'Bohács Ádám - Kertépítő technikus' cikkei

'Bohács Ádám - Kertépítő technikus' cikkei

Már gyerekkoromban elvarázsoltak a növények, a kertek, és ez a szeretet még ma is kíséri az életemet. Az iskoláimat is eszerint választottam meg, így jelentkeztem Magyarország (szerintem) legszebb, legsokoldalúbb és legjobb gyakorlati, valamint elméleti oktatását nyújtó szakközépiskolájába, ami a Magyar Gyula Kertészeti Szakiskola. Az érettségi négy éve alatt rengeteget tanultam a növényekről is, hiszen maga az iskola szinte olyan, mintha egy parkban sétálgatnánk. Nem volt kérdés, hogy érettségi után itt maradok, és elvégzem a kertépítő-technikusi szakot. Így tehát összesen hét évet voltam a Magyar Gyulában, ebből három év alapvetően a gyakorlati tudás megszerzéséről, valamint a növények megismeréséről szólt. 

 

Az iskola elvégzése után sikeresen beindítottam kertépítő, kertfenntartó vállalkozásomat, ami viszonylag kevés ideig működött, sajnos búcsút kellett intenem neki különféle problémák miatt. Az élet úgy hozta, hogy a gyakorlat helyett inkább az elmélet felé induljak el, így kerültem a gödöllői Agrosol 2000 Kft-hez. Ez a cég növényvédőszerek forgalmazásával foglalkozik, ami nekem pont kapóra jött. Az itt eltöltött három évem alatt szinte az összes forgalomban lévő növényvédőszert megismertem, így képes voltam és vagyok is tanácsokat adni a kertbarátoknak. 

 

Összességében elmondhatom, hogy eddigi életem során közelről megismerkedtem a növényekkel, valamint a védelmükkel, 2014-ben pedig úgy döntöttem, hogy ezt a tudást, tapasztalatot megosztom másokkal is. Ekkor találkoztam Máté Balázs, online marketing tanácsadóval, aki felkért, hogy legyek az Agrároldal szakértője, cikkírója. A feladatot örömmel vállaltam el, és azóta is itt vagyok, mint az oldal állandó újságírója, szakértője. 2014 óta nagyon sok minden történt, több mint 1000 cikkem jelent meg Magyarország egyik legnagyobb agrároldalán, valamint szakértő lettem a Kertvarázs Magazinban is. Cikkeimmel szeretném segíteni a házikertben szorgoskodó átlagembereket, a kezdő, és tapasztalt kertészeket egyaránt. Remélem, hogy sikerül átadnom a megszerzett tudásomat mindenkinek, és velem együtt lelitek örömötöket a kertben, a növényekben! 

Külföldi hírek

A hely, ahol két óceán találkozik, mégsem keveredik össze – Csodálatos VIDEÓ!

Szenzációs videót mutatok most nektek, létezik egy hely, ahol két óceán találkozik egymással, mégsem keverednek össze, csodálatos...

Színes hírek

Kinevették Einsteint, mert rosszul írta fel a szorzást

Einstein rosszul írta fel a szorzásokat a táblára, a diákok azonnal kinevették és túl öregnek bélyegezték meg, amit viszont Einsteint...

Magyarország látnivalói

A magyarországi cigányfalu csodájára jár a világ! Példátlan dolgot tettek!

Cserdi szinte száz százalékban cigányok lakta, elhanyagolt falucska volt a világ végén. Mint oly sok másik kistelepülés, ez a falu is...

Színes hírek

A szemetelő autósokat leckézteti meg a motoros, nézd meg, hogyan!

Hihetetlen, mennyire arrogánsak és nem törődömök az autósok, a legtöbb szemét az utakon tőlük származik és elképesztő az a látvány,...

Színes hírek

Székely bácsi, aki kioktatja a német turistákat!

Zseniális ez a videó, amit igazából reklámnak szántak, pár nap alatt több mint 160 000-en tekintették meg a Facebookon. Ne hagyd ki te sem,...

Magyar várak

Elátkozott kastély a Balatonnál

Sok érdekesség található a Balatonnál, itt az ősz lassan, ideje elindulnunk, kirándulni, ahogy kinézek az ablakon, látom, hogy még fürödni...

Színes hírek

Ilyen okosan még nem kezeltek gyerek hisztit, mint az egri anyuka, le a kalappal!

Sokaknak ismerős jelenség lehet a gyerekek hisztizése, a legtöbb anyuka sajnos nem tudja ezt a helyzetet helyesen kezelni, természetesen ez nem...