízió nézés nem igaz?

Felejthetetlen szünidők voltak ezek, soha nem unatkoztunk. Tartalmasabbak voltak, mint az egész napos számítógépezés, videójátékozás, vagy televízió nézés nem igaz?

 

Forrás: Kép: Fortepan: Lencse Zoltán

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Budapesti Fűvészkert

Budapesti Fűvészkert: A budapesti Füvészkert Magyarország első botanikus kertje, mely... Tovább

Védőnői szolgálat

Védőnői szolgálat: Egész Európa által irigyelt magyar rendszer, mely szintén megérett arra,... Tovább

Tovább a lexikonra
Alkotás Érdekességek Hírek Kirándulás Magyarország Magyarság Programajánló Szórakozás Történelem Utazás
X
Kövess minket facebookon!