Keresés


Összesen: 317 találat.

Oldal Találatok száma

Év Fürdője 2018 – Meglepetés a legjobbak között!

Ezen a nyáron már negyedik alkalommal versengtek a hazai fürdők egymással. Az Év Fürdője közönségszavazáson 2018-ban is három kategóriában kerestek győztest. A legnagyobbak csatája...

61

Magyarország 11 legnépszerűbb termálfürdője

Akár turisták szeretnék kipróbálni Európa legjobb fürdőit, akár egy itthoni család szeretne elbujdosni egy hétvégére a rohanás elől, Magyarország számtalan gyógyfürdői rengeteg...

54

Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2017-ben – Bravúr a legnagyobbak között

Az Év Fürdője a hazai fürdők legnagyobb versenye. A közönségszavazáson 2017. június 1. és augusztus. 31 között, három kategóriában közel 200 fürdő mérettette meg magát. 

52

A 7 legjobb fürdő Erdélyben

Ha még nem is jártál soha Erdélyben, akkor is biztosan tudod, hogy számtalan lélegzetelállító látványosság hazája ez a gyönyörű vidék. A hegyek, a tavak, a régi városok és...

31

Ezzel a feltétellel egy teljes napig 150 forintért juthatsz be Budapest legszebb fürdőibe

Budapest dicső fürdői híresek szépségükről és történelmi jelentőségükről, de sok esetben áraik is az egekben szállnak. A Gellért Fürdő és a Széchenyi Fürdő hétvégén 11 900...

30

Budapest leghíresebb termálfürdői

Budapest nem hiába érdemelte ki a „fürdőváros” címet (amelyet 1934-ben hivatalosan is megkapott). Fővárosunk rengeteg termálfürdővel rendelkezik, amelyek mindegyike kiválóan...

29

Ezek Magyarország legszebb fürdői

Magyarország a termálvizek földje – több mint ezer földalatti forrás csörgedezik lábaink alatt, amivel nem csak Európa, de világszinten is előkelő helyet foglalunk el. Mindez persze...

24

A Balaton strandjainak vízminősége még mindig kiemelkedően jó, de vannak kifogásolható helyek is

Az európai fürdőhelyek közel 83 százaléka megfelel az Európai Unió legszigorúbb, a "kiváló" vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak, arányuk azonban az elmúlt...

19

5 különleges fürdő, ahol a hidegebb napokon is felmelegedhetsz

Magyarország világszerte híres csodás gyógyvizéről. Miért ne használnánk ki, és az év hidegebb napjain is hívnánk segítségül egy kis felmelegedés reményében csodás...

19

Vidéki fürdők, amiket szinte csak a helyiek ismernek

Egyre melegebb van, végre kimondhatjuk, hogy beköszöntött az igazi nyár, éppen ezért bemutatok nektek három vidéki fürdőt, amit szinte csak a helyiek ismernek! 

17

A Miskolctapolcai Barlangfürdő

Miskolctapolca Magyarország egyik legérdekesebb turista célpontja. Az itt működő Barlangfürdő kiépítése eredetileg Pávai-Vajna Ferenc geológus álma volt, akinek a nevéhez számos magyar...

17

Budapest 5 legjobb gyógyfürdője a hűvösebb őszi napokra

Budapest a fürdők városa- szokták mondani. Nem véletlenül! Gondoltad volna, hogy a mi fővárosunk, az egyetlen a megannyi fővárosok sorából, ami alatt valódi gyógyhatású víz bugyog?...

16

Újranyit a miskolctapolcai Barlangfürdő a helyiek öszefogásának köszönhetően

Péntektől újra kinyit Miskolctapolcán a Barlangfürdő a helyi vállalkozások összefogásának köszönhetően - mondta Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara...

16

Érdekességek Miskolctapolca Barlangfürdőjéről

Miskolctapolca (a helyieknek gyakran csak „Tapolca” – nem összetévesztendő a hasonló nevű magyar településsel) Miskolc külvárosi része. Az északkelet-magyarországi város...

15

Hungarospa, avagy a hajdúszoboszlói fürdőkomplexum

Hajdúszoboszló Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexumával büszkélkedik, amelynek részét képezi egy gyógyfürdő, egy szabadtéri strand, egy óriási aquapark és az Aqua-Palace élményfürdő.

14

Hogyan varázsold otthonod wellness oázissá?

Az otthon a kikapcsolódás és a feltöltődés színtere. Egy fárasztó nap után itt lelnénk új erőre, ezért korántsem mindegy, hogy milyen környezet áll hozzá rendelkezésre....

13

Tarol az idei fürdőruha trend

Napjainkban egyre fontosabb szerepet töltenek be a fürdőruha trendek. A hölgyek körében kiemelt szerepet kap a nyár egyik legfontosabb kelléke, hiszen törekednek arra, hogy az előnyösebb...

11

Védettségi igazolvány nélkül látogatható ingyenes strandok országszerte

Nincsen védettségi igazolványod? Nem adathatod be magadnak az oltást valami miatt, vagy egyszerűen csak nem szeretnél élni a lehetőséggel, de ennek ellenére szeretnéd élvezni a nyarat, és...

11

Cserkeszőlő bemutatása

Cserkeszőlő a Tisza és a Kőrös között félúton fekszik az Alföld középső részén. A település leginkább említésre méltó része a központban található fürdő. Cserkeszőlő egy...

11

Magyarországon nyitja meg kapuit a világ első 7 tengeri csillagos vízi élményparkja!

2023 nyár elejére tervezik megnyitni a győri RQ Vízi Élményparkot és Gyógyfürdőt, ami a világ hét csillagos vízi élményparkja lesz összesen 21 medencével. Ez lesz az idei év...

10

A méltatlanul keveset emlegetett város: ezek Kaposvár legszebb látnivalói

Magyarország tele van lenyűgöző városokkal, amelyek gazdag történelmi és kulturális örökséggel rendelkeznek. Egy ilyen város, amely sajnos nem kap elég figyelmet, de mégis érdemes...

10

A legkisebb erdélyi város, ami olyan, mint a mesékben!

Már nem egyszer voltam Erdélyben, és egy alkalmat kivéve mindig ezen a csodálatos településen szálltunk meg. Nem véletlen, mindenhez közel van, mégis mindentől távol, ismerkedjetek meg ti...

10

Kiválók a hazai vizek fürdőzésre

Jön a nyár és sokan terveznek, vagy már le is foglalták a szabadságuk idejére a nyaralásukat. Sokan külföldre és még többen belföldre utaznak. Nekik az a legjobb hír, hogy az itthoni...

10

6 dolog, ami rabul ejthet Eger városában

Eger élettől nyüzsgő, mozgalmas és gyönyörű városát lehetetlen megunni, akár évente, akár naponta látogat el oda az ember. A különleges történelmi emlékek, a látványos utcák és...

9

Hévíz legkedveltebb látnivalói: A Hévízi-tó Magyarország legnagyobb termálfürdője

Hévíz legkedveltebb látnivalói közé tartozik a világ egyik legnagyobb természetes melegvízű tava, a Hévízi tó, mely Magyarország legnagyobb termálfürdője. Na, de milyen kincseket rejt...

9

Budapest 3 nap alatt

Sokszor utazunk más országba, más városokba, de nem mindig városnézés céljából. Konferencia, megbeszélés, esetleg valamilyen szolgáltatás miatt. Ezek az utak néhányszor több napot is...

9

Ezek Európa legjobb vízi élményparkjai 2021-ben

Ha tavaly kénytelen voltál lemondani a nyári élményekről, akkor ideje, hogy idén sokszorosan is bepótold ezeket. Összegyűjtöttük Európa legjobb élményfürdőit, amelyek felhőtlen...

8

Nosztalgikus felvételek: Így élveztük annó a strandot fecskékben és fürdődresszekben

Jaj úgy élvezem én a strandot, Ottan annyira szép és jó, Annyi vicceset látok, hallok, És még Bambi is kapható- már te is dúdolod magadban a szállóigévé vált Pancsoló kislányt?...

8

Az 5 legszuperebb magyarországi strand az idei nyárra!

Abban biztos lehet mindenki, hogy az idei nyár az extrém melegről fog szólni, mint ahogyan már szól is! Mi mást tehet az ember, mint keres egy szuper strandot, és megpróbálja lehűteni a...

8

Érdekes tények Budapestről

Hazánk fővárosáról annyi mindent tudunk már és sokszor mégis ráébredünk, hogy nem is olyan biztos ezt. Budapest a legek és a lenyűgöző történelem városa. Annyi nép fordult már meg...

7

Hol a legtisztább a Balaton vize?

Lassan a nyár utolsó hónapjához érkezik el a naptárunk, ez pedig egyet jelent azzal, hogy a legtöbben szembesülnek azzal, hogy még nem voltak a Balatonnál. Szinte már látom is a negatív...

7

Jól figyelj! Akár 150 ezres bírságot is kaphatsz, ha ezekben a magyar tavakban mártózol meg!

Kevesen tudják, pedig sok természetes vízben tilos a fürdőzés itthon, és komoly bírságot is kaphatsz, ha mégis rajtakapnak! A bányatavak pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek,...

7

Kínzóeszköz, vagy csak retró fitnesz gép? – Így maradtunk karcsúak annak idején

A testmozgás az 20. század kezdetén kiszabadult az előző generációk által kijelölt határokból, de ebben az időszakban még mindig bonyolult és ellentmondó üzenetekkel volt tele az...

6

Szakszótár - Árpád fürdő

Árpád fürdő: Az Árpád Gyógy- és Strandfürdő Békéscsaba fő látványossága. Egy olyan termálfürdő, uszoda, élményfürdő és strandfürdő,mely egész évben nyitva tart. A 2003-as...

6

Kihagyhatatlan látnivalók Miskolc városában

Miskolc Magyarország egy igazán varázslatos területén fekszik, ahol nincs hiány természeti kincsekből és városon belüli lehetőségekből sem. Észak-Magyarország legnagyobb városába...

6

Szakszótár - Dagály fürdő

Dagály fürdő: Dagály Termálfürdő, Strandfürdő és Uszoda, röviden Dagály fürdőt 1948-ban alapították az épülő Árpád híd északi oldalán. A Duna partján álló strandot, mely...

6

5 tavaszköszöntő program ötlet, amit te is imádni fogsz

Hamarosan itt a tavasz, és vele a jó idő, az első jeleit már meg is mutatta. Végre véget ér a sötét, borongós időszak, amikor még csak kedvünk sem volt elhagyni a meleg lakásunkat. A...

6

Íme ezek az idei legjobb balatoni strandok!

Harmincnégy balatoni strand nyerte el az idén a magas szolgáltatási színvonalat elismerő Kék Hullám Zászlót. Látva az elmúlt évek tendenciáját megállapítható: egyértelműen sokat...

6

Szakszótár - Szent Anna-tó, Tusnádfürdő

Szent Anna-tó, Tusnádfürdő: Népszerű idegenforgalmi helyszín Erdélyben. Tusnádfürdő közelében, egy kialudt vulkán kráterében alakult ki a Szent Anna-tó, Székelyföld egyik legszebb...

6

Szakszótár - Gellért Fürdő

Gellért Fürdő: Budapest egyik leghíresebb fürdője. A Gellért gyógyfürdő Budapest egyik nevezetes gyógyfürdője, épülete a magyarországi szecesszió kiemelkedő alkotása. Már a 13....

6

Megnyílt az első olyan strand Magyarországon, ahol egész éjszaka fürödhetünk és bulizhatunk

Május 26-án megnyílt a megújult debreceni Aquaticum strand, ahova idén nyáron legalább kétszázezer látogatót várnak. Már a képek is bizonyítják, hogy mennyire egyedülálló, de most...

5

Szakszótár - Király fürdő

Király fürdő: Budapest egyik kedvelt fürdőjéről van szó esetében.A Király gyógyfürdő Budapest, II. kerület, Fő utca 84. szám alatt található. Az egyetlen olyan, napjainkban is...

5

A 21 leggyönyörűbb település Magyarországon - 2. rész

Magyarország egyszerűen csodálatos, hiszen számtalan különleges települést találhatunk kis hazánkban, melyek közül nehéz kiemelni a legjobbakat. Bemutatjuk most azonban 21...

5

Napszemüvegbe épített kémkamerával filmezte a strandolókat a Balatonnál, pénzbüntetést kaphat

Igazi Hollywoodi filmbe illő történet a magyar tenger partjáról, csak sajnos a rosszabbik féle. Egy férfi még tavaly nyáron a napszemüvegébe épített kamerával filmezett meztelen...

5

6 érdekesség Magyarországról

A most következő cikkben hat olyan érdekességet mutatok nektek, amelyeket leginkább a külföldiek mondtak Magyarországról, érdemes elolvasnia mindenkinek cikkünket!  

5

Szakszótár - Szent Lukács gyógyfürdő

Szent Lukács gyógyfürdő:  A Szent Lukács gyógyfürdő Budapest egyik legrégebbi gyógyfürdője. Budapest II. kerületében található, a Duna partjának közelében. Érdekessége, hogy...

5

Így tölts el egy napot a Városligetben

Budapest egyik legszebb és legkedveltebb része a Városliget, ahova már évszázadok óta menekülnek az emberek, ha egy kicsit kiszakadnának a nyüzsgő városból és élveznék a természet...

5

Látnivalók, amiket nem hagyhatsz ki egy budapesti látogatás során

Manapság már mindenkinek a zsebében ott van egy kis fényképezőgép (az okostelefon), ami lehetővé teszi, hogy bármilyen pillanatot megörökíthessünk magunknak, amikor csak szeretnénk....

5

Egy kihagyhatatlan város, Gyula és kihagyhatatlan látnivalói

Gyula a román határ mellett, Békés megyében helyezkedik el és a 44-es főút mentén közelíthetjük meg. A települést körülbelül 29 ezren lakják. Ebben a cikkben pedig megmutatjuk, hogy...

5

Szakszótár - Zsóri gyógy és strandfürdő

Zsóri gyógy és strandfürdő: A Zsóry Gyógy- és Strandfürdő Mezőkövesd gyógyvizű fürdőhelye, Borsod megye második legnagyobb idegenforgalmi jelentőséggel bíró intézménye. A...

5

Strand épül a Józsefvárosban!

Strand és gyógyfürdő épülhet Budapest VIII. kerületében a volt józsefvárosi pályaudvar területén, a koncepciótervek szerint a körülbelül tízmedencés fürdő egyidejűleg mintegy...

5

Szakszótár - Széchenyi Fürdő

Széchenyi Fürdő: Budapest legnagyobb és leghíresebb fürdője, melyet évente több, mint 1 millióan (!) keresnek fel. Budapest és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, melynek...

5

6 csodaszép magyarországi kisvasútvonal, amit kár lenne kihagyni!

A kisvasutak az egész család számára kellemes és szórakoztató kikapcsolódást kínálnak, érdemes tehát minél többet kipróbálni, amíg az idő engedi. Az alábbi kisvasút vonalak nem...

5

Szakszótár - Miskolctapolca barlangfürdő

Miskolctapolca barlangfürdő: Miskolc és Borsod megye első számú idegenforgalmi látványossága. Ez a Barlangfürdő melegforrások felett elhelyezkedő barlangban kialakított fürdőhely...

5

Ezeket semmiképp se hagyd otthon, ha strandra mész!

Nagyon aktuális téma, tombol a nyár, és telítettek a strandok. Jóleső érzés ilyen melegben csobbanni a vízben és napozni. Van, hogy már kora délelőtt sokasodnak a strandolók, és...

5

Íme, az ősz legjobb elfoglaltsága – Éljen az erdőfürdő, az őszi wellness

Mindenkinek érdemes az egészséges életmódra törekedni – de miért is fontos, hogy válassz magadnak egy kedvenc erdőt? Alábbi cikkünkből kiderül.

5

Budapesten turistaként

Nem mindenki engedheti meg magának, hogy minden évben külföldön töltse a szabadidejét. A jó hír az, hogy hazánkban is megannyi hely vár arra, hogy felfedezzük mindazt, amit kínál az...

5

Szakszótár - Széchenyi fürdő

Széchenyi fürdő: A Széchenyi gyógyfürdő, Budapest és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma. Építését 1909-ben kezdték meg Czigler Győző tervei alapján. A Városligetben...

5

Civita di Bagnoregio- a mágikus középkori város, amit csak 15-en laknak

Olaszországban gyakorlatilag egymást érik a szebbnél szebb, és még annál is különlegesebb helyek, amiknek megéri csodájukra járni. Most is egy ilyen különleges olasz várost hoztunk...

5

Itt a helyünk egész évben! – Mesebeli toszkán gyógyfürdő, csomagolj és indulj!

Imádom ezt a környéket, a legjobb az benne, hogy egyáltalán nincsen messze, és nem is kerül olyan sokba eljutni ide, mint amennyire azt sokan gondolják! A toszkán gyógyfürdőknek nincsen...

5

Szent Iván-éji népszokások, babonák, hiedelmek - Ez a varázslatok éjszakája

Minden év június 23-án, Szent Iván napján, egy varázslatos éjszaka köszönt ránk, amikor az emberek szerte a világon ünneplik a Szent Iván-éjét. De miről is szól ez a gyönyörű ünnep?

5

Nem mindennapi programok, amikkel különlegessé tehetitek a Valentin-napot 2023-ban!

Sokan elcsépeltnek tartják, hogy Valentinnap alkalmából külön programot vagy ajándékozást szervezzenek, azonban mindenkinek jár egy kis kikapcsolódás és ezekkel a nem mindennapi...

5

Szakszótár - Csillaghegyi strandfürdő

Csillaghegyi strandfürdő: A Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda egy szabadtéri strandfürdő Budapest III. kerületében, Békásmegyer csillaghegyi városrészében. A fürdő a város...

5

Szilvásvárad Magyarország egyik legszebb települése, nézzük a látnivalóit!

Bizonyára nektek is a kedvenc időtöltéseitek közé tartozik a nyaralás, kirándulás, kikapcsolódás. Éppen ezért szeretnék bemutatni egy olyan helyet, amely számomra igazán emlékezetes....

4

Látnivalók a Városligetben, amiket nem hagyhatsz ki

A Városliget egy igazán csodálatos hely Budapesten, ahova mindenképp érdemes ellátogatni, hiszen számtalan érdekesség vár ránk a főváros ezen részén. Bemutatjuk ezek közül a legjobbakat! 

4

Amik nélkül nincs jó strandolás!

Szépen lassan kezdetét veszi a nyár és ez azt jelenti, hogy lassan benépesednek a strandok. A gyógyfürdők, folyók, tavak vízpartjai mind megtelnek zsibongással és színekkel.

4

A gyógyító Hévízi-tó csodája- avagy mitől olyan különleges a Hévízi-tó?

Ha azt mondom csodálatos Hévíz, te azt kérdezed, mitől olyan különleges? Legyintsek, és mondjam, hogy semmi különös, csak egy csodaszép strand, természetes vízzel, aminek bizonyítottan...

4

Híres filmek forgatási helyszínei Magyarországon

Sokszínű hazánk az elmúlt évtizedek során meglepően sok nemzetközi sikerfilmhez adott már hátteret valamilyen formában. Különösen az ezredforduló óta hallhattunk róla gyakrabban, hogy...

4

Mikve és A revizor- Az elmúlt évtized két kultikus előadása a Vígstreamházban

Gogol zseniális komédiája, A revizor szatirikus és groteszk kép a korrupció álnok rendszeréről, amelyben az egyéni érdekek mindent felülírnak. A Bodó Viktor rendezte, fergeteges humorú...

4

10 látnivaló Szombathelyen, amiket nem érdemes kihagyni

Ha történelmi kincsekről van szó, Szombathely hazánk egyik leggazdagabb települése. Elég csak a római kultúra romjaira, vagy a nyüzsgő kulturális életre gondolni, és máris érthetővé...

4

Ingyenesek az eddigi fizetős balatoni strandok

Ősz van, de a jó időtől nem feltétlenül kell elbúcsúzni szeptemberben sem. Éppen ezért tűnik kecsegtetőnek az, hogy ingyenessé váltak az eddig fizetős balatoni strandok!

4

Kalandozás a Bükk lábánál: 3 hihetetlenül szép látnivaló Miskolc környékén

Most jöjjek a kedvenc szövegemmel? Hogy Magyarország telis-tele van kincsekkel, olyan csodaszép helyekkel, amikről néha még a közelben lakók sem tudnak? Miskolcon, Miskolc környékén is nem...

4

Balatoni strandösszesítés – Strandbelépő árak a Balatonon 2023-ban

Ebben a cikkben összegyűjtöttem minden fizetős strandot a Balatonon és a hozzájuk tartozó strandbelépők árait! Ennyit kell fizetned a strandolásért 2023-ban Siófokon, Almádiban vagy a...

4

Szakszótár - Római strandfürdő

Római strandfürdő: Rómaifürdő Budapest egyik városrésze a III. kerületben. A városrész Duna-menti része egyben a Római-part nevű üdülőövezet egy szakasza is. A terület már a római...

4

Szakszótár - Rudas fürdő

Rudas fürdő: A Rudas gyógyfürdő Budapest egyik, a török hódoltság idejéből megmaradt török fürdője, mely az Erzsébet híd budai hídfőjénél található.

4

Gyönyörű, de veszélyes- ezeken a helyeken TILOS a Dunában fürdeni, komoly bírság is jár érte!

A Duna gyönyörű, de veszélyes! - hívta fel a figyelmet Budapesti Rendőr-főkapitányság. A Dunában való fürdésért komoly bírságot is kiszabhatnak, de nem ez a legfőbb oka annak, amiért...

4

21 dolog, amire minden magyarnak büszkének kellene lennie

Egy külföldi oldalon találtam „21 érdekes tény Magyarországról” címszó alatt az alábbi pontokat, amiket szerintem mindnyájunknak ismernie kellene. Oszd meg a cikket akkor is, ha...

4

A Balaton legszebb városa: Keszthely látnivalói 2024 nyarára

A Balaton és a Balaton partjának városai minden nyáron nagyon népszerűek nemcsak a magyarok, hanem a környező országok nyaralóközönsége számára is. Azonban a sok-sok balatoni város...

4

Így tölts el egy napot Budapesten

Budapest egy hatalmas, élénk város, éppen ezért nehéz lehet eldönteni, hogy mit látogass meg, ha csak egy vagy két napot tudsz rászánni a látogatásra. Ha szeretnél belekóstolni Budapest...

4

15 dolog, amit a külföldiek meglepőnek találnak Magyarországban

Sok mindenen meglepődnek a külföldiek, hogyha Magyarországra érkeznek, mostani cikkünkben mégis kiemelünk 15 dolgot, amit végképp érdekesnek találtak az idelátogató emberek!

4

Budapest 10 legkedveltebb turistalátványossága

Fővárosunkat, Budapestet külföldön sokan a „kelet Párizsának” tartják. Európa egyik legfontosabb kulturális központjáról van szó, amely nem egy világörökségnek nyilvánított...

4

Hévízi-csatorna télen a legszebb!

Magyarország számtalan mesés programot tartogat mindenki számára télen is, most bemutatjuk nektek az egyetlen hazai patakot, ami meleg vizű, és még télen is alkalmas az evezésre! 

4

A legjobb kikapcsolódási lehetőségek Budapesten

Budapest az egyik legcsodálatosabb város a világon, így nincs nehéz dolgunk, ha egy kicsit kikapcsolódnánk itt. A következőkben összeszedtük a legnépszerűbb kikapcsolódási...

4

Csodálatos Keszthely 5 csodálatos helye, amit neked is fel kell fedezned idén nyáron

A Balaton-partján álló csoda Keszthely az idők folyamán egy esőváros elnevezést kapott. Mi azt gondoljuk ezzel kapcsolatban, ha Keszthely eső város, akkor reméljük mindenki nyaralása...

4

A legszebb strandok a Dunán, amik teljesen ingyen vannak

Miközben mindenki az egekbe szökött strandbelépő árakról panaszkodik, addig én mindenkit arra invitálok, hogy válassza inkább a szabadtrandokat, amik nemcsak teljesen ingyen vannak, hanem...

3

Így készül a Balaton a szezonnyitásra

A Balaton környékén található kisebb-nagyobb települések már most készülnek a szezonnyitásra, persze még mindig csak a megengedett körülmények között. Most nézzük végig, hol,...

3

Barangolás a vadregényes bakonyi tájakon

A Bakonyt fenséges erdők, vadregényes szurdokok, legendákat ihlető kövek és csodálatos fekvésű hegyi legelők tarkítják. Összefoglalónkból most megtudhatod merre indulj el a Bakonyban,...

3

Hasznos tippek, hogy ne lopjanak meg a strandon!

Reméljük most már szépen lassan beköszönt a nyár és beindulhatnak a nagy strandolások. Mindig nagy fejtörést okoz, hogy a parton hagyott holmink, főleg az értéktárgyak biztonságban...

3

A Balaton-part építészeti emlékeit mutatja be a Várkert Bazár új kiállítása

A Balaton emblematikus építészeti emlékeit mutatja be a Várkert Bazár 100 év szezon - Építészeti emlékeink a Balaton-parton című, szerdán megnyílt szabadtéri tablókiállítása.

3

Bulgáriában van Európa legrégebbi városa: Plovdiv, a legszebb ókori város

Sokan nem is ismerik a Bulgáriában található Plovdiv városát, annak ellenére, Bulgária második, és a Balkán-félsziget tizedik legnagyobb városa, és Európa legrégebbi városa. Egy igazi...

3

Magyarország legszebb barlangjai -

Izgalmas és csodaszép barlangok Magyarországon! Cikkünkben bemutatjuk nektek Magyarország legszebb barlangjait – ide érdemes ellátogatnotok, mi nagyon szeretjük mindet! 

3

Felfedeztük a festői Velencei-tó körül rejlő kevesbé ismert látnivalókat!

A Velencei-tó a turisták körében népszerű úti cél, és nem véletlenül. A gyönyörű tó és környéke lenyűgöző tájakat, romantikus városokat és bájos falvakat rejt. Azonban az...

3

Fussunk! - Ezek a legjobb útvonalak Budapesten

Hegyes-völgyes, illetve sík területeivel, természetes és kiépített útvonalaival egy igazi paradicsom a futók számára. Az elmúlt évek során több, kifejezetten futóknak lefektetett út...

3

Még lehet jelentkezni a Balaton legjobb strandja címért – Kék Hullám Zászló strandok

2022-ben is megrendezi a Balatoni szövetség a hagyományos Kék Hullám Zászló strandminősítést, ahol ötcsillagos zászlót kapnak a legjobbak. A balatoni strandok május 31-ig nevezhetnek a versenyre.

3

5 luxuscikknek tűnő, de egyre többek számára megengedhetővé váló lakberendezési tipp

Biztosan Te is tapasztaltál már olyat, hogy egy-egy lakáshirdetés, vagy szállodai ajánlat képeit lapozgatva elkapott az érzés, hogy hű! milyen jó lenne, ha ezt én is megengedhetném...

3

Észak-Magyarország gyöngyszeme: Miskolc

A kirándulni vágyók legnagyobb örömére, most egy újabb sokszínű és érdekes várossal ismerkedhetünk meg, ez pedig nem más, mint Miskolc. Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelye...

3

Újabb helyszínekkel bővült a világörökségek listája – ezeket érdemes Neked is ismerned

Ismét bővült a világörökségek listája – kilenc új helyszín foglalhat rajta ezúttal helyet. Közöttük megtalálhatóak múzeumot ölelő kulturális térségek, fürdővárosok, de...

3

5 szuper budapesti gyerekbarát strand, ahol garantált a szórakozás!

Valljuk be, a nyári hőséget, ha nem épp egy klímás szobában tartózkodunk, leginkább csak vízpart mellett lehet élvezni. Ahogyan télen hóembert építünk, nyáron szinte kötelező...

3

Magyarországi húsnagyhatalom: Békéscsaba

Minden héten bemutatunk pár belföldi úticélt, hogy megmutassuk, milyen kincseket rejt szeretett országunk. A mai cikkben az ország dél-keleti részére kalauzoljuk el önöket, hogy...

3

5 természetes tó Budapesthez közel, ahol csobbanhattok egyet a kánikulában

Egy dolgos, és legfőképpen meleg nap végén nincs is jobb és kellemesebb érzés, mint csobbanni egy hatalmasat egy természete tóban. Hűtsétek le magatokat ti is, törjetek ki a nyüzsiből...

3

Megvan a Balaton Fagyija - mutatjuk hol tudjátok megkóstolni a különleges édességet

A balatonmáriafürdői Florida Fagyizó hársmézzel, karamellizált mandulával és almával készülő Mézesem nevű fagylaltja lett a Balaton Fagyija verseny idei győztese - derült ki hétfőn...

3

Hétvégi program lehetőségek esős, borongós napokra

A közös programokról akkor sem kell lemondanotok, ha a kiszámíthatatlan tavaszi időjárás esős vagy borongós időt tartogat a hétvégére. Egyik nap még húsz fokkal másik nap pedig...

3

10 dolog, amit nem tudtál Freddie Mercuryról- íme 10 érdekesség a Queen nagyágyújáról

Freddie Mercury- létezik olyan ember ezen a bolygón, akinek ez a név nem mond semmit? Lehet Freddie Mercuryt szeretni, és lehet nem szeretni is (mondjuk nehezen tudom elképzelni hogyan), de...

3

Magyarország 15 ékessége

Nehéz feladat csak 10, 20, vagy akár 100 csodálatos helyet kiválasztani Magyarországról, hiszen hazánk megannyi csodás látványosságra lehet büszke. Az alábbi listában sok népszerű hely...

3

A 21 leggyönyörűbb település Magyarországon - 1. rész

Magyarország egyszerűen csodálatos, bemutatjuk a 21 legkülönlegesebb települést kis hazánkban, ahova neked is mindenképp el kell jutnod!  

3

11 dolog, amit külföldön terjesztenek rólunk, magyarokról

  A CNN összegyűjtötte és meg is mutatta a nézőinek, hogy miért is érdemes ránk, magyarokra odafigyelni. Rengeteg érdekességet leírnak, tévhiteket oszlatnak el, melyekről mi nem...

3

Magyarország 10 legszebb csónakázó tava

Egy romantikus csónakázás egy nyári nap tökéletes lezárása! Erre alkalmas tavakat Magyarország minden pontján találunk, ezek közül sorolunk most fel tízet.

3

Féláron fagyizhatunk május 8.-án az egész országban!

Idén már ötödik alkalommal tartják a "Magyar kézműves fagylalt napját", ahol az egész országban, a kijelölt cukrászdákban féláron lehet fagyizni május 8-án! Itt a teljes lista!

3

Fedezd fel a fővárost! Ezeket a helyeket nem hagyhatod ki!

Sokan külföldön szeretnék tölteni idén a nyaralásukat, és habár a környező országok, vagy a távolabbi „birodalmak” néhány igen egyedi élményt kínálnak, ugyan ez...

3

Ötletes találmányok a vízhiány ellen

Közeledik a Víz Világnapja, mely kapcsán egyre több szervezet hívja fel a figyelmet az ivóvíz készlet és Földünk vizeinek megóvására. Évek óta hangosak a média és világszervezetek...

3

8 különleges hely Magyarországon, amiket még itthon sem ismer mindenki

Magyarország teli van mesébe illő természeti (és mesterséges) kincsekkel, amik minden évben turisták ezreit vonzzák hazánkba. Budapest panorámáját vagy a magyar tengert senkinek sem kell...

3

Dunántúl: A sokszínűség varázslatos vidéke

A Dunától nyugatra és Ausztriától keletre fekvő vidék Magyarország legsokoldalúbb területe, hiszen itt található számos az ország megannyi érdekessége közül. Időutazás, gyönyörű...

3

Miért szeretik a turisták annyira Magyarországot?

Gazdag borkultúra, végtelen mennyiségű gyógyfürdő, egy saját „tenger” és festői tájak, ameddig a szem ellát – hosszú a listája mindazon dolgoknak, amelyekért minden...

3

A legjobb magyarországi termálfürdők

Bemutatjuk Magyarorzság legjobb termálfürdőit, melyeket nem csak a hűvösebb évszakokban érdemes meglátogatni, hanem még nyáron is, hiszen ilyenkor is igazi felüdülést adnak a testnek. 

3

Tippek egy budapesti látogatáshoz

Sokan nem is gondolnánk, hogy Budapest milyen rengeteg kincset rejt magában. Fővárosunk legjava nem csupán az ismertebb látnivalókban merül ki – a Duna ezen gyöngyszeme temérdek...

3

10 egyszerű trükk, ami segít felvenni a harcot a kánikulával

Kibírhatatlan hőséget jósoltak a hétre, 40 fok körüli hőmérsékletet, és hát nem tévedtek, ide is ért a kánikula. Mit lehet tenni, hogy kicsit elviselhetőbbé váljon a meleg? Mutatunk...

3

Így fürdik egy elefánt a Balatonban

Nem mindennapi videó jelenet az, mikor egy elefánt a Balatonban fürdőzik. Erről most készült egy nem mindennapi videó, mely megmutatja ezt a ritkaságot!

3

Legrosszabb és legfurcsább ingatlanhirdetések a nagyvilágból

Sokunkkal előfordult már, hogy lakás vagy házvásárlásra adtuk a fejünket és nekiláttunk bújni az ingatlanoldalakat, ahol találkoztunk egy-egy megdöbbentő építménnyel, berendezéssel....

3

Nézzük, milyen programok várnak ránk ezen a héten!

Múlt héten is izgalmas programokkal várták a vendégeket országszerte, és ami azt illeti, ezen a héten sem kell aggódnunk, ugyanis a szüreti programok továbbra is folytatódnak, illetve más...

2

Megmutatta tökéletes testét Hódi Pamela, Horváth Éva és Weisz Fanni!

Így készülnek a nyárra Magyarország szuper szexi modelljei!

2

Miért érdemes ellátogatni a Margit-szigetre?

Úgy tűnik, hogy minden nagyobb városnak megvannak a jellegzetes, neves parkjai, amelyek afféle zöld oázisként biztosítanak némi nyugalmat és csendet a nyüzsgés és zaj kellős közepén....

2

Balatonfüred - ahol a kikapcsolódás élménye új dimenziókat nyer!

Amennyiben ki akarsz kapcsolódni, de nem szeretnél messzire utazni, rengeteg pénzt költeni drága programokra és szórakozási lehetőségekre, akkor rátaláltál a legjobb úticélra, amely...

2

5 benti programötlet a Balatonnál a fagyos napokra

Írtunk arról, hogy lehet, hogy a fagyos idő miatt befagy a Balaton, többen is írtatok, hogy mennyire szép lehet, és mennyire szeretnétek megnézni ezt a különlegesen szép dolgot. Bár...

2

Készülődés húsvétra – Honnan származik a tojás festés hagyománya?

A tojásfestés hagyománya ősi szokás, amely a világ számos kultúrájában generációról generációra öröklődött. Az ókori egyiptomiaktól kezdve a görögökön és a rómaiakon át a...

2

200 millió dollárnyi elhagyott Disney kastély áll ebben a szellemvárosban

Itt egy példa rá, hogy nem csak a közvetlen közelünkben szórják a pénzt. Törökországban van egy Disney-kastélyházakból álló egész szellemváros. Kastélyok sokasága sorakozik, de nem...

2

Európa 6 leggyönyörűbb tengerpartja, ahova érdemes ellátogatni

Ugyan a világban rengeteg olyan tengerpart van, ami biztosan több ember bakancslistáján is szerepel, nem kell azért elhagynunk a kontinenst, hogy hasonlóan káprázatos helyeken nyaralhassunk....

2

Ezért nem tartják sokra a nők a mai férfiakat!

Vigyázat, az éretlen, gyerekes fiúknak talán bántó lehet a következő néhány sor! Nekik mondjuk el kéne gondolkodniuk azon, hogy esetleg érdemes lenne néhány dolgon változtatni. Íme,...

2

Romantikus Hangulatban Gyömrőn: Vízen Úszó Gyertyák Varázsolják el a Látogatókat

Gyömrő, a romantika fővárosa ismét a meghitt pillanatok és romantikus élmények otthonává válik három napra. Augusztus 18. és 20. között már tizenegyedik alkalommal kerül...

2

Egy különc grófné története járja körül Cinkota különleges helyeit

Budapest XVI. kerületének keleti végén, Cinkotán, olyan történetek és legendák rejlenek, amelyek méltók egy izgalmas krimihez. Egy csordogáló patak, történelmi emlékek, és vidéki...

2

Hazánk egyetlen meleg vizű patakján, a Hévízi-csatorna télen is evezhető

A Hévízi-tavat azt hiszem senkinek sem kell bemutatnom.  Hazánk egyik igazi kincse, és szimbóluma is. Bizonyítottan gyógyító hatással bír, csodaszép a környezete, igazi idilli hely,...

2

Magyarország rejtett kincse: a Szelidi-tó

A Szelidi-tó nevét talán nem ismerik annyira, mint a Velencei-tóét vagy a Balatonét, de ez nem jelenti azt, hogy máris el kéne feledkeznünk róla. A Dunán délnek haladva találhatunk rá a...

2

A legjobb téli programok pároknak

Vészesen közeledik a téli időszak! Ha ilyenkor sem szeretnél programok nélkül maradni, akkor mindenképp olvasd el cikkünket a témáról! 

2

Az ősz első hétvégéjén Nemzetközi Tisza Halfesztivált rendeznek Szegeden

Jövő péntektől, azaz szeptember 1-től ismét Nemzetközi Tisza Halfesztivált rendeznek Szegeden, a háromnapos gasztronómiai seregszemlén több tízezer adag halászlé készül majd -...

2

Megújuló design, különleges helyszínek - Balaton Sound 2023

Friss látványvideó és képek láttak napvilágot, melyekből kiderül, hogy a szervezők milyen vizuális megújulásra készülnek idén a zamárdi szabadstrandon. Azt már tudjuk, hogy a zenei...

2

Gyógyvizes szabadstrand, ami ingyenes, és még most is kellemes a víz

Eddig mikor programokat, érdekes helyeket, felfedezni való dolgokat keresgéltünk mindig egy kulcsszó volt, amit megpillantva már tudtok, hogy na ez a nekünk való: ingyenes, kellemes...

2

Európa legnagyobb tengerparti medencéjét mutatjuk be nektek!

Nem régen nyitotta meg kapuit Európa legnagyobb tengerparti medencéje, ami a görögországi Mykonos szigeten található SantAna Beach, Ismerkedjünk meg vele közelebbről! 

2

Ezek Magyarország legérdekesebb tavai

Magyarországon temérdek kisebb és nagyobb víztest található, amelyek horgászati, fürdőzési, vagy egyszerűen csak kikapcsolódási lehetőségeket biztosítanak országszerte. Nehéz ezen...

2

Havonta akár 640 dollárért is kibérelheted ezt a walesi szigetet

Észak-Walesben, Snowdonia gyönyörű vidékén van egy sziget, amelynek bérleti díja alacsonyabb, mint egy manhattani lakásé. Havi 500 fontért (174 ezer forint) akár az egész sziget a tiéd lehet.

2

Nemcsak maszk nem kell, hanem védettségi igazolvány sem 5,5 millió beoltott felett

Zajlik a kormány infó, ahol újabb és újabb intézkedéseket oldanak fel, tekintve, hogy a koronavírus járvány harmadik hulláma lecsengett. nemcsak a maszkviselésnek inthetünk búcsút,...

2

5 szabadvízi strand Budapest közelében – van, amelyik ingyenes!

Ezerrel tombol a nyár, ilyenkor a szabadban csak egyféleképpen lehet átvészelni: vízpart mellett. A fővárosról azonban inkább a betonrengeteg jut mindenkinek eszébe – pedig vannak...

2

Mire figyeljünk a nagy hőségben?

Legtöbben szeretjük a nyarat, a meleget, vakációzunk vízpartokon és napozunk a medence partján. Azonban néhány dologra nem árt odafigyelni a kánikula során, ha rosszullét és fájdalmas...

2

Így lendülj túl könnyedén a nyaralás utáni depresszión!

Egész évben arra várunk, hogy végre elérkezzen a jól megérdemelt nyaralás ideje, aztán az az egy-két hét egy pillantás alatt eltűnik, s bár feltöltődünk energiával, sokan mégis...

2

Lehet, hogy nem csökkennek tovább a szabadstrandok száma?

Évek óta tartó sajnálatos tendencia az, hogy csökkennek a szabadstrandok a Balaton mellett. Elvileg törvény szól amellett, hogy a Balatont mindenki használhatja, gyakorlatban azonban ez nem...

2

50 tuti tipp, hogy formába hozd magad nyárig - II. rész

Jön a nyár, már csak 30 nap, és itt is van! Lassan előveheted a fürdőnacit, bikinit, strandpapucsot, hogy a téli álom után végre nekik is legyen egy kis szerepük. Ha a felszerelés...

2

Ezeket érdemes tudni, ha mosógépet választunk

Korábban több évtizedes élettartamot vártunk a mosógépektől, a ma megvásárolható gépeket azonban 8-10 évre tervezik. A rövidebb élettartam azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene...

2

Tengerparti nyaralás főszezonon kívül Európában? – Mutatunk 4 bakancslistás helyet!

Kései nyaralást tervezel, de nem utaznál messzire? Akkor jó hírünk van, ugyanis Európában is találni olyan helyeket, ahol ősszel is remek időjárás és napsütés fogad! Csekkold le a...

2

Mesebeli fénypark nyitott a Margitszigeten – Legjobb program sötétedés utánra!

Lengyel befektetők lévén jött létre az újonnan megnyitott Lumina Park Budapesten a Palatinus Fürdő területén. A varázslatos fényjátékokkal rendelkező park mesebeli ünnepi hangulatot...

2

Ne dőlj be ezeknek a koronavírussal kapcsolatos téves híreszteléseknek!

Már a csapból is a koronavírus folyik, koronavírussal kelünk, koronavírussal fekszünk, Győrfi Pál intő szavai nélkül már szinte semmit sem tudunk csinálni, ha végig görgetem a...

2

8 káprázatos hely, melyekről nem hiszed el, hogy Magyarországon vannak!

Hihetetlen, hogy ilyen bámulatos helyek találhatók Magyarországon, nem kell több száz kilométert utaznunk ahhoz, hogy mesebeli csodákat láthassunk! A most következő cikkben nyolc olyan...

2

Szakszótár - Lotz Károly

Lotz Károly: Lotz Károly német származású magyar festőművész, a 19. századi akadémikus magyar fal- és portréfestészet jelentős képviselője. Leghíresebb festményei: Fürdő nő,...

2

A legszebb magyar vízesések és zúgók - Ismered mindet?

Bár Magyarországon szigorúan véve csak három vízesés található (Fátyol-, lillafüredi-, és az Ilona-völgyi vízesés), ennek ellenére vannak még olyan helyek, ahol mesébe illő zúgók...

2

Barangolás a Balatonon III.: Északi kulturális, turisztikai települések 2.

  A minden nyáron nagy népszerűségnek örvendő Balaton fürdőzőknek, vízi sport kedvelőinek, műemlékek látogatóinak, borok szerelmeseinek helyszíne! Gyere, barangold be velünk a...

2

Szakszótár - Gyulai vár

Gyulai vár: A Gyulai vár az egyik leghíresebb magyar vár, de mindenképpen a legfelkapottabb alföldi épületegyüttes. Békés megyében, Gyula belvárosában áll, mely a 16. századtól...

2

Ingyenes strand nyílik Budapesten a Római parton

Kibírhatatlan hőség van, már kiadtak mindféle riasztást is, de azt hiszem, ezek nélkül is tudnánk, hogy megérkezett a nagybetűs KÁNIKULA. Ilyenkor legjobb lenne csak semmit tenni, és...

2

Ahol nincs tömeg, csak felfrissülés: 5 eldugott tó Magyarországon, amiben fürödni is lehet

Megérkezett végre a várva várt nagybetűs nyár, szinte ajtóstól rontott ránk a kánikula. Ha te is egy kis felfrissülésre vágysz, de elkerülnéd a Balatonon, Tisza-tavon, valamint a...

2

Brutális április elsejei szivatások

Tudod már, hogy kit akarsz megszívatni Bolondok napján? Azt is tudod, hogyan szívasd meg? Ha még nem, akkor nézd meg ezt a 25 ördögien gonosz, és humoros szívatást, válj igazi poén gyárossá!

2

Megnyitotta kapuit Budapest tengerpartja – Ennyi minden vár itt rátok!

Több mint 3 milliárdos fejlesztéssel a régió egyik legszebb strandjává változtatták az egykori sóderbányát, ahol tilos és veszélyes volt a fürdőzés. A Lupa-tó kristálytiszta,...

2

700 kilométerre barátokra lelsz – A Piposz tanya csodái

700 kilométert utaztunk, mégis, amikor odaértünk, úgy éreztük, mintha csak a szomszédhoz mentünk volna át, óriási meglepetésben volt részünk, azt gondolom, hogy ezt mindenkinek át kell...

2

Fedezd fel a Balaton déli partját!

Az bizony nagy tévedés, hogy a Balaton északi partja a „magyar tenger” leggyönyörűbb és legizgalmasabb része, hiszen a déli part is számtalan nagyszerű látnivalóval és...

2

A találati lista a cikkek után folytatódik
Mézesvölgyi Nyár 2024 programok

Minden eddiginél izgalmasabb programokkal vár Mézesvölgyi Nyár 2024-ben

Elképesztő kulturális forgataggal, nagyszabású színi előadásokkal, és többek között az István a király rockoperával készülnek Veresegyházán a Mézesvölgyi Nyár...

amire minden magyarnak büszkének kellene lennie

21 dolog, amire minden magyarnak büszkének kellene lennie

Egy külföldi oldalon találtam „21 érdekes tény Magyarországról” címszó alatt az alábbi pontokat, amiket szerintem mindnyájunknak ismernie kellene. Oszd meg a cikket...

Pyrgi a festett  görög falu

Pyrgi: A görög falu, amit csak kevesen ismernek, pedig igazi kincsesdoboz

Pyrgi egy csodaszép görög falu, amit nagyon kevesen ismernek annak ellenére, hogy mennyire csodálatos. A helyiek csak festett faluként hivatkoznak rá, a különleges geometriai...

Hévízi-tó

Hévíz legkedveltebb látnivalói: A Hévízi-tó Magyarország legnagyobb termálfürdője

Hévíz legkedveltebb látnivalói közé tartozik a világ egyik legnagyobb természetes melegvízű tava, a Hévízi tó, mely Magyarország legnagyobb termálfürdője. Na, de milyen...

2024 magyar film napja

Ma van a magyar film napja: Egy héten át magyar filmek a műsoron

A magyar film napja alkalmából, amely idén kivételesen egész héten át tart, több mint száz magyar filmet láthatnak a nézők április 29-től május 5-ig - közölte a Nemzeti...

sissi házassági évfordulója

Sissi volt a fénysugár a reménytelenségben – 170 éve házasodott a császári pár

Egy különleges történet a romantikáról és az arisztokrácia világáról, melyben egy fiatal bajor királylány, Erzsébet, és a császár, Ferenc József találkozása hozta létre...

Nyári programok Balatonfüreden

Balatonfüred - ahol a kikapcsolódás élménye új dimenziókat nyer!

Amennyiben ki akarsz kapcsolódni, de nem szeretnél messzire utazni, rengeteg pénzt költeni drága programokra és szórakozási lehetőségekre, akkor rátaláltál a legjobb úticélra,...

Keszthely legszebb látnivalói 2024

A Balaton legszebb városa: Keszthely látnivalói 2024 nyarára

A Balaton és a Balaton partjának városai minden nyáron nagyon népszerűek nemcsak a magyarok, hanem a környező országok nyaralóközönsége számára is. Azonban a sok-sok balatoni...

Oldal Találatok száma

Nem tudod, mit csinálj húsvétkor? – Megmutatjuk a legjobb programokat Magyarországon!

Nem tudod még, hogy mit csinálj húsvétkor? Akkor van egy nagyon jó hírem, cikkünkben most bemutatom a legjobb húsvéti programokat, amik ideálisak gyerekes családok, szerelmes párok, de...

2

A legfontosabb balatoni fejlesztés

Nyolc új viharjelző állomást létesít a katasztrófavédelem a balatoni régióban, és folyamatosan fejlesztik a viharjelző rendszereket a hazai tavak partjain, illetve a vizeken tartózkodók...

2

Budapest, Európa Hollywoodja

Budapestet egyetlen magyarnak sem kell bemutatni, azonban külföldön sokáig csak nagyon ritkán hallhattuk a magyar főváros nevét. A helyzet azonban az utóbbi évtizedek folyamán sokat...

2

5 mesés kirándulóhely a mesés Bakonyban a nyárra

Bizony, bizony mi már nagyon készülünk a nyári szünetre, szinte már emeljük is a kezünket, hogy végre odalapozhassuk a naptárunkat. Mondhat bárki, bármit ez az év egyik legjobb...

2

Ezek a Dunakanyar legjobb cukrászdái, kávézói - 2023 tavaszára

Hazánk egyik legcsodásabb vidéke a Dunának kanyarulata, és azt azt körülvevő tényleg leírhatatlanul szép vidékek. Esztergom, Visegrád, nagymaros, Zebegény, Vác- mind, mint csodaszép...

1

Balatonhenye: egy titkos 100 lakosú község a Balaton partján

Imádjuk a titkos, eldugott helyeket, tudjátok az olyanokat, ahol még a levegő is megáll néha, és bár az óra mutatói nem állnak meg, mi biztosan elfelejtjük azokat fürkészni. És imádjuk...

1

Ez a balatoni strand a legjobb- az ország első ötcsillagos minősítésű strandja

A mi mesés Balatonunk, ami megannyi csobbanásunknak adott már tökéletes helyszínt – csuda jó starndokat rejteget. Annyira nagyon jókat, hogy az egyik balatoni strand már meg is...

1

A divat ismétli önmagát! A fiatalok térnek vissza a 80-as évek divatához!

A divat ismétli önmagát - persze egy-két kivétellel. A 2010-es évek lyukas farmernadrágjait is a nyolcvanas évek ihlette, de a 2022-es évek divatjára még inkább hatással van a nyolcvanas...

1

Magyarország legjobb sípályái - Ne utazz külföldre a téli sport miatt!

A síelés szó hallatán sokan azonnal a határon túli hófödte hegycsúcsokról kezdenek el fantáziálni, pedig hazánk is szép számmal kínál lehetőségeket e népszerű téli sport...

1

A klasszikus amerikai sajttorta recept sütőtökösen elkészítve

A sajttorták királyának is mondhatnánk ezt a klasszikus New York Cheesecake-t, amit most őszre hangolódva, sütőtökkel kiegészítve hoztunk el nektek! Nem is gondolnád, hogy a sütőtök...

1

Keresik az Év kilátóját- Itt szavazz a kedvencedre!

Magyarország annyira csodaszép. Nincs is jobb hely ennek a bizonyítására, mint egy kilátó. A tetejére felmászva a saját szemeddel győződhetsz meg róla, hogy mennyire csodás vidékek...

1

Nagyszerű programok lesznek a paloznaki Borteraszon egész nyáron

Júniustól szeptemberig beszélgetésekkel, borkóstolókkal, kulturális és egyéb programokkal várja a közönséget a paloznaki Homola Borterasz. Szép helyen, izgalmas programok lesznek, egész...

1

Egy magyar étel is felkerült a világ legbizarrabb ételeinek listájára

Mindenkinek megvan a maga kedvenc étele, amelyet bármikor és bármilyen mennyiségben képes megenni. Más-más ízléssel lettünk megáldva és ez így is van rendjén. Vannak, akik a...

1

Bükki Nemzeti Park

A Bükki Nemzeti Park (rövidítve: BNP) Magyarország egyik első nemzeti parkja, amely az Északi-középhegységben, a Bükk-vidéken fekszik. Igazgatósága Eger északi városrésze, Felnémet...

1

Dolgok, amikre magyarként joggal lehetünk büszkék!

Biztosan mindenki ismeri a magyar mondást, miszerint kicsi a bors, de erős. Kevés kijelentés foglalja össze ilyen jól Magyarországot – habár hazánk nem tartozik a legméretesebb...

1

5 hasznos tanács balatoni biciklizéshez

A Balaton körbetekerése egyre nagyobb népszerűségnek örvend, amit mi nagyon nem is csodálunk, hiszen nincs is jobb, mint a magyar tenger habjai mellett szelni a kilométereket a mesés...

1

Tavaszi romantikázás a világ legkülönlegesebb helyein – Mutatjuk hova érdemes idén ketten elutazni!

A romantikázásról a legtöbbünknek először Párizs jut eszébe, és Shakespeare Veronáját sem szoktuk lehagyni a listáról, azonban sokkal több romantikázásra alkalmas helyet is...

1

Budapest Európa legszebb téli fővárosa!

Budapest egész évben temérdek tennivalót kínál, azonban decembertől egy egészen más világgá változik, tele téli csodákkal és ünnepi hangulattal. Ilyenkor egyáltalán nincs hiány...

1

Madame Tussauds-kiállítás nyílik Budapesten

Több világváros után május 25-én Budapesten, a Palazzo Dorottyában is megnyílik a Madame Tussauds-kiállítás 51 élethű magyar és külföldi viaszfigurával.

1

Síelni a Balatonnál: Balatonfüreden is nyílt sípálya, de más helyeket is mutatunk

Sokan gondolják azt, hogy a Balatonnál csak fürdeni, és napfürdőzni lehet, de hát ez nem igaz. Napjainkban igazi négy évszakos úti cél lett a hazánk tengerének nevezett Balaton. És ha...

1

Éljen május 1.- Még a Retro Kirakat is megnyílik ezen a különleges napon!

Május elseje, azaz a munka ünnepe, amit egészen pontosan 1882 óta ünnepelünk, számomra mindig egy kicsit retro jelentősségel bír. Ezért is olvastam nagy örömmel a hírt, miszerint eme...

1

Nagyon úgy tűnik, a héten ideér az igazi tavasz

Sosem felejtem el, ahogyan kisgyermekkoromban nagymamám folyton folyvást ezt hajtogatta miközben én tavaszi napfürdőztem: „Bolond egy hónap az április, kabát nélkül sehova sem szabad...

1

Meg fogsz lepődni, hol lehet a legolcsóbban nyaralni 2023-ban!

Azt hiszem mindenki elég könnyedén észrevette, hogy milyen áremelkedéssel kell szembenéznünk. A nyár közeledtével azzal is szembe találjuk magunkat, hogy nemcsak a boltok polcain vannak...

1

7 legjobb sütiző a Balaton körül, ahol télen is élvezhetjük a mesés kilátást!

Télen sem kell lemondanunk a legszebb belföldi panorámáról, ugyanis több hely is nyitva tart a téli időszak alatt a Balatonnál. Nincs is jobb egy illatos kávénál és egy finom...

1

Kiránduljunk arborétumba!

Magyarország híres fürdőiről, fesztiváljairól, a Balatonról és számos egyéb nemzetközileg is kedvelt dologról, azonban még itthon is kevesen tudják, hogy jó néhány arborétumra is...

1

A Nyugat íróinak kedvenc Béke Szállodája idén ünnepli 110. születésnapját!

A Radisson Blu Béke Hotel a Nyugat-Barátok Köre kedvenc találkozó helye volt, és több ismert magyar költőnk választotta az idén 110 éves hotelt különböző társasági estek és titkos...

1

Hallottál már a Várnegyed leghíresebb bűnügyeiről?

A Budai Várnegyed nem mindennapi látnivalókat tartogat a Budapestre érkezőknek. Történelmünk évszázadai elevenednek meg a kedves kis utcácskákban és az ódon házak között. Még a...

1

A környező országok különleges karácsonyi fogásai, amit neked is meg kell kóstolnod

A karácsonynak van egy semmihez sem fogható különleges varázsa – és pontosan ezt a varázst lehet érezni, minden szívvel-lélekkel készült karácsonyi fogásban is. Bár a magyar...

1

Drága lenne a Balaton? Ebben az évben 1 gramm aranyba került egy napi ellátás!

Megszámolni is nehéz lenne, hogy hány cikket láttam már azzal kapcsolatban, hogy mennyire drága lett a Balaton. De bevallom elolvasni nem olvastam el, csak egyet-kettőt, mert e nélkül is...

1

Szakszótár - Szent-Anna tó

Szent-Anna tó: Erdély egyik fő látványossága, melyhez ezernyi legenda csatolható.  A Szent Anna-tó egy krátertó az Erdélyi Csomád-hegység egyik kialudt vulkáni kráterében,...

1

Szakszótár - Buda

Budapest városrésze, mely inkább gyűjtőfogalomnak tekinthető.A közhiedelem szerint ez a város gazdagabb része.Sokkal változatosabb a domborzata, mint a pesti oldalnak.Rengeteg...

1

Szakszótár - Hévízi tó

Hévízi tó: földrajzi értelemben vett hungarikum. Egészen hihetetlen adatokkal bír: napi vízhozama 35 millió liter, ami azt jelenti, hogy a vízkészlete háromnaponta kicserélődik. A...

1

Szakszótár - A Duna-part látképe és a Budai Várnegyed

A Duna-part látképe és a Budai Várnegyed: Az UNESCO magyarországi világörökségei helyszíneinek egyike. Kulturális értéknek számít. 1987 óta jegyzik a listán. Kezdetben még csak a...

1

A kutyasétáltatás szabályai Magyarországon

A kutyasétáltatás szabályai – jó ha tudod, miért vagy büntethető és azt is, hogy akár le is lőhetik a kutyádat, ha nem vigyázol! 

1

Székelyföldön havazással kezdődött a Nyári időszámítás!

Egész Székelyföldön havazik, Hargita és Kovászna megye magasabban fekvő útszakaszain téli körülmények között zajlik a közlekedés, ezért a rendőrség azt ajánlja a...

1

Szakszótár - Ilona-vízesés

Ilona-vízesés: Az Ilona-völgyi-vízesés Magyarország legnagyobb szintkülönbségű természetes zuhataga, a mesterségesen kialakítottak közül pedig csak a lillafüredi vízesés magasabb...

1

Szakszótár - A Kibédi Hagyma

A Kibédi Hagyma: Kibéd a Kisküküllö folyó mentén, Erdély szívében, Szováta fürdő közelében található. Környék legnagyobb falujának számít. Az itt élő kibédiek generációk...

1

Szakszótár - Vidéki wellness hotel

Csodálatos lehet pihenni a hétvégén és ehhez nincs is megfelelőbb helyszín, mint egy vidéki wellness hotel. Páratlan környezetben, kényeztető szolgáltatásokkal, pezsgő fürdővel...

1

Szakszótár - Fővárosi Nagycirkusz

Fővárosi Nagycirkusz: Budapest XIV. kerületében a Városligetben, a Széchenyi fürdővel szemben, a Fővárosi Állat- és Növénykert ölelésében helyezkedik el. A Fővárosi Nagycirkusz...

1

Szakszótár - Tordai Sóbánya

Tordai Sóbánya: Népszerű idegenforgalmi helyszín Erdély kapujában. Kolozsvártól 35 km-re található Torda városa, mely legfőbb látványossága a 2010-ben felújított sóbánya. A...

1

Szakszótár - Bálványosi Nyári Szabadegyetem

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor: a Kárpát-medence nagyszabású szellemi műhelye, mely eredeti szándéka szerint a határon átnyúló együttműködést, a román–magyar...

1

Egy őszinte nyílt levél minden kimerült anyukának

Ez a nyílt levél minden olyan anyukának szól, akik úgy érzik, hogy már nem bírják tovább gyűrődést! Ha ezt elolvasod, máris megváltozik a véleményed!

1

Szakszótár - Gellért fürdő

1

The land of diversity and magic

West of the Danube and east of Austria is the most versatile part of Hungary, the land of some of the biggest attractions the country has to offer. From fine wine through to pretty lakes to...

1

Aquaparks of Hungary

Hungarian aqua parks cater for your splashing needs all year round. Bring the kids along and the grandparents for a day of family fun! 

1

Szakszótár - Gyula város

Gyula város Békés megyében, a Gyulai járás központja.Népessége nagyságrendileg 30 000 fő. Fontos idegenforgalmi központ, amit első sorban a csodásan kifejlesztett Várfürdőnek...

1

Minden eddiginél izgalmasabb programokkal vár Mézesvölgyi Nyár 2024-ben

Elképesztő kulturális forgataggal, nagyszabású színi előadásokkal, és többek között az István a király rockoperával készülnek Veresegyházán a Mézesvölgyi Nyár...

1

Hogyan lett a Hősök tere? Minden, amit a Hősök Teréről tudnod kell

Hősök tere Budapest legtágasabb, legnagyobb hatású tere, amit biztos vagyok benne, hogy legalább egyszer már mindenki látott, a szerencsésebbek naponta elmennek mellette, miközben a...

1

Egy elhagyatott Disney kastélyt fedeztek fel Franciaországban, amely hihetetlen titkokat őriz!

A franciaországi Dordogne régió buja domboldalain megbújik egy igazi Disney kastély, a Château de Fayolle.  A mára elhagyatott kastély rengeteg titkot őrzött meg a történelem során.

1

Újra megidézik a gyulai vár ostromát a Gyulai Végvári Napokon

Több mint kétszáz hagyományőrző idézi meg a gyulai vár 457 éve zajlott ostromát július 28. és 30. között a XI. Gyulai Végvári Napokon – olvasható a sokszíbnű...

1

Élményszerzés hazai vizeken – 5 hazai vízitúra, ami felejthetetlen emlék lesz!

Nyáron nincs is jobb, mint vízparton lenni, ami mindenkiben kellemes emlékeket idéz. Azonban ezek az élmények nem csak gyerekként, de felnőttként is felejthetetlenek, ideje hát a hazai...

1

Marhanyelves lepény lett idén az év strandétele

Íme a bizonyíték, hogy a Balatonnál nemcsak lángosokat, és kukoricát lehet kapni. Ha szeretnétek jó ételeket enni, gasztronómiai különlegességeket kóstolni, arra is van lehetőségetek,...

1

Fedezd fel a mesés Tasziló-Kastély varázslatos világát Balatongyörökön

Ha valaha is álmodoztál arról, hogy egy valódi kastélyban találod magad, ahol a múlt szellemisége és a modern kényelem találkozik, akkor a Balaton partján található Tasziló Kastély a...

1

Rejtett gyöngyszemek a Balatonnál: kevesen ismerik ezeket a csendes helyeket

Ahogy a Balatonra gondolunk, általában a bársonyos víz és a strandok jutnak eszünkbe. De vajon ismerjük-e valóban e vidék mélységeit és titkos zugait? A tó környezete és maga a tó is...

1

Egy magyarországi szigetcsoport, amit szinte senki sem ismer

Ragyogó kék víz, mesebeli szigetvilág, és ez mind Budapesttől pár kilométerre! Ezt a különleges helyet mégis csak kevesen ismerik, éppen ezért most bemutatom nektek!

1

10 kihagyhatatlan város Magyarországon

Magyarország kétségtelenül Közép-Európa gyémántja. Még magyarként is nehéz válogatni a megannyi látnivaló között, főleg ha az embernek csak egy kevés kirándulóidő áll...

1

Eldugult a lefolyód? Íme a legegyszerűbb filléres trükk!

Hogy mennyi bosszúságot okozott már nekem az eldugult mosogató, annak ellenére, hogy mind a konyhában, mind pedig a fürdőszobában próbálok vigyázni rá. Mígnem megismertem néhány szuper...

1

Pyrgi: A görög falu, amit csak kevesen ismernek, pedig igazi kincsesdoboz

Pyrgi egy csodaszép görög falu, amit nagyon kevesen ismernek annak ellenére, hogy mennyire csodálatos. A helyiek csak festett faluként hivatkoznak rá, a különleges geometriai mintákkal...

1

Mikor vedd meg a repülőjegyet a nyaralásra? Megmutatom, mikor a legolcsóbb

A barátaim mindig hitetlenkedvem és már-már irigykedve néznek, amikor elújságolom nekik, hogy micsoda jó úti célokra sikerült retúr (azaz oda-vissza) repülőjegyet vennem 15-20 ezer...

1

Egy nő 15 millió forintot csalt ki az interneten, egy nagyon egyszerű trükkel

A Somogy Vármegyei Főügyészség tett közzé egy részletes tájékoztatót az MTI híroldalán egy új internetes csalással kapcsolatban. Egy szabolcsi nő 15 millió Forinttal károsította meg...

1

Életbe léphet a Vörös kód, extrém hideg idő várható a jövő héten

Január első napjai meglepően friss kora tavaszi idővel fogadtak minket, azonban senkit se vezessen ez félre. Igenis tél van, jövő héten érezni is fogjuk ezt, ugyanis jönnek a kemény...

1

Keleti hangulat Magyarországon – Ezeken a helyeken a csend beszél helyetted

Fedezd fel Magyarország keleti hangulatú szakrális helyeit, ahol a nyugalom és a belső béke megérintheti a szívedet és lelkedet.

1

Remek tavaszi kirándulóhely családoknak: Kerüljétek meg a különleges Deseda-tavat

A Kaposvár határában meghúzódó Deseda-tó kevesebb fényt kap, mint kellene. A helyieken kívül alig ismerik, pedig tökéletes hely egy kis tavaszi napfürdőzésre, kinti feltöltődésre....

1

Sissi volt a fénysugár a reménytelenségben – 170 éve házasodott a császári pár

Egy különleges történet a romantikáról és az arisztokrácia világáról, melyben egy fiatal bajor királylány, Erzsébet, és a császár, Ferenc József találkozása hozta létre az egyik...

1

Ez a hely a főváros legszebbje: íme a Margitsziget!

A Budapest szívében található Margitsziget, melyet a Duna ölel át, az egyik leglátogatottabb sziget a fővárosban. Minden ide látogatónak első látásra a szívébe férkőzik ez a...

1

Ilyen volt az idei Balaton Sound- hatalmas buli, viharral, és egy nem várt balesettel

Idén vihar és egy nem várt baleset is nehezítette a Balaton Sound szervezőinek a dolgát, ennek ellenére nem sikerült rosszul a fesztivál, sőt! Árakról, bejutásról, közlekedésről...

1

7 eldugott Európai sziget, amikkel lehetetlen betelni- békések és különlegesek

Az elmúlt évek korlátozásai után bizonyára alig várod, hogy idén nyáron végre kiszabadulhass a határok közül, és szebbnél szebb szigeteket fedezhess fel Európa-szerte. De mégis hol? A...

1

Meg van a hivatalos rangsor: ezek a legjobb éttermek és szálláshelyek

Átadták Az utazó magazin 2021 legjobb turisztikai szolgáltatóinak járó díjait hétfőn Budapesten; a legjobb határon túli magyar szálláshelyet és a legjobb külhoni magyar éttermet is díjazták.

1

10 konyhai trükk, amit nagymamámtól tanultam

Csúcsmodern konyhai eszközök, új modern eljárások ide, vagy oda. Még mindig nagymamám süt, főz a legjobban, a régi hagyományos technikáival és eszközeivel. És ő természetesen hallani...

1

Európa legszebb tavai

Kevés dolog indítja be úgy az ember utazásvágyát, mint egy gyönyörű tóról készült gyönyörű kép. Az óceánoknak, folyóknak és vízeséseknek mind megvan a maguk varázsa, de...

1

Európa eldugott tengerpartjai, melyeket a legtöbben nem ismernek

Akármelyik európai mediterrán országban is jársz, mindenhol azt hallod majd, hogy bizony ott vannak a legjobb tengerpartok. Sokan azonban nem az ilyen népszerű túlzsúfolt helyszínekre...

1

Ezek Európa legszebb városi parkjai

Európa parkok ezreivel büszkélkedhet. Az országunknak otthont adó kontinens parkjait és városligeteit milliónyi fa, virág és végtelen zöld fűtakaró díszíti. Ha szeretnél elmenekülni...

1

Heti programlehetőségek az országban

Ezen a héten is színes programok közül válogathatunk. A hosszú hétvége legyen a kikapcsolódásé és a feltöltődésé. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogy milyen események kerülnek...

1

Hétvégi programlehetőségek az egész országban

A továbbiakban arról olvashatnak, hogy milyen lehetőségeik vannak arra, hogy színesebbé tegyék a hétvégét. Magyarország szerte rengeteg programlehetőséget kínálnak számunkra a...

1

Programlehetőségek augusztus utolsó hetében

A hosszú hétvégét bizonyára sokan hasznosan töltötték, és különböző programok közül válogathattak. Azonban ez a hét is további eseményeket tartogat számunkra, melyeket érdemes...

1

Programok az ország keleti részén

Habár a nyárnak már vége, nem szabad elkeseredni, hiszen az élet nem áll meg és rengeteg lehetőségünk van így is izgalmas programokat szervezni. Így van ez az ország keleti részén is,...

1

Mesterséges csoda az Őrségben!

Egy remek kirándulóhellyel ismerkedhetünk meg az Őrség szívében. Ez az eldugott kis falucska egészen az ország nyugati csücskében található, közel az osztrák és a szlovén határhoz....

1

Az e heti balatoni programok legjava: túra, vitorlásverseny, szüret és minden más (09.21- 09.27)

A Balatoni nyüzsgés a nyár végeztével alább fagy nem kicsit, de ennek ellenére bőven vannak még izgalmas programok így szeptember vége felé is lehet bőven találni, bár igaz, hogy egyre...

1

Így divatolj a nyáron anyukád szettjeiben: 5 nyári ruhadarab a 90-es évekből, ami újra divatba jött

Divat hullámok jönnek, és mennek, de néha, néha azért visszatérnek. És ez nincsen máshogyan most sem. Van néhány igazi ikonikus 90 évekbeli ruhadarab, ami újra visszatért a divatba. Akik...

1

Chrissy Teigen kórházba került, Demi Lovato 2 hónap után szakított vőlegényével és még sok izgalmas hír a sztárvilágból!

Ez a hét is igen tartalmasnak bizonyul, főleg a sztárok körében. Ebben a cikkben pedig összegyűjtöttük számotokra a legfrissebb, legizgalmasabb híreket kedvenceiddel kapcsolatban!

1

Magyarország legszebb várai

Magyarország igen gazdag az építészeti látványosságokban. Ez igaz a középkorból fennmaradt vagy azóta restaurált várakra is. Ezekből rengeteget tudhat magának az ország és érdemes...

1

Őszi bakancslista, avagy 10 dolog, amit nem szabad kihagynod idén ősszel

Hogy is van ez, „Itt van az ősz, itt van ujra,”… Sokan nem szeretik az őszt, a legtöbbeknek ez csak egy túlélési időszak a meleg és boldog nyár, valamint a meghitt...

1

Különleges emlékhely: az alföldi kamennaja babák Karcag határában

Magyarország tele van csodaszép helyekkel, különlegesebbnél különlegesebb vidékekkel. Amennyi régió, annyi táj, és annyi felfedezésre váró kincs. Kerül. fordul az ember és itt, ott...

1

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni- a ma 86 éve elhunyt Kosztolányi Dezsőre emlékezünk

A mai napon 86 éve, hogy elhunyt Kosztolányi Dezső író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar...

1

Piramisért nem kell Egyiptomig menni, Magyarországon is van, méghozzá Iszkaszentgyörgyön

Micsoda szerencse, hogy nem kell Gizáig menni piramisokat nézni, hiszen a koronavírus járvány egy kisebb-nagyobb gátat szab most ebben. De cserébe felfedezhetjük hazánk megannyi eddig rejtett...

1

Meghalt Pécsi Ildikó! Legnagyobb szerepeivel emlékezünk rá!

Legjobb szerepeiből készült videó válogatással emlékezünk Pécsi Ildikóra. Neked melyik szerepe jut eszedbe? 

1

Nagymamám 5 aranyat érő takarítási praktikája, amit jó, ha te is betartasz

A nagyi tudott valamit! Ha sütésről, főzésről és a ház körüli teendőkről van szó, akkor, ha valakire hallgatni kell, az a nagyi. Szerinte, mindig rendnek és tisztaságnak kell lenni...

1

Rendhagyó téli balatoni bakancslista 2022-2023-ra

Most, hogy végre megérkezett az igazi nagybetűs TÉL, mínuszokkal, hóval, fagyással, ami csodaszép téli mesevilággá varázsolja a természetet, miért ne látogatnánk el egy téli...

1

Ingyenes programok Budapesten

A vidéken élők közül sokan kerülik a fővárost, mondván „Budapest túl drága”. Habár tény, hogy egy éttermi vacsorának nem csak az íze lehet borsos, országunk szíve elég...

1

Mit kezdjek a kimaradt élesztővel? Az élesztő 5+1 felhasználási módja

Most, hogy mindenki betárazott élesztőből, de sokan nem tudták felhasználni akkora mennyiségben, mint amekkora mennyiségben beszerezték, ideje, hogy elkezdjünk azon gondolkodni, hogy mi...

1

Ezeket a szappanokat te is elkészítheted otthon!

Sok nő szereti az illatos szappanokat, illóolajokat, mert nem csak finom az illatuk, de meg is nyugtatják a környezetükben lévőket. Emellett a fürdőszoba esztétikai értékét is növelik,...

1

A Balatonon túl is van élet – Magyar tavak, amiket érdemes meglátogatni nyáron!

Magyarország legszebb tavait mutatom most be nektek, ezzel is bebizonyítva azt, hogy a Balatonon túl is van élet! Ismerjétek meg kis hazánk meseszép tavacskáit, ahova érdemes elmenni még...

1

Közel a fővároshoz is vannak fantasztikus tavak

Bizony nem csak a fővárostól távol, hanem közel, nagyon közel hozzá is lehet olyan tavakat találni, melyek kellemes szórakozást nyújtanak az ember számára. Ezeket mutatom most be!

1

Ezek a legjobb fővárosi kirándulóhelyek!

Mindenki ismeri a jól bejáratott kirándulóhelyeket a fővárosban. Vannak azonban olyanok, melyek nem ismertek annyira, viszont ugyanolyan jó programot nyújtanak.

1

Ezek a legszebb városok Magyarországon, melyektől kis hazánk egy csodás hely

Kis hazánk egy igazán csodálatos város, ahova rengeteg külföldi érkezik azért, hogy megcsodálja. Ha nem tudod, hogy hova utazz Magyarországon belül, akkor mindenképp meg kell ismerned...

1

Mi mindent lehet csinálni a Balatonon télen?

Habár sokak tudatában nyári programparadicsomként van jelen, a Balaton valójában egész évben rengeteg lehetőséget kínál mind az aktív, mind pedig a passzív kikapcsolódásra – még...

1

Baranya megye rejtett kincsei, amit minden magyarnak ismerni kell!

Úgy éreztük, hogy Baranya megye is megérdemel egy külön cikket. Délnyugati elhelyezkedésének köszönhetően elsősorban a magyar és horvát kultúrák találkozópontja, de egyéb...

1

Ezek Európa legjobb sétahajóútjai

Az utóbbi években egyre népszerűbbé váltak a sétahajózások Európa szerte. Ez köszönhető többek között az évente megjelenő új hajóknak és a folyamatosan bővülő, változatos...

1

Új program a Balatonon

Mentőöv néven új balatoni vízbiztonsági programot dolgoztak ki, amelynek tesztelése idén öt település strandjain zajlik majd.

1

A legjobb balatoni strandok nyárra

A Balaton minden évben közkedvelt úti célnak számít, mind a magyarok, mind pedig a külföldiek körében. Évről évre egyre többen látogatnak el akár egy, akár több napra is...

1

Európa legjobb családbarát városai

A családostul utazók nagy örömére Európa telis-tele van családbarát városokkal, amikért nem is kell igazán sokat utazni, hiszen egy nem kifejezetten nagy kontinensről van szó. Az Airbnb...

1

Fedezd fel Egert és környékét: 5 látnivaló Eger környékén, amit nem hagyhatsz ki!

A világ telis-tele van csodálatosabbnál csodálatosabb hellyel, és szerencsére kis hazánk sem szűkölködik ezekből! Eger és környéke tele van megannyi felfedezni való kinccsel, amiket te...

1

A legjobb balatoni programok erre az őszi hétvégére (09.25- 09.27)

Bár már lassan tényleg a végéhez közeledik a nyári jó idő, érdemes a Balaton felé venni az irányt, például ezekért a remek programokért. Egyébként a Balaton minden évszakban...

1

Legendák nyomában - Miért nincs nyelvük a Lánchíd oroszlánjainak?

Létezik egy legenda, mely szerint a Lánchíd pilléreinél látható kőoroszlánokat faragó szobrász a Dunába vetette magát szégyenében, mikor kiderült, hogy elfelejtett nyelvet készíteni...

1

Erre az 5 magyarországi helyre érdemes ellátogatni télen

Szeretsz utazni és kikapcsolódni, alig várod, hogy újra jó idő lehessen és útra kelhess? Utazni nemcsak akkor lehet, amikor száz ágra süt a nap. Mutatunk nektek 5 olyan helyet...

1

Magyarország leghíresebb fái

Magyarországon rengeteg gyönyörű szép erdő található, melyben sok elhíresült fa található, némelyik azért híres, mert nagyon ritka, némelyik azért, mert valamilyen történet...

1

Legjobb 5 tavaszi úti cél Magyarországon 2024: ezeket te sem hagyhatod ki!

Már számoljuk a napokat a tavaszig, alig várjuk, hogy a borongós időt felváltsa a napsütés, és a kanapé helyett a szabadban tölthessünk el minőségi időt. Ha pedig végre megérkezik a...

1

Ismerd meg a legromantikusabb városokat Európában

Minden kontinensnek megvannak a maga szépségei, de ha a romantikáról van szó, akkor Európa kétségtelenül az élen jár a szerelmes párok szívéért folyó versenyben. A következőkben...

1

Itt élnek a legszebb nők Európában

Habár első ránézésre nem feltétlenül lehet megállapítani egy európai nőről, hogy melyik nemzetet képviseli, az egyértelműen látszik, hogy miért tartják kontinensünk hölgyeit olyan...

1

Óriási a baj a Balatonnál a felelőtlen lakók miatt!

Elképesztő mértékű az emberi nemtörődömség és a butaság, ezt sajnos már eddig is tudtuk. Nem vagyunk képesek vigyázni az értékeinkre, mindent tönkreteszünk, amihez hozzáérünk,...

1

A világ legcsodálatosabb tava itt van a szomszédban!

Az Erdélyben található Kék-tó a világ elöl eldugott környezetben, egy kráterszerű mélyedésben bújik meg, amely különlegességgel felkeltette az egész világ érdeklődését, évente...

1

5 kihagyhatatlan balatoni program a téli szezonra

Nekünk a Balaton a Riviéra télen-nyáron! Nemcsak a legmelegebb nyári napokon érdemes felkeresni a magyar tenger partját, hanem a hidegebb téli szezonban is, ugyanis a hófedte tájak, a jégbe...

1

Szombathely szépségei

Mint több magyar településnek, úgy Szombathely története is egészen a rómaiak koráig nyúlik vissza. A várost időszámításunk 43. évében alapította Claudius császár, és az akkori...

1

A szocialista elit kedvenc balatoni luxusnyaralója

Kíváncsi vagy, hogy a szocializmus idején mivel töltötték a napjaikat az elitek a nyár folyamán? Hogy melyik balatoni település volt a kedvence a párttagoknak? A Kádár korszak sokak...

1

Rekordok nyara a Balatonon

A hétvégén rekordot döntött a balatoni strandok látogatottsága, kedvez a forró nyár a balatoni szállásadóknak is.

1

Közeledik az új hullám? 6454 az új fertőzöttek száma hazánkban, elhunyt 80 beteg

Magyarországon a beoltottak száma 6 272 718, közülük 5 996 472-en a második, 3 198 951-en pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 6454 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a...

1

Nagy sebességgel terjed az omikron: 7883 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 67 beteg

 Magyarországon a beoltottak száma 6 297 101, közülük 6 039 940-en a második, 3 299 569-en pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 7883 új fertőzöttet igazoltak,...

1

Megjelent a hivatalos közlemény: így és eddig lesznek érvényesek a védettségi igazolványok

Megjelent a hivatalos! Az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámai elleni védekezés érdekében február 15-étől a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul,...

1

5 túrahelyszín tavaszra – ide mindenképp látogass el!

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de mi már alig várjuk, hogy egy hangyányit melegebb legyen és hatalmas beöltözések nélkül róhassuk újra az országot. Addig is pedig tervezgetünk és...

1

Meddig tart még a tavaszi jó idő? Visszatér még a tél?

Mikor reggel a tavaszias napfényekben napfürdőzve lépkedtem munkába menet, két előttem elsétáló fiatal szavaira lettem figyelmes, akik arról beszéltek, hogy de hát múltkor is húsvétkor...

1

Marad a kora tavasz vagy érkeznek a februári mínuszok? Mutatjuk mire lehet számítani

Egy ország napfürdőzött együtt az elmúlt napokban, sok-sok ember örült a kora tavaszt is megelőző melengető napsugaraknak és kellemes tavaszi időnek, de vajon ez marad így, vagy a sokak...

1

Tavaszi piacozás Budapesten: meglepően klassz bolhapiacok és termelői vásárok Budapesten

A tavaszi napfények csak úgy vonzzák a szabadba az embereket: egy kis rég felvárt feltöltődére hív a friss tavaszi levegő, a csicsergő madarak, és a szinte már rügyező fák. Erre...

1

Nem férnek el a cuccaid a kézipoggyászban? Ezzel az 5 trükkel kijátszhatod a légitársaságokat!

Itt a tavasz és ezzel elkezdődött a városlátogatások időszaka is. Manapság fillérekért foglalhatunk repülőjegyet akár Rómába, akár Prágába vagy Párizsba, de igencsak megdobhatják...

1

Visszatér a Városliget nagy attrakciója! – Léghajózás Budapesten

Nem régiben újra felszállt a 125 évvel ezelőtt is hatalmas népszerűségnek örvendő 6000 légköbméteres hőlégballon a Városligetben! Akár újdonságnak tekintjük, akár régiségnek,...

1

Aludj a magasban! - Lombház szállások Magyarországon!

Ki ne álmodott volna arról, hogy a gyerekkori lombházak, amiket nagy üggyel-bajjal összetákoltunk, megelevenedjenek, és felnőttként is élhessünk a magasban, a fa tetején! Persze erre...

1

Hol nyaral a magyar? Mutatjuk, hova tervezed a nyaralást idén!

És ti hová mentek idén nyaralni?- hangzik a kérdés egy baráti társaságban…A válaszok azonban nem is olyan sokszor térnek el, mint gondolnánk, ugyanis a legtöbb magyar idén is...

1

Ez a magyar hotel nyerte el az egyik legnívósabb díjat a világon

A 2006-ban alapított Word Luxury Hotel Awards szavazásán a világ szállodái a vendégek véleményei alapján mérkőznek meg egymással. Lehetne ennél is hitelesebb egy verseny? Idén egy...

1

Büntetik a turistákat a horvát tengerparton - Újabb szabályokkal korlátozzák a turistákat Horvátországban

Horvátországban egyre több ember háborodott fel a turisták öltözködését illetően, ugyanis nem csak a strandon, hanem az utcán is sokan erősen hiányos ruházatban vagy fürdőruhában...

1

Járatot indított a Wizzair a Balaton mellől, Sármellékről

Csaknem másfél évtized után indult ismét menetrend szerinti repülőjárat a Sármellék-zalavári repülőtérről; a Wizzair heti kétszeri járata Dortmundot köti össze a Hévíz-Balaton...

1

Ezek a legjobb SUP-os helyek Magyarországon

Bizonyára ma már mindenki ismeri a SUP-okat, azonban hiába örvend hatalmas népszerűségnek, még mindig vannak olyanok akik nem próbálták, pedig ez az egyik legjobb aktív kikapcsolódás,...

1

Visszatérnek a programok a Balatonhoz is: 5 balatoni fesztivál, amit nem hagyhatsz ki idén nyáron

Az elmúlt időszak, a tavalyi nyár, és az előtt való sem volt a legkedvezőbb programok szempontjából, hiszen még ha volt is valami szimpatikus esemény, folyamatosan attól kellett rettegni,...

1

Nyíregyházi Állatpark lett Európa legjobb állatkertje

Harmadszorra minősült Európa legjobb állatkertjének a 250 és 500 ezer látogatószám közötti kategóriában a Nyíregyházi Állatpark az egyik független állatkerti szakértő felmérése...

1

Ez a világ 10 legcsendesebb és legnyugodtabb városa

A világ legszebb és legnyugodtabb városai, ahol nem kell tartanunk sem a fény, zaj vagy közlekedés szennyezettségtől sem! Az utazás sok ember számára ad lehetőséget, hogy élményeket...

1

Ma van a magyar film napja: Egy héten át magyar filmek a műsoron

A magyar film napja alkalmából, amely idén kivételesen egész héten át tart, több mint száz magyar filmet láthatnak a nézők április 29-től május 5-ig - közölte a Nemzeti Filmintézet...

1

Élet okostelefon nélkül: avagy Puskás Tivadar mindent tudó találmánya a telefonközpont

A telefonközpont olyan berendezés, amely szükség szerint összekapcsolja a telefonkészülékeket vagy más telefonközpontból érkező hívásokat is kapcsol. Bár a mai okostelefonok, és...

1

Közel 30 ezren fertőződtek meg a hétvégén, elhunyt 392 beteg, indul az oltási akcióhét

Meghalt 392, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 27 209 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn,...

1

Szombaton a teraszok, majd jövőhéten sorban minden nyit, de csak védettségi igazolvánnyal lehet menni

Megvan a 3,5 millió beoltott, így a teraszok szombat reggeltől kinyithatnak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken,...

1

10+1 érdekesség Magyarországról, amit még lehet, hogy te sem tudtál

Nap, mint nap derülnek ki egyre érdekeseb és érdekesebb dolgok, amikre képesek vagyunk még mindig rácsodálkozni. Magyarország és vele együtt a magyarok, mindig tudnak meglepetést okozni...

1

Nemcsak több helyre mehetnek, több helyen maszkot sem kell hordaniuk a védetteknek- a rendelet részletei

Már múlt hétvégén is több dolgot sejteni lehetett a nyitás újabb fokozatáról, de a hivatalos rendelet még csak most jelent meg, amiben újabb, pontosabb részleteket olvashatunk azzal...

1

3 különleges Fonyódi villa 3 különleges történettel

Ha Fonyód, akkor villák, és ha villák, akkor a legkülönlegesebbek. Bemutatunk rögtön 3 Fonyódi villát is, aminek igazán érdemes lehet ismerni a történetét. Fonyód száz éve nagyon...

1

Sokkoló csillagászati látnivaló Egerben

Eger, Heves megye központja. Az egri borvidék alfája és omegája. Csodálatos város az ország északi részében, amiről kevesen tudják, hogy a kirándulók Mekkája. Miért is? Nos, sokkal...

1

Honnan ered a lángos?

Ha nyár és itthon, akkor Balaton. Ha Balaton, akkor hőség. Ha hőség, akkor vízpart és strand. Ha vízpart és strand, akkor büfé. Ha büfé, akkor sör és lángos. Egyértelmű, nem?

1

Hamarosan nyitnak a balatoni szabadstrandok is- Mutatjuk hol és mikor

Neked is a Balaton a Riviéra? Akkor van egy jó hírünk, ugyanis hamarosan nyitnak a strandok, ráadásul nem is akárhogyan. Mutatjuk a részleteket, és minden fontos Balatonos dolgot!

1

Kell védettségi igazolvány a balatoni fizetős strandokon? A szabadstrandokra mehet bárki?

A Nagy kérdés, ami mostanában mindenkit foglalkoztat: kell védettségi, vagy nem kell védettségi? Valahol szomorú is, hogy ez alapján dönti el az ember, hogy megy-e mondjuk a barátaival...

1

Magyar művészek, akikre büszkék lehetünk

Magyarország nem csak feltalálóiról, a pálinkáról és a fürdőiről híres. Nemzetünk fennállása során számos hihetetlenül tehetséges művészt kapott tőlünk a világ, akik...

1

Budapest legkiválóbb piacai és vásárai

Ha azt hallod, hogy Budapest, akkor mi jut eszedbe? A felbecsülhetetlen történelmi értékű építészeti kincsek? A budai oldalról Pestre nyíló panoráma? Az éjszaka kivilágított hidak? A...

1

Ezért érdemes ellátogatnod a Balatonhoz

A szőlőskertekkel, vulkanikus hegyekkel, és egy nemzeti parkkal körülvett Balaton nem csupán hazánk, de egész Közép-Európa legnagyobb tava. Budapesttől egy jó óra autóval – ez a...

1

5 bakancslistás ötlet a Balaton körül, hogy tökéletesen zárd az évet!

Már lassan vége a 2021-es évnek, csupán pár hónap választ el minket az új évtől. Szeretnéd Te is kihasználni a hátra lévő időt? Most segítünk merre indulj el, hogy tökéletesen zárd az idei évet!

1

Köztudott tények Magyarországról, amire minden külföldi turista rácsodálkozik

Csöpp hazánk világszerte ismert ugyan, mégis sok olyan dolog jellemző rá, amelyet a külföldről hozzánk látogató vendégek fejvakarással fogadnak. A megannyi kulturális különbség...

1

Caola, Fa, Impulse, Mystic- avagy ezekkel a retro kozmetikumokkal szépítettük magunkat annak idején

Manapság már halom számra állnak a különböző típusú, fajtájú, eredetű, kiszerelésű, színű, illatú, kisebb-nagyobb csodákat ígérő, mindenféle természetes vagy nem természetes...

1

Nyári bőrápolás – mit tehetsz bőrödért a kánikulában?

Nyáron különösen fontos, hogy bőrünkről megfelelően gondoskodjunk, hiszen a napsugarak, a sós tenger, vagy épp a klóros medence vize, sőt, a klímaberendezések is mind-mind igénybe...

1

Csodálatos fotókon az erdélyi tél!

Erdély minden évszakban tartogat csodákat, mostani cikkünkben viszont a telet mutatjuk be nektek! A káprázatos felvételeket Szabó Ervin készítette, a fényképész fotóit ezúton is köszönjük! 

1

Napozáshoz tökéletes: zsebkönyv automatákkal újítottak a balatoni strandokon

Egy ideje már tart a Poket azaz az automatás zsebkönyvek új forradalma a hazai nagyvárosokban, de idén ez a láz a Balatont is elérte.

1

Vörös macskamedve született a Nyíregyházi Állatparkban

Negyedik alkalommal született vörös macskamedve (Ailurus fulgens) a Nyíregyházi Állatparkban, a héthetes kölyköt szerdán mutatták be  Sóstógyógyfürdőn.-olvasható az MTI hírportálon.

1

Így neveltek minket a 70-es, 80-as években, mégis élünk! - Milyen jó is volt akkor az élet!

A mi gyerekkorunkban más volt az élet és mégis túléltük, szüleink az akkori elvek alapján neveltek minket. Nem is volt az olyan rossz, nekünk még volt gyerekkorunk! 

1

Ingyenes programokkal vár a Kulturális Örökség Napja-felmehetünk a Parlament kupolájába is

Ha valami, akkor azt hiszem, hogy az ősz az izgalmas kultúrától pezsgő programok időszaka. Ennek rendje és módja szerint most egy nagyon izgalmas kulturális programot hoztunk nektek, vagyis...

1

5+1 szobanövény, amely segít az elalvásban

Az álmatlanság mint tünet, többféle betegséghez társulhat. Az alvással kapcsolatos panaszok általában klinikai tünetegyüttesek részei, az önálló alvászavarok ritkábbak. Az...

1

A legszebb kirándulóhelyek Magyarországon!

Az ősz beköszöntével még azért nem kell lemondanunk a szabadtéri programokról. Napközben a hőmérséklet még nem olyan alacsony, így tökéletes időt foghatunk ki egy kis túrázásra...

1