notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Idén is több ezer vesznek részt a Balaton-átúszáson

hirdetes

Idén is több ezer vesznek részt a Balaton-átúszáson

KG
hirdetes

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Az időjárás-előrejelzés alapján megrendezik szombaton a Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak.

Idén is több ezer vesznek részt a Balaton-átúszáson

A szervezők csütörtöki közleménye szerint a víz hőmérséklete reggel 24, délután 25 Celsius-fokos lesz, napos, száraz idő várható, reggel 21, délután 27 Celsius-fokos levegőhőmérséklettel.

Hozzátették, hogy élénk szél várható a Balaton környékén szombat reggel, a víz emiatt hullámzó lesz, ezért arra kérik a résztvevőket, hogy a vízbe ugrás előtt mérlegeljék és felelősen döntsék el, alkalmasak-e arra, hogy átússzák a tavat.

Az 1979-ben kezdődött versenysorozatban eddig összesen 184 278 fő indult és 951 688 km-t úszott, vagyis a résztvevők két és félszer tették meg a Föld és a Hold közötti távolságot. Amennyiben idén meglenne a 9291 induló, úgy a megtett km-t illetően átlépnék az egymilliós határt. Tavaly háromszori halasztás után tudták megrendezni az eseményt, amelyen 7107 úszó vett részt.

hirdetes

A 37. Balaton-átúszás nagykövete Kovács István olimpiai és világbajnok ökölvívó.

A verseny rajtja ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz 7.30-tól 12 óráig, míg a cél a balatonboglári Platán-strandon. Az úszók biztonságára 130 vitorlásból, hét kishajóból és négy motorcsónakból álló úszófolyosó jön létre, de a résztvevőket a vízirendőrök és a vízimentők is folyamatosan figyelik.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Ennyien olvasták az oldalt ebben a hónapban:
87 379
ENNYIEN OLVASTÁK AZ OLDALT
2019. JANUÁR 1. ÓTA:
5 527 169
Közösség

Szótár

Eladó lakás Balaton

Eladó lakás Balaton Északi vagy déli part, mindkettő a maga csodáiért fantasztikus. Egy... Tovább

Nobel-díj

Nobel-díj: 13 magyar. A Nobel-díjat a svéd kémikus és feltaláló Alfred Nobel alapította.... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma: 133

Átlagos értékelés: 5.0

Sport