Keresés


Összesen: 339 találat.

Oldal Találatok száma

Aludj a magasban! - Lombház szállások Magyarországon!

Ki ne álmodott volna arról, hogy a gyerekkori lombházak, amiket nagy üggyel-bajjal összetákoltunk, megelevenedjenek, és felnőttként is élhessünk a magasban, a fa tetején! Persze erre...

8

Színházak éjszakája Miskolcon

Szombaton rendezik meg hazánkban  ötödik alkalommal a Színházak éjszakája nevű programsorozatot,melyben az erre karszalagot váltók , a részt vevő színházak  bármelyikébe...

7

Budapest 5 történelmi kávéháza, ahol a múltszázadok eleganciája elevenedik meg

Tudtad, hogy a magyarok először a törökök uralma alatt találkoztak a kávéval? Bár akkoriban nem igazán voltak elragadtatva a fekete levestől, évszázadok múlva már olyan kávéházakat...

7

Íme, a '60-as évek híres kockaházainak története

Az 1960-as években ezek a kockaházak nem csak falvakat, de a kertvárosokat is meghatározták – rendkívül nosztalgikusak, megítélésük mégsem volt a legjobb. Ismerd meg történetüket Te is.

7

Ilyen erő lakozik a hagyományos magyar építészetben

A kínai feng shuit mindenki ismeri már, ha más nem, hallásból biztosan. Azonban nem ez az egyetlen design elmélet létezik. Sőt, nekünk magyaroknak is van egy saját hagyományos stílusunk,...

6

Hogyan éltünk a lakótelepeken a 70-es és a 80-as években

Biztosan emlékszel még azokra a közös pingpongozásokra, amiket a panelházak között elterülő kis tereken rendeztünk. A Kádár-korszak idején igazán pezsgő lakótelepi élet volt, amelyre...

6

Cuenca sziklára épült házai- a történelmi spanyol kisváros

Cuenca egy igen különleges város, ami Spanyolországban található, a szintén Cuenca nevű tartományban. Erődített óvárosa a Világörökség része, tehát érdemes lehet egy kicsit megtudnunk róla!

5

A világ legnagyobb 3D nyomtatója filléres költséggel készít házakat sárból

Egyre több embernek van szüksége házra, ami olcsó, környezetbarát és könnyű megépíteni. A világ legnagyobb 3D nyomtatója képes erre, nézzétek meg, hogyan!

5

Itt lakik az ország ötöde: a panelházak magyarországi története

Sokan szeretik, még többen megvetik. Akik ott élnek azt mondják, hogy megszokható, akik kívülről nézik azt mondják, hogy nem tudnának ott élni. Valakiket kiráz a hideg tőle, mások pedig...

5

Hollókő és környéke

A Cserhát hegyes-völgyes vidékén, festői környezetben rejtőzik Hollókő. A fővárostól száz kilométerre fekvő falu története egészen a XIII. századik nyúlik vissza, ekkor készült...

5

Torockó, Erdély legszebb települése

Torockóra érdemes mindenkinek ellátogatnia, ugyanis valóban Erdély legszebb településéről van szó. Mi voltunk itt, meg is osztjuk emlékeinket! 

4

Új kihívások előtt a hazai e-kereskedelemmel?

Évek óta tart a hazai e-kereskedelem sikertörténete; 2019-ben a szektor mintegy 16%-os növekedésre volt képes, ami továbbra is kimagaslónak tekinthető a kontinens átlagát tekintve. A...

4

Már a színházakban, mozikban és a cirkuszokban is kötelező a maszkviselés, bírságolnak is!

Budapest, 2020. szeptember 14., hétfő (MTI) - Szigorodnak a koronavírus-járvány második hulláma miatt a maszkviselési szabályok Budapesten, a maszkviselési kötelezettség megsértőire 15...

4

Meseolvasókat keresnek kis betegek mellé

Beteg gyermekek mellé keresnek meseolvasókat! Tudj meg mindent a programról, és segíts egy kicsit a beteg gyermekeknek kedvenc meséik felolvasásával! 

4

Egy holland üzletember vette meg a magyar falut

Egy Nógrád megyei zsákfaluba szeretett bele Elroy Thümmler a holland üzletember, nevezetesen Bedepusztába. A szeretet odáig jutott, hogy szépen sorban megvette az összes házat. 

4

Koronavírus: 1173-mal nőtt a fertőzöttek száma, 1418-an vannak kórházban, 154-en lélegeztetőgépen

Budapest, 2020. október 12., hétfő (MTI) - Elhunyt tizennégy beteg, és újabb 1173 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.

3

Legenda a javából: ősbemutatók, koncertek, filmvetítések a 100 éves Városmajori Szabadtéri Színpadon

Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli az idén a Városmajori Szabadtéri Színpad, amely mintegy nyolcvan produkcióval, ősbemutatókkal, koncertekkel, filmvetítésekkel,...

3

A kávéházak történelme

Ismerd meg a kávéházak történetét, amikről talán nem is gondolnád, hogy milyen nagy múlttal rendelkeznek! A társasági élet központjaként tartották számon őket és a mai napig...

3

A világ legszebb kávéházai - köztük egy magyar is!

Miután az európai kávéházak a kortárs művészek közkedvelt találkozóhelyeivé váltak a XIX. és XX. században, igazi kulturális intézményekké alakultak át, gyakran fényűző belső kialakításokkal.

3

Közép-Európa legszebb operaházai

Az opera nem feltétlenül a legmegfizethetőbb, legelérhetőbb művészeti forma. Kulturális jelentőségük ellenére ezek az előadások nem tartoznak a hétköznapi emberek rendszeres...

3

Top10 brutál olcsó nyaralóhely Magyarországon, ahol ráadásul nincs tömeg

Ne feledkezzünk meg arról, hogy számos izgalmas turisztikai térség van Magyarországon és a Balatonon kívül is van élet, ahová érdemes lehet legalább egyszer az életben ellátogatni, bár...

3

Megható videóval üzenik együtt a Pál utcai fiúk és a Vörösingesek: maradj otthon!

Molnár Ferenc ifjúsági regényének, a Pál utcai fiúknak a két ősi idők óta harcban álló fiú csapata most egy megható videóban üzente: maradj otthon! A Dés László, Geszti Péter,...

3

50 000 forintos bírság jár, ha ezt szórod a járdára!

Rengeteg kárt okoz, idén viszont már büntetnek is érte! Ezzel sajnos sokan nincsenek tisztában, cikkünket ezért írtuk most meg, minden részletet elmondunk, nehogy meglepetések érjenek...

3

Összefogott több ételkiszállító cég is az egészségügyi dolgozókért

A koronavírus következtében az egészségyügyi dolgozók nap, mint nap erejükön felül teljesítenek, így több magyar ételkiszállító cég is segítséget nyújt a dolgozóknak.

3

Az év legelső fesztiválja online startol: Maradj Otthon! fesztivál, amit a kanapédból élvezhetsz

A színházak, mozik, szórakozóhelyek bezártak, hogy könnyebb legyen megállítani, lelassítani a koronavírus terjedését, az összes rendezvényt törölték az elkövetkező időszakban, és...

3

Magyarország 10 legszebb csónakázó tava

Egy romantikus csónakázás egy nyári nap tökéletes lezárása! Erre alkalmas tavakat Magyarország minden pontján találunk, ezek közül sorolunk most fel tízet.

3

Püspökszentlászló, a vidéki ékszerdoboz

Magyarországon számtalan olyan apró falucskát találhatunk, ahol nagyon kevesen élnek, ilyen például Püspökszentlászló is, ahol összesen negyven ember él, mégis tele...

3

Koronavírus - Meghalt 70 beteg, 3581-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. november 2., hétfő (MTI) - Meghalt 70 többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3581 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

3

Koronavírus: Meghalt 65 beteg, 3286-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 30., péntek (MTI) - Meghalt 65 krónikus beteg, és újabb 3286 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.

3

Virágok borítják a világ egyik legszebb faluját!

Ha Lengyelországban jártok, akkor mindenképpen keressétek fel ezt a nem mindennapi, csodálatos falut. Én még nem voltam itt sajnos soha, de tavasszal tervezem, hogy megnézem saját szemmel is,...

3

A legjobb esküvői helyszínek Olaszországban

A buja kertektől festői kilátással a hangulatos parasztházakig, nézd meg, melyik olasz helyszínt érdemes megfontolni, hogy a csizma alakú országban szeretnétek kimondani a nagy Igen-t!

3

Az oltás életet ment- 10 ezer alá csökkent a kórházban kezeltek száma

A koronavírus elleni oltás felvételére buzdított a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hangsúlyozva: csak egyéni védelem van, egyéni...

3

Hol vásároltunk régen? Mutatjuk, mik voltak a legnépszerűbb üzletek

Te emlékszel még, milyen áruházakban vásároltunk gyermekkorunkban? Most tekintsünk vissza együtt, milyen üzletek számítottak népszerűnek. Egy korábbi cikkünkben már beszéltünk a...

3

Szereted a színdarabokat? Íme 5 budapesti színház, ami sosem okoz csalódást!

Színházba járni régen egészen mást jelentett, mint napjainkban, és bár némileg megcsappant a színdarabok iránti érdeklődés, azért még mindig akadnak szerelmesei a műfajnak – és...

3

A Tesco hősként tekint a dolgozókra, 80 ezer forint bónusz fizet!

80 ezer forintot fizet a dolgozóinak a Tesco áruház!

3

A főváros elhagyatott épületei

Budapest egy világváros, tele változatos stílusú utcákkal, épületekkel. A belváros egyedi hangulata, a bevásárló utcák, a Deák tér és még hosszan sorolhatnánk azt a listát, amiért...

3

Koronavírus - Tizenhatan meghaltak, 848-cal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 1., csütörtök (MTI) - Elhunyt tizenhat beteg, és újabb 848 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.

2

Elindult az új évad a színházakban!

Szeptember kezdetével nem csak az iskolák nyitják meg kapuikat, hanem a színházak is. Míg nyáron szabadtéri vándor-előadások keretein belül élvezhettük a jobbnál jobb darabokat, addig...

2

"Egy este lehet, hogy belefér”- szentestére felfüggesztik a kijárási tilalmat Magyarországon

Szentestére felfüggesztik a kijárási tilalmat. A kormány meghozta a döntését: december 24. estéjétől december 25-én reggelig felfüggesztik a kijárási tilalmat.

2

Nyolcan meghaltak, 894-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. szeptember 30., szerda (MTI) - Elhunyt nyolc beteg, és újabb 894 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.

2

Koronavírus: Kilencen meghaltak, 927-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. szeptember 25., péntek (MTI) - Elhunyt kilenc beteg, és újabb 927 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.

2

Koronavírus - Új járványhullám indult Németországban, Olaszországban is kötelező a maszkhasználat

De hát nyáron nincs is koronavírus- szinte hallom, ahol érvelnek az emberek, akik mindent tudnak a járványok terjedéséről, na meg persze az összefüggés elméletekben is nagyon otthon...

2

Zálogkölcsönnel próbálnak talpra állni a hazai vállalkozók

Egyre nagyobb a zálogházak forgalma az utóbbi hetekben, ahol a vállalkozók így próbálnak pénzhez jutni a vállalkozásuk újranyitásához a koronavírus után.

2

Milyen volt a panelélet a 70 – 80-as években? Emlékezzünk vissza együtt!

A panelházak már az 1970-es, 1980-as években meghódították Magyarországot, a gyárak szinte ontották magukból a különböző betonpaneleket. Akik ilyen épületekben laktak, tudják –...

2

Koronavírus - Tizenheten meghaltak, 1322-vel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 2., péntek (MTI) - Elhunyt tizenhét beteg, és újabb 1322 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.

2

A fiatalok miatt az időseknek nem jut elég lélegeztetőgép

„Magyar Orvosok Szakszervezete: Egyes kórházakban már a 65-70 év felettieket nem tudják lélegeztetőgépre tenni.” A különböző variánsok miatt egyre több fiatal kerül...

2

Így veheted ki te is a részedet a koronavírus elleni küzdelemben

„A magyarok kedvességgel reagálnak” írta a New York Times, Amerika legnagyobb napilapja. Kis hazánkban annyi összefogás született a koronavírus miatt, a helyzet jobbá tételére,...

2

Magyarországon veszélyhelyzetet hirdettek a koronavírus miatt!

Az Operatív törzs nagyon fontos döntéseket hozott március 11-én, ennek megfelelően a magyar kormány rendkívüli jogrendet, vészhelyzetet rendelt el, nézzük a részleteket! 

2

Budapest legkülönlegesebb utcája: izgalmas időutazásra hív a Gül Baba utca

Budapest tele van kincsekkel! Én imádok Budapest különböző helyein sétálni, tekeregni, mert valahogyan mindig olyan részeken kötök ki, ahol még nem jártam, de azért akad egy-két...

2

Egy matematikus kiszámolta - Ezt kell tennünk, ha kevés koronavírus-fertőzöttet szeretnénk!

Egy matematikus szerint két lehetőségünk van: vagy otthon marad mindenki, vagy április végére eldurvulnak a dolgok, rengetegen meghalnak és a kórházak összeomlanak, nézzük a részleteket!

2

Nyitva tartás: mi és meddig van nyitva a koronavírus okozta járvány- és veszélyhelyzetben?

Az elmúlt napokban szigorúbbnál szigorúbb intézkedéseket vezettek be a járványhelyzet megelőzésének, hatásának csökkentése érekében. Az elmúlt napokban kivétel nélkül jelentettek...

2

Gyűjtsük be a szelídgesztenyét a Nagymarosi Gesztenyés Tanösvényt bejárva!

Az ősz ezen időszakán elérkeztünk a vadgesztenye érési időszakához, ami azt jelenti, hogy ez a legjobb alkalom ellátogatni a Nagymarosi Gesztenyés Tanösvényhez. Utunk során rengeteg...

2

Így néz ki most egy kórházi osztály Bergamo-ban!

Az olaszok szeretnék megmutatni a világnak, hogy mi vár ránk! Először engedték meg a médiának, hogy felvételt készítsenek egy Bergamo-i kórházban a koronavírustól szenvedő...

2

Szombaton a teraszok, majd jövőhéten sorban minden nyit, de csak védettségi igazolvánnyal lehet menni

Megvan a 3,5 millió beoltott, így a teraszok szombat reggeltől kinyithatnak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken,...

2

60 év és egy család megható története egy kőbe zárva- ’A kő’ bemutatója a Pesti Színházban

Marius von Mayenburg meghatódottsággal, titkokkal és drámai fordulatokkal teli történetét viszik színre a Pesti Színházban, végre nem csak online verzióban! Aki jegyet vált erre a...

2

A budapestiek kedvenc kirándulóhelye: a Dunakanyar legjobb látnivalói

Tele izgalmas városokkal, remek kirándulóhelyekkel, látnivalókkal, természeti kincsekkel, mesés tájakkal, izgalmas élményekkel, ráadásul egy órán belül a fővárostól? Ez a Dunakanyar!...

2

Koronavírus - Tizenegyen meghaltak, 905-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 5., hétfő (MTI) - Elhunyt tizenegy beteg, és újabb 905 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.

2

Történelmi tragédia – Mindent elpusztít Dorian

Az utóbbi évtizedek legnagyobb pusztítását végzi a Dorian hurrikán, ami hétfőn lecsapott a Bahama-szigetekre óriási károkat okozva és legalább öt ember életét követelve. Mostani...

2

Meghalt 56 beteg, 2194-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 29., csütörtök (MTI) - Meghalt 56, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2194 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

2

Koronavírus: újabb 43 halott, újabb 2291 fertőzött

Budapest, 2020. október 28., szerda (MTI) - Meghalt 43, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2291 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

2

Koronavírus - Meghalt 63 beteg, 2079-cel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 27., kedd (MTI) - Meghalt 63, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2079 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

2

Koronavírus: Meghalt 47 beteg, 2316-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 26., hétfő (MTI) - Meghalt 47, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2316 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

2

Hollókői Húsvéti Fesztivál – Ha igazi hagyományőrző húsvéti programot keresel

Te is keresed a legszuperebb húsvéti programot, ahol a gyerekek és a felnőttek is jól érezhetik magukat? Hollókőn egy igazi hagyományőrző mulatságban lehet részetek, ahol a jó kedv...

2

Koronavírus - Meghalt 46 beteg, 2032-vel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 22., csütörtök (MTI) - Elhunyt negyvenhat többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2032 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést -...

2

Koronavírus - Meghalt 38 beteg, 989-cel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 20., kedd (MTI) - Elhunyt 38 többségében idős, krónikus beteg, és újabb 989 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.

2

Közel 30 ezren fertőződtek meg a hétvégén, elhunyt 392 beteg, indul az oltási akcióhét

Meghalt 392, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 27 209 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn,...

2

Hollókő és kincsei- Hangulatos kirándulás a palóc mesefaluban

Hollókő nevét minden bizonnyal már sokan hallottátok, sőt biztosra veszem, hogy a legtöbben már egyszer kétszer felírtátok a bakancslistátokra is, és most ezt cikket annak reményében...

2

Koronavírus - Meghalt 31 beteg, 1478-cal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 19., hétfő (MTI) - Elhunyt 31 ember, és újabb 1478 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.

2

8434 új fertőzött, 98 halott, 463-an lélegeztetőgépen, és ez csak a felszállóág...

Meghalt 98, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 8434 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán. Hozzátették: eddig 5 981 915 embert...

2

Koronavírus: 84-en haltak meg, 3989-cel nőtt a fertőzöttek száma

Budapest, 2020. november 3., kedd (MTI) - Meghalt 84, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3989 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

2

Gyönyörű európai szigetek, amikről nem is gondolnád, milyen közel vannak

A szigeteken töltött vakációknak nem mindenhol kell, hogy azonos hangulata legyen. Míg sokaknak az óriási üdülőkomplexumok és zsúfolt kikötők jutnak eszébe, addig mások tudják, hogy a...

2

Koronavírus: Meghalt 33 beteg, és 1293-mal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 16., péntek (MTI) - Elhunyt harminchárom krónikus beteg, és újabb 1293 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteke.

2

Koronavírus - Huszonkilencen meghaltak, 950-nel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 15., csütörtök (MTI) - Elhunyt huszonkilenc idős, krónikus beteg, és újabb 950 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

2

Koronavírus - Huszonheten meghaltak, 920-szal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 14., szerda (MTI) - Elhunyt huszonhét idős, krónikus beteg, és újabb 920 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.

2

Koronavírus - Huszonnyolcan meghaltak, 1025-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 13., kedd (MTI) - Elhunyt huszonnyolc beteg, és újabb 1025 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.

2

Elhunyt 123 beteg, 4522-en kórházban, 452-en lélegeztetőgépen, szükségessé válhat a halasztható műtétek elnapolása

Meghalt 123, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4588 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedden. Hozzátették: eddig 5 977 908 embert...

2

A balatoni ’60-as építészet legjelentősebb épületei – a legtöbb még ma is létezik

Az 1960-as, ’70-es években nagyobb teret kapott a futurisztikus stílus hazánkban is, így számos olyan építmény megjelent, melyeket sokan ufó épületekhez hasonlítanak – ez pedig...

2

Koronavírus - Huszonegyen meghaltak, 932-vel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 8., csütörtök (MTI) - Elhunyt huszonegy beteg, és újabb 932 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.

2

Koronavírus - Huszonnégyen meghaltak, 816-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 7., szerda (MTI) - Elhunyt huszonnégy beteg, és újabb 816 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.

2

Koronavírus - Húszan meghaltak, 818-cal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. október 6., kedd (MTI) - Elhunyt húsz beteg, és újabb 818 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.

2

A MOL is kéz- és felületfertőtlenítő gyártásba kezdett

A MOL almásfüzitői gyárában saját gyártású kéz- és felületfertőlenítőket kezdett készíteni, ezzel segítve a hiánycikk pótlását a magyar piacon.

2

Nemcsak több helyre mehetnek, több helyen maszkot sem kell hordaniuk a védetteknek- a rendelet részletei

Már múlt hétvégén is több dolgot sejteni lehetett a nyitás újabb fokozatáról, de a hivatalos rendelet még csak most jelent meg, amiben újabb, pontosabb részleteket olvashatunk azzal...

2

Giethoorn – A világ legszebb faluja, amit csak csónakkal lehet megközelíteni!

Létezik egy falu, aminek a csodájára jár az egész világ, nem is véletlenül, hihetetlenül szép, ráadásul nem olyan, mint a többi megszokott kis falu, itt ugyanis nincsenek utak, mindenki...

2

Az oltás tényleg jó megoldásnak bizonyult? A hazai adatokban hatalmas javulás látható!

Meghalt 38, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 426 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfői adatai alapján az MTI,...

2

Beloiannisz – A Magyarországon található görög falu története

Budapesttől alig ötven kilométerre találhatunk egy falut, amit csak görögök laknak, ez Beloiannisz. A városhoz érve egy kétnyelvű várostábla fogad, amit először  rovásírásnak...

2

Egymillió virág nyílik ennek a csodás 12. századi kastélynak a kertjében

Bár Hollandiát tartják a tulipán szerelmeseinek mennyországának, azért a szomszédos Belgiumba is érdemes ellátogatni a tulipánszezonban, hiszen nem akármilyen élményben lehet itt...

2

Ez Magyarország tíz legszebb városa

A hegyormokra épült történelmi értékű váraktól kezdve a vallási központokon át egészen a művészeti kincsekkel büszkélkedő városrészekig, Magyarország rengeteg értékkel...

2

El Camino, a világ legősibb zarándokútja

Most egy olyan zarándokutat mutatok be nektek, ami ismerős lehet mindenki számára, ha más miatt nem is, akkor a róla készült film okán. Nézzük, miért olyan híres, és közkedvelt az...

2

Te mit rajzolgatsz, mikor unatkozol? Többet árul el rólad, mint gondolnád!

Valószínűleg nem is gondolnád, de rengeteget elárul rólad, hogy mit rajzolgatsz egy papírra, amikor unatkozol! Bemutatjuk, hogy egyes firkák mit árulnak el a személyiségedről! Meg fogsz...

2

8 különleges hely Magyarországon, amiket még itthon sem ismer mindenki

Magyarország teli van mesébe illő természeti (és mesterséges) kincsekkel, amik minden évben turisták ezreit vonzzák hazánkba. Budapest panorámáját vagy a magyar tengert senkinek sem kell...

2

Komposztálás a lakásban? Ezzel a 2 módszerrel kert nélkül is lehetséges

A komposztálás ma már nem kizárólag a kertekben vagy házak udvarainak kiváltsága. Ha arra vágysz, hogy az ételhulladékodat is hasznosítsd, de úgy gondolod, hogy lakásban ez lehetetlen...

2

Budapest legszebb utcái I. rész

Indítok egy sorozatot, melyben sorban bemutatom nektek Budapest legeslegcsodálatosabb utcáit! A legtöbb ember sétál-sétál, de meg sem áll, hogy gyönyörködjön Budapest szépségeiben, ezen...

2

Suloszowa a világ leghosszabb és egyben legkülönlegesebb faluja

A világ tele van nagyon különleges természet, vagy akár emberek alkotta dolgokkal. Néha nem kell kontinenseket átugranunk, az óceánt átszelnünk, elég csak lengyel barátainkhoz átugranunk...

2

Hallottál már a Várnegyed leghíresebb bűnügyeiről?

A Budai Várnegyed nem mindennapi látnivalókat tartogat a Budapestre érkezőknek. Történelmünk évszázadai elevenednek meg a kedves kis utcácskákban és az ódon házak között. Még a...

2

70 busócsoport, több mint 200 maskarás búcsúztatja a telet- Mohácsi Busójárás

Az MTI-n olvasható a közelmény, miszerint minden eddiginél nagyobb szabású lesz ez a hagyományos, télnek búcsútintó, tavaszt köszöntő program idén, amit neked sem kellene kihagynod,...

2

Meg fogsz döbbenni, hogy miért nem tetováltat Christiano Ronaldo

Nem fogod elhinni, hogy valójában miért nem tetováltat Christiano Ronaldo! Le a kalappal a sztár előtt! Te mit szólsz hozzá?  

2

Hazánk egyik csodája: ezért olyan különleges Hollókő hangulata

A Nógrád megyében fekvő község szerepel az UNESCO Világörökségi Listáján. A tradicionális építészet, a helyiek kedvessége, a palóc nyelvjárás, a gyönyörű kilátás mind-mind...

2

A nyár első hétvégéje a Balatonon – Ezek lesznek a legjobb programok

Ahogy beköszönt a nyár és az első hétvége elérkezik, a Balaton és környéke izgalmas programokat kínál mindannyiónknak. Legyen szó aktív kikapcsolódásról, kulturális élményekről...

2

Új lendületet vehet a magyar e-kereskedelem

Továbbra is kiváló formában van a hazai online piac. A webáruházak a tavalyi évben mintegy 425 milliárdos árbevételt értek el, de a növekedés nem áll meg; a 2019-es esztendőre...

2

Autó és ingatlan- ezek a legnépszerűbb apróhirdetés kategóriák!

Az internet a mindennapok elmaradhatatlan része. Nem csak munka, tájékozódás, ügyintézés, kapcsolattartás esetén tesszük le mellette a voksot, hanem akkor is, ha vásárlásról van szó. A...

2

Kíváncsi vagy melyik lett idén az Év Kilátója? – Idén is megválasztották a legszebb kilátót és turistaházat Magyarországon!

Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, idén is megrendezésre került az országos verseny, amelyben Magyarország legszebb és legjobb kilátóját és az év turistaházát keresték. A...

2

Karácsonyozás a 70-es években: Skála, banán beszerzés, képeslapok...

Szerintem nem csak mi, itt a szerkesztőségben gondoljuk azt, hogy a karácsony nem kicsit átalakult. Hatalmasat fordult a világ az elmúlt években, és ez a karácsonyi procedúrákon is...

2

Balatonalmádi csodaszép, rejtett villáiban juthatunk be

Szeptember 23-24-én új eseménnyel hívják fel a figyelmet Balatonalmádi épített örökségére, hagyományaira, múltjára: Pomerium - Házunk tája, tájunk háza - Múltidéző napok...

2

A legendás Skála-Coop, és a legendás Skála Kópé reklámok

Akik a megfelelő években születtek, azok biztosan emlékeznek még arra, hogy milyenek voltak azok az idők, amikor nem a plázákba, hanem a Skála áruházakba mentünk karácsonyi ajándékokat...

2

Erdély kulturális útmutatója

Erdély nevének hallatán más és más jut eszébe a különböző kultúráknak. A tengeren túl legtöbben csak egy sötét, félelmetes, fákkal benőtt környékként ismerik, ahol az emberekre...

2

Egyetlen euróért árulnak házakat ebben az olasz városban

Az egyik legszebb olasz város is csatlakozott ahhoz a programhoz, aminek lényege az, hogy egyetlen egy euróért vehetnek házat az emberek. Nézzük a részleteket! 

2

A kritikus infrastruktúrát is veszélyezteti a koronavírus járvány- szigorítások kellenek

Életbe léptek az omikron nevű koronavírus-variáns terjedésének lassítását szolgáló járványügyi korlátozások kedden Németország összes tartományában.

1

A Dumaszínház őszi estjei

Úgy érzed, ideje lenne kimozdulni, de nem találod a megfelelő programot? A koncertek nem felelnek meg az ízlésednek, zsúfolt szórakozóhelyekre nem szívesen mész, és a színházak...

1

Elhunyt 214 beteg, 17 834 új fertőzöttet találtak Magyarországon, 3980-an vannak kórházban

Kétszáztizennégy, többségében idős, krónikus beteg meghalt, és újabb 17 834 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a hétvégi összesítőjében a...

1

Elhunyt 83 beteg, köztük egy 34 éves várandós nő is, 6804 új fertőzöttet találtak

Nyolcvanhárom, többségében idős, krónikus beteg meghalt, és újabb 6804 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. Hozzátették: eddig 5...

1

Különleges videó a Balaton-felvidék rejtett kincséről: Salföld, a tökéletes úti cél 2022-re

Hazánk telis-tele van szebbnél-szebb kincsekkel: meseszép vidékekkel, és meghitt falvacskákkal is, olyan helyekkel, ahol a természet és az ember keze munkája egyidejűleg alkotott valami...

1

Kecskemét ingatlankörképe 2021 őszén- így alakulnak az ingatlanárak

Kecskemét ingatlanhelyzete az utóbbi hónapokban egyre inkább romlott. A piacon nincs elég kínálat a megemelkedett kereslethez, ami a kecskeméti lakásárak felemelkedését eredményezte. Ez a...

1

Idén érdemes lesz időben elkezdeni a karácsonyi vásárlást

Egységes iparági álláspont kezd kialakulni az idei szenteste napján érvényes kiskereskedelmi nyitvatartásról. Az ágazati képviselők 2021-ben várhatóan azt javasolják, hogy szenteste az...

1

Ezeket Neked is érdemes ismerned – 5+1 kúria és kastély, mely még szebbé varázsolja a Balaton partját

A Balaton mellett számos kastélyról és úrilakról beszélhetünk, melyek meseszéppé teszik környezetüket. Az őszi színekben pompázó természettel körülölelve pedig egyszerűen...

1

Nyílt vagy zárt irodaterek: előnyök és hátrányok, amelyeket érdemes mérlegelni az iroda kialakítása előtt

Az open office, vagy nyílt irodaházak népszerűsége évek óta szárnyal, azonban szakértők számos hátrányra is felhívják a figyelmünket. Ezeket az előnyöket és hátrányokat vesszük...

1

Vásárlói etikett - embernek maradni a kuponnapokon is

A mostani hétvége a magyar kereskedelem egyik legmozgalmasabb alkalma, ugyanis csütörtöktől rengeteg üzletben elkezdődtek a kuponnapok. Azért, hogy a vásárlás mindenki számára a lehető...

1

Újra alkották a Miénk itt a tér című LGT-dalt, nem is akárhogyan...hallgasd meg te is!

Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt, amelynek rádiós premierje csütörtök reggel a Petőfi Rádióban várható - közölték az alkotók az MTI-vel.

1

Fesztivált rendeznek augusztus utolsó hétvégéjén Szentendrén

Nincs még programod a nyár utolsó hétvégéjére? A naptárt látva kedved lenne mulatni még egy igazán nagyot? Ehhez a tökéletes helyszínt, és programokat keresed? Szentendrén minden...

1

A legszebb karácsonyi történetek: 5 klasszikus karácsonyi mese teljes szöveggel- az adventi időszakra

Az adventi időszak, az ünnepekre való hangolódás már elkezdődött, reméljük már mindenkit kezd átjárni a karácsony szelleme. De nem a mindenfélét összevevős karácsonyi szellem, hanem...

1

4 apró európai sziget, ahol csak kevés turistával futhatunk össze

Utazásaink során sokan vágyunk arra, hogy elkerüljük a tömeget és felfedezzünk olyan rejtett gyöngyszemeket a világon, amelyek még kevésbé ismertek a turisták körében. Ezért most...

1

5+1 elfeledett pesti szakma – Te emlékszel még rájuk?

Az 1900-as években rengeteg szakma létezett Budapesten, melyek közül a legtöbb sajnos mára már kikopott környezetünkből. Te emlékszel még rájuk?

1

Nyitott Templomok Hétvégéje lesz Szentendrén – ingyenes programok, koncertek

Az MTI-n olvastuk a nagy hírt, miszerint idén is megrendezi a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét a Ferenczy Múzeumi Centrum szeptember 8. és 10. között. Szentendre egyébként is egy...

1

Érkezik a negyedik hullám? Több mint duplájára ugrott az új fertőződések száma Romániában

 Romániában a kéthetes mozgóátlag több mint kétszeresére ugrott, megközelítette a négyezret kedden a 24 óra alatt újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőződések száma, a...

1

3 budapesti program, amiről nem akarsz lemaradni 06.11-06.13. között

Szerencsénkre ez a nyári meleg kitart, így a hétvégén is hasonló meleg napokra lehet számítani, mint a hét közben. Bár sokáig nem ajánlatos az erős UV sugarak miatt kint tartózkodni a...

1

További jogosultságokat is kaphatnak a két oltással rendelkezők? Nézzük mi zajlik külföldön

A védettségi igazolvány hazai jogosultságaival már tisztában vagyunk, hiszen nem kis port kavartak maguk körül, arról nem is beszélve, hogy ezzel kapcsolatban a németországi helyzetet is...

1

Szakszótár - Üvegfal jelentése

Az üvegfal a legtöbb esetben irodaházakban, középületekben kerül telepítésre, és a térelválasztást szolgálja. Az üvegfallal leválasztott irodák és helyiségek megfelelő...

1

Hétvégén ’megváltozik az életünk’ (főleg a védetteknek)- a nyitás pontos részletei

Ahogyan azt ígérték a kormányinfón bejelentették, hogy milyen változások következnek várhatóan a hétvégén, ha a beoltottak száma eléri a 4 millió főt. Mutatjuk is a szabályok pontos részleteit!

1

Szakszótár - Segesvár

Segesvár történelmi belvárosa, háttérben az Óratoronnyal: A Maros megyei Segesvár történelmi központja 1999 óta a Világörökség része és mint ilyen, sok látnivalót kínál az ide...

1

Szakszótár - Vígszínház

Vígszínház: a legnagyobb múltú, legnépszerűbb budapesti színházak egyike. Három játszóhelye van, így összesen több mint 1700 ülőhellyel rendelkezik. A színház a modern magyar...

1

Szakszótár - Országos Széchényi Könyvtár

Országos Széchényi Könyvtár: Budapest egyik legnagyobb és leghíresebb könyvtára. A tudás tárházaként is ismert, a magyar kulturális örökség hagyományos és modern könyvtári...

1

A kávé ma is a mindennapjaink meghatározó része, de régen sem volt ez máshogy!

Tudtad, hogy milyen magyar vonatkozása van a kávénak? Esetl arról hallottál már, hogy milyen szerepe volt a kávénak válság helyzetben? És azt tudod-e, hogy hány alkalommal és miért...

1

Egy igazán varázslatos hely: az Állatkert

Szerintem nincs olyan gyerek a világon, aki ne imádná az állatkertet, és így volt régen is, így van ma is. De megkockáztatom, hogy nem csak a fiatalabb korosztály szeret idelátogatni, hanem...

1

Meghalt 106 beteg, 1219-cel nőtt a fertőzöttek száma, elkezdődött a nyitás- pontos szabályok

Meghalt 106, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1219 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 4 073...

1

A védettségi igazolvány annyira alkotmányellenes és diszkriminatív, mint a jogosítvány!

Kiejted a szádon a szót: védettségi igazolvány, és már indul is a végeláthatatlan veszekedés, ezen igazán órákat lehet vitatkozni. Jó-e, kell-e, nem kell-e, helyes-e? Vizsgáljuk meg...

1

Szakszótár - Fecske

Fecske: A fecskefélék a madarak osztályának a verébalakúak rendjébe tartozó család. Magyarországon élő fajaikat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1982-ben, 1983-ban és...

1

Szakszótár - Budai Vár

Budai Vár: Budapest büszkesége, jelképe. A Budai Várnegyed Budapest I. kerületének egyik városrésze Vár néven. 1987 óta az UNESCO Világörökség listáján Budai Várnegyed néven...

1

Budapesti mozik régen és ma

A kikapcsolódás egyik legközkedveltebb formája manapság is a mozik látogatása, és nem volt ez másként 30-40 évvel ezelőtt sem. Azonban, ahogy az egész világ, úgy a mozizás élménye,...

1

5 tipp, hogy mesteri fokozatra emeld az otthoni jegeskávézás élményét

Eljött a nyár, vele a jó idő. A nyári forróságban pedig valami hideg frissítőt esik csak jól igazán szürcsölgetni. Miért ne készítenéd el a kávédat is hűsítő mennyei jegeskávé...

1

Egyre aggasztóbb a helyzet a szakértők szerint a szomszédos országban

Egyre aggasztóbb a járványhelyzet Szerbiában, és további romlás várható, a következő két hétben jelentősen nő majd az új fertőzöttek száma - jelentette ki Predrag Kon, az ország...

1

Elképesztő, kihagyhatatlan kiállítások Budapesten június 18-20. között

A hétvégén ezerrel tombol majd a nyár, lehetőleg mindenki igyekezzen naptól védett helyen, árnyékban tartózkodni, különösen dél és három között. Ebben az időszakban a legjobb...

1

Zöld felüdülés a betonrengetegben: 5 budapesti park, ahol magad mögött hagyhatod egy kicsit a várost

Budapest, a magyar főváros, bizony Európa-szinten is nagyvárosnak számít. Ami azt jelenti, hogy rengeteg ember él itt, akik épületekben laknak és tömegközlekedéssel járnak más...

1

Rég meghalt a romantika? Hogyan lett az évekig tartó udvarlásból sziamizu a chaten?

Régen minden sokkal jobb volt – halljuk gyakran ezt az ominózus mondatot. De vajon tényleg így lenne? Most nézzük meg picit közelebbről, hogy hogyan udvaroltak régen!

1

5 budapesti park, ahol magad mögött hagyhatod egy kicsit a várost

Budapest, a magyar főváros, bizony Európa-szinten is nagyvárosnak számít. Ami azt jelenti, hogy rengeteg ember él itt, akik épületekben laknak és tömegközlekedéssel járnak más...

1

5 sajátos hangulatú budapesti mozi, amit imádni fogsz!

Bár az utóbbi években a multik itt is átvették az uralmat, és a mozik átkerültek a plázákba, azért szerencsére akadnak még olyan, eldugottabb, klasszikus, vagy épp, varázslatos...

1

Szakszótár - November 1.

November 1. Őszi hagyományőrző nap, a halottak tiszteletére. Más országokban és földrészeken egészen különböző módon élik meg ezt az ünnepet. Magyarországon Mindenszentek napjára...

1

Tíz napja folyamatosan emelkednek a koronavírus mutatók: Csehország szigorít

Előzetes bejelentési kötelezettség fogja terhelni jövő hétfőtől az ezernél több résztvevővel számoló tömegrendezvények szervezőit Csehországban - döntött hétfőn a cseh...

1

Mindenszentek

Ekkléziológiailag a megdicsőült Egyház (latinul ecclesia triumphans) ünnepe. A még élők a »küzdő egyházat« (ecclesia militans), a már meghalt és tisztítótűzben bűnhődők...

1

Őszi bormustrát rendeznek a szegedi Dóm téren

Több mint száz bortermelő várja szerdától a helybélieket és a városba érkező turistákat Szegeden a Bor tér elnevezésű gasztronómiai fesztiválon - tájékoztatta a szervező Szegedi...

1

Lezuhant egy repülő a légiparádén, a pilóták életüket vesztették

Sajnálatos tragédia…. Az MTI-n kiadott hivatalos közlemény szerint lezuhant az egyik, bemutatót tartó repülőgép a börgöndi repülőnapon vasárnap - közölte a székesfehérvári...

1

Miért és merre érdemes túrázni a Balatonnál? Íme, a legjobb túraútvonalak

A kirándulás, túrázás nem csak képes könnyedén kikapcsolni, de rendkívül egészséges mozgásformának is számít – arról nem is beszélve, hogy közelebb érezheted magadhoz a...

1

Nagy sebességgel terjed az omikron: 7883 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 67 beteg

 Magyarországon a beoltottak száma 6 297 101, közülük 6 039 940-en a második, 3 299 569-en pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 7883 új fertőzöttet igazoltak,...

1

Újabb magyar színháznak kellett feladnia a küzdelmet: Az Átrium bezárja a kapuit

A kulturális élet egy újabb magyar színházának kell lehúznia a rolót, ahogy az Átrium Színház vezetősége bejelentette, hogy a 2024 nyarán kezdődő évad végével bezárják kapuikat. A...

1

Közeledik az új hullám? 6454 az új fertőzöttek száma hazánkban, elhunyt 80 beteg

Magyarországon a beoltottak száma 6 272 718, közülük 5 996 472-en a második, 3 198 951-en pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 6454 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a...

1

Metrófesztivált szerveznek az M3-as metró megújult állomásain a föld alatt

Föld alatti fesztivált rendeznek annak megünneplésére, hogy újra jár az M3-as metró: június 15-én és 16-án a felújított állomásokon koncertekkel, színházi produkciókkal,...

1

Sok helyen megszűnik a maszkviselés és oltási igazolás sem kell Angliában

A következő egy hétben megszűnik a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában - jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.-...

1

Az 5 legszebb balatoni vár- ami télen is csodálatos

Télen is csodás várakkal vár a Balaton! Az elmúlt években már egyáltalán nem jellemző, hogy az évnek ebben az időszakában teljesen megáll az élet a magyar tenger partján, bár igaz,...

1

A szocialista elit kedvenc balatoni luxusnyaralója

Kíváncsi vagy, hogy a szocializmus idején mivel töltötték a napjaikat az elitek a nyár folyamán? Hogy melyik balatoni település volt a kedvence a párttagoknak? A Kádár korszak sokak...

1

Egy ipariváros is segítette a Ladát!

Minden autónak van egy szuper története! A Ladának igen színes és hosszú története van! Érdemes ezért elolvasnod az I. részt is!

1

Gondoltad volna, hogy a Niva is a Lada alá tartozott?

A mostani részben olvashatsz a modellkínálatról és a Niváról! Hogy mi az a Niva? Meg fogod tudni!

1

Cirkusz, tánc, színház: műfajok keveredése a Szigeten

Nagyszabású utcaszínház, nemzetközi kortárs “cirkuszfesztivál", kortárstánc előadások és a Sziget területén felbukkanó rendkívül látványos „sétáló...

1

Világhírűek és népszerűek: Magyar orvosok a világban

Minden héten új orvosi fejlesztésekről értesülünk, amelyek egy lépéssel közelebb visznek minket ahhoz, hogy emberek millióinak életét meghosszabbítsuk. Ez a folyamat azonban már...

1

Számháború: Így játszottuk mi

Régen nagy edvenc volt. Szuper csapatjáték. Ma már mégis alig játszák. 

1

Pest megye legszebb falucskái - Tavaszi kiránduló sorozat 5. rész

Tavaszi kiránduló sorozatunk következő részében olyan kis idilli falucskákat szeretnék bemutatni Nektek, ahova érdemes ellátogatni, ha már elegetek a van a nagy város zajából és keveset...

1

Szellemjárta városok Magyarországon! – Ezeken a helyeken tényleg kirázhat a hideg!

Ma már úgynevezett katasztrófa turizmus körébe tartozik olyan helyeket meglátogatni, amelyek sok év után hirtelen elhagyatottá váltak, vegyük például Csernobilt. Egyrészről izgalmas...

1

Imádtunk régen videotékába jártunk

A politikai változást követően debütáltak az első videotékák és az első VHS-kazetták.

1

Vízparti finom falatok Budapesten: 5 különleges helyet mutatunk egy kis kikapcsolódáshoz

Budapest egy csodálatos város, ezt valószínűleg mindenki tudja. Aki itt él, az azonban arra is rádöbbenhetett, hogy egy kicsit hangos, pörgős és zsúfolt is. Azonban vannak rejtett kis...

1

A Balaton-felvidék rejtett csodahelye, az ezerarcú Hegymagas

A Balaton partjára általában strandolni jár az ember, pedig, ha kicsit más szemmel néznénk e vidékre, akkor olyan csodás helyeken is megakadna a szemünk, mint Hegymagas. Egészen addig nem...

1

Szkopelosz- az Égei-tenger gyöngye, a Mamma Mia! forgatási helyszíne

Van olyan ember, aki még egyetlen jelenetet, képbevágást sem látott a világhírű ABBA slágerek felhasználásával készült szintén világhírű Mamma Mia! filmből? Ha te nem tartozol ezen...

1

Szerinted hol van a világon a leghidegebb? – Ezek a világ leghidegebb városai

Egyesek irtóznak a téli időjárástól, és a tél beköszöntével összepakolják a bőröndjüket, hogy egy melegebb éghajlatra utazzanak, ahol szikrázó napsütésben süttethetik a hasukat....

1

Keresik az Év kilátóját- Itt szavazz a kedvencedre!

Magyarország annyira csodaszép. Nincs is jobb hely ennek a bizonyítására, mint egy kilátó. A tetejére felmászva a saját szemeddel győződhetsz meg róla, hogy mennyire csodás vidékek...

1

A találati lista a cikkek után folytatódik
budapest kávéházak

Budapest 5 történelmi kávéháza, ahol a múltszázadok eleganciája elevenedik meg

Tudtad, hogy a magyarok először a törökök uralma alatt találkoztak a kávéval? Bár akkoriban nem igazán voltak elragadtatva a fekete levestől, évszázadok múlva már olyan...

otthon wellness a fürdőben

Hogyan varázsold otthonod wellness oázissá?

Az otthon a kikapcsolódás és a feltöltődés színtere. Egy fárasztó nap után itt lelnénk új erőre, ezért korántsem mindegy, hogy milyen környezet áll hozzá rendelkezésre....

Borfesztivál Szeged 2023 szeptember

Őszi bormustrát rendeznek a szegedi Dóm téren

Több mint száz bortermelő várja szerdától a helybélieket és a városba érkező turistákat Szegeden a Bor tér elnevezésű gasztronómiai fesztiválon - tájékoztatta a szervező...

Lezuhant repülő légiparádé Börgönd

Lezuhant egy repülő a légiparádén, a pilóták életüket vesztették

Sajnálatos tragédia…. Az MTI-n kiadott hivatalos közlemény szerint lezuhant az egyik, bemutatót tartó repülőgép a börgöndi repülőnapon vasárnap - közölte a...

leghidegebb városok

Szerinted hol van a világon a leghidegebb? – Ezek a világ leghidegebb városai

Egyesek irtóznak a téli időjárástól, és a tél beköszöntével összepakolják a bőröndjüket, hogy egy melegebb éghajlatra utazzanak, ahol szikrázó napsütésben süttethetik a...

Nyitott Templomok Hétvégéje  Szentendre 2023

Nyitott Templomok Hétvégéje lesz Szentendrén – ingyenes programok, koncertek

Az MTI-n olvastuk a nagy hírt, miszerint idén is megrendezi a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét a Ferenczy Múzeumi Centrum szeptember 8. és 10. között. Szentendre...

retro konyha

Konyhák a 80-as évekből – Kinek nosztalgikus a látvány?

Emlékezz vissza, milyen is volt a régi konyhátok a szülői házban! Nálatok is linóleum fedte a padlót, viaszos vászon fedte az étkező asztalt, a falról pedig díszkancsók és...

gesztenyés tanösvény

Gyűjtsük be a szelídgesztenyét a Nagymarosi Gesztenyés Tanösvényt bejárva!

Az ősz ezen időszakán elérkeztünk a vadgesztenye érési időszakához, ami azt jelenti, hogy ez a legjobb alkalom ellátogatni a Nagymarosi Gesztenyés Tanösvényhez. Utunk során...

Oldal Találatok száma

Éjszakai vonatokkal utazhatunk a világ egyik legszebb helyére

A Cinque Terréről teljesen jogosan mondhatjuk azt, hogy a világ egyik legszebb része, hiszen még a világörökségi listára is felkerült ez a színes házakkal tarkított mesés olasz...

1

Budapest legnagyobb színháza is bezár, mert nem tudják majd felfűteni

Sorra hallani a híreket, miszerint egyre több étterem, színhát, mozi zárja be kapuit az emelkedő rezsiáraknak köszönhetően. Sajnos az eladósodás Budapest legnagyobb színházát is...

1

Elcsalták az adófizetést, felkerültek az UNESCO Világörökségei közé- Alberobello története

Az emberi leleményesség valóban határtalan. Ezt Alberobello példája is jól mutatja be, ami gyakorlatilag az adófizetés elkerülése miatt kialakított egyedi építkezési technikája miatt...

1

Aratnak idén a mesebeli mézeskalácsból készült falvak – Mutatjuk a legkülönlegesebb építményeket!

Idén az egyik legnépszerűbb karácsonyi díszítéshez tartozik, hogy az egyes városok és falvak mézeskalácsból építik fel hasonmásukat, ezzel megédesítve a karácsony előtti időszakot....

1

A világ megmentője: Telkes Mária van ma a Google főoldalán

Aki egyébként kiérdemelte a Napkirálynő nevet. De mit keres ő a Google főoldalán, és miért is mondjuk azt, hogy a világ megmentője?  Igazán fontos ember ő nemcsak a magyaroknak,...

1

Konyhák a 80-as évekből – Kinek nosztalgikus a látvány?

Emlékezz vissza, milyen is volt a régi konyhátok a szülői házban! Nálatok is linóleum fedte a padlót, viaszos vászon fedte az étkező asztalt, a falról pedig díszkancsók és...

1

Lappföld nyomában – Itt él valójában a Mikulás

A lappföldi Rovaniemi a Mikulás „hivatalos” szülővárosa, ami tényleg mesékbe illő látvánnyal kápráztatja el a látogatóit minden télen. Tudjunk meg többet Lappföldről és...

1

Most pénteken kezdődik a karácsonyi forgatag Budapesten is!

Évek óta szerepel a budapesti adventi vásár Európa legszebb karácsonyi vásárjainak listáján, november 18.-ától pedig idén is hangolódhatunk az ünnepekre a fővárosban! A tradicionális...

1

Disney mesébe illő csodahelyek a világ körül, ez a valóság nem csak álom!

Sok hely van a világon, amelynek mesébe illő a szépsége! Kastélyok, hegyvidékek és eldugott erdei ösvények, ahol járva mi is egy tündérmesében érezhetjük magunkat. Tudtad, hogy a...

1

Különös darab a Vígszínházban, akár a színpadról is lehet nézni

William Shakespeare Szeget Szeggel című műve egyébként is egy igen különleges darab, aminek műfaji betárolására még a legnagyobb hozzáértők sem voltak igazán képesek, de ez a dühös...

1

Megjelent a hivatalos közlemény: így és eddig lesznek érvényesek a védettségi igazolványok

Megjelent a hivatalos! Az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámai elleni védekezés érdekében február 15-étől a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul,...

1

Néha türkiz, néha smaragd: csodaszép színváltós tó Olaszországban

Olaszország tele van izgalmasabbnál izgalmasabb helyekkel. Nemcsak remek tengerpartjai, hanem csodaszép tavai is vannak, amik még sokszínűbbé teszik az egyébként sem szürke országot. A...

1

Friss: eltörölték a kötelező maszkviselést, nem kell védettségi sem!

Amire valahol mindenki várt, de azért legbelül lehet, hogy mégsem. Hazánkban is eltörölték a kötelező maszkviselést arra hivatkozva, hogy a koronavírus ötödik hulláma a vége felé...

1

Tavaszi városlátogatás: TOP 5 hosszúhétvégés Európai úticél

Itt a tavasz, a korlátozásokat kezdik feloldani, így egyre több kedvünk lehet utazgatáshoz. Az enyhe idő beköszöntével elérkezett a városlátogatások időszaka is. A tavasz több...

1

Megújuló design, különleges helyszínek - Balaton Sound 2023

Friss látványvideó és képek láttak napvilágot, melyekből kiderül, hogy a szervezők milyen vizuális megújulásra készülnek idén a zamárdi szabadstrandon. Azt már tudjuk, hogy a zenei...

1

10+1 Látnivaló Tatán és környékén - tavaszi kiránduló sorozat 1.rész

A természettel együtt Mi is új életre kelünk az enyhe idő beköszöntével. Süt a nap és sugarai finoman melegítik bőrünket. Ki ne szeretné ezt az érzést főleg, ha közben gyönyörű...

1

A Balaton-part építészeti emlékeit mutatja be a Várkert Bazár új kiállítása

A Balaton emblematikus építészeti emlékeit mutatja be a Várkert Bazár 100 év szezon - Építészeti emlékeink a Balaton-parton című, szerdán megnyílt szabadtéri tablókiállítása.

1

5 karácsonyi parti ötlet, amelyek nagy móka kis cégek számára is

Bizony az év vége felé közeledve az ünnepek is közelednek, itt a karácsonyi bulik szezonja. Kutatások azt mutatják azonban, hogy az alkalmazottak csak egyharmada élvezi az éves...

1

Te tudtad, hogy van egy kis görög falu a Balaton partján?

Ha tehetném minden cikkemet azzal a mondattal indítanám, hogy hazánkban annyi csodálatosan szép, egzotikus, különlegesebbnél-különlegesebb, már-már mesébe illő hely van, amit sokan nem...

1

Gyereknapozás a fővárosban – Ezek lesznek a legjobb programok a hétvégén!

Gyereknapi hétvége közeleg, és ha Budapesten terveztek ünnepelni, rengeteg izgalmas és szórakoztató program vár a kicsikre. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány remek lehetőséget,...

1

Májusi csoda a Jeli arborétumban – Nézd meg Te is a varázslatos rododendronvirágzást!

A mediterrán országokban úton-útfélen rododendronokba lehet botlani, azonban itthon igen ritkának számít ez a csodálatos bokorvirág. Májusban azonban Magyarországon is elérkezik az ideje,...

1

Vadregényes Algarve, avagy 5 bakancslistás dolog, amit nem hagyhatsz ki!

A déli Algarve régió Portugália gyöngyszeme, lélegzetelállító tengerpartokkal, epikus barlangokkal és sziklaboltívekkel, egész évben remek időjárással és hullámokkal, amelyek a...

1

Megnyitotta kapuit a világ leghíresebb regényéről elnevezett új 5 csillagos Balatoni szálloda

A Jules Verne 80 nap alatt a Föld körül címe könyve ihlette annak az új 5 csillagos luxus hotelnek az elnevezését, amelynek foglalásai húsvétra már most ötven százalék felett vannak....

1

Ez a 4 legegészségesebb nyári zöldség és gyümölcs – Ezekkel pótold a vitamint!

Nyáron se felejtsd el a megfelelő vitaminpótlást, szerencsére nyáron ezt gyümölcsökkel is megtehetjük nem kell egyből a tablettákhoz nyúlnunk. A nyár első napsugarait már érezni, ami...

1

200 millió dollárnyi elhagyott Disney kastély áll ebben a szellemvárosban

Itt egy példa rá, hogy nem csak a közvetlen közelünkben szórják a pénzt. Törökországban van egy Disney-kastélyházakból álló egész szellemváros. Kastélyok sokasága sorakozik, de nem...

1

Lásd más szemszögből Görögországot! - 7 dolog, amit jó ha tudsz mielőtt egy görög szigetre utazol

Amikor Görögországra gondolunk, mindenkinek az ezerárnyalatú kék tenger, a fehér kavicsos tengerpartok és a kék fehér házak jutnak az eszünk, na meg a csodálatos vendégszeretet, amiben...

1

Mesemondó fesztivált tartanak a Karinthy Színházban

A színházak szerelmeseinek ez az év igazi csodaév a Színházi Olimpiának köszönhetően. Hiszen a 2023-as 10. Színházi Olimpia házigazdája Magyarország. A Karinthy Színház is részt vesz...

1

Mennyibe kerül a Balatonnál nyaralni?

Rengeteget tanultam az inflációról az iskolában, de tized annyit sem, mint amennyit az utóbbi hónapokban. Már nem is érdemes belegondolni, hogy mennyibe kerültek a dolgok a boltokban egy...

1

Ingyenes belépéssel és huszáros programokkal vár a Szentendrei Skanzen 15-én

Elvégre Március 15-én Nemzeti Ünnep lesz, nem is akármilyen, hanem olyan, amit nagy-nagy szabású programokkal kell megünnepelni. Szerencsére a Szentendrei Skanzen gondoskodik számunkra...

1

Mit tegyél nukleáris robbanás eseten? Hogyan védekezz egy háborúban?

Manapság nagyon bizonytalan helyzetben élünk, kiszámíthatatlan mikor következik be katasztrófa esetleg háború így jobb, ha felkészülünk, amire csak lehet. Mind tudjuk, mekkora...

1

Bulgáriában van Európa legrégebbi városa: Plovdiv, a legszebb ókori város

Sokan nem is ismerik a Bulgáriában található Plovdiv városát, annak ellenére, Bulgária második, és a Balkán-félsziget tizedik legnagyobb városa, és Európa legrégebbi városa. Egy igazi...

1

Világörökségek Horvátországban: szfinxek, ómediterrán kikötővárosok, és a Trónok harca forgatási helyszíne

Megyünk Horvátba’- hányszor hallottam már ezt a mondatot mindenféle ismerős embertől, akik strandolni indultak a szomszédos országban. De vajon azzal a tudattal, hogy szebbnél szebb...

1

Európa lélegzetelállító kilátásai, amik téged is elvarázsolnak majd

A mesés európai kontinensünk tele van szebbnél szebb festői tájakkal pazar zöld völgyek, festői falvak váltakozása csodaszép látványt kínál, amiket ha egyszer megnézel, biztosan nem...

1

Luxus lesz a reggeli kávézás?

A reggeli kávézás sok ember számára a reggeli rutin már-már elmaradhatatlan része, mások pedig csak élvezetből fogyasztják. A kávéhoz egyébként is számos tevékenységet köthetünk...

1

Ingyenes előadások is lesznek a Szarvasi Vízi Színház idei évadában

A Trianon című zenés történelmi musicallel veszi kezdetét a Szarvasi Vízi Színház 12. évada június 17-én. A teátrumban a hagyományoknak megfelelően minden nap lesz program augusztus...

1

100 éves a Corvin mozi!

Ünnepi, jubileumi programsorozattal várja az érdeklődőket a 100 éves Corvin mozi szeptembertől november végéig, melynek részeként a látogatókat a filmtörténet kiemelkedő alkotásai...

1

Ők azok, akik nyertek a koronavíruson: van, aki milliárdos lett, van, aminek 162%-nőtt a kereslete a koronavírus miatt

Óriási gazdasági visszaesések, egy új válság kopogtat, vagy már egészen a küszöbén állunk, talán már át is léptük azt? Miközben mindenki arról beszél, hogy micsoda veszteségeket...

1

Védettségi igazolvány: mire vagyunk jogosultak és mi a helyzet külföldön?

A legutóbbi rendelet alapján vannak olyan szolgáltatások, melyeket védettségi igazolvány hiányában az emberek nem vehetnek igénybe. Mire jogosít fel a védettségi igazolvány és mi a...

1

Koronavírus - Meghalt 154 beteg, 1894-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. december 23., szerda (MTI) - Meghalt 154, többségében idős, krónikus beteg és újabb 1894 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Ezek Magyarország legérdekesebb tavai

Magyarországon temérdek kisebb és nagyobb víztest található, amelyek horgászati, fürdőzési, vagy egyszerűen csak kikapcsolódási lehetőségeket biztosítanak országszerte. Nehéz ezen...

1

Hol keresd a palóc kultúra legjavát Magyarországon?

A magyarországi palócok sajátos, gazdag kultúrájukról híresek, amelyet a mai napig féltve igyekeznek megőrizni. A palóc örökség részét képezi a népcsoport jellegzetes tájszólása,...

1

Ezeken a helyeken találod a legfinomabb desszerteket Budapesten!

Ha egy gasztronómiai túra keretei között látogatsz el Budapestre, vagy egyszerűen csak édesszájú vagy, akkor meglepően sok lehetőség közül válogathatsz a fővárosban. Az egyszerűbb...

1

Tündérmesébe illő települések Európában

Nem kell messzire utazni ahhoz, hogy egy igazi tündérmese részesévé válhass egy ehhez méltó helyszínen. Európa szerte találhatók olyan elvarázsolt falvak és kisvárosok, amelyeket mintha...

1

Kalocsa, a paprika városa

Kalocsa nevének hallatán sokaknak a hímzés vagy a paprika jut eszébe. Ez nem meglepő, hiszen a városban minden évben megrendezik a népszerű Kalocsai Paprikafesztivált, és tény, hogy az...

1

Ismerd meg a legromantikusabb városokat Európában

Minden kontinensnek megvannak a maga szépségei, de ha a romantikáról van szó, akkor Európa kétségtelenül az élen jár a szerelmes párok szívéért folyó versenyben. A következőkben...

1

Egy magyar falu, amelynek a világ minden tájáról csodájára járnak

Egy magyar falu, melynek csodájára járnak a világ minden tájáról. Méltán lehetünk büszke erre a falucskára, hihetetlen munkával nagyszerű körülményeket hoztak létre, sokaknak...

1

A Balatonon túl is van élet – Magyar tavak, amiket érdemes meglátogatni nyáron!

Magyarország legszebb tavait mutatom most be nektek, ezzel is bebizonyítva azt, hogy a Balatonon túl is van élet! Ismerjétek meg kis hazánk meseszép tavacskáit, ahova érdemes elmenni még...

1

Ezeket a helyeket ne hagyd ki, ha Zalaegerszegen jársz

Zalaegerszeg Zala megye székhelye, megyei jogú város. Egyike Magyarország legvirágosabb, legzöldebb városainak. Összegyűjtöttük, hogy melyek azok a helyek, amiket nem hagyhatsz ki, ha...

1

Európa legcsodálatosabb helyei, amiktől leesik az állad

Mi európaiak nagyon szerencsés helyzetben vagyunk olyan értelemben, hogy több száz mesébe illő természetes és ember alkotta csoda vesz körül minket, amelyekért még csak nem is kell a...

1

Különleges épület Budapesten

Augusztus végéig megkezdődik a világhírű japán építész, Fudzsimoto Szu által tervezett Magyar Zene Háza építése a Liget Budapest projekt keretében; az oktatási, múzeumi...

1

A bokodi lebegő falu

A bokodi Lebegő falu az egyik legszebb, de mindenképpen a legkülönlegesebb magyar attrakciónak számít. Sokat lehet róla hallani, de látni nem ugyanaz. Íme rá a példa! 

1

Hatalmas pókokkal találkozhatunk itthon is!

A hatalmas pókok már Magyarországon is megjelentek, nem kis riadalmat okozva a lakosságban. Nézzük, mennyire jelentenek veszélyt ránk nézve! 

1

Megtisztelő kitűntetés – A Nyíregyházi Állatpark a legjobb Európában!

Megtisztelő elismerésben részesült a Nyíregyházi Állatpark, ugyanis ezt a létesítményt választották Európában a legjobbnak, ezúton is gratulálunk az első helyhez! 

1

Budapest 3 nap alatt

Sokszor utazunk más országba, más városokba, de nem mindig városnézés céljából. Konferencia, megbeszélés, esetleg valamilyen szolgáltatás miatt. Ezek az utak néhányszor több napot is...

1

Orbán Viktor: Az élet az elkövetkezendő hónapokban teljesen más lesz

Magyarország lezárta határait a személyforgalom előtt a tomboló koronavírus-járvány miatt, ez annyit jelent, hogy csak és kizárólag magyar állampolgárok léphetnek be az ország...

1

Magyar egészségügyi helyzetjelentés – Kérj időpontot az időpontkéréshez!

Nem újdonság, hogy az SZTK-k, és a kórházak tele vannak, de az az igazság, hogy ennyire rossz helyzetben még soha nem volt a magyar egészségügy. Engedjétek meg, hogy elmeséljek nektek pár...

1

Újabb tilalom – Most már az erkélyen sem lehet dohányozni!

Megelégelték a lakók a dohányosokat, és nagyon drasztikus lépésre szánták el magukat, egyszerűen megtiltották a dohányosoknak, hogy az erkélyeken szívják a bűzrudakat. Ez...

1

A fúrógép, az ütvefúró és a fúrókalapács

A fúrógépek a háztartások alapfelszereltségéhez tartoznak, hiszen jó szolgálatot tesznek, ha fel kell erősíteni egy polcot, függönytartót, törölközőtartót, vagy össze kell szerelni...

1

Hogyan varázsold otthonod wellness oázissá?

Az otthon a kikapcsolódás és a feltöltődés színtere. Egy fárasztó nap után itt lelnénk új erőre, ezért korántsem mindegy, hogy milyen környezet áll hozzá rendelkezésre....

1

Tudod kik voltak a jobbágyok?

A jobbágyok kezdetben a királyt szolgáló előkelőket jelentette. A 13. században azonban a jobbágy szó leértékelődött, és a földesúrtól különféle ellenszolgáltatások fejében...

1

Kultúra és szórakozás online változatban: 5 szuper otthoni program a koronavírus idejére

A koronavírus terjedésének megállítása érdekében, illetve magunk védelme miatt is jobban tesszük, ha csak akkor mozdulunk ki, amikor nagyon szükséges, és otthonunk nyugalmából...

1

Akikre büszkék lehetünk - Magyarország leghíresebb állatai

Hazánk rengeteg csodálatos állatot adott a világnak, melyek sportteljesítményükkel vagy életmentő képességükkel vonultak a történelembe. Most bemutatjuk azt a két állatot, melyre...

1

Ittasvezetésért hullaházban dolgoztatják a vétkeseket

Világszerte óriási gondokat, és rengeteg balesetet okoznak az ittas vezetők, ezért több elrettentő videó, reklámfilm készült már. Moldovában viszont kemény módszert találtak ki az...

1

Ezek a koronavírus pozitív hatásai

Még az elején szögezzük le: nem, nem örülünk a koronavírusnak, és nem egyáltalán nem gondoljuk, hogy milyen jó, hogy ez történt. Csupán a sok-sok rossz dolog mellet (amiből sajnos van...

1

13 éve jelezték, hogy be fog következni a világjárvány!

Rengeteg információt hozott már le a média a koronavírussal kapcsolatban, de számomra a legmegdöbbentőbb tény mégis az, hogy már 13 évvel ezelőtt előre jelezték a kínai kutatók, hogy...

1

Gyakorlatilag megbízhatatlanok a gyorstesztek, pedig a mentőszolgálat is elkezdte használni

Szakértők szerint gyakorlatilag alkalmatlanok a gyorstesztek a koronavírus beazonosításra. Ezek a vér-ellenanyag termelését mérő eszközök virológusok szerint nem megbízhatóak. Sok...

1

Korlátozza a vásárlószámot a Tesco a koronavírus-járvány miatt

A Tesco egyike azon nagy bevásárlóközpontoknak, amiknek óriási szerepük van a koronavírus-járvány elleni harcban. Megmondom őszintén, hogy örülök a mostani intézkedésnek, már nagyon...

1

Ezért nem kapsz élesztőt a boltban – Frappáns választ adott a Budafoki Élesztő

Rengetegen panaszkodnak azért, mert a boltok polcain nincsen élesztő. A Budafoki Élesztő évtizedek óta jelen van a piacon, nekik köszönhetjük a kellő élesztőmennyiséget, mégis kapnak...

1

Háborús titkok a föld alatt

Amikor Magyarország földalatti csodáiról beszélünk, minden magyar általában a cseppkőbarlangra, vagy a miskolctapolcai tavasbarlangra gondol. Ám keveseknek jutna csak eszébe, mennyi minden...

1

Miért nem randizunk 50 felett?

Rengetegen állítják, hogy Ők már nem akarnak társkereséssel foglalkozni az 50-es 60-as éveikben, letettek a randizás gondolatáról. Kérdés, hogy ez valóban így van-e.

1

Hogy merészelsz maszk nélkül kimenni az utcára?

Gyilkos vagy! Igen Te! Ne játszd meg magad, hogy nem tudod, nem akarod tudomásul venni, hogy megölsz másokat! Bizony Te, gyilkos vagy! 

1

Az EU-s rendelet ellenére is spórolhatunk

Február 1-től nem csak spórolhatunk százezreket, hanem ezzel együtt végre eleget is tehetünk az Európai Unió kazáncsere-rendeletének.

1

Elhagyatott helyek, amelyektől a hideg kiráz!

Egy magára hagyott gyermekkorház, üdülő az erdőben, és egy szellemfalú a semmi közepén. Kísérteties helyek, érdekes történetekkel és képekkel. Oszd meg ismerőseiddel!

1

Három hely, ahová el kell látogatnod az ősszel!

A nyárnak hamarosan vége, kezdődik a suli és a munka, azonban van pár ötletünk, amivel majd feldobhatjátok az őszi hétvégéket. Legjobb túra helyek pároknak és társaságoknak egyaránt. 

1

Varázslatos házak egyenesen a meséből!

Az otthon ott van, ahol a szív van. Viszont ha megnézzük ezeket a kis házikókat, biztosan pár percre elfeletjük saját kényelmes és meleg otthonunkat. Lássuk!  

1

A magyarországi cigányfalu csodájára jár a világ! Példátlan dolgot tettek!

Cserdi szinte száz százalékban cigányok lakta, elhanyagolt falucska volt a világ végén. Mint oly sok másik kistelepülés, ez a falu is totális hanyatlásnak indult. Egy idő után azonban...

1

Robbantás volt szombat hajnalban Budapesten! Itt az első videó a vélt robbantóról!

  A Király utca és Teréz körút kereszteződésénél szombat este fél  11 körül bomba robbant az egyik épület földszinti üzlethelyiségénél. Az értesülések szerint...

1

Akár 1 millióért is vehetsz lakást az államtól

Nem fogod elhinni, de már egy millióért vehetsz házat az államtól! Érdemes neked is megtudnod, hogy hogyan működik ez az egész! Szemezgess a házak között! 

1

Az első országgyűlés helyszíne – Ópusztaszer

Ópusztaszer úgy vonult be a történelembe, mint az első magyar országgyűlés helyszíne, most ezzel a Csongrád megyében található községgel ismerkedhettek meg közelebbről! 

1

Hihetetlenül elgondolkodtató sorok azoknak, akik 1990 előtt születtek!

Ha te is 1990 előtt születtél, akkor olvasd el ezeket az elgondolkodtató sorokat! Elképesztő, hogy mennyit változott a világ azóta, minden más volt akkoriban, ezt a cikket a mai fiataloknak...

1

Ezek a dolgok biztosan a te házadban is ott vannak, ugye? :D

Az ember alapjaiban véve mindig is a gyűjtögető-halászó-vadászó életmód rabja volt, amiből a gyűjtögetés szemmel láthatóan olyan mély nyomot hagyott bennünk az idők során, hogy a...

1

Egy gombnyomásra álomotthon lesz ebből a pici lakókocsiból!

Nem fogod elhinni, de ebből az aprócska lakókocsiból egy gombnyomásra álomotthon lesz! Minden megtalálható benne, amire szükséged van! Nézd meg, hogy milyen belülről!  

1

Egy komplett magyar falut építettek fel mézeskalácsból!

Csodálatosan szép és ötletes, amit Geresdlakon csináltak, ugyanis egy komplett magyar falut építettek meg mézeskalácsból, a kiállítás decemberben látogatható, ne hagyjátok ki! 

1

Családi programok hétvégére

Nem könnyű kitalálni, hogy hol is töltsük a hétvégét a családdal. A néhány órás programtól a teljes hétvégén át tartó rendezvényekig rengeteg lehetőséget találunk. Érdemes...

1

31 újévi babona – Avagy mit kell tennünk, hogy jó évünk legyen!

Összegyűjtöttük azokat a bölcs szilveszteri-újévi varázslatokat, amit a régiségben már tudtak őseink. Akár mindegyiket megfogadhatjuk, ha gazdagok, bölcsek, házasok, boldogok akarunk...

1

Ez a hely a főváros legszebbje: íme a Margitsziget!

A Budapest szívében található Margitsziget, melyet a Duna ölel át, az egyik leglátogatottabb sziget a fővárosban. Minden ide látogatónak első látásra a szívébe férkőzik ez a...

1

Raoul Wallenberg története

A második világháború során több ország is náci kézre jutott. Amint Hitler a végső megoldás lépéseinek kivitelezésén dolgozott, számos csoport és több személy is igyekezett...

1

5 csodálatos vidéki templom Magyarországról

Öt lélegzetelállító magyar templomot mutatok most be nektek, amik nem Budapesten, hanem vidéken találhatók. Mindenképpen látnotok kell mindegyiket élőben, magával ragadóak, és ha...

1

10 dolog, amiket nem hagyhatsz ki, ha Veszprémbe látogatsz

A „királynék városaként” is ismert Veszprém Magyarország egyik rejtett kincse. A kanyargó utcák, meredek emelkedők és romantikus sarkok mind egy elvarázsolt város hangulatát...

1

Egy magyarországi szigetcsoport, amit szinte senki sem ismer

Ragyogó kék víz, mesebeli szigetvilág, és ez mind Budapesttől pár kilométerre! Ezt a különleges helyet mégis csak kevesen ismerik, éppen ezért most bemutatom nektek!

1

Mutatok néhány különleges kirándulóhelyet!

Bármilyen évszakról van szó, mindig jól esik egyet kirándulni, felfedezni néhány új helyet kis hazánkban a családdal, barátokkal. Magyarországon számtalan különleges kirándulóhelyet...

1

Íme, a világ 10 legszebb operaháza

Tarts velünk egy világkörüli túrára, amely során meglátogatjuk a leggyönyörűbb operaházakat Európa régi koncerttermeitől kezdve a modern építészet remekműveiig.

1

Dugd ki az orrodat a meleg szobából! - Nézd meg, milyen késő őszi programokat ajánlunk Budapesten!

Az ősz nem csupán hűvös levegőt hoz magával, hanem egyúttal kezdetét veszi a szüreti fesztiválok, bálok szezonja, valamint az üdítő kirándulások és hosszú séták ideje is....

1

Bemutatom Magyarország legészakibb települését, Füzért

Mostani cikkünkben folytatjuk sorozatunkat, melyben Magyarország legszebb, és egyben legérdekesebb településeit mutatjuk be nektek! Füzér Hazánk legészakibb községe, ha még nem jártál...

1

Bükki Nemzeti Park

A Bükki Nemzeti Park (rövidítve: BNP) Magyarország egyik első nemzeti parkja, amely az Északi-középhegységben, a Bükk-vidéken fekszik. Igazgatósága Eger északi városrésze, Felnémet...

1

Így fest a Madarasi-Hargita madártávlatból!

Ötvös Sándor ismét kitett magáért, csodálatos drónvideót készített Székelyföldön, most a Madarasi-Hargitát, a Libán-tetőt és a Zetelaki-víztárazót nézhetjük meg madártávlatból!

1

Ezeket imádtuk régen – Retró szaloncukorválaszték

Régen minden házban ott voltak a szaloncukrok, az ismerőseimnél és nálunk is az volt a szokás, hogy a karácsonyfa ágait ezekkel díszítettük, kiettük a tartalmát, a csomagolás viszont...

1

A 12 legjobb európai karácsonyi vásár 2017-ben

Az ünnepekkel együtt hamarosan érkeznek a végtelenül hangulatos karácsonyi vásárok is. Ha szeretnél ellátogatni Európa legjobb ilyen rendezvényeire idén, akkor most összegyűjtöttük...

1

12 makacs háztulajdonos, akik semmi pénzért nem hagyták el otthonukat!

Léteznek még olyan emberek, akik nem engednek az elveikből, ragaszkodnak az otthonukhoz, és semmit sem fogadnak el. Ez pedig néha nem várt következményekkel járt, ilyen eseteket mutatok most...

1

Mit tartalmaz egy hagyományos magyar karácsonyi vacsora?

Ha a hagyományokhoz hűek vagyunk, akkor nem kerülhet bármi az asztalra karácsonykor. Az ünnepek alatt még az egészséges, és kalóriatudatos étkezés hívei sem bírják ki, hogy ne...

1

December 6. – Szent Miklós napja

December 6.-a, mindenki ismeri ezt a napot, ekkor érkezik a várva várt Mikulás. De miről is szól ez a nap, hogyan és mikor alakult ki? A következő cikkből megtudhatsz mindent, érdemes...

1

A járvány közben sem kímélik az embereket az internetes csalók

A kapzsiság nem ismer határokat, még ebben a nehéz helyzetben is képes valaki arra, hogy átverje a hiszékeny, naiv embereket – Nézzük, mire érdemes odafigyelnie mindenkinek, miről...

1

Magyarország legszebb templomai, amiket egyszer neked is látnod kell

Magyarországon a katolikus, az református, valamit az evangélikus egyházak a leginkább elterjedtebbek, de az ország igen sokszínű képet fest templomok tekintetében. Nagyon sok csodaszép...

1

10 látnivaló, amit meg kell nézned, ha Pécsre látogatsz

Magyarország ötödik legnagyobb városa Pécs. A nagyjából kétezer éves település Zsolnay porcelánjairól és török emlékeiről híres, de ez csupán kettő a számtalan dolog közül,...

1

Koronavírus- Meghalt 187 beteg, 4428-cal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt 187, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4428 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.

1

Koronavírus - Meghalt 151 beteg, 5595-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. november 30., hétfő (MTI) - Meghalt 151, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5595 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Koronavírus - Meghalt 154 beteg, 3951-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. december 1., kedd (MTI) - Meghalt 154, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3951 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

A kő -Élő stream premier a Pesti Színházból

Talán az egész 20. század történelme elmesélhető egy család, egy ház, egyetlen kő történetén keresztül is.  Marius von Mayenburg A kő című drámájában családról családra,...

1

Koronavírus - Meghalt 165 beteg, 4136-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. december 2., szerda (MTI) - Meghalt 165, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4136 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Koronavírus - Meghalt 182 beteg, 6635-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. december 3., csütörtök (MTI) - Meghalt 182, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6635 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Egy csipet csoda: egész Geresdlakot megsütötték mézeskalácsból- te is megnézheted

Mondhatni már-már hagyományosan advent első vasárnapjára elkészült a csodálatosan szép, aprólékosan kidolgozott, műalkotásnak beillő geresdlaki mézeskalácsfalu. Annyira csodálatos,...

1

Koronavírus - Meghalt 189 beteg, 6212-vel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. december 4., péntek (MTI) - Meghalt 189, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6212 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Koronavírus - Meghalt 116 beteg, 3870-nel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. december 7., hétfő (MTI) - Meghalt 116, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3870 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Maradnak a kijárási korlátozások- Szilveszter biztosan nem lesz, Éjféli mise még lehet

Orbán Viktor a szokásos módon Facebook csatornáján jelentette be: további 30 napig maradnak a jelenleg is érvényben lévő korlátozások. Tehát egészen január 11-ig marad az éjszakai...

1

Koronavírus - Meghalt 171 beteg, 5415-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. december 10., csütörtök (MTI) - Meghalt 171, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5415 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Koronavírus - Meghalt 165 beteg, 3470-nel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. december 14., hétfő (MTI) - Meghalt 165, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3470 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Koronavírus - Meghalt 144 beteg, 2804-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. december 16., szerda (MTI) - Meghalt 144, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2804 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Koronavírus - Meghalt 157 beteg, 2982-vel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. december 17., csütörtök (MTI) - Meghalt 157, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2982 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Koronavírus - Meghalt 183 beteg, 2141-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. december 21., hétfő (MTI) - Meghalt 183, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2141 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Meghalt 115 beteg, 6360-nal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. november 26., csütörtök (MTI) - Meghalt 115, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6360 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Koronavírus - Meghalt 180 beteg, 1238-cal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt 180, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1238 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.

1

CNN: Ha utazni szeretnél, szükséged lesz egy vakcinaútlevélre

Nem tudom ki, hogy van vele, de már lassan egy éve ki sem tettem a lábam az országból, és a járvány miatt nagyon belföldön sem utazgattam, és a mozik, színházak, koncertek, és egyéb...

1

Budapest rejtett kincsei- 5 eldugott hely Budapesten

Hősök tere, Parlament, Lánchíd, Budai Vár, mind-mind csodálatos helyek, ahova érdemes időnként el-el látogatni tenni egy hatalmas sétát, és újra meg újra átélni a történelmi...

1

Orbán Viktor meghosszabbította a korlátozó intézkedéseket

Február 1-jéig meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,...

1

Meghosszabbították a koronavírus járvány miatt hozott korlátozásokat

Egyelőre nem oldják fel a koronavírus miatt hozott korlátozásokat, jelentették be a mai kormányinfón: “Március 1-ig fenntartjuk a hatályos intézkedéseket. Bármilyen enyhítés...

1

5 éve hunyt el az utolsó díva, Psota Irén

1

Orbán: nem lazításokra, szigorításokra van szükség

Miközben már mindenki várja a koronavírus járvány miatt hozott korlátozások végét vagy legalább lazítását, addig Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióban adott interjújában...

1

Ritka koronavírus-mutánst azonosítottak, ismét zárlat alá helyezik fél Olaszországot

Kicsit mintha nem is telt volna el egy év…Ismét szigorítják a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat Olaszország több tartományában hétfőtől, miközben emelkedik a...

1

4Ft 40 fillér volt a minyon-most 300 millióból újul meg a Corvin

A Corvinban minden szinten szinte minden! Csodáltuk, szerettük, elvesztettük, visszakapjuk! 300 millió forintból kezdik meg a felújítást! Újra lesz Corvin Áruház!

1

Az utcáról hívták be az embereket, regisztráció nélkül is oltottak az oltóközpontok!

Resztráció nélkül is oltottak? Az utcáról hívtak be embereket, hogy ne a kukába kelljen kidobni a vakcinát. 

1

A kormány hiába lazít, mi nem bízhatjuk el magunkat!

A kormány úgy gondolja, hogy 2,5 millió ember elég, hogy lazítson a korlátozásokon, de mi még ettől ne bízzuk el magunkat!

1

Egy színész, akinek több járt volna. Levél Selmeczi Rolandnak!

Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy már több mint tizenhárom éve más hangján szólal meg Brad Pitt, és Banderas és a többi külföldi sztár. Az sincs rendjén, hogy a két gyermeke...

1

Olvasd el, hogy mi a véleménye Balatoni Józsefnek a jelenleg helyzetről, mint tanár!

Balatoni József ismert történelem tanár, író és sok diák kedvenc történelem tanára. Renegetegen osztják a véleményét az oktatásról, legfőképpen diákok, és rengeteg pedagógus...

1

Indiában egy új variáns terjed, naponta 300 ezer új esetet regisztrálnak

Te jó ég mi történik Indiában? A környezetemben nagyon sokan vannak, akik nem követik nyomon a történéseket koronavírus fronton, amit teljesen meg is értek. Fárasztó, már mindenkinek...

1

Koronavírus - Meghalt 135 beteg, 6393-mal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. november 27., péntek (MTI) - Meghalt 135, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6393 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Nagyok harca- Zacher Gábor: Felejtsük el a karácsonyt! Győrfi Pál: Ne felejtsük el!

Mi lesz itt idén karácsonykor? Tegnap számoltunk be róla, hogy a WHO közzétette a hivatalos álláspontját a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban. Ma pedig országunk legismertebb orvosai is...

1

A héten történt a világban – Összefoglaló

A héten történt a világban – Összefoglaló   Minden héten történnek a világban jó és rossz dolgok egyaránt. Sajnos ezen a héten egy elég megrázó dolog is történt,...

1

Érdemes megfontoltan választani okostelefont

Sokan elégedetlenek az újonnan megvásárolt okostelefonnal – legalábbis ezt támasztják alá a vezető webáruházak tapasztalatai az elállási jogukat gyakorló felhasználók kapcsán....

1

Hétvégi programok országszerte

Aki nem tudja, hogy pontosan mivel üsse el a hétvégéjét, az jó helyen jár. A következő bekezdések bemutatják nekünk, milyen lehetőségeink vannak belföldön, ha valami igazán izgalmas...

1

5+1 tipp a vállalkozásoknak az elkövetkezendő időszakra

A Reboot Hunary, azért alakult, hogy a koronavírus ideje alatt tanácsokat adjon a vállalkozóknak és a marketinggel foglalkozóknak egyaránt. Ezekkel a tippekkel is az volt a céljuk, hogy...

1

Te gondoltad volna, hogy ilyen volt Budapest a 19. és 20. században?

Hazánk fővárosa csodálatos látnivalókat és lehetőségeket rejt magában. Ismerjük meg kicsit jobban a történelmét! Nézük milyen volt Budapet annó és milyen most!

1

Miért érdemes ellátogatni Szekszárda?

Szekszárd hazánk legkisebb területű és legkevesebb lakosú megyeszékhelye és megyei jogú városa. A Dunántúli-dombság határában fekszik, a 6-os számú főút és az M6-os autópálya is...

1

A legérdekesebb hazai hírei

Ha esetleg a hétköznapok rohanásában nem lett volna idő a hazai hírek átnyálazására, most elhoztuk önöknek a legérdekesebb történéseket. Tájékozódjon velünk a belföldi hírekről!

1

The Jakarta Post: A maszkviselést tagadókkal ásatják a koronavírusban elhunytak sírjait Indonéziában

Amióta a koronavírus megjelent folyik a vita a maszkviselésről. ’Maszkba lenni vagy nem maszkban lenni?’- a legnagyobb kérdés manapság, amiben sajnos sokaknak nem sikerül közös...

1

Színházba menni féláron? Mutatjuk hogyan!

Mikor egyetemistaként elkezdtem színházba járni Budapesten alapvetően kettő problémával néztem szembe. Az egyik a jegyek igen magas ára, a másik pedig, hogy még ezen az igen magas áron is...

1

Az elmúlt hét itthoni hírei

Az elmúlt héten is rengeteg dolog történt az országban. Akiknek fontos, hogy mindig értesüljenek az újdonságokról és aki kíváncsi, hogy mi történik az országban, jó helyen jár. Mai...

1

Magyarország legszebb várai

Magyarország igen gazdag az építészeti látványosságokban. Ez igaz a középkorból fennmaradt vagy azóta restaurált várakra is. Ezekből rengeteget tudhat magának az ország és érdemes...

1

Páratlan látványosságok és természeti megnyilvánulások: Erdély

Ha a határon túl keresünk igazán gyönyörű látványosságokat és természeti megnyilvánulásokat, nem kell messzire mennünk! Erdély rengeteg, olyan csodás helyet tartogat magában, melyet...

1

10 idilli, romantikus kirándulóhely Magyarországon

Budapest, és Balaton, a két legforgalmasabb turista célpont hazánkban, így nem csoda, hogy sok-sok cikket, élménybeszámolót, ajánlót szoktunk ezekről írni, viszont, van, aki jelezte, hogy...

1

Magyarország aranyévei

Milyen szóval jellemezné egy átlagember, ha azt hallja, hogy Magyarország történelme? Érdekes kérdés, amire a többség rávágná, hogy tragikus. Nagyot nem tévedne, azonban a 30-as évek...

1

Így próbálták meg csábító téli úti céllá varázsolni a Balatont a Kádár-korban

Már a Kádár-korban is megpróbálták téliesíteni, azaz téli utazásra is vonzóvá tenni a még mai napig is legtöbbünk szemében csakis nyári úti célként funkcionáló Balatont. Azt...

1

8 ifjúsági regény, nem csak az ifjúságnak

Az olvasás egy nagyszerű időtöltés, mely során a sorok elrepítenek minket más világokba, más korokba. Sajnos a legtöbb ember nem sajátítja el felnőtt korára az élvezettel olvasás...

1

Közel negyven év után Csehov klasszikusa, a Sirály ismét a Vígszínházban

Egy színmű, amelyben ott van a viszonzatlan szerelem minden fájdalma, a színház végtelen szeretete, az örökös boldogságkeresés, a magány és a középszerűség elleni küzdelem. Csehov...

1

Koronavírus - Meghalt 106 beteg, 3806-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. november 25., szerda (MTI) - Meghalt 106, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3806 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Koronavírus - Meghalt 55 beteg, 5162-vel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. november 9., hétfő (MTI) -  Meghalt 55, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5162 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Karantén kirándulás: virtuális utazás Magyarország legszebb helyein (lélegzetelállító 360 fokos drónfotók)

Bár még hivatalosan be sem jelentették a „karntént”, vagyis a szigorított kijárási korlátozásokat, és az egyéb koronavírus miatt életbelépő szabályokat, már is egy...

1

Meghalt 101 beteg, 3945-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. november 11., szerda (MTI) - Meghalt 101, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3945 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Koronavírus - Meghalt 87 beteg, 3927-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. november 12., csütörtök (MTI) - Meghalt 87, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3927 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Lenne néhány kérdésed a kijárási tilalommal kapcsolatban? Fontos kérdésre, fontos válaszok

Kedd éjféltől éjszakai kijárási tilalom, és egyéb szigorú szabályok léptek életbe a koronavírus járvány terjedésének lassítása céljából. Két mondatban összefoglalva:...

1

Koronavírus: egy híján száz halott, és 5 ezernél is több új fertőzött

Budapest, 2020. november 13., péntek (MTI) - Meghalt 99, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5097 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Koronavírus: 6495 fővel emelkedett a fertőzöttek száma és elhunyt 93 beteg

Még soha nem volt ilyen magas az új fertőzöttek száma Magyarországon, a koronavirus.gov.hu adatai alapján 6495 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 93 beteg.

1

Koronavírus - Meghalt 91 beteg, 5203-mal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. november 17., kedd (MTI) - Meghalt 91, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5203 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Koronavírus - Meghalt 99 beteg, 4290-nel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. november 18., szerda (MTI) - Meghalt 99, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4290 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Frissítve: a korlátozások december 11-ig maradnak, a veszélyhelyzet februárig hosszabbítva

Mikor bevezetésre kerültek a koronavírus visszaszólítására hozott rendkívüli intézkedések, arról volt szó, hogy 30 napig lesznek hatályban, azaz december közepén fellélegezhetünk....

1

Koronavírus - Meghalt 92 beteg, 4512-vel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. november 19., csütörtök (MTI) - Meghalt 92, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4512 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Koronavírus: Meghalt 96 beteg, 4440-nel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. november 20., péntek (MTI) - Meghalt 96, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4440 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Koronavírus - Meghalt 91 beteg, 3334-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. november 23., hétfő (MTI) - Meghalt 91, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3334 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Koronavírus- Meghalt 117 beteg, 3929-cel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Budapest, 2020. november 24., kedd (MTI) - Meghalt 117, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3929 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...

1

Karácsony Magyarországon

Karácsonyi hírek és érdekességek Magyarországon. Érdekes programok, karácsonyi látnivalók egész Magyarország területén, melyeket te sem hagyhatsz ki!    Karácsony...

1