Keresés


Összesen: 420 találat.

Oldal Találatok száma

Közérthető mai magyar nyelvre fordították le Széchenyi Hitel című munkáját

A mai magyar nyelven is érthető átdolgozással adták ki Széchenyi István 1830- ban megjelent Hitel című művét. Egy éven át dolgozott rajta hat szakértő.

1

Tavaszi család kirándulóhelyek, amit kicsik és nagyok is élvezni fognak

A friss tavaszi levegőn való sétánál, talán már csak a nevetéssel egybekötött szökdécselés a jobb, miközben már a madarak is csodaszép dalokat harsognak, és a nap is melegítően süt...

1

Új miniszobor: Ilyen különleges Trabantot még nem láttál

A napokban jelent meg Budapesten Kolodko Mihály szobrászművész legújabb alkotása. Mi rajongunk az általa készített miniszobrokért, amiknek felkutatása egy igazi kalandot jelent kicsiknek...

1

Farsangi Felvonulás a Kőszegi Farsangfarka rendezvényen 2023

Jelmezesek lepik el 2023. február 21-én Kőszeg utcáit, fő tereit és épületeit! Idén is megrendezik a Farsangfarka rendezvényt Húshagyó Kedden, a farsang utolsó napján Kőszegen, ahol mi...

1

80 nap alatt a Föld körül a Pesti Színházban

Fergeteges ez a 80 nap alatt a Föld körül: Zenés káosz Verne Gyula, Csorba Lóci és Divinyi Réka ötleteiből- olvasható a színlapon is. A 130 perces előadást 10 éven felülieknek...

1

Miért Calcata a legmenőbb falu, ami valaha létezett?

Olvastunk egy cikket, miszerint Calcata a legmenőbb falu Olaszországban. Ez rögtön fel is keltette az érdeklődésünket, hiszen messziről szemlélve sokkal inkább egy középkori, békés,...

1

A Nyugat íróinak kedvenc Béke Szállodája idén ünnepli 110. születésnapját!

A Radisson Blu Béke Hotel a Nyugat-Barátok Köre kedvenc találkozó helye volt, és több ismert magyar költőnk választotta az idén 110 éves hotelt különböző társasági estek és titkos...

1

A Dunakanyar legjobb tavaszi kirándulóhelye: az Ipoly völgyében megbújó Damásd vára

Mi már nagyon várjuk a tavaszt, szóval mást sem tudunk csinálni, mint azon gondolkozni, hogy merre vegyük az irányt az első igazán napsütötte tavaszi hétvégén. Szerencsére tavaszi...

1

Ez a balatoni város került be Európa 10 legjobb úti célja közé

Hazánk csodálatos, a Balaton környéke is különösen szép, és ezt nem csak mi látjuk így, hanem a European Best Destinations (EBD) 2023 döntőbírái is, hiszen listájuk szerint Veszprém...

1

Bulgáriában van Európa legrégebbi városa: Plovdiv, a legszebb ókori város

Sokan nem is ismerik a Bulgáriában található Plovdiv városát, annak ellenére, Bulgária második, és a Balkán-félsziget tizedik legnagyobb városa, és Európa legrégebbi városa. Egy igazi...

1

Cuenca sziklára épült házai- a történelmi spanyol kisváros

Cuenca egy igen különleges város, ami Spanyolországban található, a szintén Cuenca nevű tartományban. Erődített óvárosa a Világörökség része, tehát érdemes lehet egy kicsit megtudnunk róla!

1

70 busócsoport, több mint 200 maskarás búcsúztatja a telet- Mohácsi Busójárás

Az MTI-n olvasható a közelmény, miszerint minden eddiginél nagyobb szabású lesz ez a hagyományos, télnek búcsútintó, tavaszt köszöntő program idén, amit neked sem kellene kihagynod,...

1

Világörökségek Horvátországban: szfinxek, ómediterrán kikötővárosok, és a Trónok harca forgatási helyszíne

Megyünk Horvátba’- hányszor hallottam már ezt a mondatot mindenféle ismerős embertől, akik strandolni indultak a szomszédos országban. De vajon azzal a tudattal, hogy szebbnél szebb...

1

Egymillió virág nyílik ennek a csodás 12. századi kastélynak a kertjében

Bár Hollandiát tartják a tulipán szerelmeseinek mennyországának, azért a szomszédos Belgiumba is érdemes ellátogatni a tulipánszezonban, hiszen nem akármilyen élményben lehet itt...

1

A Badacsony rejtett kincse, a Szent István király kápolna és különleges története

A Balaton környékétől már megszokhattuk, hogy rengeteg kincset tartogat az arra járóknak, egyáltalán nemcsak a strandok tudják lenyűgözni az embert, meg a part menti lángos, hanem a Szent...

1

Dunakavics, Lottó csoki, Turbó rágó, Kojak nyalóka és a többiek- emlékszel még?

Régen nagyon más világ voltot éltünk, olyannyira, hogy még a boltok polcain is teljesen más termékeket találtunk, ha már találtunk valamit. Ugye emlékeztek még, amikor az iskolaudvaron...

1

Európa lélegzetelállító kilátásai, amik téged is elvarázsolnak majd

A mesés európai kontinensünk tele van szebbnél szebb festői tájakkal pazar zöld völgyek, festői falvak váltakozása csodaszép látványt kínál, amiket ha egyszer megnézel, biztosan nem...

1

A legszebb túraútvonal- a Badacsonyi Tűzgyűrű Tanösvény

Egy 4,6 km-es kört bejárva megcsodálhatjuk a Balaton legszebb panorámáit, a Balaton-felvidékének legkülönlegesebb természeti kincseit, gyakorlatilag egykori tűzhányók körül...

1

Hazánk összes vára eredeti állapotban: A Várpark Skanzen

A Velencei-tó menti Várpark Skanzen többször is bekerült Guinness világrekorderek közé, mégis alig ismerik ezt a csodás helyet. Te ismered, voltál már itt? A különleges Várpark Skanzent...

1

A Balaton legkülönlegesebb temploma a Dörgicsei Boldogasszony-templomrom

A Balaton környéke nagyon népszerű úti cél nemcsak a magyarok, hanem az egész európai lakosság számára is, ami nem lehet véletlen, hiszen csodaszép helyeket lehet lelni, csak jó helyen...

1

Emlékérmét bocsátott ki a Himnusz megírásának 200. évfordulója alkalmából az MNB

Az MTI-n olvastuk a nagy hírt, miszerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Himnusz megnevezéssel 15 ezer forint névértékű ezüst és 3 ezer forint névértékű színesfém emlékérmét...

1

Különös darab a Vígszínházban, akár a színpadról is lehet nézni

William Shakespeare Szeget Szeggel című műve egyébként is egy igen különleges darab, aminek műfaji betárolására még a legnagyobb hozzáértők sem voltak igazán képesek, de ez a dühös...

1

Alig ismerik a bazaltorgonákból épült Somoskői várat, pedig egy egyedülálló műalkotás

Sátorosbánya bár nem hazánk területén található, mégis megéri átlépni miatta a határt. Nem sokak szokták tudni, de Sátorbányának van egy csodálatos, igazán különleges vára, amit...

1

Elsőre furcsának tűnő, bombán csimpaszkodó róka szobor jelent meg Budapesten

Ez nem egy politikai oldal, így mi nem is fogunk politizálni, bombák dobálásába beleszólni, de ezt a zseniális művészeti alkotást muszáj megmutatnunk nektek. Kolodko Mihály újabb remek...

1

Tudnivalók a Louvre Múzeum meglátogatásához

A Louvre Európa egyik legnagyobb, és a világ egyik leglátogatottabb múzeuma, ami olyan műalkotásokat tartogat a világ számára, mint a legendás mosolyú Mona Lisa, de a 72 735 m2-es...

1

A mediterrán Szentendre legkülönlegesebb látnivalói, amit tavasszal látnod kell

Szentendre egy igazi kincses doboza hazánknak, ami éppen Budapest és a Dunakanyar között helyezkedik el. Mediterrán hangulatával, macskaköves utcáival azonnal belopja magát mindenki...

1

8 dolog, ami a 80-as éveket a legnagyobb évtizeddé varázsolta nekünk

Ha te is ebben az évtizedben nőttél fel, tudhatod, milyen dicsőséges idő volt élni. A fiatalabb generáció tagjai még csak nem is sejtik mennyi mindenről maradtak le! A popkultúra igazi...

1

Az Európa legszebb strandjával rendelkező Polignano a Mare lett a világ legbarátságosabb úti célja

Polignano a Mare egy csodás kis olasz kisváros, ami olyannyira szép, hogy néha már azt érzi az ember, hogy ami a szeme elé tárul nem is a valóság, pusztán megfestették. A világ...

1

Ismét látogatható Budapest legkülönlegesebb látnivalója, a Gellérthegy Víztárolója

Egy Sci-fi film főszereplőjének képzelheti magát, az, akinek sikerül lejutnia a féltve őrzött, még a különlegesnél is különlegesebb fővárosi látnivalóhoz, a Gruber József...

1

Idén nyáron is indít vonatokat a MÁV a horvát tengerpartra!

Itt van a nagy bejelentés, amit már alig vártunk! Idén nyáron is lesz közvetlen vasúti járat a horvát tengerpartra, így nagyon egyszerűen, és viszonylag olcsón eljuthatnak a tengerhez...

1

Ez a hely a nagybetűs Csoda: Tarcal Áldó Krisztus szobra a csodás tengerszem mellett

Most írjam azt megint, amivel minden ilyen cikkemet kezdeni szoktam? Hazánk telis-tele van szebbnél szebb kincsekkel, ezért csodaszép helyek nézésének reményében egyáltalán nem kötelező...

1

Az egyik legkülönlegesebb program: palóc húsvét a csodaszép Füleki várban

Mi imádjuk a programokat, de annál jobban már csak a különleges programokért tudunk nagyon rajongani. A Füleki várban tartandó húsvéti fergeteg minden képpen ilyen lesz, legalább is az...

1

Minden bizonnyal a legjobb húsvéti program vár rád Palócföldön

Hazánk telis tele van szebbnél szebb helyekkel, és jobbnál jobb programokkal várnak ezeken a helyeken, legnagyobb ünnepünk, a húsvét alkalmából. Mégis azt mondjuk, hogy Palócföld felé a...

1

200 millió dollárnyi elhagyott Disney kastély áll ebben a szellemvárosban

Itt egy példa rá, hogy nem csak a közvetlen közelünkben szórják a pénzt. Törökországban van egy Disney-kastélyházakból álló egész szellemváros. Kastélyok sokasága sorakozik, de nem...

1

Ingyenes Mókuspark nyílt Budapesten- a története is különlegesen szívmelengető

Mókaliget néven nyitottak egy ingyenes mókus-, illetve madárparkot Budapest IV. kerületében. Hát kell ennél jobb tavaszváró hír? Ugye ti is felfedezitek majd a parkot, és megsasoljátok a...

1

Hamarosan kezdetét veszi a nagyszabású Békéscsabai Tavaszi Fesztivál

Április 3. és május 5. között rendezik meg a Békéscsabai Tavaszi Fesztivált - hangzott el a rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján. Belegondoltál már, hogy egy teljes hónapon...

1

A Bükk lankái között megbúvó festőien szép falu: Szendrőlád látnivalói

Szendrőládot, a Bükk hegységben található kis falvat, gyönyörű tájáról és túraútvonalairól lehet ismerni. Egy nagyon bájos, különleges hely, ami szépségéhez képest méltatlanul...

1

Rákosszentmihályi kilátó: ahol lábad előtt hever egész Budapest

Imádod a szép helyeket, imádsz új helyeket felfedezni, úgymond turistáskodni, de azért a többi turistát nem szereted? A Rákosszentmihályi kilátót imádni fogod: hiszen itt csendes...

1

Olyan húsvéti tojáspark épült Tapolcán, amit neked is látnod kell

Mi mindig hajtogatjuk, hogy a Balaton nem csupán ’egyszer használatos’ nyári úti cél, hanem igazi négyévszakos mesehely, ami például most tavasszal is elvarázsol minden arra...

1

Ingyenes belépéssel és huszáros programokkal vár a Szentendrei Skanzen 15-én

Elvégre Március 15-én Nemzeti Ünnep lesz, nem is akármilyen, hanem olyan, amit nagy-nagy szabású programokkal kell megünnepelni. Szerencsére a Szentendrei Skanzen gondoskodik számunkra...

1

Miért olyan különleges a Gödöllői Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika?

Sokszor még csak sejtéseink sincsenek arról, hogy milyen csodás helyek vesznek minket körbe. Gödöllő városkája biztosan sokak számára ismert, hiszen a fővárosunktól csupán egy...

1

Lélegzetelállító kirándulóhely Budapest mellett: Vaskapu-szikla, Pilisszentkereszt

„Bakancslistás hely. Elképesztő és lenyűgöző, nincsenek rá szavak milyen érzés itt lenni. (Nincs jelölve az ide vezető útvonal, nem véletlenül, fokozottan védett hely, de nem...

1

Hivatalos: A magyar Parlament a világ legjobb turista látványossága

A turisztikai látványosságok minden nyaralási útvonal nagy részét teszik ki, sőt valaki kifejezetten a látványosságok miatt kezd el szervezni egy-egy utazást. És tudod melyik ilyen...

1

Bagossy, Halott Pénz, világhírű utca színházi társulatok: Jön a 10. VéNégy Fesztivál

Világhírű színházi és utcaszínházi társulatok érkeznek a Dunakanyarba; a 10. jubileumát tartó VéNégy Fesztivál június 22. és 25. között a 10. Színházi Olimpia részeként várja a...

1

Az Alpokalja mesehelye – a festőien szép Szent Vid-kápolna

Hazánk meseszép, annyi csodálatos helyre lehet bukkanni, ha nyitott szemmel járunk benne, hogy megszámolni is több napig tartana, nemhogy még meg is csodálni egyesével őket. Érdemes egy...

1

1 napig ingyen látogatható Budapest legkülönlegesebb múzeuma, a Sziklakórház Atombunker Múzeum

Időutazás a XX. század poklába- olvasható hazánk egyik legkülönlegesebb múzeumának főoldalán. A Sziklakórház Atombunker Múzeum Budán található- közelebb repít minket a nem is olyan...

1

Ahol mindig tavasz van: fedezd fel hazánk első Füvészkertjét Budapest közepén

Még Molnár Ferenc legendás regényében a Pál utcai fiúkban is megelevenedik a híres neves, és jó öreg Füvészkert, ami Magyarország első botanikus kertje, és a Kulturális Örökség...

1

Áprilisban indul újra a budapesti fogaskerekű a Városmajor és a Széchényi-hegy között

Az ikonikusnak nevezhető fővárosi különleges tömegközlekedési eszköz, amely Európában is ritkaságnak számít, a téli álom után áprilisban indul újra a Városmajor és a...

1

Herkules legendája fűzi körbe a világ legrégebbi világítótornyát – A Torre de Hércules története

A világ legrégebben működő világítótornyát majdnem 2000 évvel ezelőtt építették az ókori rómaiak és egy Herkulesi legenda fűződik hozzá. A Spanyolország északnyugati partján...

1

Dolgok, amiket imádtunk a retró konyhánkban! – Ti mit használtok még ezek közül?

A retró tárgyak újra divatjukat élik, bár sokunknál korántsem divatból találhatóak meg a régi kedvencek, csupán úgy megszerettük őket, hogy nincs szívünk megválni tőlük. Ebben a...

1

Az 5 legszebb balatoni vár- ami télen is csodálatos

Télen is csodás várakkal vár a Balaton! Az elmúlt években már egyáltalán nem jellemző, hogy az évnek ebben az időszakában teljesen megáll az élet a magyar tenger partján, bár igaz,...

1

Rejtélyes szobrok a Balatonnál: Az emberi komédia szoborcsoport története

Az emberi komédia szoborcsoport-már a neve is érdekes ennek a különös balatoni látnivalónak, ami Kővágőörsön található. Vajon hogyan került ide, ki csinálta, és milyen céljai...

1

Az 50-es évek sztárja, a kézzel készült műanyag autó

Az NDK-ban az 50-es években megjelent Trabant autó a szocialista építési terveknek köszönhetően lett ebben a korszakban hazánk legnépszerűbb gépjárműve. Aki egy bizonyos kort megért,...

1

A szocialista elit kedvenc balatoni luxusnyaralója

Kíváncsi vagy, hogy a szocializmus idején mivel töltötték a napjaikat az elitek a nyár folyamán? Hogy melyik balatoni település volt a kedvence a párttagoknak? A Kádár korszak sokak...

1

Elkészült az ország egyik legszebb kilátója Lillafüreden

Lillafüred az egyik legcsodálatosabb helye kicsiny hazánknak, és most végre ezt egy kilátóból is megcsodálhatjuk, ugyanis hamarosan megnyitja kapuit a Lillafüredi Zsófia kilátó.

1

Nagymamáink kincseket érő mondatai, amik bármelyik napot képesek feldobni

A nagymamák minden gyermeki szívben kiemelt helyet foglalnak el. Emlékük kitörölhetetlen. Mindig ott voltak (vagy még vannak is) ha baj van, ha valami rossz, vagy jó történt, ha...

1

Azonosították Szent László király és Mátyás király földi maradványait

Több magyar uralkodó, köztük Szent László király földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek...

1

5 naplemente nézős hely a Balatonnál- Nyár végén kihagyhatatlan program

Van annál jobb program a nyár utolsó napjaiban, mint leülni egy pohár bor társaságában megcsodálni, ahogyan ezer színben játszanak a lemenő nap fényei a magyar tenger néha...

1

Az eredeti Utasellátó csokiroló receptje- Lehet ezt még ma kapni valahol?

Nemrég feltettünk egy kérdést a Retro Made in Hungária Facebook oldalunkon , hogy mi az az egy dolog, amit nagyon hiányoltok régről. Rengetegen írták az Utasellátó Csokirolót, amit el is...

1

A Magyar Népmesék nyomában! Ezt biztosan nem tudtad a régi kedvenceinkről!

Már ahogy a nevét olvassunk, felcsendül a fejünkben a kellemes dallam, ami gyermekkorunk meghatározó emlékévé vált! Kedvenc meséink az 1980-as évektől szórakoztattak minket a...

1

Az Utasellátó sokkal több volt, mint néhány resti, automata és büfé kocsi

Aki egy bizonyos számú évet eltöltött már ezen a Földnek nevezett bolygón, ráadásul annak is a Magyarországot érintő féltekén, annak biztosan nem hangzik idegenen az Utasellátó...

1

Íme az igazságos Mátyás király legtanulságosabb idézetei

Egy valóságos népmesehőssé vált a 14 évesen trónra lépő Máytás király, akinek alakjáról legendák zengenek, nincsen olyan kisgyermek, aki ne tudna tőle idézni egy-egy legendás...

1

Top10 brutál olcsó nyaralóhely Magyarországon, ahol ráadásul nincs tömeg

Ne feledkezzünk meg arról, hogy számos izgalmas turisztikai térség van Magyarországon és a Balatonon kívül is van élet, ahová érdemes lehet legalább egyszer az életben ellátogatni, bár...

1

A legendák szerint az istenek kedvenc tengeri útja- bemutatom a világ legszebb útszakaszát

A világon nagyon sok csodaszép hely van, de csak egy olyan, ami annyira különleges, ami annyira magával ragadó, hogy még maguk a görög istenek is ezen a hegyoldalon ereszkedtek le, hogy...

1

A Coca-Cola eredeti receptje

Mindenki ismeri a Coca-Cola nevet, úgy mint a Legot! Hiszen manapság teljesen beleívodótt a köznyelvbe. A sikerhez vezető utat nem volt egyszerű megtennie a Colának!

1

Mozizz Budapest legszebb helyén: Ingyenes vetítés a Szent István-bazilika előtti téren 5 estén át

Ki az, aki nem szereti a jó filmeket? Ki ne ülne be valami jó kis mozira egy kora őszi estén? Na ná, hogy te is? Akkor ne hagyd ki ezt a különleges alkalmat, amikor a Budapesti Klasszikus Film...

1

Sokan most is visszasírjuk: a világhírű Palma matrac, és a siker titka

Palma, Palma, Palma. Ugye neked is azonnal eszedbe jut az a furcsa illat, és az az íz, amit akkor lehetett érezni, ha valaki szájjal fújva szerette volna pótolni az elszabadult levegőt. A Palma...

1

Nápoly rettentő legendái- érdekesebb ez a város, mint hinnéd

Minden nagyobb európai városnak megvannak a maga mítoszai és legendái, amelyek sokat elárulnak (még ha kicsit színesen is) az adott hely múltjáról, vagy épp az ott élő emberekről....

1

Róma egyik legszebb látnivalója, ez a titokzatos kulcslyuk, amit csak kevesen ismernek

Mindig is az olyan helyek voltak a nagy kedvenceim utazásaim során, amik nem annyira ismertek, amik sokkal inkább rejtélyesek, mintsem nagyon felkapottak. Persze Rómában járva elengedhetetlen...

1

Ingyenes előadások is lesznek a Szarvasi Vízi Színház idei évadában

A Trianon című zenés történelmi musicallel veszi kezdetét a Szarvasi Vízi Színház 12. évada június 17-én. A teátrumban a hagyományoknak megfelelően minden nap lesz program augusztus...

1

Népi pünkösdölő Hollókőn: megnyit a Hollókői Vár, megelevenednek a régi szokások

Ha egy kis népies programra vágyunk, akkor igazán nem kell messze mennünk, csupán Hollókőt kell beütni a GPS-be. Az élő falu az év minden napjára tartogat nekünk kellemes vidékies...

1

Lombkorona kilátó, Tavirózsa tanösvény- Ilyen Hévíz madártávlatból

Hévíz egy igazi varázslatos, település, amit azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni. Világszinten híres gyógyító hatású vizéről, de nemcsak egy kellemes mártózásra érdemes...

1

Megnyílt a Néprajzi Múzeum új épülete- ingyenes kiállítások is vannak

Időszaki és állandó kiállításokkal nyílt meg hétfő délután a Néprajzi Múzeum új épülete, amely a Városliget kapujában a Liget Budapest projekt keretében épült fel.

1

Mi az majomhimlő? Hogyan jutott Európába?

Amikor az első hírek kezdtek terjedni a koronavírusról annak idején, csak legyintettünk, hogy ugyan már egy kis köhögés, és láz Kínában, meg denevérek, kit érdekel ez? Aztán mindenki...

1

Kalandos éjszaki pincetúra vulkanikus borokkal a Balaton-felvidéken

A Balaton-felvidéke páratlanul mesés övezet, annak is az egyik legszebb helye a Somló hegye. Ez a legészakibb ponton elhelyezkedő Tanúhegy, amit az természet elég messze sodort táraitól,...

1

A sziklafalra épült város: Ronda lenyűgöző története

Ronda egy spanyol városka, ami nem is olyan ronda… Ronda köztudottan a bikaviadal szülőhelye. A Malaga tartományban található város, lélegzetelállítóan szép, a sziklaoldali...

1

Magyarország 3 kevésbé ismert, de annál különlegesebb borvidéke

Itt van az ősz, itt van újra…és ez egyet jelent a szüreti vigaszságokkal, újborkóstolásokkal, borrégiók bejárásával, borkóstolással egybekötött túrázásokkal, nem igaz? Ha...

1

Az első vértanú, Szent Gellért elveszett otthona többé már nincs elveszve!

Az ELTE által indított kutatási programon, ahol a Királyok, szentek és monostorok felkutatására kezdeményeztek és igen érdekes dolgokat bukkantak a Bakonybél-Szentkút lelőhelyen.

1

Miért volt olyan különleges? Pelé top FIFA-rekordjait gyűjtöttük össze

Fájó szívvel búcsúzunk. Tegnap, azaz 2022. 12.30-án végső nyugalomra tért egy újabb legenda, Pelé, azaz  Edson Arantes do Nascimento szervezete feladta a rákkal vívott kemény...

1

Télen is Balaton: 5 dolog, amit rossz időben is csinálhatsz Tihanyban

Bár a legtöbben csak nyaranta látogatnak el a magyar tengerre - amit kicsit talán meg is tudunk érteni, hiszen nagyokat csobbanni csak ilyenkor lehet igazán-, de néha azért az év más napjain...

1

Az Őrség rejtett ékszerdoboza, a titkos száz fős falu: Kétvölgy látnivalói

Magyarországon vannak ám nemcsak egyszerűen szép helyek, hanem nagyon varázslatos helyek is, amiket felkeresve úgy érezhetjük magunkat, mintha egy mesebeli helyszínen járnánk éppen. Az...

1

A világ megmentője: Telkes Mária van ma a Google főoldalán

Aki egyébként kiérdemelte a Napkirálynő nevet. De mit keres ő a Google főoldalán, és miért is mondjuk azt, hogy a világ megmentője?  Igazán fontos ember ő nemcsak a magyaroknak,...

1

A legendás Skála-Coop, és a legendás Skála Kópé reklámok

Akik a megfelelő években születtek, azok biztosan emlékeznek még arra, hogy milyenek voltak azok az idők, amikor nem a plázákba, hanem a Skála áruházakba mentünk karácsonyi ajándékokat...

1

Karácsonyozás a 70-es években: Skála, banán beszerzés, képeslapok...

Szerintem nem csak mi, itt a szerkesztőségben gondoljuk azt, hogy a karácsony nem kicsit átalakult. Hatalmasat fordult a világ az elmúlt években, és ez a karácsonyi procedúrákon is...

1

Pervich Mária a legendás Hollywoodot meghódító magyar szakácsnő

Hiába, nagyon sok magyar hatalmas tehetséggel van megáldva, olyannyira, hogy a világ bármely szegletén megállja a helyét, a magyar konyha pedig a legjobb a világon. Ez a kettő kellett...

1

Az egészség és a hosszú élet titka - A japán chanpuru recept

Az egészség és a hosszú élet vágya mindannyiunk számára központi téma. Sokan keresik a megfelelő étrendet és életmódot, hogy elérjék ezt a célt. Japánban sok olyan étel és recept...

1

Te tudod hol állítottak először adventi koszorút? Az adventi koszorú eredete

Én személy szerint minden évben repesve várom, hogy meggyújthassam az adventi koszorún az első gyertyát, és elindulhasson az ünnepi várakozás időszaka, a csodálatos advent. De vajon...

1

Csak kevesen ismerik ezt a különleges templomot, pedig itt fogatták a Harry Pottert

Harry Potter és barátai bejárták az egész világot, most miért ne járnád be te is az ő világukat? Tudtad, hogy a Roxfort kultikus helyszínei Oxfordban a valóságban is léteznek? Sőt...

1

A sziklaszirtekbe zárt Epöl története, látnivalói

Magyarország telis-tele van nemcsak egyszerűen csodaszép helyekkel, hanem olyan különleges falvakkal is, amik csendesen, titkosan megbújnak a dimbes-dombos vidékeken. A sziklaszirtekkel...

1

Meseszép mézeskalácsfalu a Dunakanyarban, Sződligeten

Bizony, bizony közeledik már a karácsony, aminek elengedhetetlen, szerves kelléke a mézeskalács is. Ezért is nagyon örültünk, amikor ezt a szuper kezdeményezést megtaláltuk nektek:...

1

A világ legszebb középkori kisvárosai- Dél-Itália mesés régiója: Puglia

Bari, Polignano a Mare, Monopoli, Ostuni, Matera, Alberobello, Locorotondo, középkori épületek, fehérre meszelt falak, csodákkal tele rakott apró utcák, mesés halászcsónakok, történelmi...

1

Balatonhenye: egy titkos 100 lakosú község a Balaton partján

Imádjuk a titkos, eldugott helyeket, tudjátok az olyanokat, ahol még a levegő is megáll néha, és bár az óra mutatói nem állnak meg, mi biztosan elfelejtjük azokat fürkészni. És imádjuk...

1

Koronavírus fertőzéshullámot indított az Oktoberfest Münchenben

Rohamosan emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma Münchenben és környékén, szakértők szerint az Oktoberfesttel összefüggésben - jelentették kedden német hírportálok. Ezek...

1

Elcsalták az adófizetést, felkerültek az UNESCO Világörökségei közé- Alberobello története

Az emberi leleményesség valóban határtalan. Ezt Alberobello példája is jól mutatja be, ami gyakorlatilag az adófizetés elkerülése miatt kialakított egyedi építkezési technikája miatt...

1

Csukás-séta, Halász Judit, családi programok- 10 éves a Mesemúzeum

Jubileumi programokkal, családi koncertekkel, könyvvásárral, kreatív foglalkozással, mesékkel, Csukás-sétával és kiállításmegnyitóval várja a látogatókat pénteken és szombaton a tízéves Mesemúzeum.

1

Keresik az Év kilátóját- Itt szavazz a kedvencedre!

Magyarország annyira csodaszép. Nincs is jobb hely ennek a bizonyítására, mint egy kilátó. A tetejére felmászva a saját szemeddel győződhetsz meg róla, hogy mennyire csodás vidékek...

1

Civita di Bagnoregio- a mágikus középkori város, amit csak 15-en laknak

Olaszországban gyakorlatilag egymást érik a szebbnél szebb, és még annál is különlegesebb helyek, amiknek megéri csodájukra járni. Most is egy ilyen különleges olasz várost hoztunk...

1

Sértetlen 3300 éves temetkezési barlangot fedeztek fel Izraelben

Sértetlen, több mint 3300 éves temetkezési barlangot fedeztek fel Izrael földközi-tengeri partjának déli részén - jelentette a Haarec című újság honlapja.

1

Pompeii- a több ezer éves, eltűnt város igazi története

Szoktam cikkeket írni, azzal a szöveggel, hogy látogassatok el ebbe a kis faluba, meg abba, mert itt, meg ott szinte megáll az idő. Nos Pompeiiben tényleg megállt- Kr. U. 79-ben kitört a...

1

Baljenac – Az ujjlenyomat formájú lakatlan sziget Horvátországban

Baljenac szigeténél keresni sem lehetne különlegesebbet. Egy lakatlan sziget már önmagában is nagyon különleges –ezt a kalandfilmekből mindenki nagyon jól tudhatja- az, hogy...

1

26. Európai Bordalfesztivál a Villányi borvidéken

Férfikarok és más énekegyüttesek, néptáncosok, zenekarok fellépéseivel, valamint borbemutatóval is várják a közönséget Pécsen és a villányi borvidék településein a szeptember 23....

1

A Balaton-felvidék rejtett csodahelye, az ezerarcú Hegymagas

A Balaton partjára általában strandolni jár az ember, pedig, ha kicsit más szemmel néznénk e vidékre, akkor olyan csodás helyeken is megakadna a szemünk, mint Hegymagas. Egészen addig nem...

1

10 érdekesség a legendás II. Erzsébetről- 21 éves korában tett ígéretét élete végéig betartotta

96 éves korában, 70 év uralkodás után 2022.09.08-án elhunyt II. Erzsébet, brit királynő. Rengeteg rekord fűződik a nevéhez, ugyanis csupán XIV. Lajos francia király uralkodott tovább,...

1

Néha türkiz, néha smaragd: csodaszép színváltós tó Olaszországban

Olaszország tele van izgalmasabbnál izgalmasabb helyekkel. Nemcsak remek tengerpartjai, hanem csodaszép tavai is vannak, amik még sokszínűbbé teszik az egyébként sem szürke országot. A...

1

Európa legnagyobb nárciszmezeje vár rád Babócsán, ahol különleges fesztivált is szerveznek

A szép kis mesebeli helyeket, és a gyönyörű virágokat is nagyon szeretjük, és persze az sincsen ellenünkre soha, ha még izgalmas programokkal is készülnek nekünk. Tökéletes nap lenne-e...

1

Lycabettus hegy- Ez a hely a világ teteje

A nyugati civilizáció bölcsőjébe, az ókori romokkal színezett, napsütötte Athénba, és annak az egyik legszebb, és legkülönlegesebb helyére, a Lycabettus hegyre kalauzolunk el titeket.

1

Idén 32. alkalommal rendezik meg a Budapest Borfesztivált a Budavári Palotában – Újdonságokkal is készülnek

A szeptemberi hónap a borok és gasztronómia szerelmeseinek találkozási pontja lesz, amikor is a 32. Budapesti Borfesztivál elhozza a legkiválóbb magyar és nemzetközi borokat a Budavári...

1

Prága legszebb kilátása – ebből a kávézóból belátható Prága egész főtere

Prága egy csodálatos város. Csodaszép tornyok gazdagítják a panorámát, macskaköves utcák teszik bájossá a barangolást, sörből sosem tudnak kifogyni, de mellé jó kajákat is szoktak...

1

Próbáld ki a nagymamám habos-fügés bögrés sütijét, amit percek alatt elkészíthetsz!

Az édes ízek és könnyű desszertek mindig jó hangulatot teremtenek a konyhában. A habos-fügés bögrés süti egy olyan recept, amely könnyedén elkészíthető, de ízében és állagában is...

1

Paradicsomos Cukkiniragu | Bármilyen körettel passzol!

Az egyszerű és egészséges ételek mindig üdvözölhetőek az étrendünkben, főleg akkor, ha gyorsan elkészíthetőek és mégis ízletesek. A paradicsomos cukkiniragu pontosan ilyen fogás,...

1

5 isteni körtés süti, amivel megédesítheted a hétvégéd!

Az őszi szezon beköszöntével elérkezett az idő, hogy a körtével megrakott, illatos sütikkel kényeztessük meg ízlelőbimbóinkat. A friss, édes körték remek alapanyagok a sütéshez, és...

1

Közös szüretre hív a Laposa Birtok | Szüreti programok és korlátlan fröccs

A Laposa Birtok minden évben hagyományos Szüreti Hétvégéjével különleges lehetőséget nyújt mind a borbarátoknak, mind pedig az érdeklődő családoknak és baráti társaságoknak, hogy...

1

Kirándulás a Hegyek Királyán | A Tűzgyűrű Túra bemutatja a Badacsonyban lakó erőt

A Badacsony – egy olyan ikonikus hegy, amely a Balaton-felvidék királyaként emelkedik a táj fölé. De vajon mi hozta létre ezt a lenyűgöző vulkánt, és milyen erők formálták a...

1

Kalandozás a Bükk lábánál: 3 hihetetlenül szép látnivaló Miskolc környékén

Most jöjjek a kedvenc szövegemmel? Hogy Magyarország telis-tele van kincsekkel, olyan csodaszép helyekkel, amikről néha még a közelben lakók sem tudnak? Miskolcon, Miskolc környékén is nem...

1

Nyitott Templomok Hétvégéje lesz Szentendrén – ingyenes programok, koncertek

Az MTI-n olvastuk a nagy hírt, miszerint idén is megrendezi a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét a Ferenczy Múzeumi Centrum szeptember 8. és 10. között. Szentendre egyébként is egy...

1

Az ősz első hétvégéjén Nemzetközi Tisza Halfesztivált rendeznek Szegeden

Jövő péntektől, azaz szeptember 1-től ismét Nemzetközi Tisza Halfesztivált rendeznek Szegeden, a háromnapos gasztronómiai seregszemlén több tízezer adag halászlé készül majd -...

1

A legendás kettős naplemente: a Dunakanyarban látható az ország legszebb naplementéje

Ugye nemcsak engem varázsolnak el teljesen a késő nyári esték csodás színi előadásai? A lemenő nap fényei minden nap különböző meleg színekbe öltöztetik be az eget. Már itthonról...

1

Régi Idők Ízei: Felidézzük a Retró Csokik Varázslatos Ízeit!

A nosztalgia édes emlékeit felidézve azoknak, akik a múlt század édességeiből falatoztak, feltárjuk a régi idők retró csokoládék ízeit. Emlékszel még ezeknek a különleges...

1

Ezek a legkedvesebb nyári játékaink: múltidéző gyerekkori nosztalgia

A minap a szekrények szelektálása, takarítása közben a kezembe került egy régi Pilóta Kekszes doboz, és már ez a felfedezés is mosolyt csalt az arcomra, de amikor a tartalmát megláttam,...

1

Érkezik az Állatkertek Éjszakája: Újra varázslatos élményekkel készülnek a gondozók!

Az idei évben ismét elérkezik az év egyik legvárva várt eseménye, az Állatkertek Éjszakája, melynek során az állatbarátok különleges programokkal és meglepetésekkel találkozhatnak a...

1

Újabb magyar színháznak kellett feladnia a küzdelmet: Az Átrium bezárja a kapuit

A kulturális élet egy újabb magyar színházának kell lehúznia a rolót, ahogy az Átrium Színház vezetősége bejelentette, hogy a 2024 nyarán kezdődő évad végével bezárják kapuikat. A...

1

Több tízezres támogatást is kaphatnak a családosok szeptemberben - Így kell igényelni

Az idei tanév talán még az eddigieknél is nagyobb anyagi terhet ró az iskolás gyermekek szüleire, hiszen minden drágul, a keresetek pedig egyre kevesebbet érnek. A terhek enyhítésének...

1

Fesztivált rendeznek augusztus utolsó hétvégéjén Szentendrén

Nincs még programod a nyár utolsó hétvégéjére? A naptárt látva kedved lenne mulatni még egy igazán nagyot? Ehhez a tökéletes helyszínt, és programokat keresed? Szentendrén minden...

1

A magyar Forma-1 története- Így zajlott az első verseny a Hungaroringen 37 éve

Idén 37 éve, 1986. augusztus 10-én rendezték meg az első Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroring versenypályán, amely egyben a sportág történetében az első keleti blokk egyik...

1

100 éves a Szerencsi Csokoládé: Idézzük fel kedvenc csokoládénk lehengerlő történetét!

Idén kereken 100 éve annak, hogy az ínycsiklandó édességeiről méltán híressé vált Szerencsi Csokoládégyárban megkezdődött a csokoládégyártás. Milyen sok finom édességet,...

1

Fedezd fel a mesés Tasziló-Kastély varázslatos világát Balatongyörökön

Ha valaha is álmodoztál arról, hogy egy valódi kastélyban találod magad, ahol a múlt szellemisége és a modern kényelem találkozik, akkor a Balaton partján található Tasziló Kastély a...

1

A Duna-parti cipőkben pózolt a turista, a kép bejárta a világsajtót

„Egy turistanő a budapesti folyóparton kirakott cipőben pózol képekhez – nem tudja, hogy a háborúban ott lelőtt zsidók százainak emlékműve”- írta a DailyMail cikkében,...

1

A szobrok városa: a legkülönlegesebb szobrok Kaposváron

Kaposvár nagyon különleges város, ami már számtalan díjat is kapott egyedülálló megjelenése, karakteres épületei, valamint semmihez sem fogható hangulata miatt. Azonban egy valamiről...

1

Nagymamám titkos receptje: Kapros túrógombóc leves

Nagymamám titkos receptje, amit a faluban csak ő tudott, és amivel minden nyáron teljesen levett a lábamról. Jöjjön a mennyeien finom, és semmihez sem foghatóan különleges kapros...

1

Izgalmas fesztivált rendeznek az Aquincumi Múzeum Régészeti Parkjában

Idén ismét megrendezik az Amfifesztet Budapesten, az aquincumi katonavárosi amfiteátrumban szeptember 8. és 10. között, ahol gladiátorok, római katonák és barbár harcosok láthatók,...

1

5 könyv a szeptemberi bekuckózásokhoz - Szeptemberi könyvajánló

Az ősz beköszöntével nemcsak a hűvösebb időjárás érkezik, hanem az új könyvek szezonja is megkezdődik. A következő hónapokban rengeteg izgalmas olvasnivalóval találkozhatsz a...

1

Csángó Fesztivál hat napon át Jászberényben, augusztusban

Csaknem hatvan program, hatszáz közreműködő, köztük moldvai és gyimesi csángók, erdélyi, felvidéki, vajdasági hagyományőrzők, valamint a Magyarországon élő kisebbségi...

1

Hol hallgathatsz szarvasbőgést, és mikor? Mesés helyeket mutatunk!

Szarvasbőgést hallgatni – egyre népszerűbb tevékenység, amin nem is lepődök meg, hiszen ez egy valóban nagyon különleges őszi tevékenység. Na de mikor és hol lehet szarvasbőgést...

1

Sorkatonaság

Sorkatonaság: csak a (fiatal) férfiakra vonatkozó kötelező katonai szolgálat, mely manapság egyre inkább érvényét veszíti. Háborús időkben éveket, majd egyre kevesebb időt kellett a...

1

Advent

Advent: a téli, azon belül pedig a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó esemény. Advent a keresztény kultúrkörben a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított...

1

Königratzi csata

Königratzi csata: a csata 1866. július 3-án zajlott le. Az egyik oldalon Helmuth von Moltke tábornok vezette porosz hadsereg állt, míg velük szemben Benedek Lajos tábornok vezette...

1

Karácsony

Karácsony: Jézus Krisztus születésének ünnepe. Rengeteg szokás kapcsolódik hozzá. Ilyen például a karácsonyfa-állítás szokása, amely az 1840-50-es években jelentkezett először,...

1

Budapest látnivalói

Budapest fantasztikus és magával ragadó város. Nem véletlenül szerepel évek óta a turisztikai felmérésekben a TOP 10-es listán, a leglátogatottabb európai városok között.Ráadásul...

1

Legidősebb hotel Budapesten

Budapest legrégebbi hotelét nem akár ol találod meg. A Budai Várnegyed egyik kis zeg-zugos utcáján, egy csodálatos kis épületben várja a vendégeket már az 1600-as évek óta. A fenti...

1

Régi játékok és csokoládé szobrok kiállítása

Régiségek és csokik Igazi régi játékok, megláthatjuk azt, hogy a szüleink milyen játékokkal játszottak a szocialista rendszerben. A fiatalabbaknak történelem, míg nekik az életük...

1

Nagyszabású Zsolnay-kiállítás nyílt a Városliget mellett

Budapest jelenleg legnagyobb Zsolnay-kiállítása nyílt meg hétfőn a Városliget szomszédságában, a főváros egyik legjelesebb szecessziós épületeként számon tartott ResoArt Villában-...

1

120 autóbusz érkezik az V. Ferihegyi Ikarus Találkozóra

120 autóbusz, köztük számos oldtimer és ritkaságnak számító jármű érkezik az V. Ferihegyi Ikarus Találkozóra, melynek során élménybuszozás, Ikarus-felvonulás, gördülő...

1

Kutatók Éjszakája: Rengeteg ingyenes program országszerte

Én személy szerint imádom, amikor egy olyan nagyszabású program van készülőben, ami az egész országot megmozgatja. A Kutatók Éjszakája pont ilyen, sok-sok helyszínen sok-sok programmal...

1

Megnyitották a Szegedi Dóm kupoláját a nagyközönség előtt

Szeged eddig is izgalmas város volt, az egyetemisták valósággal rajonganak érte, de a kirándulókat is azonnal képes elvarázsolni. Ikonikus épülete, a Szegedi Dóm újabb attrakcióval...

1

Most kell megszervezni a jövő évi utazást - Ezeket a helyeket érdemes meglátogatni jövőre

Az utazási szakértők mindig is arra vágytak, hogy minél több különleges helyet fedezzenek fel a világon. Azonban vannak olyan desztinációk, amelyekre visszatérnek, újra és újra. Mi...

1

127 múzeum részévételével, 1400 programmal vár a Múzeumok őszi fesztiválja

A tudomány és a technológia kapcsolata, a tudományos eredmények hiteles kommunikációja, valamint a természettudományok és a múzeumok kapcsolódási pontjaira fókuszál idén a Múzeumok...

1

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - Hollandia és John Scalzi az idei díszvendég

Hollandia, illetve John Scalzi amerikai science-fiction író lesznek a díszvendégek a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amely 140 kiállítóval, 40 külföldi szerzővel, 180...

1

Pécsi Napok: ingyenes Punnany Massif, The Biebers koncert, és egyéb programok

A Punnany Massif, a The Biebers mellett színpadi produkciókkal, gyerekprogramokkal és a környék legjobb boraival várják a 27. Európai bordalfesztivállal és a Tanuló város fesztivállal...

1

Reformkor Fesztivált tartanak Balatonfüreden a hétvégén

Egyebek mellett viselettörténeti és táncbemutatóval, koncerttel, városi sétával várják az érdeklődőket a Romantikus Reformkor Fesztiválon, amelyet Balatonfüreden rendeznek a jövő...

1

Kulturális Örökség Napjai - Nyílt nap lesz a Sándor-palotában vasárnap

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából szeptember 17-én, vasárnap ismét látogatható lesz a budavári Sándor-palota. Egyébként ezen kívül is közel 200 remek programmal készülnek a...

1

5 legjobb őszi úti cél Európában – ezek a városok szebbek ősszel, mint nyáron

Ki mondta, hogy utazni csak nyáron lehet? Vannak olyan úti célok, amik sokkal szebbek, vagy éppen élvezhetőbbek az őszi napokon, mint a nyári kánikulában, tömegnyomorban. Ha te is úgy...

1

Budapesti Klasszikus Film Maraton 2023 programok, filmek

Több mint száz restaurált klasszikust, többek közt a Jézus Krisztus szupersztárt, az Ed Woodot, a Régi idők fociját és a Grease-t is lehet majd látni a szeptember 12-én kezdődő...

1

Budapest legkülönlegesebb temploma: a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom

A Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom mellett már nagyon sokszor elmentem, és megcsodáltam, hiszen egy forgalmas helyen van, a Duna partján, az Erzsébet híd lábánál. Azonban...

1

A legszebb túraútvonal a gleccserektől a tengerig - Az Alpok-Adria túraútvonal bemutatása

A hosszútávú túrázás egyre népszerűbbé válik napjainkban, és nem véletlenül. Az ilyen túrák nemcsak lehetőséget kínálnak egy-egy országrész felfedezésére, hanem alkalmasak arra...

1

Ezeken a helyeken igazi hercegnőnek érezheted magad - Foglalj szállást a világ legszebb kastélyaiban!

Álmainkban sétálni egy kastély elegáns termeiben és lenyűgöző kertjeiben – ez a vágy rengeteg ember szívét melengeti. Sokan talán úgy gondolják, hogy egy ilyen luxus élmény...

1

Drakula elfoglalta a Vajdahunyad várat – a kedvenc Kolodko szobrunk

Egy nagyon tündéri kis Drakula szobrot találhatnak a kellően szemfüles látogatók a Városligetben, a Vajdahunyad vára körül. Kolodko Mihály, gerillaszobrász munkájára bukkanhatunk rá....

1

Ez a két balatoni város volt a legnépszerűbb júliusban

Az idei főszezon alatt eddig több mint hétszázezer vendég tett látogatást a Balaton különböző városaiban. Ebben a cikkben pedig megmutatjuk, hogy milyen arányban is lepték el a turisták...

1

Virágba borult Budapest legszebb sétálóutcája, a Tóth Árpád sétány

Sokak szerint Budapest legszebb tavaszi varázshelye a Tóth Árpád sétány- mi pedig ezzel az állítással nem is igen tudunk vitatkozni. Nemcsak a csodaszép cseresznyevirágok rózsaszín...

1

Balatonfüred pünkösd: 21. balatoni hal- és borünnep, gyermeknapi programok

A pünkösdi hétvégén rendezik meg a 21. balatoni bor- és halünnepet Balatonfüreden, a rendezvényt  gyermeknapi programok is színesítik – olvasható az MTI közleményében....

1

A Balaton rejtett kincse: Ecsérpusztai templomrom

Hazánk varázslatos, és ez különösen elmondható a Balaton környékéről is. Nemcsak strandolni, hanem túrázni, olyan kincseket felfedezni, mint az Ecsérpusztai templomrom is érdemes itt....

1

Magyar Mozgókép Fesztivál- a Balaton partján várják az érdeklődőket

Egy hét múlva kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz magyar filmet, köztük több premiert is láthat a közönség Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.

1

Mi történhetett Suhajda Szilárddal? Ha ezt a filmet megnézed, sok minden kiderül!

Suhajda Szilárd magyar expedíciós hegymászó nemrégiben életét vesztette a Föld legmagasabb csúcsát megcélzó expedíciója során. Azóta is rengeteg kérdés merül fel vele, az...

1

Hol a legszebb a Balaton? A Balaton legszebb panorámás helyei

Tisztázzuk gyorsan: A Balaton mindenhol szép! Helyesen a címben szereplő kérdés is így szólna: Honnan a legszebb a Balaton? (csak erre nem kattintottak volna annyian). A Balaton legszebb...

1

Varázslatos kirándulás a Sándor–Metternich-kastélyba

Képzeld el magadat egy varázslatos helyen, ahol a múlt történelmi hangulata és a lenyűgöző építészeti remekművek találkoznak. Üdvözöllek a Sándor–Metternich-kastélyban! Ismerd...

1

5 hasznos tanács balatoni biciklizéshez

A Balaton körbetekerése egyre nagyobb népszerűségnek örvend, amit mi nagyon nem is csodálunk, hiszen nincs is jobb, mint a magyar tenger habjai mellett szelni a kilométereket a mesés...

1

'Simply the best'- 5 meglepő tény Tina Turner legnagyobb slágerei mögött

Nemrégiben elhunyt a hatalmas legenda, Tina Turner. Slágerei, és nagyon egyedi hangja azonban örökké velünk marad! Tina Turner az 1950-es években kezdte karrierjét a rock 'n' roll...

1

Tina Turner - Az örökkévaló rocksztár, ismerd meg az elhunyt legenda igazi történetét!

1939. november 26-án született meg egy igazi legenda, aki tegnap, azaz 2023. május 24.-én örökre lecsukta a szemét. Tina Turner, eredeti nevén Anna Mae Bullock, az egyik legikonikusabb...

1

Madame Tussauds-kiállítás nyílik Budapesten

Több világváros után május 25-én Budapesten, a Palazzo Dorottyában is megnyílik a Madame Tussauds-kiállítás 51 élethű magyar és külföldi viaszfigurával.

1

A Dunakanyar legszebb kilátói - Varázslatos panoráma a természet lágy ölén

A Dunakanyar, Magyarország egyik, hanem rögtön a leglenyűgözőbb természeti csodája. A Duna lankái között meghúzódó völgy festői szépsége minden látogatót elkápráztat. Azonban az...

1

5 tény, amit csak kevesen tudnak a Neoton Famíliáról

A Neoton Família egyike volt a legnépszerűbb zenekaroknak Magyarországon a 80-as években, sőt tovább megyünk: népszerűsége még mindig töretlen. Kicsik és nagyok éneklik egyszerre...

1

4 magyar hely, ahol nagyon különleges épületeket csodálhatsz meg

Magyarország egy igazi kincsesbánya, mi mindig mondjuk, hogy semmi szükség nincsen arra, hogy valaki átlépje a határt, ha különlegességeket szeretne látni. Nemcsak rengeteg természeti...

1

A legszebb arborétumok és vadasparkok a Balatonnál

A Balaton nagy kéksége, és az ehhez társuló különleges hangulata egy szempillantás alatt kicsiket, nagyokat elvarázsol. A hangosan nevető vízi biciklizők kedves zaja, és a lángos illat...

1

Újra elérhetők a MÁV-Volán szezonális napijegyei

Április 29-től újra elérhetők a MÁV-Volán csoport szezonális napijegyei, amelyek kedvezményes áron biztosítanak utazást a Dunakanyar és Bakony, valamint a Balaton környéki...

1

Festői környezetben túrázhatunk Magyarország törpefalvaiban, amelyekben 100 főnél is kevesebben élnek!

Szereted a természetet, az aktív kikapcsolódást és a csendes, nyugodt falvakat? Akkor Magyarország törpefalvai a tökéletes célpont a számodra! A törpefalvak egyre népszerűbbek azok...

1

Csillagászat napja - Országszerte távcsöves bemutatókkal várják az érdeklődőket szombaton

Szombaton lesz a csillagászat napja, ebből az alkalomból országszerte járdacsillagászati bemutatókkal és ismeretterjesztő programokkal várják a csillagászat iránt érdeklődőket -...

1

Csodás felvételek a Hortobágyi nemzeti Park szürke szarvasmarháiról

Egy élő hungarikumról beszélünk akkor, amikor a magyar szürke szarvasmarha vagy magyar szürkemarha a téma, mint most cikkünk esetében is. A fajta létszáma, egy régebbi mélypont óta,...

1

Összegyűjtöttük a legjobb majálisi programokat a Balatonnál (2023)

Olyannyira várjuk már, hogy elinduljon a balatoni szezon, hogy már meg sem tudjuk várni, hogy még egyet lapozzunk a naptáron. Már májusban fejest ugrunk, ha nem is a Balatonban, de a legjobb...

1

Suloszowa a világ leghosszabb és egyben legkülönlegesebb faluja

A világ tele van nagyon különleges természet, vagy akár emberek alkotta dolgokkal. Néha nem kell kontinenseket átugranunk, az óceánt átszelnünk, elég csak lengyel barátainkhoz átugranunk...

1

Éljen május 1.- Még a Retro Kirakat is megnyílik ezen a különleges napon!

Május elseje, azaz a munka ünnepe, amit egészen pontosan 1882 óta ünnepelünk, számomra mindig egy kicsit retro jelentősségel bír. Ezért is olvastam nagy örömmel a hírt, miszerint eme...

1

Hungarikum lett a pozsonyi kifli és a höveji csipke, de a lángos is bekerült nemzeti értékeink közé

Újabb tagokkal bővelkedett az eddig sem szegényes Hungarikumok gyűjteménye! A Hungarikum Bizottság döntése értelmében a höveji csipkével és a pozsonyi kiflivel bővült a hungarikumok...

1

A kedvenc tavaszi helyeim: Ingyenes mókuspark, hinta Pécs felett, virágos helyek

El sem tudom mondani mennyire, örülök neki, hogy végre nem a nulla körül ingadozik a hőmérő, hanem meg-megmutatja bájos, napsütötte, záporokkal színezett arcát a tavasz is. Ennek...

1

Nem a Mount Everest a Föld legmagasabb hegye, és ez nem átverés! Miért?

A Mount Everest lenne valóban a Föld legmagasabb hegye? Igazából ez csak attól függ, hogy hogyan mérjük azt. A Mount Everestnél magasabb hegyek is léteznek, minden csak mérés kérdése!

1

Nagyszerű programok lesznek a paloznaki Borteraszon egész nyáron

Júniustól szeptemberig beszélgetésekkel, borkóstolókkal, kulturális és egyéb programokkal várja a közönséget a paloznaki Homola Borterasz. Szép helyen, izgalmas programok lesznek, egész...

1

Újabb balatoni rémálom – Két tonna lejárt alapanyaggal dolgoztak egy étteremben

A NÉBIH idén is gőzerővel ellenőrzi a balatoni éttermeket és vendéglátó egységeket, hogy a legmegfelelőbb minőségben szolgálhassák ki a magyar tengerre utazókat. Természetesen idén...

1

27 különböző helyszín, 300 program a Savaria Történelmi Karneválon

Huszonhét helyszínen 300 programmal várja az érdeklődőket augusztus 24. és 27. között Szombathelyen a XII. Savaria Történelmi Karnevál, Közép-Európa legnagyobb jelmezes, históriás...

1

Balatoni strandösszesítés – Strandbelépő árak a Balatonon 2023-ban

Ebben a cikkben összegyűjtöttem minden fizetős strandot a Balatonon és a hozzájuk tartozó strandbelépők árait! Ennyit kell fizetned a strandolásért 2023-ban Siófokon, Almádiban vagy a...

1

Balatonalmádi csodaszép, rejtett villáiban juthatunk be

Szeptember 23-24-én új eseménnyel hívják fel a figyelmet Balatonalmádi épített örökségére, hagyományaira, múltjára: Pomerium - Házunk tája, tájunk háza - Múltidéző napok...

1

Az UNESCO a szellemi kulturális örökség része lett a magyar vonós zenekari hagyomány

Az UNESCO a szellemi kulturális örökség reprezentatív elemeinek nemzetközi jegyzékébe emelte tavaly decemberben a magyar vonós zenekari hagyományt, az erről szóló díszoklevelet szerda...

1

A legszebb strandok a Dunán, amik teljesen ingyen vannak

Miközben mindenki az egekbe szökött strandbelépő árakról panaszkodik, addig én mindenkit arra invitálok, hogy válassza inkább a szabadtrandokat, amik nemcsak teljesen ingyen vannak, hanem...

1

Újra megidézik a gyulai vár ostromát a Gyulai Végvári Napokon

Több mint kétszáz hagyományőrző idézi meg a gyulai vár 457 éve zajlott ostromát július 28. és 30. között a XI. Gyulai Végvári Napokon – olvasható a sokszíbnű...

1

Ma kezdődik a 8. Keszthelyi Sörfesztivál! – Rengeteg programmal várnak a keszthelyi Mólónál

Idén sem maradhat el a Keszthelyi Sörfesztivál, amit 2023-ban már nyolcadik alkalommal rendeznek meg a várost meglátogató vendégek számára a keszthelyi Móló melletti sétányon. A...

1

Visszatekintés Diana hercegnő esküvői ruhájára - a legikonikusabb ruha, amelyet egy királyi menyasszony viselt

1981. július 29-én Lady Diana Spencer Diana hercegnő lett az "évszázad esküvőjének" nevezett eseményen, amikor feleségül ment Károly herceghez (ma III. Károly király).

1

Charlie, Tóth Vera, Kökény Attila is fellép a Zenefüred programsorozaton

Zenefüred címmel július 14-én pénteken több mint egy hónapon át tartó programsorozat kezdődik Balatonfüreden. A fellépők között lesz mások mellett Charlie, Tóth Vera, Kökény Attila,...

1

A 67-es út legendája: a Republic slágerét játssza a Balaton közelében található zenélő út

Republic - A 67-es út zenemű minden bizonnyal mindenki számára ismerős. Még a mai napig igazi sláger, pedig nem egy mai alkotás. A legendás dalnak és Cipőnek pedig azzal tisztelegnek, hogy...

1

Felejthetetlen balatoni retro slágerek, amiket minden nyáron kötelező meghallgatni!

Csak egy szál bikinit hoztam el az útra…..Nekem a Balaton a Riviéra….Nekem a tenger a Balaton, és még sokáig sorolhatnánk a jobbnál jobb retro muzsikákat, amik azonnal eszünkbe...

1

Idén is megrendezik az Anna-bált Balatonfüreden

Balatonfüred legendás bálja a Füredi Anna-bál….Idén is megrendezik az Anna-bált és kísérőrendezvényét, az Anna-fesztivált július végén Balatonfüreden. A rendezvény új...

1

Augusztus végén megnyílik a felújított Corvin áruház Budapesten

Corvin Palace néven nyit meg augusztus végén a felújított Corvin Áruház a budapesti Blaha Lujza téren, az eredeti állapotban helyreállított homlokzatot takaró háló kedden ünnepélyes...

1

Csodás ingyenes koncertek a Balaton északi partján 4 teljes napon át

Azt szeretem a legjobban a Balaton nyári arcában, hogy csak úgy pörög az élet. Ezúttal ingyenes koncerteket tartanak majd július végén, az északi part kultikus helyszínein- a Káli...

1

Ilyen szépet még nem láttál: Lélegzetelállító felvételen a szentjánosbogarak rajzása

Minden évben, nagyjából ilyen idő tájt várjuk a csodálatos jelenséget: június közepén-végén indul a káprázatos násztánc, a szentjánosbogár-rajzás, amiről csodás felvételt...

1

Drága lenne a Balaton? Ebben az évben 1 gramm aranyba került egy napi ellátás!

Megszámolni is nehéz lenne, hogy hány cikket láttam már azzal kapcsolatban, hogy mennyire drága lett a Balaton. De bevallom elolvasni nem olvastam el, csak egyet-kettőt, mert e nélkül is...

1

Emlékezetes ballagások az úttörők számára - Visszaemlékezés a 70-es és 80-as évekre

A ballagás az élet egyik jelentős mérföldköve, amelyet a diákok izgalommal és várakozással várnak. Az úttörők számára a ballagás még különlegesebb élményt jelentett a 70-es és 80-as években.

1

Szent Iván-éji népszokások, babonák, hiedelmek - Ez a varázslatok éjszakája

Minden év június 23-án, Szent Iván napján, egy varázslatos éjszaka köszönt ránk, amikor az emberek szerte a világon ünneplik a Szent Iván-éjét. De miről is szól ez a gyönyörű ünnep?

1

Ez a balatoni strand a legjobb- az ország első ötcsillagos minősítésű strandja

A mi mesés Balatonunk, ami megannyi csobbanásunknak adott már tökéletes helyszínt – csuda jó starndokat rejteget. Annyira nagyon jókat, hogy az egyik balatoni strand már meg is...

1

Múzeumok éjszakája - Országszerte több mint kétezer program várja a látogatókat

Országszerte 442 kulturális intézmény több mint 2200 programmal, köztük koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel várja a látogatókat június 24-én, a Múzeumok...

1

Lélegzetelállító helyek a Balatonnál- 5 eldugott kilátópont az északi parton

A mi kis Balatonunk annyira csodálatos hely. Minden alkalommal amikor ott járunk teljesen lenyűgöz. Ezer arca van, és ezer szép hely veszi körül. Az északi part lankás vonulatai különösen...

1

5 kihagyhatatlan, kultikus nyári program a Balatonnál 2023

A magyar tenger meglátogatása szerintem minden évben megkerülhetetlen nyári program. Most pedig gyűjtöttünk néhány kultikus balatoni nyári programot arra az esetre, ha szeretnél éppen...

1

Bamburgh kastély felfedezése: Utazás Indiana Jones birodalmába

Bújj Indiana Jones bőrébe akár egy éjszakára és fedezd fel az angliai Bamburgh kastélyt. Szállj meg a Neville- vagy az Óratoronyban az izgalmas kalandokért.

1

A Balaton-part építészeti emlékeit mutatja be a Várkert Bazár új kiállítása

A Balaton emblematikus építészeti emlékeit mutatja be a Várkert Bazár 100 év szezon - Építészeti emlékeink a Balaton-parton című, szerdán megnyílt szabadtéri tablókiállítása.

1

Mész, mész, majd a semmiben egy templomtorony: 3 misztikus pusztatemplom a Balatonnál

A Balatonnál annyira sok különleges hely van. Egyszerűen nem lehet soha elég időt eltölteni, hogy mindet felfedezzük, de semmi baj, idén nyáron is vissza kell térni! Most olyan helyeket...

1

Új szabályokat vezetnek be Magyarországon a háború miatt!

Magyarországon is életbe lépnek a speciális szabályok, amik az élelmiszer-alapanyagok helyettesítését érintik, és a gyártókat segítik a hiánycikkek pótlásával. Nézd meg milyen...

1

A találati lista a cikkek után folytatódik
Cukormentes muffin recept sütőtökkel

Az abszolút őszi kedvencem: minden mentes sütőtökös muffin nagyon egyszerűen

Bár már hivatalosan rég az őszi napokat lapozgatjuk a naptárban, úgy igazán még csak most köszöntött be az ősz. Elérkezett a borongós, esős idő, amikor a legjobb bekuckózni...

Mire használható a vadgesztenye- a vadgesztenye felhasználása

A vadgesztenye felhasználása: 3 dolog, amire használható a felszedett gesztenye

Itt van az ősz, és vele együtt a gesztenye szezon is. Minden reggel munkába menete egy hatalmas gesztenyefa mellett megyek el, és minden reggel elgondolkozom azon, hogy mit is lehetne...

Alföldi látnivalók: Kunbabák Karcag

Különleges emlékhely: az alföldi kamennaja babák Karcag határában

Magyarország tele van csodaszép helyekkel, különlegesebbnél különlegesebb vidékekkel. Amennyi régió, annyi táj, és annyi felfedezésre váró kincs. Kerül. fordul az ember és...

Top 5 őszi kirándulóhely Budapestnél 2023

Őszi kirándulás Budapest környékén? Mutatjuk az 5 legjobb őszi kirándulóhelyet!

Ha ősz akkor kirándulás, ha kirándulás, akkor ősz, két dolog számomra teljesen összekapcsolódik. Nincs is tökéletesebb időszak kirándulni, mint az őszi hétvégék, és nincs...

junoszty tv működése

Amin régen néztük a tv: a legendás Junoszty tv! Ti még emlékeztek?

Már követni sem tudom milyen csodafunkciókkal ellátott szuper tv-k jelenek meg a piacon. Amikor még utoljára néhány évvel ezelőtt elkaptam a fonalat azt hiszem a 3D, a hajlított...

Jáki kápolna megújulása

Megújult a Jáki kápolna a Városligetben

Megújult a Jáki Szent László-kápolna a városligeti Vajdahunyad várában- adta közzé a hírt az MTI. Ez a hely egy igazi kis ékszerdoboz a városlakók körében egyébként is...

Mi kis falunk forgatási helyszín Pilisszentlélek

Bárki meglátogathatja „Pajkaszeget”: ihatsz egyet Teca kocsmájában és a brióst is megnézheted

Szombatonként jót nevetni rajta, hogy Matyiék isznak Tecánál, mások pedig sürögnek-forognak a kakaós briós szerű dolgot ábrázoló szobor körül- azt hiszem a legtöbbünknek...

menza kaja 70-es évek

Mit ettünk a menzán a 70-es és 80-as években, amiket még ma is imádunk?

Ma már igazi reformkonyha van kialakulóban az iskolai és a munkahelyi menzákon, azonban ennek a divatos egészségtudatos táplálkozásnak a 70-es és 80-as években még nyoma sem...

Oldal Találatok száma

A legfinomabb bundás kenyér variációk a hét bármely reggelére

A bundás kenyér minden idők egyik legkedveltebb napindítója, mivel pár perc alatt elkészíthető, és csupán néhány hozzávaló szükséges. Íme néhány exrta tipp, amivel még finomabb lehet a reggelitek!

1

Felfedeztük a legmagányosabb és legkülöncebb Tanúhegyet: Barangolás a Somló hegyen

Ha szereted a Balatont, akkor ismered a Badacsonyt. Ha többször is jártál már a környéken, tudod, a Szent György-hegy mesés kiránduló hely. Mert bizony, ha a Tanúhegyekről van szó, akkor...

1

Kendácsolás mesterfokon, avagy top 5 DIY gyöngyszem a Kádár-korból

Napjainkban tele van az internet mindenféle DIY, azaz Do It Yourself, magyarul csináld magad praktikákkal,a mit régebben csak házi barkácsként emlegettünk a hétköznapokban. Videók, fázis...

1

4 régi balatoni film, ha már elvonási tünetetek lenne

Bár még éppen csak most tekertünk egyet az őszre a naptárban, és szinte még, mintha csak tegnap ért volna véget a nyár, és ezzel együtt a balatoni szezon, máris hiányzik. A napsütés,...

1

A főváros szíve, a Deák Ferenc tér, aminek már ezer meg egy neve volt, mutatjuk is a történetét!

„Találkozzunk a Deákon! Te hol vagy, én épp Deák! Szerintem a legegyszerűbb, ha a Deákon futunk össze. Jó, akkor ma este Deák, és meglátjuk onnan, hova tovább.” Ugye...

1

Amik még tanulságosak voltak: régi mesék, amik sokkal többet tanítottak, mint a mostaniak

„Ha egy gyerek sok mesét hallgat, sokkal jobban tud kapcsolatot kialakítani a környezetével, fejlettebb szókinccsel és képzelőerővel rendelkezik majd.” A mesék tehát nemcsak...

1

Szuper program a hétvégére: legendás Ikarusok bemutatója az Aeroparkban

Ikarus autóbuszok mutatkoznak be a hétvégén az Aeroparkban, az érdeklődők mintegy 40 buszt, köztük oldtimer járműveket is láthatnak a Ferihegyi Repülőmúzeumban; a kiállítás mellett...

1

Minden idők legrosszabb autója lett volna a Trabant? Pedig mi, hogy imádtuk!

Mennyi kedves emlék, mennyi kalandos utazás, szerintem ember legyen a talpán, akinek nincsen valamilyen, a Trabanthoz kötődő emléke, kinek rossz, kinek azért kicsit jobb, valakinek meg...

1

Debrecen 5 kihagyhatatlan látnivalója, amit idén ősszel útba is ejthetsz

Debrecenbe kéne menni…. bizonyára mindenki ismeri ezt a dalt, és most nagyon aktuális is, hiszen idén ősszel keresve sem találnál Debrecennél jobb úti célt magadnak. A határak...

1

Amin régen néztük a tv: a legendás Junoszty tv! Ti még emlékeztek?

Már követni sem tudom milyen csodafunkciókkal ellátott szuper tv-k jelenek meg a piacon. Amikor még utoljára néhány évvel ezelőtt elkaptam a fonalat azt hiszem a 3D, a hajlított képernyő,...

1

5 dolog, amit nem hagyhatsz ki, ha Egerben jársz: Eger főbb nevezetességei

Eger nemcsak a legendák, és mesés történelmi históriák városa, hanem egy tökéletes őszi kiránduló hely is, hiszen nemcsak, hogy telis-tele van megannyi látnivalóval, hanem körül van...

1

Egy kellemes őszi hétvége Egerben? Hétvégi programajánló Egerben!

Ha ősz akkor szüret. A továbbiakban a keleti országrész szürettel kapcsolatos hétvégi programjaival fogunk foglalkozni. Ha kíváncsi rá milyen programokkal kedveskednek nekünk az idei...

1

Fényűzés mesterfokon: Miről mesélnek nekünk a pompás Fertődi Esterházy-kastély falai?

A legendás Fertődi Esterházy-kastélyról már biztos mindenki hallott, ha valaki Sopron környékén járt már valaha, az pedig minden bizonnyal látta is ezt a monumentális, és fényűző...

1

8 ifjúsági regény, nem csak az ifjúságnak

Az olvasás egy nagyszerű időtöltés, mely során a sorok elrepítenek minket más világokba, más korokba. Sajnos a legtöbb ember nem sajátítja el felnőtt korára az élvezettel olvasás...

1

Legalább ezeket olvasd el: 15 tanulságos idézet nyári kötelező olvasmányokból

Igen, gyerekként én sem szerettem a kötelező olvasmányokat, de felnőttfejjel végig gondolva, milyen jó, hogy voltak, és milyen jó, habár akkor nem örültem neki, hogy anyukám nem engedte,...

1

Még az is lehet, hogy magyar eredetű a legendás francia croissant?

Az egyik leghíresebb, nemzetközileg ismert francia finomság a croissant, ami lehet, hogy igazából nem is annyira francia eredetű? Sőt még az is lehet, hogy a croissant Magyarországról ered?...

1

10 elgondolkodtató, tanulságos és szívbe markoló idézet A kis hercegből

Biztos vagyok benne, hogy Antoine de Saint-Exupéry neve senki számára sem ismeretlen, ahogyan világhírű remekműve A kis herceg sem. Napra pontosan, 122 éve június 29-én látta meg a...

1

Jóval több, mint egy egyszerű híd: a Lánchíd története

A köznyelvben csak Lánchídként ismert, teljes nevén Széchenyi lánchíd a magyar főváros egyik fő jelképévé vált, ami amellett, hogy összeköti Budát és Pestet, jóval fontosabb...

1

Megérkezett a meggy- és a cseresznyeszezon: Szedd magad helyek listája 2023

Júniussal a meggy és a cseresznye szezonja is megkezdődött, így a Szedd magad helyek is kezdenek megnyitni. Hova mehetsz teleszedni a kosarad? Mutatjuk!

1

10 érdekes tény Erdélyről, amiket eddig te sem tudtál

Erdély varázslatos, szerintem csak szeretni lehet ezt a csodaszép tájat. Ha voltál már ott, akkor biztosan egyetértesz, ha pedig nem, akkor javaslom, hogy menj el, és nézd meg,...

1

Az utolsó szászok Erdélyben: Doris-Evelyn Zakel története

Az erdélyi Țapu falvában járunk. Doris-Evelyn Zakel éppen körtéket gyűjt egy öreg fáról, amely nagynénje hagyományos szász házának kertjében áll. „Úgy éreztem, hogy ez egy...

1

90 éves lenne Szabó Gyula, gyerekkorunk nagy mesemondója

Ezeréve nem néztél magyar népmesét, mégis a füledben cseng Szabó Gyula megnyugtató hangja, ahogyan mesél. Idén, július 15-én töltené a 90. életévét, ezért úgy gondoltuk, hogy...

1

10+2 Izgalmas múzeum Magyarországon

Összeszedtem 12 nagyon szuper múzeumot az országban, amelyekre korántsem illik az unalmas jelző, sőt! Ezekben a múzeumokban garantáltan jól fogsz szórakozni és rengeteg érdekes dolgot találsz!

1

Ezt tanította nekünk a Kis herceg, a világirodalom legszívhezszólóbb műve!

Olyan üzeneteket rejt Antoine de Saint-Exupéry leghíresebb műve, melyek több, mint 77 évvel a regény megjelenése után is hatalmas jelentősséggel bírnak mind a gyermekekre, mind a...

1

A mai nap margójára: Mi történt 56-ban? Budapesten kitört a forradalom!

Immáron 65 éve, hogy Budapesten kitör a forradalom. Bárki gondolhatja azt, hogy huszon éves fejjel, fogalmam sincs az egészről, hogy mi is történt 65 éve pontosan, és igazuk is...

1

A fényesen ragyogó Egri csillagok

Az Egri csillagok a magyar irodalomtörténet kikerülhetetlen műve. Megítélése a mai napig kétes, ugyanis a tananyag megköveteli, hogy a hatodik osztályos tanulók kötelező olvasmány...

1

5 érdekesség Gárdonyi Gézáról és az Egri csillagokról, amit nem tudtál eddig!

Általában az irodalom órákon annyit hallunk, hogy élete, művei, halála az írókról. Én mindig szerettem utánajárni az általam érdekesnek tartott szerzők műveinek és életének, hátha...

1

A világtörténelem leghíresebb idézetei, amiket rosszul ismerünk

Híres szállóigék, velős mondatok, amiket szeretünk bizonyos időkben, bizonyos szituációkban újra, meg újra felhasználni. Egyszerű, de annál nagyszerűbb mondatok, amiknek zsenialitásuk...

1

5 dolog, ami nem hiányozhatott anno egy Balatoni nyaralóból sem

A Balatonon nyaralni, vagy ha úgy tetszik üdülni, már régen is egy külön történet volt. Különleges élmény, a különlegesen varázslatos magyar tenger partján, ami talán kicsit...

1

Hipp-hopp jönnek a legszebb idézetek a Vuk-ból

Azt hiszem a kis Vuk-ot mindenki ismeri, ki innen, ki onnan, de leginkább gyerekkora óta rajongásig szereti. Nézünk is most 10 megható idézetet a Vuk-ból!

1

Miért Szépasszony-völgy a Szépasszony-völgy? A Szépasszony-völgy mesés története

Ha a legendás Eger városának környékén járunk, akkor nem szabad kihagyni a mesés, és még annál is mesésebb mesés nedűkkel telt borospincékkel sorát, a Szépasszony-völgyet. A...

1

Ma van a magyar kultúra napja- rendhagyó online programokkal készülnek

Ma van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is megünnepelnek, a koronavírus-járvány miatt azonban idén rendhagyó módon, elsősorban online programokkal- írja az MTI.

1

A legszebb szerelmes idézetek magyar költők tollaiból

Közeleg a Valentin nap, és bár ez egy angolszász ünnep, olyannyira elterjedt, hogy hazánkban is igen sokan megünneplik. Ha te is köztük, vagy akkor, ajánljuk figyelembe ezeket a csodaszép...

1

Pécs városának jelképe: a legendás Zsolnay-kút és a Bikafej

Ha Pécs, akkor Zsolnay, na meg a legendás Zsolnay-kút, ami nem maradhat ki egyetlen városlátogatásból, utazós könyvből, vagy képeslapról sem. De vajon mit kell tudni erről a bikáról? 

1

A tündérek lakta Boldogkői vár legendája

Sokak szerint hazánk egyik legszebb vidéke e táj, ahol a Boldogkői Vár magasodik. De vajon mitől ilyen boldog Boldogkő? Mit kell tudni a várról, és legfőképpen annak legendájáról?

1

Mikor még tudás ment a tv-ben: Öveges József, a showman fizikus

„Aki nem tudja elmondani azt, amit tud, úgy, hogy egy utcaseprő is megértse, az maga sem érti igazán.”- vallotta a fizikus, tanító, rádiós, showman, aki annak idején nagyon sokak...

1

Ma 15 éve történt a hejcei tragédia, nyilvánosságra hozták a titkos jegyzőkönyvet

„Negyvennyolcan voltak az első információk szerint annak a szlovák katonai repülőgépnek a fedélzetén, amely a Borsod megyei Hejce közelében zuhant le lakatlan területen csütörtök...

1

Koronavírusban meghalt a csernobili atomkatasztrófa hőse, Nyikolaj Antoskin

Túlélte a leghíresebb atomkatasztrófát, elvitte a koronavírus. Vasárnap elhunyt Nikolai T. Antoshkin tábornok, egy veszélyes helikopteres tűzoltási művelet parancsnoka. 78 éves volt.

1

Így divatoltunk a szocializmus idején, ki emlékszik?

Ma már szinte követni sem lehet a divatot, olyan gyorsan változik, a plázák különböző üzleteiben, amikből Dunát lehetne rekeszteni heti rendszerességgel változik a kínálat....

1

A legszebb Zsolnay alkotásokat gyűjtöttük össze nektek

Ha porcelán, akkor Zsolnay, ez nem kérdés. Nemcsak mi magyarok tudjuk ezt. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra, és a Zsolnay Porcelán világszerte híres-neves. A gyönyörű daraboknak a Föld...

1

Már nem Székelyföld része a Békás-szoros

A Ploiesti Táblabíróság elutasította a Hargita megye és Gyergyószentmiklós által benyújtott perújítási kérelmet, és ezzel véglegessé vált a Gyergyószentmiklós és Almásmező...

1

Elvis Presley is a vakcinák mellett kampányolt

Napjaink egyik legnagyobb kérdése a beoltatni vagy nem beoltatni magamat koronavírus elleni védőoltással lett. Nem véletlen, hogy megannyi közszereplő, szakember, döntéshozó, és ilyen...

1

Régi idők karácsonyi hangulata - Képek nagyszüleink karácsonyáról

Minden évben eljön a karácsony, amit régen és most is nagyon várunk. Hoztunk nektek néhány retro képet, és egy videót is arról hogy milyen volt a régi időkben a karácsonyi hangulat....

1

Gyászmisét tartanak hamarosan Kóbor János emlékére, majd a Balatonba szórják hamvait

Nemrég számoltunk be róla, és fogadta megrendülve szinte egy teljes ország a hírt, hogy elhunyt Kóbor János, egy valóságos legenda, aki gyerekkorunkat végig kísérte az Omega zenekarral!...

1

Piramisért nem kell Egyiptomig menni, Magyarországon is van, méghozzá Iszkaszentgyörgyön

Micsoda szerencse, hogy nem kell Gizáig menni piramisokat nézni, hiszen a koronavírus járvány egy kisebb-nagyobb gátat szab most ebben. De cserébe felfedezhetjük hazánk megannyi eddig rejtett...

1

Újra alkották a legendás Moszkvics autót, ilyen lett a Moszkvics 2020-as változata

Régi idők szép emlékeit idéz vissza a híres-neves szovjet autó, a Moszkvics. A Moszkvics egy Moszkvában gyártott szovjet autómárka volt, ami elég népszerű volt a keleti blokk...

1

Egy falat Amerika a vasfüggöny mögött- az első McDonald's nyitása Magyarországon

Ma már teljesen természetes, hogy jövünk-megyünk, és bedobunk egy sajtburgert, krumplival és egy kis kólával, de nem mindig volt ám ez így. Éppen ezért gondolhatod, hogy amikor a...

1

Márton-napi népszokások nyomában, néhány érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál

Hamarosan itt a Márton-nap. Egészen pontosan november 11-én ünnepeljük e jeles alkalmat, de mit is pontosan? Utánajártunk a Márton-napi népszokásoknak, a Márton-nap eredetének, és...

1

Miért olyan legendás Szeged papucsa? A szegedi papucs titkai

Minden bizonnyal te is hallottál már a szegedi papucsról, de sokkal valószínűbb, hogyha szegedi terméket kellene mondanod egyet, akkor a paprika hamarabb eszedbe jutna, pedig a paprikához...

1

Érdekes divatcikkek, amiket nők alkalmaztak

Amióta csak öntudatra ébredtek, a nők mindig is törekedtek rá, hogy minél szebbek legyenek, természetesen a kor szépségideáljának megfelelően. Ez gyakran olyan eszközök, kenceficék és...

1

VERS KVÍZ: Te hány magyar versrészlet íróját találod ki?

Az irodalom órák unalmasnak tűnnek, oda sem figyelsz, csak várod, hogy kicsöngessenek… de amint kijártad az iskolát rájössz, hogy sokkal többet adott neked, mint gondoltad volna!...

1

5 kihagyhatatlan látnivaló a csodaszép Pécs városában

Pécs gyönyörű város, telis-tele megannyi felfedezésre váró kinccsel. Számomra az egyik legszebb város Magyarországon, valódi kis mediterrán kincsesbánya a Mecsekben. A Balkán kapujának...

1

Sió, az elátkozott balatoni tündér legendája

Mondák, legendák, ilyen-olyan szóbeszédek lengik körül a mi csodálatos magyar tengerünket, a Balatont. Most a sok-sok történet közül egy igen különlegeset, az elátkozott Sió tündér...

1

Ismerd meg te is Magyarország három legrégebbi szállodáját!

Alábbi összeállításunkban három olyan szállodát mutatunk be nektek, amelyek több száz éves történelmi múlttal rendelkeznek. Ki gondolná, hogy egyikükben még Kazinczy Ferenc költőnk...

1

Háborús titkok a föld alatt

Amikor Magyarország földalatti csodáiról beszélünk, minden magyar általában a cseppkőbarlangra, vagy a miskolctapolcai tavasbarlangra gondol. Ám keveseknek jutna csak eszébe, mennyi minden...

1

Eldugott kincs: Horvátország Toszkánája - egy karnyújtásnyira a határtól

A horvát Toszkána- csak ezzel a jelzővel emlegetik a csodás Isztria egyik részét, ami tényleg olyan, mintha egy kicsit teljesen másvilágba csöppentünk volna, egészen pontosan Olaszország...

1

10 érdekesség a Mátyás-templomról, amelyet mindenkinek illik tudni

A Mátyás-templom évszázadok óta a magyar történelem jeles eseményeinek színhelye. Itt koronázták meg például 1309-ben Károly Róbertet, a Székesfehérváron megkoronázott királyokat...

1

Ez a magyar hotel nyerte el az egyik legnívósabb díjat a világon

A 2006-ban alapított Word Luxury Hotel Awards szavazásán a világ szállodái a vendégek véleményei alapján mérkőznek meg egymással. Lehetne ennél is hitelesebb egy verseny? Idén egy...

1

Ilyen volt az 1986-87-es igazi nagy tél!

1987. január 12-én arra ébredt az ország, hogy szinte teljesen járhatatlanná váltak az utak. 3 napig egyfolytában havazott. A több mint 100 éves hidegrekord is megdőlt.  

1

Ezt szinte senki sem tudta eddig! – Egy magyar orvos mentette meg a Titanic túlélőit!

A Titanic tragikus balesetéről biztosan hallott már mindenki, azt viszont csak nagyon kevesen tudják, hogy egy magyar orvos, nevezetesen Doktor Lengyel Árpád mentette meg a...

1

Egy meghitt népi szokás - Bemutatjuk, hogyan is néz ki egy hagyományos magyar esküvő

A régi magyar esküvők a legszebb népi hagyományok közé tartoznak. Habár a lagzik sok helyen a mai napig is elterjedtek hazánkban, mára már nem minden ünnepi elemük maradt fenn a...

1

Felismered még a képen szereplő magyar futball-legendákat?

1

5 legendás asszony a magyar történelemből

Magyarország történelme nem szűkölködik a legendás asszonyok és nők tetteiben. Olyan úttörőkről és hősnőkről van szó, akiknek bátorsága ma is tiszteletre méltó, akik...

1

15 szerelmes idézet magyar íróktól és költőktől

Az írók és költők nem csupán megfogalmazzák gondolataikat és érzéseiket, de valódi műveket alkotnak belőlük. Nincs ez másként a szerelem esetében sem. Ismerd meg a magyar költők és...

1

Így fest a Madarasi-Hargita madártávlatból!

Ötvös Sándor ismét kitett magáért, csodálatos drónvideót készített Székelyföldön, most a Madarasi-Hargitát, a Libán-tetőt és a Zetelaki-víztárazót nézhetjük meg madártávlatból!

1

A világ legérdekesebb palotái

A paloták mindig elbűvölőek, hiszen egy más korba, egy más társadalmi kultúrába repítenek minket. Termeikben lépkedve úgy érezhetjük magunkat, akár a királyi család tagjai és...

1

Ezek minden idők legnagyobb találmányai

Ti is gondolkoztatot már azon, mekkora utat tettünk meg a gyűjtögető életmódtól napjainkig? Emberi ésszel felfoghatatlan távolságról beszélünk, azonban ha leszúrunk pár karót, talán...

1

Így néz ki ma Nemecsek Ernő

Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című könyvéből 1969-ben készítettek filmet, nem fogsz meglepődni, ha azt mondom, hogy a főszereplő igencsak megváltozott azóta. 

1

Drága nagymamám 25 éves arca mosolyog vissza rám: így keltheted te is életre régi fotóidat

Régi képeket ki nem imád nézegetni? Na jó, talán csak én rajongok ilyen szenvedélyesen a régi képekért, egy-egy családi esemény alkalmával én várom csak szörnyen izgatottan, hogy...

1

Hat csodálatosan szép erdélyi vár

Hihetetlen, de igaz, Erdélyben több mint 150 vár található, mindegyikről kijelenthetjük, hogy az építészet és a történelem ékkövei! A most következő cikkben hat olyan várat mutatok...

1

Nosztalgiabomba: 12 dolog, amikre a mai fiatalok már nem is emlékezhetnek

Ha szeretnél néhány percre elmerülni a nosztalgia ismerős érzésében, akkor csak olvasd el az alábbi dolgokat! Te mikre emlékszel ezek közül?

1

Csernobili erdőben talált dolgok sokkolják az egész világot

Csernobil területén lévő erdőségekbe 42 videokamerát szereltek fel, melyekkel olyan dolgokat találtak, láttak a kutatók, amely az egész világot sokkolja!

1

1500 év után végre fény derülhet Atilla, a hun király sírjának rejtélyére

Egy 1500 éves rejtélyre derülhet fény hamarosan - Atilla, a hun király sírja körül számtalan titok lappang, a Travel Channel azonban most az igazság nyomába eredt, hogy felfedje ezeket a titkokat!

1

9 dolog, amit a világ elfelejtett a holokausztról

Most elárulunk néhány olyan kevésbé ismert tényt a holokausztról, amiket csak néhányan ismernek. Szörnyű és meglepő történetek.

1

Ennyit változtak a gyerekjátékok az elmúlt 100 évben

Te is kíváncsi vagy rá, hogy milyenek voltak a legmenőbb játékok 10 vagy esetleg 30 évvel ezelőtt? Most egy rövid videóban megnézheted! Fogadjuk, hogy néhányra te is emlékezni fogsz!

1

Az első országgyűlés helyszíne – Ópusztaszer

Ópusztaszer úgy vonult be a történelembe, mint az első magyar országgyűlés helyszíne, most ezzel a Csongrád megyében található községgel ismerkedhettek meg közelebbről! 

1

Mennyire ismered a magyar népdalokat? - KVÍZ

A magyar népdal a magyar népzene legősibb formája. Te mennyi ismered a magyar népdalokat? Most letesztelheted magad kvízünk segítségével! 

1

Mi történt 1848. március 15-én?

1848. március 15-e – Magyarország újkori történetének egyik legmeghatározóbb eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás...

1

Gyerekkorunk retro meséi az ’50-es évektől a ’80-as évekig!

Ezek a mesék mindannyiunk szívét megdobogtatják, kicsit nosztalgikus hangulatot teremtenek és felhőtlen szórakozást nyújtanak. Neked melyik volt a kedvenced? Netán az ezermester, a nagy...

1

A világszerte ismert magyar család – A Zsolnay történet

Messze földön híressé váltak, hála alkotásaiknak, mostani cikkünkben bemutatjuk nektek a Zsolnay családot, ők azok, akikre valóban büszkék lehetünk! 

1

A boltinál sokkal jobb: Házi leveles tészta (recept)

A leveles tészta igazi jolly joker, hiszen édes vagy sós ételt is készíthetünk belőle szinte pillanatok alatt. A bolti helyett azonban házit is gyorsan készíthetünk, amely sokkal...

1

Wass Albert, erdélyi magyar író legnépszerűbb művei

Wass Albert erdélyi magyar író, akit itthon csak a rendszerváltás óta ismerhetünk, sok olvasónak tette nyitottabbá, színesebbé és szebbé a napját műveivel. Nem tagadom, én is...

1

100 éves lenne a Szomszédok Taki bácsija, Zenthe Ferenc

Számos színdarab, film, sorozat és rajzfilm szinkron fűződik Zenthe Ferenc nevéhez, valamint hangjához, és mi minden szerepben imádtuk! Sokan nem tudják, de ő a valóéletben is olyan...

1

Retro percek: 1980-as, 90-es évek reklámjai, amit sosem feledünk!

A reklámok manapság már életünk részei, ha akarjuk, ha nem. A marketing már-már erőszakos eszközévé vált, ezért sem értjük, hogy a 70-es, 80-as, 90-es évek gyermekei miért...

1

Miért tiltották be a legsikeresebb könyvét Fekete Istvánnak?

Ma van 121 éve, hogy 1900 január 25-én megszületett hazánk egyik legsikeresebb írója, Fekete István. Fekete István méltán szerepelhetne a legnagyobb magyar írók között...

1

Ilyen volt az élet 100 éve Budapesten: 5+1 érdekes történet a 100 évvel ezelőtti fővárosról

Elég csak egy nagy sétát tennünk Budapesten, ahhoz, hogy az utunk során történtekből egy egész estén át meséljünk. Annyi dolog történik nyüzsgő fővárosunkban, hogy azt nyomon...

1

Legendák nyomában: miért bikavér az Egri Bikavér?

Ki ne ismerné a legendás Egri bikavért, ki ne ivott volna, ha csak legalább egy kortyot úgy kóstolóba? De te tudtad, hogy honnan ered maga a bikavér elnevezés, vagy legalább gondolkoztál...

1

Meddig tart a hideg, esős idő? Mutatjuk, mikor jön vissza a tavasz

Óraátállítás, eső, hideg, téli kabát, csizma előkeresése- rég telt már ilyen rosszul sok-sok ember hétfő reggele ezen a március végi napon. Hiába a tavasz, és legfőképpen a...

1

Húsvéti szokásaink nyomában: te tudod mit miért csinálunk húsvétkor?

Nemsokára újra elérkezik a húsvét, de mit ünneplünk pontosan ilyenkor? Sonka, tojás, jókat eszünk, a férfiak meglocsolják a nőket, a gyerekek kapnak néhány csokitojást, de valóban...

1

13 éve jelezték, hogy be fog következni a világjárvány!

Rengeteg információt hozott már le a média a koronavírussal kapcsolatban, de számomra a legmegdöbbentőbb tény mégis az, hogy már 13 évvel ezelőtt előre jelezték a kínai kutatók, hogy...

1

A legnagyobb magyar kikötőváros, Fiume

Fiume nagyon fontos szerepet játszott be Magyarország történelmében, mostani cikkünkben bemutatjuk nektek a legnagyobb magyar kikötővárost! 

1

Jelentős magyar írók, akiket ismerned kell

Magyarország sokkal több fontos íróra lehet büszke, mint amennyiről általában szó esik a hétköznapok során, vagy az iskolában. A magyar irodalmi kincstár hihetetlenül gazdag, azonban a...

1

Augusztus 20 - Az Államalapítás Ünnepe

Augusztus 20-a Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik...

1

Budapest legszebb utcái I. rész

Indítok egy sorozatot, melyben sorban bemutatom nektek Budapest legeslegcsodálatosabb utcáit! A legtöbb ember sétál-sétál, de meg sem áll, hogy gyönyörködjön Budapest szépségeiben, ezen...

1

Titkok és összefüggések Magyarországról

Hazánk a Kárpát-medencében pontosan Európa szívében fekszik. Mindegy, hogy az ember keletről, vagy nyugatról jön, ezen a területen át kell haladnia. Mi jelentjük Európa közepét. A...

1

A világ legszebb Parlamentje a miénk!

Az emberek többsége elsiklik a felett a tény felett, hogy Magyarországon található a világ egyik legszebb Parlamentje. A most következő cikkben bemutatjuk nektek Budapest egyik csodálatos...

1

Híres magyar költők - Te felismered őket?

Az évek során számtalan magyar költő műveit ismerhettük meg. De vajon a csodálatos műveiken kívül őket is ismerjük? A következőkben letesztelheted, hogy mennyire ismered a magyar...

1

A magyar népviseletről röviden

A magyarok népviseletének történelme és öltözködésünk hagyományai évszázadokra nyúlnak vissza. A Kárpát-medencében való letelepedésünk óta az ország különböző részein több...

1

A Duna-parti cipők története

A Duna pesti oldalán, az Országház mellett sétálgatva különös, első pillantásra oda nem illő dolgokra lehetünk figyelmesek: a sétány mentén 60 pár, a folyó irányába fordított...

1

Híres magyar épületek kvíz

Magyarországon számtalan csodálatos épület található, melyek nagy múlttal rendelkeznek. Te mennyire ismered őket? Most letesztelheted ezzel kapcsolatban a tudásodat!

1

Miskahuszár- a világ legnagyobb huszár szobra

Világ körüli utazásokra a koronavírus miatt most nincsen módunk menni, így a világ legnagyobb piramisát, legmagasabb épületét nem tudjuk megcsodálni személyesen, de megtudjuk a világ...

1

Magyar művészek, akikre büszkék lehetünk

Magyarország nem csak feltalálóiról, a pálinkáról és a fürdőiről híres. Nemzetünk fennállása során számos hihetetlenül tehetséges művészt kapott tőlünk a világ, akik...

1

Budapest legjobb nem művészeti múzeumai

Amikor az ember a múzeum szót hallja, akkor általában festmények, szobrok és egyéb műalkotások kiállításai jutnak az eszébe. Azonban akik kultúrtúrát terveznek Budapesten, azok jobb ha...

1

Frakk: 10 érdekesség a macskák réméről

Nem tudom, ki, hogy van vele, de nekem az egyik kedvenc mesém volt kiskoromban a Frakk, amit mindig nézni kellett, talán azért, mert veszekedhettem a testvéremmel, hogy kinek van igaza, Frakknak...

1

Ismét egy legenda távozott közülünk

Mary Wilson 76 éves korában halt meg. Az egyik legnagyobb énekesnő távozott 2021.január.08-án.

1

Mit tegyél nukleáris robbanás eseten? Hogyan védekezz egy háborúban?

Manapság nagyon bizonytalan helyzetben élünk, kiszámíthatatlan mikor következik be katasztrófa esetleg háború így jobb, ha felkészülünk, amire csak lehet. Mind tudjuk, mekkora...

1

Az igazi, a békebeli, a nagymamám féle: a legjobb diós búrkifli receptje

Emlékeztek még arra az igazán ínycsiklandó búrkiflire régről? Nem, nem ezekre a mostani boltiakra, hanem azokra, mikből folyt ki a töltelék, a tésztájuk valami istenein puha volt, még a...

1

Nagyszabású Világpremier karácsonykor a tv-ben: A Kárpát Rapszódia világpremierje a mezzo tv-ben

A MEZZO TV karácsonyi ünnepi műsorán Keller András és Concerto Budapest új, Szabó Stein Imre által rendezett koncertfilmje, a Kárpát Rapszódia világpremierje.

1

Magyarok a szovjet vasmadarak fedélzetein – Híres, MALÉV által használt utasszállító repülőgépek a 20. századból

Habár Magyarországon nem gyártottak utasszállító repülőgépeket, az alább felsorolt, szovjet előállításnak köszönhetően létrejött vasmadarak nagy hírnévre tettek szert hazánkban,...

1

5 meghökkentő tény a fogakról- nem is gondolnád milyen fontos részei az emberi szervezetnek

Segítenek rágni, beszélni és mosolyogni, de mennyit tudsz valójában a fogaidról? Íme néhány „fogigazság”, amelyek bizonyítják, hogy a fogaid valóban figyelemre méltóak, és...

1

A legszebb karácsonyi történetek: 5 klasszikus karácsonyi mese teljes szöveggel- az adventi időszakra

Az adventi időszak, az ünnepekre való hangolódás már elkezdődött, reméljük már mindenkit kezd átjárni a karácsony szelleme. De nem a mindenfélét összevevős karácsonyi szellem, hanem...

1

Amikor hazánk lakóinak számára is a csillagos ég lett a határ - Ezen az úton jutottunk el a MALÉV-hez a 20. században

Sokaknak bizonyosan a MALÉV ugorhat be, amennyiben a magyar repülésre gondol, és ez nem véletlen. Ők uralták legtovább országunk légterét, de a hazai légiforgalom története nem náluk...

1

Egy nagyszerű szervezet az autókedvelőkért - A Magyar Autóklub létrejötte, és az 1970-es évekbeli szerepe

A Magyar Autóklub még ma is létező szervezet, és idén már 121 éves. Érdekes történettel rendelkezik, segítette azt, hogy országunkban minél több autóval rendelkező, hozzáértő...

1

Ősi magyar halottkultusz és temetőkultúra

Az utóbbi időkben kifejezetten nagy tömegfelháborodásnak örven a Halloween ünnepe kishazánkban. Ennek elsődleges oka, hogy nem egy hazai néphagyományról van szó. Mostani cikkemben...

1

Magyar temetők népművészete

Él egy olyan hiedelem a magyar halottkultuszban, hogy a sírjel egy darabjának megszerzésével varázserő birtokába lehet jutni. Ez arra vezethető vissza, hogy az elhunytak különböző...

1

Nem csak egy egyszerű kerékpár! - Az 1955-ös Dongó segédmotor sztorija

Az 1955-ös évben új törpemotor kezdte hódítani a magyarok szívét, ő volt a Dongó. Sokan várták már érkezését, s néhány apróbb akadály legyőzését követően, na és persze a...

1

Szívünk csücske: Kántor, a leghíresebb magyar rendőrkutya

Kántor nevéről minden magyarnak hallania kellett, nemcsak azért, mert ő volt minden idők legsikeresebb rendőr kutyája, hanem azért is mert, a róla készült krimisorozatáért annak idején...

1

Óraátállítás 2021: mutatjuk mikor kell átállítani az órát, és még meddig

Igen, igen, már újra itt vagyunk, az évnek abban a szakaszában, amikor érdemes odafigyelni arra, hogy úgy feküdjünk le, hogy reggel már az új időre kell felébredni, elérkezik hamarosan a...

1

Gyűjtöttük a postai bélyegeket, leáztattuk a borítékokról, elővettük a legszebb írásunk…

Egy karácsonyi kép és hozzá egy „Boldog karácsonyt Minden Kedves Ismerősömnek” szöveg a Facebookon és sok-sok darab karácsonyi képeslap le is van tudva. A mai gyerekek nem...

1

Osztapenko maradhat? címmel rendszerváltáskori fotódokumentációs kiállítás nyílt

Osztapenko maradhat? címmel a rendszerváltáskori budapesti szoboráthelyezésekről nyílt fotódokumentációs kiállítás pénteken a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeumának Barokk...

1

Nézd meg Magyarország összes nevezetességét egyszerre: Mini Magyarország makettpark Szarvas

Hajlamosak vagyunk úgy beállítani a dolgokat, mintha hazánkban nem nagyon lenne semmi. Talán koronavírus miatt hozott korlátozásoknak ebben a tekintetben volt egy kis haszna, hogy ebben a...

1

Reformkor a magyar filmvásznon - Négy 20. századi mozi, melyeket ma is jókedvvel nézünk vissza

A reformkor több szempontból is meghatározó időszaka volt történelmünknek, a 20. században pedig olyan rendkívüli filmek készültek a témájában, melyek beírták magukat a...

1

Valóra vált álmom: Kabaré a Vígszínházban

Ha valaki meghallja Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb világhírű musicaljének a nevét: Kabaré, azonnal felkapja a fejét. Még érdekesebb a dolog, ha hozzátesszük azt is, hogy ezt...

1

A mai öltözködésünkre is hatással van, vajon hogyan és minek hatására alakult ki a divat a 40-es években?

    Az 1940-es években a magyar divat változásokon ment keresztül, azonban voltak olyan divatelemek, melyeket így sem hagyott maga mögött. Az öltözködést nagyban...

1

Harmadik volt, de a legrövidebb, kék, de végül is zöld: 125 éves a Szabadság híd- nézzük a kalandos történetét

1896. október 4-én, azaz napra pontosan 125 éve adták át akkor még Ferenc József néven, az uralkodó jelenlétében, a Pestet és Budát összekötő hidat, amivel ez idő alatt már annyi, de...

1

Dolgok, amiket a fiatalok nem érthetnek, egy bizonyos kor felett viszont nosztalgikus emlékeket idéznek

Idővel sok minden változik. Bár a lényeges dolgok a régiek maradnak, vannak dolgok, amik teljesen megváltoznak. Így bizony sok-sok olyan dolog is, van, amit a legfiatalabb generáció nem ért,...

1

Magyarország legszebb kilátópontjai- itt készülnek a képeslapra illő képek

Amikor leemelünk egy Magyarország nevezetességeit bemutató könyvet a polcról, a szuveníresnél képeslapokat nézegetünk, vagy egyszerűen csak felpattanunk az internetre, és elkezdünk...

1

Mai napig a legjobb mosógép: mi tette ilyen sikeressé a HAJDU gépeket?

Vannak olyan nevek, márkák, amik valahogyan sosem kopnak ki a divatból, annak ellenére sem, hogy a sztártermékek már nagyon régiek, ne adj isten, nincsenek is forgalomban. Egyértelműen ilyen...

1

Az év egyik legjobban várt kiállítása: Megnyílt a 2021-es World Press Photo (WPP) kiállítás

Végre-végre olvastuk az MTI-n, hogy megnyílt a World Press Photo (WPP) kiállítás csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol 151 sajtófotót láthat idén is a közönség.

1

A régi karácsony nélkülözhetetlen eleme, a fiataloknak is tudniuk kell, milyen volt a falusi disznóvágás!

Ha nagymamámmal beszélgetek, valahogy mindig azzal zárjuk, hogy semmi értelme sincsen összehasonlítani a régi dolgokat a mostaniakkal, mert annyira mások, persze azt is hozzáteszi ilyenkor,...

1

INGYEN nézhetjük meg A Diótörőt idén karácsonykor online az Operaház jóvoltából

Az Operaház idén december 24. és december 26. között mindenki számára ingyenesen elérhetővé teszi a hivatalos Facebook oldalán az egyik legszebb felvételét: a 2016-os A Diótörő...

1

5 különleges, eldugott őszi túraútvonal- kezdőknek és családoknak is tökéletes

Az ősz a kirándulások és a túrák évszaka: ilyenkor csodaszép a természet, ahogyan mondani szokták „felölti a legszebb ruháját”, ezerszínben pompáznak a fák, meg-meg csillan...

1

Mit kel tenni atomtámadás esetén? Ezek a legfontosabb teendők percekre, órákra bontva

Mielőtt még bárki politikai hangvételt lát az egész cikk mögött, le kell, hogy írjam, hogy minden sejtem erősen tiltakozik azellen, hogy utánajárjak pontosan mi is a teendő, hogy ha atom...

1

Törökméz recept: 3 hozzávalóból elkészítheted a majálisok, búcsúk ikonikus finomságát

Ugye mindenki emlékszik a búcsúkban, vásárokban a cukorkás kirakodók mellett elhaladva jelentkezet nyálcsorgásra, azokra a mesés illatokra, látványra? Ugye mindenki emlékszik a...

1

Brüsszeli kiállításon mutatják be a magyar filmgyártás 120 éves történetét

Nagylátószög címmel a magyar filmgyártás 120 évét bemutató kiállítás nyílt szerdán a brüsszeli Liszt Intézetben.

1

Uniós földrajzi árujelző oltalmat kaphat a csodás herendi porcelán

Uniós földrajzi árujelző oltalmat kaphat a herendi porcelán egy új, az Európai Unió Bizottsága által közzétett rendeletjavaslat alapján.- írta az MTI hírportálja. A csodás herendi...

1

Hagyományos tojásírás, nemezelés, csokitojásfestés, kölni készítés- húsvéti programok Pécsett

A napokban minden embert általában két kérdés foglalkoztat leginkább: milyen idő lesz húsvétkor? és hogy hova menjünk húsvétkor? Végre valami örömködni való esemény következik,...

1

Soha nem látott tárgyakat mutatnak be: Újabb nagyszabású Sissi-kiállítás nyílik

Közös kiállítást készít Erzsébet királynéról a Gödöllői Királyi Kastély és a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont; az időszaki tárlat május 25-én nyílik és egy éven át...

1

Közel 3 méter volt a világ legmagasabb embere: Robert Pershing Wadlow elképesztő története

Veled előfordult már, hogy tükörbe néztél, vagy csak úgy megálltál egy pillanatra, esetleg a boltban a legfelső polcra rejtett finomság elérése miatt pipiskedve azt kívántad, bárcsak...

1

A legfinomabb, ami olyan, mint régen: békebeli sós kifli recept

Ti is észrevettétek már, hogy manapság a boltok polcain egyáltalán nem olyan jellegű, íz világú péktermékek találhatóak, mint annak idején? Persze megvannak az előnyei a modern kor...

1

Megújult legkisebb történelmi borvidékünk őrzője: Átadták a Somlói várat

Magyarország tele van szebbnél szebb helyekkel, izgalmas látványosságokkal, és akadnak azért bőven olyan szegletek is, ahol különösen illatos ételeket, mesés gasztronómiai kínálatot,...

1

5 húsvéti program hazánk különböző vidékein, amiket kicsik és nagyok is élvezhetnek

A húsvét egy nagyon szép hagyomány, és egyben ünnep is, amikor remélhetőleg mindenkinek lehetősége adódik egy kis pihenésre, feltöltődér, kikapcsolódásra, és ennek részeként...

1

Lezárják a 17,5 milliós Sencsent- az eddigi legsúlyosabb járványhulláma indult el Kínában

Szinte napra pontosan 2 éve ilyenkor lett vége az úgynevezett normális életünknek, és alakult át minden először nagyon, majd szép lassan vissza, egy élhetőbb félére, de olyan, mint 2...

1

Te tudtad, hogy van egy kis görög falu a Balaton partján?

Ha tehetném minden cikkemet azzal a mondattal indítanám, hogy hazánkban annyi csodálatosan szép, egzotikus, különlegesebbnél-különlegesebb, már-már mesébe illő hely van, amit sokan nem...

1

Élet okostelefon nélkül: avagy Puskás Tivadar mindent tudó találmánya a telefonközpont

A telefonközpont olyan berendezés, amely szükség szerint összekapcsolja a telefonkészülékeket vagy más telefonközpontból érkező hívásokat is kapcsol. Bár a mai okostelefonok, és...

1

Mintha a Marson járnánk, pedig csak Budapesttől néhány kilométerre: Gánti Bauxitföldtani Park

Marsjárókat cipellőket előkészíteni, mert most egy olyan helyre barangolunk titeket, ahol szükség lesz rá, és a legjobb az egészben, hogy az egészhez nem lesz szükség semmiféle...

1

Órákat festettek, majd meghaltak- egy szomorú, titkolt történet a múltból

A rádium egy fehér, radioaktív nehézfém. A Rádiumlányok pedig az 1900-as évek elején órákat rádiummal festett lányok voltak, akik súlyos árat fizetettek a díszes, sötétben...

1

Nemes Nagy Ágnes életműve szabadtéri kiállításon- INGYENESEN látogatható

Az idén száz éve született Nemes Nagy Ágnes, Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéíró és pedagógus életművét mutatja a Várkert Bazár szabadtéri kiállítása a déli panoráma teraszon április 8-ig.

1

Rózsa Miklós: sokan nem ismerik a nevét itthon, pedig Hollywood 3-szoros Oscar díjasa

Ha okot kell keresni, hogy dagadhasson a mellünk, hogy mi bizony magyarok vagyunk, Európa kellős közepéről, sok mindent megéltünk, és sok-sok küzdés után is büszke nemzet vagyunk, hiszen...

1

Az úttörő mozgalom nagy alakja: ezért nem volt finom a Kajla Csoki

Azok a régi szép idők….az úttörő mozgalom, a nyakkendők, a csokihoz és finomhoz köze sincs nugátszeletek, de ennek ellenére, vagy éppen emiatt boldog gyermekévek, fiatalkori...

1

5 benti programötlet a Balatonnál a fagyos napokra

Írtunk arról, hogy lehet, hogy a fagyos idő miatt befagy a Balaton, többen is írtatok, hogy mennyire szép lehet, és mennyire szeretnétek megnézni ezt a különlegesen szép dolgot. Bár...

1

Hat magyar legendás animáció ingyenesen nézhető meg a magyar kultúra napja alkalmából

Hat magyar animációs film, köztük Dargay Attila legendás alkotása, a Lúdas Matyi nézhető ingyenesen péntektől vasárnapig a FILMIO-n, a magyar kultúra napja alkalmából - tájékoztatta a...

1

A regölés hagyománya – Buka Lászlóval, a Debreceni Regösök egyik alapítótagjával beszélgettünk

A regölés az egyik, ha nem a legrégebbi magyar néphagyományuk, melyet napjainkban már csak kevesen őriznek. Mostani cikkünkben Buka Lászlóval, a Debreceni Regösök egyikalapítójával beszélgettünk.

1

Világraszóló magyarok, világformáló találmányai: Álmok álmodói 20 interaktív kiállítás nyílik

 Az Álmok álmodói 20 - Világraszóló magyarok, világformáló találmányok című kiállítás februárban nyílik a Millenárison - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

1

Európa Grand Canyonja: A Svájci Rajna Szurdok

Ahhoz, hogy csodálatos helyekre, bámulatos természeti jelenségekre bukkanjunk nem kell átutaznunk teljes földrészeket, elég csak kicsit körbe néznünk a jó öreg Európa térképén, és...

1

Egy igazi csodavilág: a Bokodi Lebegő Falu

Magyarország egyik legkülönlegesebb attrakciójaként tartják számon a Bokodi Lebegő Falu névre elkeresztelt Bokodi-tavat és környékét. Évente sokan látogatnak el ide, hogy megtekintsék...

1

Eldugott helyek a Mátrában- ezek a mesebeli kirándulóhelyek téged is el fognak varázsolni

Ha meghalljuk a szót: Mátra, azonnal a Kékestető 1014 métere jut eszünkbe. Nem véletlenül, az ország legmagasabb pontjával igen nehéz felvenni a versenyt, mi most azért megpróbáljuk, és...

1

110 éve történt: ezért és így repülték át először a Balatont

Balaton átúszás, Balaton átevezés, Balaton körbetekerés, és társaik? Régen nem éltek ilyen átlagos életet, akkoriban kellet egy kis fűszer, egy kis izgalom. Miért akarták volna a...

1

Nem mindennapi: Kossuth Lajos egyetlen fennmaradt beszéde

Igazi kuriózumra akadtunk a legnépszerűbb videómegosztó portálon. Az alábbiakban megmutatjuk Kossuth Lajos beszédét, mely az egyetlen fennmaradt hanganyag az egyik legnagyobb magyar után!

1

Éljen május elseje!- avagy ilyen volt az igazi retro majális

Május 1. az év 121., a munka ünnepe. Manapság csak egy piros betűs nap a naptárban, de régen sokkal nagyobb jelentőséggel bírt. Nézzük is meg milyen volt anno, a régi szép időkben a majális!

1

5 történelmi épület Balatonfüreden és környékén, amit érdemes meglátogatni

A mesés történelem, ami szinte megszólal, ami olyan varázslatossá teszi a levegőt is Balatonfüred környékén, ha megfelelő helyeken barangolunk. Hogy merre? Mutatunk 5 történelmi...

1

A gulyáskommunizmus atyja: Kádár János

A harmadik legalkalmasabb magyar államférfi – de mivel érdemelte ki ezt a címet? Ebben a cikkben áttekintjük, ki is volt Kádár János, mi mindent fűzünk a nevéhez, amik miatt még ma...

1

Te voltál kisdobos? Avagy ilyenek voltak azok a boldog úttörő évek!- nosztalgikus fotók

Az úttörőmozgalom hagyományai Magyarországon 1919-ig nyúlnak vissza, de igazán csak a második világháborút követő időkben bontakozott ki. Aki elég szép kort élt már meg, az biztosan...

1

40 éve jelent meg, de ma is imádjuk: 10 érdekesség a kis Vukról

Hipp-hopp: na ki közeledik? A Vuk 1981-ben bemutatott magyar rajzfilm, amely Fekete István azonos című regényéből készült. Kis vörös barátunkat nem lehet nem szeretni, aki megnézi,...

1

Olvasd el te is Petőfi Sándor legszebb verseit

Petőfi Sándor magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakja. Neki a verseivel készültünk, olvassátok...

1

Hogy változtak a szépségideálok: milyenek voltak, és milyenek ma?

A szépség egy szubjektív dolog, mégis minden korban meg volt határozva egy bizonyos szépségideál. Szupermodellek mindig is léteztek, léteznek ma is, viszont érdekes visszatekinteni, hogy a...

1

Érdemes májusban a Balatonra menni? Mit csináljak a Balatonnál májusban?

Ha feltenné nekünk valaki a kérdést: szerintetek érdemes májusban a Balatonra menni? Egyszerűen csak azt válaszolnánk, hogy: hát, hogy a viharba ne lenne! És már kezdenénk is sorolni mi...

1

Budapest legkülönlegesebb utcája: izgalmas időutazásra hív a Gül Baba utca

Budapest tele van kincsekkel! Én imádok Budapest különböző helyein sétálni, tekeregni, mert valahogyan mindig olyan részeken kötök ki, ahol még nem jártam, de azért akad egy-két...

1

Lezárul egy korszak: 174 év után megszűnik a távirat

A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti portfóliójából a belföldi távirat és a Posta-Világfax szolgáltatást. Egy korszak lezárul ezzel. De nézzünk is néhány fontos...

1

Fülöp herceg 10 legemlékezetesebb elszólása, ami téged is megmosolyogtat

Szinte az egész világot sokkolta a hír, hogy életének 99. évében, április 9-én elhunyt Fülöp herceg, Erzsébet királynő férje. 99 éve alatt bizony volt néhány emlékezetes...

1

„Üdvözlet Mórról!”- varázslatos videón egy eltűnt kor emlékei

Valósággal életre kel a múlt egy kis darabkája Hübler Krisztián Videóján. Mintha a sok évvel Mór utcáin sétálgatva fedeznénk fel a régi kor fontos helyeit, az iskolát, a...

1

Különleges Fesztivál a Dunakanyarban: VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó 2021

Koncertek, színházi előadások, közösségi programok és csodálatos természeti környezet várja a nagymarosi Duna-parton a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó közönségét. Az...

1

A románok fele szerint Magyarország el akarja szakítani Erdélyt

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok túlnyomó többsége úgy érzi: másodrangú állampolgárnak tekintik Európában, csaknem ötven százalékuk szerint pedig Magyarország...

1

Tudtad-e? Furcsa érdekességek a nagyvilágból – 1. rész

Az internetnek köszönhetően kitárult előttünk a világ, olyan dolgokat látunk és hallunk, amiket azelőtt talán sosem lett volna esélyünk. Ennek ellenére mindig akadnak furcsaságok, amik...

1

Érdekességek Elvis Presleyről, amikről kevesen tudnak – II. rész

Korábban már beszámoltunk néhány olyan érdekességről, amit még a legelszántabb rajongók közül is kevesen tudnak Elvis Presleyről (ezeket itt olvashatod el). Mai cikkünkkel ezt a listát...

1

Március 15: sokkal több, mint egy pirosbetűs nap a naptárban...

Március 15 lesz….hangzik el valahol, és mindenki megörül, hogy de jó nem kell dolgozni, vagy éppen iskolába menni. Pedig ez a nap sokkal, de sokkal több ennél. Sok-sok évvel ezelőtt...

1

Magyar várak, amiket szellemek laknak

Gyönyörű hazánkban számos vár és kastély található, melyek általában történelmi múlttal is rendelkeznek. Néhány vár esetében érdekes legendák is szövődnek a kövek köré,...

1

8 érdekesség a Zsolnay porcelánról

A magyar iparművészet egyik kiemelkedő elemeként gondolunk ma már a Zsolnay porcelánra. Szinte mindenki látott már ilyen porcelánt, ha máshol nem híres épületek tetején. Ebben a cikkben...

1

10 érdekesség Sissiről, azaz Erzsébet császárnéról – te tudtad ezeket?

Ki ne ismerné Sissi hercegnőt, a bajor születésű császárnét, aki Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach néven látta meg a napvilágot. Életének egyes mozzanatairól mind tudunk, azonban...

1

10 dolog, amit nem tudtál Houdiniről

Ki ne ismerné a világhírű Harry Houdini nevét? Aki a földkerekség egyik legnagyobb szabadulóművészeként vált világhírűvé? De azon kívül, hogy szinte bármilyen szorult helyzetből...

1

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni emlékére

Megrendüléssel fogadtam a hírt, mikor meghallottam, hogy Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós özvegye elhunyt 102 évesen. Fifi néni Budapesten élt és 2014.február.15-én hunyt el. 

1

8 érdekesség kedvenc régi sorozatunkból, a Robog az úthenger-ből

Na tegye fel a kezét, ki az, aki szerette, Te még nem láttad? Akkor mindenképpen pótold, hiszen ez egy olyan klasszikusa, amit egytől-egyikg mindenkinek látnia kell! A Robog az úthenger Bednai...

1

Nagyszabású Netflix sorozatnak adott helyszínt a varázslatos Festetics-kastély

A keszthelyi Festetics-kastély cári palotaként lett a fő helyszíne a Netflix napokban bemutatott új, nagyköltségvetésű fantasy-sorozatának, amelyet szinte teljes egészében Magyarországon...

1

Amiről senki nem beszél: egy magyar építész tervezte New York ikonikus tornyait

Te is láttad már és én is láttam már azokat a legendás New Yorki tornyokat, amikről most szó lesz. Na nem New Yorkban, de a New Yorki sikerfilmekben biztosan, hiszen sorra feltüntek bizony....

1

Őszre hangolódva: 5 különleges őszi kirándulóhely, ami olyan, mintha nem is hazánkban lenne

Itt van az ősz, itt van újra, és mi mást is csinálhatnánk, mint leakasztanánk a túrabakancsunkat, feltöltenénk a kulacsunkat és elindulnánk felfedezni az őszi természet mögött...

1

Nosztalgikus felvételek: Így élveztük annó a strandot fecskékben és fürdődresszekben

Jaj úgy élvezem én a strandot, Ottan annyira szép és jó, Annyi vicceset látok, hallok, És még Bambi is kapható- már te is dúdolod magadban a szállóigévé vált Pancsoló kislányt?...

1

Ingyenes programokkal vár a Kulturális Örökség Napja-felmehetünk a Parlament kupolájába is

Ha valami, akkor azt hiszem, hogy az ősz az izgalmas kultúrától pezsgő programok időszaka. Ennek rendje és módja szerint most egy nagyon izgalmas kulturális programot hoztunk nektek, vagyis...

1

Egy igazi csoda, a legszebb Toszkán kisváros: San Gimignano- a tornyok városa

Sokak szerint Olaszország egyik legmesésebb régiója Toszkána. Ezzel pedig -annak ellenére, hogy tényleg sok varázslatos és páratlan történelmi, művészeti jelentőséggel bíró hely van...

1

Sokan nem tudják, de több múzeum is tart ingyenes napokat minden hónapban

Annyi szuperebbnél szuperebb lehetőség vesz minket körül, csak sokszor nem tudunk róla, így nem is tudjuk kihasználni. Az ingyenes múzeumi napok, amiket a családok számára biztosít több...

1

Utáltuk, de lehet nem is volt akkora hülyeség? A legendás iskolaköpeny

Egy bizonyos kort megérve mindenkinek azonnal emlékek hada kell, hogy feltörjön az iskolaköpeny szó hallatára. Diolen Mobi, nejlon, gombok, kényelmetlen szabás, és megannyi utólag már...

1

Kobaltkék egyenfüzetek piros vinyettával, iskolaköpeny és mozgalmi egyenruha- milyen volt az iskolakezdés régen?

Roskadoznak a boltok polcai a különböző iskolaszerektől, ilyen-olyan mesefigurás füzetek, sok-sok színű színesceruzák, ballkezes tollak, amik nem is mosódnak el, rengeteg divatos táska a...

1

Napozáshoz tökéletes: zsebkönyv automatákkal újítottak a balatoni strandokon

Egy ideje már tart a Poket azaz az automatás zsebkönyvek új forradalma a hazai nagyvárosokban, de idén ez a láz a Balatont is elérte.

1

A magyar divatikon: „Trapper farmer tintakék, mint a kinti mintakép”.

Védjegyezett haza fejlesztésű és gyártású farmer, amilyet mindenki szeretett volna, és amilyen a legtöbbünknek volt is, persze csak a nyugati nagy márkák híján, és még a legjobb...

1

A magyarok olimpiai aranynapja: valóságos éremeső hullott Tokióban

„A mai napot nevezhetjük az olimpia magyar napjának.”- írta Gyurta Dániel a Facebook oldalán, amivel mi teljes mértékben egyet tudunk érteni, miután valóságos éremeső hullott...

1

Irodalmi koncertek Veszprém történelmi romjainál- Ezt a különleges programot nem szabad kihagyni!

Veszprém és a Balaton-felvidék egyedülállóan gazdag középkori örökséggel rendelkezik, hiszen a régió településeit járva lépten-nyomon kolostor-, templom-, kápolna- és várromokra...

1

Egész éves tanulás majd nyári fizikai munka – vajon jó volt az építőtábor, vagy inkább szörnyű?

Sokakban ébreszthet kellemes emlékeket az építőtáborok említése, mégis, akik már nem vettek részt ezeken a nyáron történő eseményeken, azoknak furcsa lehet, ha ezt valaki pozitívabban...

1

Pannónián szelni az utakat…- ezért lett sikeres és bukott meg a legendás márka

A Pannóniát azt hiszem senkinek nem kell nagyon bemutatni. A Pannónia Magyarországon, a Csepeli Motorkerékpárgyárban 1954 és 1975 között gyártott motorkerékpár-márka, ami annak idején...

1

Trabant, Lada, Skoda, Dacia- miért pont így hívják a KGST híres autómárkáit?

Trabant, Lada vagy Zsiguli, Skoda, Dacia, Moszkvics és egy véget nem érő lista, amit apukám elővesz, ha a régi autókról kérdezem őt. Ilyenkor mindig izgalmas, olyan jó kis régi szép...

1

5 budapesti park, ahol magad mögött hagyhatod egy kicsit a várost

Budapest, a magyar főváros, bizony Európa-szinten is nagyvárosnak számít. Ami azt jelenti, hogy rengeteg ember él itt, akik épületekben laknak és tömegközlekedéssel járnak más...

1

Varázslatos balatoni kolostort alakítanak ki kulturális központtá

Átadták a megújult jezsuita kolostort Balatonalmádi-Vörösberényben. Az épület összművészeti kulturális központként fog működni.- írta az MTI hírportálja.

1

Zöld felüdülés a betonrengetegben: 5 budapesti park, ahol magad mögött hagyhatod egy kicsit a várost

Budapest, a magyar főváros, bizony Európa-szinten is nagyvárosnak számít. Ami azt jelenti, hogy rengeteg ember él itt, akik épületekben laknak és tömegközlekedéssel járnak más...

1

5 mennyei filléres retro édesség, amit bárki bármikor könnyedén elkészíthet nosztalgia gyanánt

Mutatunk nektek 5 mennyei és tényleg nagyon olcsón elkészíthető édességet, amit ti is imádni fogtok, hiszen a régi szép időkre emlékeztetnek, és minden bizonnyal a gyerekeitek,...

1

10 retro nyári játék, amit te is imádtál, és imádni fognak a mostani gyerekek is

Számítógép, okostelefon, tabletek, és tv előtt való ülés? Na még mit nem! A nyár a felhőtlen boldogság, hatalmas gyermekkacaj, és móka ideje! Ez pedig nem lehet virtuálisan megélni,...

1

Budapest régen és most – miket nem láthatunk már napjainkban?

Vannak dolgok, amik az idő múlásával eltűnnek – és ez sajnos fővárosunkra is érvényes. Mostani cikkünkből ismerd meg Te is, mik azok, amiket ma már nem láthatsz a városban!

1

1500 Ft-ért felfedezhet az összes múzeumot, de siess, mert csak egyetlen éjszakád van rá!

Nem viccelünk, tényleg felfedezheted szinte az összes múzeumot, és mindössze egy 1500 Ft-os karszagot kell vásárolnod hozzá, sőt még különlegesen izgalmas programokon is részt vehetsz,...

1

Titkos földalatti fegyvergyár működött volna a Balatonál? Méghozzá Balatonfűzfőn!

Minden korban vannak pletykák, terjengenek ilyen-olyan szóbeszédek. Annak idején a Balatonról is terjedt ez-az, történetesen egy osztrák, egészen pontosan bécsi lapban írták meg, hogy...

1

5 különleges templom Budapesten, amit neked is látnod kell!

A magyar főváros nem csak hatalmas, de régóta is épül, nem csoda hát, ha tele van mindenféle rejtett kincsekkel. Ebben a cikkben összegyűjtöttem öt igazán különleges, már-már...

1

Trabi, csíkos kempingszék, napernyők és színes sátrak- ilyen volt a Kádár-kori balatoni élet

Nekünk a Balaton a Riviéra és a Balaton volt már jó néhány évvel, vagy inkább évtizeddel ezelőtt is. A Kádár-korban is nagyon népszerű üdülő paradicsom volt -amihez persze a...

1

5 kert Budapesten, ahol megpihenhetsz egy percre

Mi jut eszedbe Budapestről? Az állandó forgatag, a buszok, trolik és villamosok sosem szűnő zaja, a nyüzsgés, ami napszaktól függetlenül jellemzi a várost. Azonban akadnak titkos kis...

1

Kincsem

Kincsem: Kincsem többszörös díjnyertes, Magyarországon tenyésztett, angol telivér szülőktől származó versenyló, a magyar lósport és lótenyésztés büszkesége. Magyarországon...

1