Oldal |
Találatok száma |
Koronavírus: Meghalt 65 beteg, 3286-tal nőtt a fertőzöttek száma MagyarországonBudapest, 2020. október 30., péntek (MTI) - Meghalt 65 krónikus beteg, és újabb 3286 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
|
1
|
Kern András kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján 2020-ban Kern András kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. A díjat a színház bármely művésze megkaphatja, akár többször is, az adott...
|
1
|
Gyászmisét tartanak hamarosan Kóbor János emlékére, majd a Balatonba szórják hamvaitNemrég számoltunk be róla, és fogadta megrendülve szinte egy teljes ország a hírt, hogy elhunyt Kóbor János, egy valóságos legenda, aki gyerekkorunkat végig kísérte az Omega zenekarral!...
|
1
|
Januárban folytatódnak a VígSTREAMház közvetítései William Shakespeare egyik legnagyobb klasszikusa, a Hamlet egy korábbi felvételét január 16-án láthatja a közönség ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével Eszenyi Enikő rendezésében....
|
1
|
Budapest régi arca: eltűnt budapesti épületek kelnek újra életre animált régi fotók segítségévelSzeretnél egy nagy sétát tenni az évekkel ezelőtti Budapesten, megcsodálni az eltűnt kincseket, régi épületeket, amikkel sajnos az idő vasfoga, vagy egy-egy nemvárt esemény, mondjuk a...
|
1
|
"Egy este lehet, hogy belefér”- szentestére felfüggesztik a kijárási tilalmat MagyarországonSzentestére felfüggesztik a kijárási tilalmat. A kormány meghozta a döntését: december 24. estéjétől december 25-én reggelig felfüggesztik a kijárási tilalmat.
|
1
|
Jön az igazi tél: havazás és mínusz 10 fok is várhatóSokan panaszkodtak mostanában az időjárás miatt, ami érthető is. Nemhogy fehér karácsonyunk nem volt, hanem igazi kora tavaszi időjárás volt inkább jellemző. De már nem kell sokat várni...
|
1
|
Badacsonyi és partiumi borok nyerték a 2020-as Magyar Bor NagydíjatFehérbor kategóriában a badacsonyi Villa Sandahl 2017-es Rabbit Periscope Rajnai Rizlingje, a vörösborok között pedig a ménesi Balla Géza Pincészet szintén 2017-es Feketeleányka...
|
1
|
Szakértők szerint már itt van nálunk az új koronavírus mutációA koronavírus terjedését nemhogy megállítani nem lehetett tavaly év elején, de terjedésének fékezése sem bizonyult túl hatékonynak, amire mi sem jobb bizonyíték, hogy már...
|
1
|
Friss: Nem áll vissza január 11-én a jelenléti oktatási rend várhatóanAz Operatív Törzs a mai napon arra tett javaslatot, hogy ne állítsák vissza a jelenléti oktatást a középiskolákban, illetve a felsőfokú oktatási intézményeken. Így a tervekkel...
|
1
|
Van értelme maszkot hordani? Íme egy videó, ami választ ad a nagy kérdésreIdén a kulcs, telefon, pénztárca triumvirátusa kiegészült egy újabb szereplővel. Bárhova megyünk egy biztos, maszkot vinni kell, sőt maszkot viselni kell. Gyakorlatilag nem tudunk úgy...
|
1
|
Orbán Viktor meghosszabbította a korlátozó intézkedéseketFebruár 1-jéig meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,...
|
1
|
10 fok fölé is kúszhat a hőmérő- heti időjárás előrejelzésAz elmúlt időszakban bizony-bizony megérkezett a nagybetűs tél, mínuszokkal, faggyal, hóval. Bár a januári hónaptól ez teljesen természetes, és tél lévén nem is nagyon kell ezen az...
|
1
|
Pécs városának jelképe: a legendás Zsolnay-kút és a BikafejHa Pécs, akkor Zsolnay, na meg a legendás Zsolnay-kút, ami nem maradhat ki egyetlen városlátogatásból, utazós könyvből, vagy képeslapról sem. De vajon mit kell tudni erről a bikáról?
|
1
|
Miért érzékenyek a fogaim, és mit tehetek ellene? - A szakértő válaszolManapság elég gyakori probléma a fogérzékenység, ami a legkülönfélébb helyzetekben jelentkezhet, hideg vagy meleg ételek fogyasztása hatására, esetleg édes vagy savanyú ízek miatt. De...
|
1
|
Ma van a magyar kultúra napja- rendhagyó online programokkal készülnekMa van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is megünnepelnek, a koronavírus-járvány miatt azonban idén rendhagyó módon, elsősorban online programokkal- írja az MTI.
|
1
|
Az 5 legjobb belföldi nászutas úti cél 2021-benSokaknak a nászút úgy él a fejükben, mint a filmekben: napozás, és koktéloznak a tengerparton, luxus ellátással. Azonban sokaknak ez csupán egy álom marad, ugyanis ezt a fényűzést...
|
1
|
Sió, az elátkozott balatoni tündér legendájaMondák, legendák, ilyen-olyan szóbeszédek lengik körül a mi csodálatos magyar tengerünket, a Balatont. Most a sok-sok történet közül egy igen különlegeset, az elátkozott Sió tündér...
|
1
|
Elhunyt Bergendy István zenész, a Süsü, a sárkány,a Futrinka utca és a Sebaj, Tóbiás zeneszerzőjeElhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző hétfőn, 81 évesen halt meg, a koronavírus-fertőzés...
|
1
|
A kő -Élő stream premier a Pesti SzínházbólTalán az egész 20. század történelme elmesélhető egy család, egy ház, egyetlen kő történetén keresztül is. Marius von Mayenburg A kő című drámájában családról családra,...
|
1
|
Süsü, a sárkány- 10 érdekesség a híres egyfejű sárkányrólHogy én mennyit dalolásztam ezt gyerekkoromban, és mennyit néztem, Süsü a sárkány kalandos történeteit, ugye ti is néztétek, ugye ti is szerettétek? Nézzünk most 10 érdekességet, a...
|
1
|
Koronavírus - Meghalt 70 beteg, 3581-gyel nőtt a fertőzöttek száma MagyarországonBudapest, 2020. november 2., hétfő (MTI) - Meghalt 70 többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3581 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...
|
1
|
Hosszú hétvégék 2021-ben: ennyi hosszú hétvége lesz jövőre és ekkorÉppen csak túl vagyunk az október 23. miatti hosszú hétvégén, de mi máris azon törjük a fejünket, hogy mikor lesz a következő, meg az azt követő. Ennek apropóján pedig meg is...
|
1
|
Koronavírus - Meghalt 63 beteg, 2079-cel nőtt a fertőzöttek száma MagyarországonBudapest, 2020. október 27., kedd (MTI) - Meghalt 63, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2079 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...
|
1
|
Koronavírus: újabb 43 halott, újabb 2291 fertőzöttBudapest, 2020. október 28., szerda (MTI) - Meghalt 43, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2291 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...
|
1
|
Meghalt 56 beteg, 2194-gyel nőtt a fertőzöttek száma MagyarországonBudapest, 2020. október 29., csütörtök (MTI) - Meghalt 56, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2194 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...
|
1
|
Biztonságos most kirándulgatni? Így tedd biztonságossá az őszi kirándulást!Minden nap beszámolunk róla, hogy mennyire drasztikusan nő a napi új fertőzöttek száma, és hogy mennyien halnak meg a koronavírus miatt nap, mint nap. De emellett szoktunk úti ajánlókat is...
|
1
|
Közel negyven év után Csehov klasszikusa, a Sirály ismét a VígszínházbanEgy színmű, amelyben ott van a viszonzatlan szerelem minden fájdalma, a színház végtelen szeretete, az örökös boldogságkeresés, a magány és a középszerűség elleni küzdelem. Csehov...
|
1
|
Vasárnap mutatják be Szabó Magda egyik nagysikerű regényének megfilmesített változatát a DunánVasárnap lesz a Pilátus cím film bemutatója a Duna televízióban, olvasható az MTI hírportálon. Anya és lánya kapcsolatáról szól, a Dombrovszky Linda által rendezett film, ami...
|
1
|
Szigorodtak a maszk viselés szabályai, na de mikor, és hol kell pontosan maszkban lenni?Mikor év elején kirobbant a koronavírus járvány, és egy-két ember maszkban mászkált, mindenki megbámulta őket, őszintén én is csak legyintettem, hogy ugyan már, nem viszik ezt kicsit...
|
1
|
A stroke-ot és ritka vesebetegségeket vizsgáló magyar kutatónők nyerték az UNESCO díját idénA stroke hatékonyabb kezeléséért folytatott kutatásaiért Bagoly Zsuzsa, valamint a ritka vesebetegségek felismerését és kezelését elősegítő tudományos munkájáért Csuka Dorottya...
|
1
|
Koronavírus: 84-en haltak meg, 3989-cel nőtt a fertőzöttek számaBudapest, 2020. november 3., kedd (MTI) - Meghalt 84, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3989 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...
|
1
|
Éjszakai kijárási korlátozás: mi a helyzet az éjjel-nappali boltokkal?Miközben Magyarországon a koronavírus gyors terjedése miatt rendkívüli jogrendet rendeltek el, rendkívüli intézkedésekkel, amiről részleteket ITT olvashattok, éjszakai korlátozásokat is...
|
1
|
Az eddigi legkeményebb korlátozások jönnek: 8 órától nem hagyhatjuk el az otthonunkat2020 novemberében járunk, és a koronavírus újra olyan gyorsasággal terjed világviszonylatban, és Magyarországon is egyaránt, hogy újabb szigorú intézkedések bevezetése indokolt. Ennek...
|
1
|
80-as évekbeli tejeszacskók sértetlen állapotban- illegális szemétlerakó a BalatonnálDöbbenve olvastam a címet, miszerint: 80-as évekbeli retro szemétlerakóra bukkantak a Balatonnál, ami a retro korszag szerelmeseinek egy valóságos paradicsom, mert különböző használati...
|
1
|
Ezért kell D-vitamint szedned a koronavírus járvány alattA megfelelő vitaminok megfelelő mennyiségű bevitele mindig nagyon fontos volt, és fontos is lesz, de most, a koronavírus járvány alatt minden eddiginél fontosabb. Hogy miért? A The Brussels...
|
1
|
A Tündérliget Panzió Egerszalókon kitárta kapuit a vendégek előttAz egri borvidék szívében található Egerszalók, a főterén pedig a Tündérliget Panzió áll, mely egy átalakítást követően most ismét megnyitott. A környéken is programok széles...
|
1
|
Napsütés vagy fagyok?-Heti időjárás előrejelzés az ősz utolsó hetére (11.23-11.29)Úgy szalad az idő, kettőt pislogunk, és itt a december, pedig még csak nem is olyan régen vártuk a tavaszt, nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én még úgy igazán a nyarat sem búcsúztattam...
|
1
|
Újra bevezetésre kerül az idősek bolti idősávja!Megszületett a döntés. A koronavírus járvány második hullámában járunk, és a minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy lassítsuk a járvány terjedését. Sok szigorú intézkedés...
|
1
|
Áprilistól szabályozzák a kedvtelésből tartott állatokkal kereskedéstA kedvtelésből tartott állatokkal kereskedés regisztrációköteles - FELIR azonosító - tevékenységgé válik április 1-jétől - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal...
|
1
|
Csáth és démonai bemutató a VígstreamházbanEgyszerre volt író, orvos, pszichoanalitikus, mellette festett és zenét szerzett, mindeközben a démonjaival is küzdött. Február 13-án, Csáth Géza születésnapján a Vígstreamház...
|
1
|
Sokatmondó óriásplakátok: ilyen a 2020-as ARC kiállításIdén új helyszínen, de változatlanul magas minőségű, kreatív, ötletes alkotásokat tekinthetünk meg az ARC plakátkiállítás keretein belül. A 20. ARC Kiállítás egy hónapon...
|
1
|
A koronavírus miatt fontos, hogy nyáron is erősítsd az immunrendszered- Íme 5 tipp hozzáÁltalában az immunrendszerünk erősítésével, és karbantartásával télen szoktunk foglalkozni, tipikusan októberben kezdenek el meg-meg jelenni a különböző tartalmak, tanácsok, tippek...
|
1
|
Retro utcai plakátokMég mielőtt a YouTube videók elején és végén is 2 reklám boldogított minek, egy másik módon hirdették a különböző termékeket, szolgáltatásokat: plakáton. Ebben a cikkben egy kicsit...
|
1
|
Nemokára kezdik a 12-15 éves korosztály oltását az EU-ban isVárhatóan június elejétől lehet majd használni az Európai Unióban a 12-15 éves korosztályban az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és...
|
1
|
Hétvégén ’megváltozik az életünk’ (főleg a védetteknek)- a nyitás pontos részleteiAhogyan azt ígérték a kormányinfón bejelentették, hogy milyen változások következnek várhatóan a hétvégén, ha a beoltottak száma eléri a 4 millió főt. Mutatjuk is a szabályok pontos részleteit!
|
1
|
Tartogat nekünk szép májusi időt május első hetének időjárása? Mutatjuk milyen idő lesz a héten! Nem tudom, ti, hogy vagytok vele, de mi azért nem teljesen vagyunk elégedettek az idei tavaszi időjárással eddig, de még van egy hónapja szépíteni. Vajon a májussal érkezik végre az igazi...
|
1
|
A klímaváltozás miatt fokozódó extrém szélsebességű viharokra kell készülni Magyarországon isFokozódó, extrém szélsebességű viharokat és ezzel együtt növekvő viharkárokat hoz a klímaváltozás Magyarországon - állapította meg Péliné Németh Csilla meteorológus pénteken a...
|
1
|
A Balaton Fudzsi-hegye, ahol igazi kalandornak érezheted magad: a Gulács-hegyA Gulács a Tapolcai-medence egyik tanúhegye, magassága 393 méter. Vulkanikus eredetű, bazaltból épül fel. A Balaton-felvidék Fudzsi-hegyeként is szokták emlegetni ezt a sok-sok kalandot,...
|
1
|
Új szintre emelték a Balaton élővilágának megóvását: miniszteri biztost neveztek kiA Balaton élővilágának megóvásával kapcsolatos feladatok ellátására miniszteri biztossá nevezte ki Szári Zsoltot az agrárminiszter május 1-től - közölte kedden az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.
|
1
|
Hivatalos: vége a kijárási tilalomnak, lehet rendezvényeket szervezni is, és feloldották a maszkhordást is közterületenViszlát maszk! Viszlát köztéri maszkviselés! Üdv 500 fő alatti rendezvények? Hogy mikortól? Azt egyelőre még nem tudni!
|
1
|
Tényleg akkor is kell fogorvoshoz mennem, ha semmilyen tünetem nincs?Fogorvoshoz, vagy bármilyen orvoshoz járni senki sem szeret, és nem is jó ezt hobbi szinten űzni, sőt most a koronavírus miatt nem is igazán adottak hozzá a feltételek. Azonban különböző...
|
1
|
Példátlan fejlődésen ment át a Velencei-tó térsége az elmúlt időszakbanA Velencei-tó térsége példátlan fejlődésen ment át az elmúlt időszakban - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Velencei-tavi turisztikai évadnyitón pénteken, a...
|
1
|
Gépjármű tulajdonosok figyelem: jövőre négy betűből fognak állni a rendszámok!A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni. A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése...
|
1
|
5 kert Budapesten, ahol megpihenhetsz egy percreMi jut eszedbe Budapestről? Az állandó forgatag, a buszok, trolik és villamosok sosem szűnő zaja, a nyüzsgés, ami napszaktól függetlenül jellemzi a várost. Azonban akadnak titkos kis...
|
1
|
Budapesti mozik régen és maA kikapcsolódás egyik legközkedveltebb formája manapság is a mozik látogatása, és nem volt ez másként 30-40 évvel ezelőtt sem. Azonban, ahogy az egész világ, úgy a mozizás élménye,...
|
1
|
Jankovics Marcell emlékére vasárnap éjfélig ingyenes elérhető a felújított FehérlófiaSzerintem nem nagyon akad olyan ember, aki valamilyen formában ne találkozott volna Jankovics Marcellhez köthető művel. Ha mást nem is, de a Magyar Népmeséket bizonyára mindenki ismeri. A...
|
1
|
Versekkel telik meg idén is a Balaton a MÁV jóvoltábólA nyári hónapokban 30 Balaton-parti állomáson, szeptember 6-ától pedig egy hónapig további 20 vasút-, valamint 24 távolsági buszállomáson találkozhatnak az utasok a költeményekkel...
|
1
|
Trabi, csíkos kempingszék, napernyők és színes sátrak- ilyen volt a Kádár-kori balatoni életNekünk a Balaton a Riviéra és a Balaton volt már jó néhány évvel, vagy inkább évtizeddel ezelőtt is. A Kádár-korban is nagyon népszerű üdülő paradicsom volt -amihez persze a...
|
1
|
Elkezdődött a nyár, de vajon meddig marad ez a jó idő? Heti időjárás előrejelzés (06.07.-06.13.)Az elmúlt napokban azt hiszem senkinek sem volt oka panaszkodni -ha csak valakit nem éppen a nyári jó idő zavar- hiszen napfényes, 20 fok feletti, csodaszép nyári jó időnk volt, kivételesen...
|
1
|
A Budapesti Vidám ParkA Budapesti Vidám Park a fővárosban, a Városligetben működött 1950. május 22. és 2013. szeptember 30-ig. Az alapterülete 6,5 hektárnyi, közvetlen elődeivel együtt – a Vurstli és...
|
1
|
Közeledünk, hogy értelmet kapjon az oltási igazolvány!Mikor és mire fog felhatalmazni vajon az oltási igazolvány? Hamarosan kiderül!
|
1
|
Meghalt a leggazdagabb magyar ingatlanfejlesztőKovács Attila volt a leggazdagabb magyar ingatlanfejlesztő, aki sajnos 51 éves korában meghalt.
|
1
|
Emlékeztek, hogy milyen volt a húsvét régen?Sajnos a legtöbb igazán érdemleges és élvezetes régi húsvéti szokások már kihalóban vannak, de azért még néhány elemét megtalálhatjuk ebben a rohanó világban is. Ha nem is az egész...
|
1
|
Orbán: nem lazításokra, szigorításokra van szükségMiközben már mindenki várja a koronavírus járvány miatt hozott korlátozások végét vagy legalább lazítását, addig Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióban adott interjújában...
|
1
|
Március 12-ig lehet nevezni a Magyarország étele 2021 szakácsversenyreMárcius 12-ig lehet nevezni a Magyarország étele 2021 szakácsversenyre, amelyre a világ minden tájáról, a történelmi Magyarország területéről és a diaszpórából is várják a...
|
1
|
Csak oltási igazolvánnyal lehet fesztiválozniHamarosan itt van a nyári fesztivál szezon, ezért nem meglepő, hogy a szervezők már elkezdték a szervezési munkálatokat, és ezzel egyidejűleg az információk is csepegnek. Tavaly elmaradt...
|
1
|
Hivatalos: jönnek a szigorítások, két hétre bezár az egész országMint, mindenki tudja, javában zajlik a koronavírus járvány harmadik hulláma is hazánkban, és sajnos a számok egyre romlanak. Napról-napra egyre magasabb az új koronavírus fertőzöttek...
|
1
|
9 érdekes infó kedvencünkről, a túrórudirólHa már volt szó a Szamos marcipánról, nem szabad elmenni egy másik, szintén nagy közismertségnek örvendő, magyar édesség mellett – ez pedig nem más, mint a túrórudi. Ez a desszert...
|
1
|
Mínusz fokokkal folytatódik a tavasz: heti időjárás előrejelzés (03.08-03.14)Vajon milyen idő vár ránk a korlátozások első hetében. Mennyi napsugár fog érkezni az ablakon, netán mínuszok repkednek, jobb is, hogy nem mehetünk sehova? Mutatjuk az Országos...
|
1
|
A Magyar népmesén generációk nőttek fel, olvass most érdekességeket róla!Mi is jut eszünkbe a Magyar népmesénkről? Szabó Gyula búgó hangja, gyönyörű népi motívumok, tanulságos történetek, amelyek megszépítették a gyerekéveinket, kedveskedés,...
|
1
|
Teljesen más lesz a koronavírusról szóló tájékoztatók rendszere- ím a legfontosabb tudnivalókMegújul a koronavírusról szóló tájékoztatók rendszere; az eddigi, a vírussal kapcsolatos zöldszámokat péntektől a 1812-es hívószám váltja fel, ezenkívül weboldal és e-mail is az...
|
1
|
Milyen az online oktatás egy alsós szemszögéből? Nézd meg a videót!Alsós diákok lettek megkérdezve arról, hogy milyen az online oktatás. Meglepő őszinteséggel nyilatkoznak.
|
1
|
Spanyolországban és Olaszországban sem oltanak már AstaZeneca oltással!Több ország gondolja úgy, hogy nem szabad az AstraZeneca oltással oltani a 60 év alattiakat!
|
1
|
Május 10-én nyitnak a középiskolák, az érettségi rend is megváltozikPont tegnap írtunk egy hallgatói mozgalomról, akik azt szeretnék elérni, hogy ne nyissanak ki az iskolák április 19-én, többek között tekintettel arra, hogy az érettségi előtt senki sem...
|
1
|
Tulipánszüret 2021: tulipánoskertek, tulipán lelőhelyek hazánkbanAz április a tulipánok hónapja, most pedig április van. Mi mást is lehetne csinálni, mint tulipánt szedni? Ehhez pedig összegyűjtöttük nektek a hazai tulipános kertek, tulipán lelőhelyek listáját!
|
1
|
Ötven nappal hosszabb a nyár Magyarországon, mint a hetvenes években volt egy új kutatás szerintAz elmúlt öt évtized hőmérsékleti adatainak elemzése alapján az ősz jelentősen, a tavasz mérsékelten rövidült Magyarországon, a nyár viszont ötven nappal hosszabb lett, mint a...
|
1
|
7 érv, amiért érdemes megkedvelned a kirándulást!A kirándulás az egyik legjobb módszer, hogy megtaláld a belső békéd. Akár egyedül mész, vagy társasággal biztos, hogy jól fogod érezni magad! 7 pontban gyűjtöttük össze, hogy miért...
|
1
|
NNK: boncolni kell, aki az oltást követő egy hónapon belül halt meg!Hűteni, tárolni és boncolni kell a holtakat, akik a védőoltást követő egy hónapban haltak meg.
|
1
|
Mikor érdemes klímát szereltetni? Érdemes vele megvárni a szezont?Itt a tavasz, és bár eddig inkább a téliesebb arcát mutatta, valószínűleg mindenkinek vannak emlékei még arról, hogy milyen is amikor, berobban a tavasz, és ha már berobbant, akkor át is...
|
1
|
Végre nyithatnak a teraszok, de ki fog dolgozni? A hét közepén eléri a 3,5 milliót az első dózissal beoltottak száma Magyarországon, hamarosan kinyitnak a teraszok!
|
1
|
Koronavírus - Meghalt 46 beteg, 2032-vel nőtt a fertőzöttek száma MagyarországonBudapest, 2020. október 22., csütörtök (MTI) - Elhunyt negyvenhat többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2032 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést -...
|
1
|
Óraátállítás: állítjuk az órát, na de mikor, merre és meddig még? Minden évben ilyen tájt a kétmilliós kérdés: mikor lesz óraátállítás? A hárommilliós: mikorra állítjuk az órát? A négymilliós: akkor most többet alszunk, vagy kevesebbet? Az...
|
1
|
Napszemüvegbe épített kémkamerával filmezte a strandolókat a Balatonnál, pénzbüntetést kaphatIgazi Hollywoodi filmbe illő történet a magyar tenger partjáról, csak sajnos a rosszabbik féle. Egy férfi még tavaly nyáron a napszemüvegébe épített kamerával filmezett meztelen...
|
1
|
A boltinál sokkal jobb: Házi leveles tészta (recept)A leveles tészta igazi jolly joker, hiszen édes vagy sós ételt is készíthetünk belőle szinte pillanatok alatt. A bolti helyett azonban házit is gyorsan készíthetünk, amely sokkal...
|
1
|
Meddig tart a hideg, esős idő? Mutatjuk, mikor jön vissza a tavaszÓraátállítás, eső, hideg, téli kabát, csizma előkeresése- rég telt már ilyen rosszul sok-sok ember hétfő reggele ezen a március végi napon. Hiába a tavasz, és legfőképpen a...
|
1
|
Egy orvos így jár vásárolni. Lehet, hogy neked is így kellene!? (7 tipp)A koronavírus járvány nagyon megváltoztatta a mindennapi rutinunkat. Én például szinte minden nap mentem eddig boltba, most viszont gondosan listát írok, és hetente egyszer végzem el a...
|
1
|
Nagyon magas sugárzást mértek Magyarországon, de nincs semmi bajRendkívül magas sugárzási szintet mértek Szombathelyen, az Európai Bizottság sugárzási adatokat szolgáltató oldalán ennek köszönhetően egy lila pötty jelent meg, ami a kiugró adatot...
|
1
|
„Ha nincs járvány gócpont, akkor csináljunk!”- meg lesz tartva a májusi érettségiCsütörtökön döntött a kormány az idei évi tavaszi érettségig sorsáról. Az a döntés született, hogy bár a szóbeli érettségiket nem tartják meg, az írásbeli, központi érettségik...
|
1
|
Még mi kesergünk, addig a méhek köszönik, sosem voltak még ilyen boldogokNem, nem jelentek meg delfinek Velencében! De igenis kezdi visszahódítani a természet az őt illető becses területét. Miközben mi a négy fal közé zárva próbáljuk átvészelni a...
|
1
|
Te ismerted? Bemutatjuk a Csókakői váratSokan nem is tudnak létezéséről, pedig a Csókakői vár története több, mint 700 éves. A vár ráadásul nincs is messze a fővárostól: Bemutatjuk a Csókakői várat!
|
1
|
A rejtélyes legenda nyomában: A Csörsz-árokAdott egy legenda, amelyhez tartozik több monda is. Furcsa jelenség, amely összeköti a Dunát a Tiszával, és több, mint 1260 kilométer hosszan húzodik. Ismerd meg a Csörsz-árok rejtélyes legendáját.
|
1
|
Ezt imádni fogod: töltött édesburgonya hazai batátából!Hazánkban rengetegen termesztenek édesburgonyát, és akár több fajtáját is. Érdemes kipróbálni és beépíteni étkezéseinkbe az édesburgonyát, hiszen nagyon finom!
|
1
|
Csoportos tesztekkel 4 nap alatt tesztelhető lenne a teljes magyar lakosságMára már nem kérdés, hogy a tömeges teszteléssel nagyban csökkentető a koronavírus járvány terjedése, ennek ellenére mégsem tesztünk eleget. Sem mi, magyarok, sem más ország. Ennek az...
|
1
|
Trianon 100. évfordulójának alkalmából megváltozik Csongrád megye neveJúnius 4-én lesz száz éve, hogy aláírtuk a Trianoni békeszerződés, vagy ahogyan a magyarok nevezni szokták a békediktátumot. Lassan 100 év telt el azóta, hogy hazánk darabjaira hullott,...
|
1
|
A legszebb szerelmes idézetek Müller PétertőlMüller Péter spirituális könyvei és irodalmi drámái rendkívül sokat mondóak és igen tanulságosak. Most elhoztuk a legszebb szerelmes idézeteit, amelyek rendkívül szívhez szólóak!
|
1
|
Idén versekben is úszhatunk a Balatonnál: verseket szavalnak a Balatoni vasútállomásokA Balatonra utazni mindig nagy élmény, legyen az ember bármennyi idős, de most még inkább emlékezetesebbé teszik a Balatoni vakációt, méghozzá azzal, hogy verseket hallhatunk egyes...
|
1
|
A parlament döntött: 3 hónap után megszüntetik a veszélyhelyzetetA veszélyhelyzetet március 11-én rendelték el, és úgy tűnik most, kicsivel több, mint 3 hónap után véget is ér. Kedden elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti...
|
1
|
Megérkezett a meggy- és a cseresznyeszezon: Szedd magad helyek listája 2023Júniussal a meggy és a cseresznye szezonja is megkezdődött, így a Szedd magad helyek is kezdenek megnyitni. Hova mehetsz teleszedni a kosarad? Mutatjuk!
|
1
|
Egyetlen nap alatt rekordmértékű növekedés az új koronavírussal fertőzöttek számábanMiközben a legtöbb helyen, így például hazánkban is kezdik a koronavírus miatt meghozott szigorú korlátozások feloldását, az mti arról számolt be, hogy még soha nem növekedett ennyivel...
|
1
|
Egy igazi erdélyi kincs: salátaleves, ahogyan nagymamám tanította ( recept)A magyar konyhának nincsen párja, szerintem minden magyar ezt vallja. Erdély pedig, akárhol is húzódjanak azok a hatósági határvonalak igenis magyar föld. Most ebből a csodaszép...
|
1
|
Több mint 30 féle gyógyszer maradványt találtak a budapesti ivóvízbenA Víz, Gáz, Fűtéstechnika és Hűtő, Klíma, Légtechnika szaklap kutatása szerint, 32 különböző gyógyszer maradvány található a Budapesti ivóvízben. A tanulmány azt is kimutatta,...
|
1
|
Megható videóval üzenik együtt a Pál utcai fiúk és a Vörösingesek: maradj otthon!Molnár Ferenc ifjúsági regényének, a Pál utcai fiúknak a két ősi idők óta harcban álló fiú csapata most egy megható videóban üzente: maradj otthon! A Dés László, Geszti Péter,...
|
1
|
5 tavaszköszöntő program ötlet, amit te is imádni fogszHamarosan itt a tavasz, és vele a jó idő, az első jeleit már meg is mutatta. Végre véget ér a sötét, borongós időszak, amikor még csak kedvünk sem volt elhagyni a meleg lakásunkat. A...
|
1
|
Többé ezért sem kell külföldre menni - Magyarországon is van homokos tengerpart!A külföldi nyaralás mindig drága, ráadásul nagyon korán le kell foglalnunk, így sajnos az is megeshet, hogy amikor végre elindulunk a tengerpartra, folyamatosan esik az eső. Van egy jó...
|
1
|
Dugódíj – Hamarosan fizetnünk kell, ha a fővárosba akarunk menni! Legkésőbb 5-6 ében belül, de már az is lehet, hogy 2021-ben fizetnünk kell akkor, ha be szeretnénk hajtani a fővárosba – ez derül ki a nem olyan régen megjelent, 2030-ig szóló...
|
1
|
10 egyszerű trükk, ami segít felvenni a harcot a kánikulávalKibírhatatlan hőséget jósoltak a hétre, 40 fok körüli hőmérsékletet, és hát nem tévedtek, ide is ért a kánikula. Mit lehet tenni, hogy kicsit elviselhetőbbé váljon a meleg? Mutatunk...
|
1
|
Közeleg a tavaszBevallom őszintén, én már nagyon utálom ezt a telet, sose szerettem a hideget, most pedig legszívesebben téli álmot aludtam volna. Végre látható a vége, nem sokat kell várnunk a...
|
1
|
Különleges japánkertek BudapestenBudapest nem csak lélegzetelállító látnivalókban, de csodálatos növénykertekben is bővelkedik, melyek közül számos japánkert is kiemelkedik. Ezeket a csodálatos helyeket mutatom meg...
|
1
|
Francesco Zombori értékelte az Andorra elleni vereséget, sírva nevettünk! Andorra-Magyarország 1-0, történelmi vereséget szenvedett a magyar válogatott, Francesco "Risitas" Zombori pedig szokás szerint kiértékelte a meccset! Sírva fogsz nevetni!
|
1
|
Hétvégén véget ér a nyár, óriási lehűlésre számíthatunk! Megérkezett a szeptember, vele együtt pedig a hideg, esős ősz is. Szeptember elsején más sokfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra, a hétvégén sem lesz ez másképp, nézzük, mi vár ránk!
|
1
|
Nemcsak az oltási igazolvány érvényességének ideje, hanem a karantén kötelezettség is csökkenJanuárban minden hétvégén lesz oltási akciónap - közölte a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken a miniszterelnök.
|
1
|
A szaloncukor történeteAz üzletek már gyakran december előtt megtelnek az elmaradhatatlan szaloncukrokkal, amelyek nélkül nehéz lenne elképzelni egy családi karácsonyozást a fa körül. Gondolkodtál már azon,...
|
1
|
2018 legjobb programjai a Balatonnál júniusbanAmikor végre elérkezik a várva várt nyári szezon, a legjobb hely a Balaton, hiszen rengeteg jobbnál jobb programmal kínál lehetőséget a kikapcsolódáshoz. Összegyűjtöttük, hogy idén...
|
1
|
Budapest csodálatos hídjai - Melyik a kedvenced?A Budapest városát kettészelő Dunát átívelő hidak felfedezése egy igazi építészeti időutazás. A két városrészt összekötő szerkezetek közül nem egy vált a főváros jelképévé,...
|
1
|
A világ legszebb Parlamentje a miénk! Az emberek többsége elsiklik a felett a tény felett, hogy Magyarországon található a világ egyik legszebb Parlamentje. A most következő cikkben bemutatjuk nektek Budapest egyik csodálatos...
|
1
|
Ilyen volt Budapest a legnehezebb időkbenBudapest 1938-ban. Fantasztikus felvételt mutatunk most be, mely akkor készült, mikor a világ az egyik legnehezebb időszakát élte.
|
1
|
Felépülhet Budapest első felhőkarcolója!Óriási változás állt be felhőkarcoló fronton: mégis felépülhet Budapest és az ország legmagasabb épülete!
|
1
|
6 csodaszép magyarországi kisvasútvonal, amit kár lenne kihagyni! A kisvasutak az egész család számára kellemes és szórakoztató kikapcsolódást kínálnak, érdemes tehát minél többet kipróbálni, amíg az idő engedi. Az alábbi kisvasút vonalak nem...
|
1
|
5 kihagyhatatlan őszi program BudapestenA fővárosban ősszel sem fogunk unatkozni, jobbnál jobb programok várják az érdeklődőket idén ősszel is Budapesten! Íme 5 izgalmas lehetőség, amit különösen ajánlunk!
|
1
|
Több országban nem lehet maszk nélkül utcára lépni, Magyarországon mindenkit lebeszélnek rólaA mostani héten kedden Csehországhoz hasonlóan Szlovákia is bevezette, hogy csupán maszkban, maszk hiányában sállal eltakart szájjal, és orral lehet utcára lépni. Ezzel szemben...
|
1
|
Ezért nem vezetnek be hatósági árakat a szájmaszkokra, és kézfertőtlenítőkreA koronavírus okozta járványhelyzetben két dologra van csak igazán szükség, kézfertőtlenítőre, és szájmaszkokra. Nem hiába, hogy ennek a két dolognak szállt el nagyon magasra az ára....
|
1
|
Nem számítható fel kamatos kamat, végre megjelentek a törlesztési moratórium részleteiMég a múlt hét folyamán számolt be Orbán Viktor rendkívüli élő bejelentkezésében arról, hogy a kormány úgy döntött a koronavírus járvány okozta gazdasági válság enyhítésére...
|
1
|
Újabb fordulat az időjárásban az őszi esős hétvége után – Mutatjuk milyen idő lesz a héten!Esős, őszi hétvégén vagyunk túl – elvégre szeptembert írunk, nincs is semmi meglepő ebben az időjárásban. Sokkal inkább az a váratlan, ami ezen a héten jön. Egyesek szerint...
|
1
|
Kellemes időtöltés a Margitszigeten – Kihagyhatatlan programok mindenkinek!A Margitsziget Budapest egyik legzöldebb ékessége. A Dunát átmenetileg kettéválasztó földdarabka mindkét városrészről két hídon keresztül közelíthető meg, és mind a helyiek, mind...
|
1
|
20 fok feletti hőmérsékletet hoz az Afrikai meleg a hétenBár a mostani borongós, esős idő után már sok jóban nem nagyon reménykedtünk, lesz még idén indián nyár, vagy ahogyan itthon nevezni szokás vénasszonyok nyara, méghozzá egyenesen...
|
1
|
Koronavírus: 1173-mal nőtt a fertőzöttek száma, 1418-an vannak kórházban, 154-en lélegeztetőgépenBudapest, 2020. október 12., hétfő (MTI) - Elhunyt tizennégy beteg, és újabb 1173 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.
|
1
|
Koronavírus - Tizenhatan meghaltak, 848-cal nőtt a fertőzöttek száma MagyarországonBudapest, 2020. október 1., csütörtök (MTI) - Elhunyt tizenhat beteg, és újabb 848 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
|
1
|
Koronavírus - Tizenheten meghaltak, 1322-vel nőtt a fertőzöttek száma MagyarországonBudapest, 2020. október 2., péntek (MTI) - Elhunyt tizenhét beteg, és újabb 1322 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
|
1
|
Koronavírus - Húszan meghaltak, 818-cal nőtt a fertőzöttek száma MagyarországonBudapest, 2020. október 6., kedd (MTI) - Elhunyt húsz beteg, és újabb 818 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
|
1
|
Egér a sörben, avagy ezért fogytak jobban a zöld üveges sörök annoNagyon sok kellemesnek beállított történetet hallottam én már azokról a bizonyos régi szép időkről, amiket valószínűleg az idő múlása tett csak idillivé, hiszen azért elég sok...
|
1
|
A koronavírus teljesen tönkreteszi a vállalati kapcsolatokat, mit lehetne ez ellen tenni?A munkavállalók 37%-a gyengébbnek tartja a jelenlegi kapcsolatát a munkatársaival, 31%-a pedig a közvetlen felettesével, a pandémia előtti időszakhoz képest. Pozitív fejlemény ugyanakkor,...
|
1
|
Milyen programok várnak október második hétvégéjén Budapesten?A hétvégén már igazi őszi időre lehet számítani, de helyenként remélhetőleg a Nap is előbújik majd. Bár enyhén szelesnek ígérkezik a szombat, csapadék valószínűleg nem lesz....
|
1
|
Koronavírus - Huszonegyen meghaltak, 932-vel nőtt a fertőzöttek száma MagyarországonBudapest, 2020. október 8., csütörtök (MTI) - Elhunyt huszonegy beteg, és újabb 932 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
|
1
|
Ezen a héten a fővárosban ezeket a programokat nem szabad kihagyni!Meg kell hagyni, hogy mostanra valóban megérkezett az ősz a maga hűvös fuvallataival, komor reggeleivel. De szerencsére a komorság ellensúlyozására számos program várja az egész ősz...
|
1
|
Nyolcan meghaltak, 894-gyel nőtt a fertőzöttek száma MagyarországonBudapest, 2020. szeptember 30., szerda (MTI) - Elhunyt nyolc beteg, és újabb 894 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
|
1
|
A főváros szíve, a Deák Ferenc tér, aminek már ezer meg egy neve volt, mutatjuk is a történetét! „Találkozzunk a Deákon! Te hol vagy, én épp Deák! Szerintem a legegyszerűbb, ha a Deákon futunk össze. Jó, akkor ma este Deák, és meglátjuk onnan, hova tovább.” Ugye...
|
1
|
Milyen programokkal vár Budapest október 19-23 között?Bár ezen a héten már összeségében hűvösebb, őszi idő várható, szinte minden nap lehet egy kis napsütésre számítani, kivéve talán csütörtökön, amikor várható némi csapadék...
|
1
|
Koronavírus - Huszonheten meghaltak, 920-szal nőtt a fertőzöttek száma MagyarországonBudapest, 2020. október 14., szerda (MTI) - Elhunyt huszonhét idős, krónikus beteg, és újabb 920 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
|
1
|
Koronavírus - Huszonkilencen meghaltak, 950-nel nőtt a fertőzöttek száma MagyarországonBudapest, 2020. október 15., csütörtök (MTI) - Elhunyt huszonkilenc idős, krónikus beteg, és újabb 950 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...
|
1
|
6 vár, ahova már most tervezhetsz tavaszi kirándulást!Érdemes kihasználni az őszi időt is, hiszen a túrázás igazán kellemes lehet ilyenkor, illetve rengeteg túrát egybeköthetünk a várak megtekintésével és ezáltal megismerhetjük azok...
|
1
|
Koronavírus - Meghalt 31 beteg, 1478-cal nőtt a fertőzöttek száma MagyarországonBudapest, 2020. október 19., hétfő (MTI) - Elhunyt 31 ember, és újabb 1478 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.
|
1
|
Az Újszínház meghívja a pandémia hőseit egy különleges gála műsorraEgy újabb nagyszerű kedvezményezéssel találkoztunk, amit muszáj megosztanunk veletek, és nektek is muszáj megosztanotok másokkal, hogy minél több hőshöz eljusson a hír! Irodalmi zenés...
|
1
|
Koronavírus - Meghalt 38 beteg, 989-cel nőtt a fertőzöttek száma MagyarországonBudapest, 2020. október 20., kedd (MTI) - Elhunyt 38 többségében idős, krónikus beteg, és újabb 989 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
|
1
|
Szuper balatoni programötletek a mostani napsütötte hétvégére (10.02-10.04)Mikorra elérkezik a hétvége, már októbert írunk, de ennek ellenére az időjárás előrejelzések szerint kellemes, napsütötte hétvége elé nézünk, amikor a hőmérséklet akár 29 fok is...
|
1
|
Szuper program a hétvégére: legendás Ikarusok bemutatója az AeroparkbanIkarus autóbuszok mutatkoznak be a hétvégén az Aeroparkban, az érdeklődők mintegy 40 buszt, köztük oldtimer járműveket is láthatnak a Ferihegyi Repülőmúzeumban; a kiállítás mellett...
|
1
|
Heti programlehetőségek MagyarországonA koronavírus járvány következtében sok program eltérő módon kerül megrendezésre, azonban aggodalomra semmi ok, hiszen hazánk ezen a héten is sokszínű programokkal várja a...
|
1
|
Már a színházakban, mozikban és a cirkuszokban is kötelező a maszkviselés, bírságolnak is!Budapest, 2020. szeptember 14., hétfő (MTI) - Szigorodnak a koronavírus-járvány második hulláma miatt a maszkviselési szabályok Budapesten, a maszkviselési kötelezettség megsértőire 15...
|
1
|
Milyen időjárásra számítsunk a héten Mire számítsuk a héten? Milyen programokat szervezzünk? Ezen kérdések megválaszolásához elengedhetetlen, hogy tisztába legyünk a heti időjárással. A Cikk folytatásában a hét további...
|
1
|
Hétvégi programlehetőségek Budapesten és környékén!Már vészesen közeledik a nyár vége, az iskolakezdés és ezáltal ezt a maradék kis fennmaradó időt még érdemes hasznosan eltöltenünk a családdal vagy barátainkkal. Íme pár program...
|
1
|
A heti várható időjárásEgyre szeszélyesebb az időjárás. Ma hivatalosan is véget ért a nyár, de lássuk, mennyire kell félni az időjárásról? Lehet-e még programokat szervezni a szabadban, vagy ezen a héten már...
|
1
|
Te gondoltad volna, hogy ilyen volt Budapest a 19. és 20. században?Hazánk fővárosa csodálatos látnivalókat és lehetőségeket rejt magában. Ismerjük meg kicsit jobban a történelmét! Nézük milyen volt Budapet annó és milyen most!
|
1
|
Kopogtat a negyedik hullám? A szomszédos országokban egyre rosszabb a helyzet...Meghaladta az ezret a napi új koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában is - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
|
1
|
A hétvége legérdekesebb hírei egy helyenA hétvége a többségnek a pihenésről és a kikapcsolódásról szól, de az élet nem áll meg. Rengeteg minden történt ezen a hétvégén is, amiről nem érdemes lemaradni. A folyatásban ezekről olvashatnak.
|
1
|
Miért érdemes ellátogatni Szekszárda?Szekszárd hazánk legkisebb területű és legkevesebb lakosú megyeszékhelye és megyei jogú városa. A Dunántúli-dombság határában fekszik, a 6-os számú főút és az M6-os autópálya is...
|
1
|
Legjobb programok a hétvégére Budapesten és környékén!A hétvége a legalkalmasabb időpont, hogy szervezzünk magunknak és barátainknak valami remek programot vagy ha éppen olyan kedvünk van sportoljunk vagy kikapcsolódjunk. Ebben a cikkben...
|
1
|
Időjárás a hét további részébenEbben a szeszélyes időben rendkívül fontos, hogy mindig értesüljünk az aktuális időjárásról, hiszen ehhez kell igazítanunk programjainkat, öltözködésünket és még sok mást is....
|
1
|
Új híd lesz a Dunán, már az előzetes tervek is elkészültek, de még te is beleszólhatsz a tervezésbe!Új híd lesz a Dunán, méghozzá a nagy forgalom csökkentése, elvezetése céljából, és már a terveket is közzé tették, azonban bárki közbe szólhat mg a környék fejlesztéséhez,...
|
1
|
Miért is látogassunk el Egerbe?Eger hazánk egyik legsokoldalúbb és legszínesebb történelemmel rendelkező megyeszékhelye. Az Észak-Magyarországon elhelyezkedő település rengeteg kulturális emlékkel van megáldva, mint...
|
1
|
Budapesti programok szeptember 21-25. közöttA Vajdahunyadvárban egészen november 1-ig Legendás Lovagkor / Az apród titkos küldetés címmel új kiállítás és kalandjáték tekinthető meg. A lovagi küldetés során képzeletbeli...
|
1
|
Színházba menni féláron? Mutatjuk hogyan!Mikor egyetemistaként elkezdtem színházba járni Budapesten alapvetően kettő problémával néztem szembe. Az egyik a jegyek igen magas ára, a másik pedig, hogy még ezen az igen magas áron is...
|
1
|
Időjárás a hét hátralévő részébenAz időjárás a héten is okozhat meglepetést számunkra, a múlthéten a nagy melegek és az erős napsütés után hirtelen lehűlés várt ránk. Nézzük csak mi áll előttünk ezen a héten?
|
1
|
Világsiker: magyar kézművescsokoládé nyerte a Gasztronómiai Oscar DíjatÚjabb ok, hogy büszkék legyünk. A Bonbonier Csokoládé Manufaktúra kézműves csokoládéja vitte el idén a csak Gasztronómiai Oscarként emlegetett Great Taste Awards egyik fődíját.
|
1
|
Kihagyhatatlan látnivalók Zirc és környékén Zirc Veszprém megyében található, és hazánk legmagasabban fekvő városának mondhatjuk. A 82-es főút mentén fekszik Veszprém és Győr között. Ebben a cikkben pedig Zirc és...
|
1
|
Csodálatos látnivalók a MátrábanA Mátra országunk egyik legszebb hegyvidéki területe, ahova minden évszakban érdemes elutazni és túrát tenni. Hazánk két legmagasabb csúcsa is a hegységben található. Körülbelül 900...
|
1
|
Titkos földalatti fegyvergyár működött volna a Balatonál? Méghozzá Balatonfűzfőn!Minden korban vannak pletykák, terjengenek ilyen-olyan szóbeszédek. Annak idején a Balatonról is terjedt ez-az, történetesen egy osztrák, egészen pontosan bécsi lapban írták meg, hogy...
|
1
|
Érkezik a kánikula- mutatjuk mikor fogja átlépni a 30 fokot a hőmérő a hétenHa nyár, akkor jó idő, legalább is ezt reméli az ember. Pontosan ezt remélve nézzük meg mi is minden hétfő reggel, hogy vajon a héten milyen idővel kell számolni. lehet-e strandolni,...
|
1
|
Változnak a magyar rendszámok júliusban- Le kell cserélni a régi rendszámokat?Változnak a magyar rendszámok júliusban, a módosítást az indokolta, hogy a jelenlegi karakterkészlet legfeljebb néhány éven belül elfogyott volna - tette közzé kérdések és válaszok...
|
1
|
Marad a kora tavasz vagy érkeznek a februári mínuszok? Mutatjuk mire lehet számítaniEgy ország napfürdőzött együtt az elmúlt napokban, sok-sok ember örült a kora tavaszt is megelőző melengető napsugaraknak és kellemes tavaszi időnek, de vajon ez marad így, vagy a sokak...
|
1
|
5 benti programötlet a Balatonnál a fagyos napokraÍrtunk arról, hogy lehet, hogy a fagyos idő miatt befagy a Balaton, többen is írtatok, hogy mennyire szép lehet, és mennyire szeretnétek megnézni ezt a különlegesen szép dolgot. Bár...
|
1
|
Engedélyezte a Pfizer koronavírus elleni GYÓGYSZERÉT az Európai GyógyszerügynökségAz Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Pfizer gyógyszeripari vállalat Paxlovid nevű, szájon át szedhető, koronavírus ellen kifejlesztett gyógyszer feltételes forgalomba hozatali...
|
1
|
5 túrahelyszín tavaszra – ide mindenképp látogass el!Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de mi már alig várjuk, hogy egy hangyányit melegebb legyen és hatalmas beöltözések nélkül róhassuk újra az országot. Addig is pedig tervezgetünk és...
|
1
|
Idén is nyaralni megy a vírus? Mire számíthatunk a nyáron koronavírus járvány szempontból?Egy ideje már velünk él a koronavírus, folyamatosan járványügyi készültségben vagyunk, ha nincsenek is érvényben szigorú korlátozások, legalább számítani kell rá, hogy lehet pár...
|
1
|
Mégis tovább lesz érvényes a védettségi igazolvány, miközben rövidül a karantén idejeHosszabb ideig, két oltással május 1-jéig érvényesek lesznek az oltási igazolványok, igazodva az európai uniós országok gyakorlatához - mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás...
|
1
|
Nemes Nagy Ágnes életműve szabadtéri kiállításon- INGYENESEN látogathatóAz idén száz éve született Nemes Nagy Ágnes, Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéíró és pedagógus életművét mutatja a Várkert Bazár szabadtéri kiállítása a déli panoráma teraszon április 8-ig.
|
1
|
125 éves Budapest egyik legizgalmasabb helye, az egykoron kofáktól hangos Központi Vásárcsarnok1897-ben épült szecessziós stílusban a sokak által csak Nagycsarnoknak nevezett, hivatalosan Központi Vásárcsarnok, egyéb nevein Vásárcsarnok, Fővám téri központi vásárcsarnok,...
|
1
|
Két év kihagyás után újra országos turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz, mutatjuk merre!Két év kihagyás után újra országos turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz; a társulat pénteki nyitóelőadásán ukrán menekülteket látnak vendégül a Zuglói Család- és Gyermekjóléti...
|
1
|
Megjelent a hivatalos közlemény: így és eddig lesznek érvényesek a védettségi igazolványokMegjelent a hivatalos! Az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámai elleni védekezés érdekében február 15-étől a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul,...
|
1
|
Milyen idő lesz a hosszú hétvégén? Mikor érkezik a tavaszi jó idő?Csak úgy szikráznak a tavaszi napsugarak, az ablakon keresztül úgy tűnik, mintha érkezne a tavasz, de meleg napok óta nincsen. Mikor lesz már tavasz, jó idő lesz egyáltalán a hosszú...
|
1
|
Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár 2022 – BudapestJó hír anéptánc, a népzene és a népművészet kedvelőinek: idén újra megrendezésre kerül az Országos Táncház találkozó Budapesten, ahol hivatásos előadók, néptáncegyüttesek és...
|
1
|
Milliónyi nárcisz között piknikezhetünk a Kaposvári NárciszünnepenMindannyian imádjuk a tavaszt és vele együtt a megjelenő első csodás virágokat, amelyek új életre keltik a kertjeinket. A tavasz első hírnökei közé tartozik a nárcisz is, amelynek egy...
|
1
|
5 hatékony tipp a tavaszi nátha, megfázás, influenza ellenItt a tavasz, ami a tavaszi megfázás és influenza szezon kezdetét jelenti. Biztosan te is észrevetted akár magadon, akár a környezetedben élőkön, hogy egyre gyakoribbak a köhögések,...
|
1
|
Ragyog a természet – ragyogj Te is!Olybá tűnik, hogy idén tavasszal a jó idő is késedelem nélkül kacsintgat felénk. Mutatjuk, hogyan használd ki az alkalmat, hogy Te is a természettel párhuzamosan újulhass meg!
|
1
|
Sikerrel zártuk az Oscar-gálát – Sipos Zsuzsanna díjat nyertIdén végre hosszú idő után úgy rendezhették meg az Oscar-gálát, ahogy azt a nézők is megszokhatták. Magyar idő szerint március 28-án a hajnali órákban zajlott a rendezvény, amit...
|
1
|
Tavaszi programajánló – Váci Tavaszi Fesztivál 2022Nem tudod merre menjetek hétvégén? Tavaszi programot keresel? Hát most megtaláltad! Idén is megrendezik a több héten keresztül tartó Váci Tavaszi Fesztivált, ahol minden héten változatos...
|
1
|
A hét második felében visszatér a tél, havazásra is lehet számtaniHa már egész télen nem volt tél, akkor miért ne lenne éppen tavasszal, amikor életre kel a természet, és mi magunk is a napsütésre vagyunk kiéhezve? Olyannyira visszatér a rég látott...
|
1
|
Meglovagolták a hullámot- Kézfertőtlenítőt hamisítottak, 28 milliós a kárVádat emeltek két férfi és két nő ellen, akik a koronavírusjárványt kihasználva hamis kézfertőtlenítő-szert gyártottak és értékesítettek, a csalással pedig hét sértettnek több...
|
1
|
Világraszóló magyarok, világformáló találmányai: Álmok álmodói 20 interaktív kiállítás nyílik Az Álmok álmodói 20 - Világraszóló magyarok, világformáló találmányok című kiállítás februárban nyílik a Millenárison - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
|
1
|
Izgalmas irodalmi programkavalkád vár a költészet napja alkalmábólJózsef Attila születésnapja a Magyar Költészet Napja. 1964 óta április 11-én József Attila születésnapján ünnepeljük meg ezt a kultúránk szempontjából fontos ünnepet, amikor is...
|
1
|
Aludj a magasban! - Lombház szállások Magyarországon!Ki ne álmodott volna arról, hogy a gyerekkori lombházak, amiket nagy üggyel-bajjal összetákoltunk, megelevenedjenek, és felnőttként is élhessünk a magasban, a fa tetején! Persze erre...
|
1
|
"Tavaly kis karácsony volt, mert nem volt vakcina. Idén lehet nagy"- meghosszabbítják az akcióhetetEgy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet, és december 20-át követően az 5-12 éves gyerekek számára is elérhető lesz a vakcina - jelentette be Orbán...
|
1
|
Mennyire veszélyes az új Dél-afrikai, omikron variáns? Jellemző tünetek, fontos tudnivalók az omikron variánsról!A dél-afrikai fertőzöttek között eddig egyetlen esetben sem okozott súlyos megbetegedést a koronavírus minap azonosított új, omikron nevű változata - mondta vasárnap Angelique Coetzee, a...
|
1
|
Ilyen még nem volt: Interaktív vacsoraszínház a Balaton-felvidékenHa egy tökéletes esti programot keresünk, akkor vagy beülünk egy remek étterembe, egy finom vacsorára a családunkkal, párunkkal, barátinkkal, munkatársainkkal, vagy a színházat...
|
1
|
Téli varázsvilág a BükkbenAzt tudjuk, hogy a Bükk minden évszakban gyönyörű. Hiszen hogyan ne lehetne szép egy olyan táj, ami telis-tele van hegyekkel és völgyekkel, erdőkkel és kanyargós utakkal? Mostanra azonban...
|
1
|
A régi karácsony nélkülözhetetlen eleme, a fiataloknak is tudniuk kell, milyen volt a falusi disznóvágás!Ha nagymamámmal beszélgetek, valahogy mindig azzal zárjuk, hogy semmi értelme sincsen összehasonlítani a régi dolgokat a mostaniakkal, mert annyira mások, persze azt is hozzáteszi ilyenkor,...
|
1
|
Budapestről könnyen megközelíthető kirándulóhely - A Pilis-tetőn jártunk télenTélen is szükségünk van a mozgásra, de azért túl messzire nem szeretnénk menni, hiszen előre tudjuk, hogy nem órákig tervezünk túrázni az erdőben. Nem szeretnénk több időt utazással...
|
1
|
Ezekbe a Budapesti borozókba menjetek randizni! - Romantikus borozókElső randira készülsz egy, még ismeretlen lánnyal, vagy esetleg a feleségedet vinnéd el valami különleges helyre? Fontos számodra a hely hangulata, és hogy az alapzaj mellett tudjatok...
|
1
|
Meghalt Damu RolandMa éjjel, december 27-én virradóra elhunyt Damu Roland színész – tette közzé a szomorú hírt ma reggel a Blikk, amelyet a közeli hozzátartozók is megerősítettek.
|
1
|
Ez az ártalmatlannak tűnő tünet az omikron fertőzés legelső jele-lehet, hogy már nálad is jelentkezett?Sok szakértő szerint a koronavírus járvány ötödik hullámához közeledünk, miközben az omikron variáns soha nem látott sebességgel terjed, betegít meg egyszerre teljes családokat,...
|
1
|
Iskolai aranyköpések irodalom dolgozatokbólA tanári pálya egy csodálatos hivatás. A pedagógusok zseniális kibontakozó elmékkel találkozhatnak, és igyekezhetnek velük megértetni saját szakterületük rejtelmeit és...
|
1
|
Örökbe fogadott kutya a Magyar Honvédség új robbanóanyag-keresőjeLogan, a sanyarú körülményekből kiszabadított belga juhászkutya sikeresen kiállta a próbákat, ő lesz a Magyar Honvédség új robbanóanyag-kereső kutyája.
|
1
|
Szilágyi Liliána: „Bántalmazott az apám. Testileg. Lelkileg. Szexuálisan”- sokkoló vallomás az európai bajnok úszónőtőlSzilágyi Liliánát bizonyára a legtöbben ismerjük, ugyanis fiatal kora ellenére nagyon sok csillogó érmet hozott már el nekünk az úszómedencéből. Most azonban egy teljesen más téma...
|
1
|
A legszebb, legjobb, legviccesebb újévi köszöntőkSzilveszter éjszakáján újévre virradóan igyekszünk minden számunkra fontos embert felköszönteni. Azokat is próbáljuk sms-ben, e-mailben vagy bárminemű üzenet formájában megtalálni,...
|
1
|
Meghalt Babicsek Bernát, a Jóban Rosszban és a Barátok közt sztárja, a Paddy and the Rats harmonikásaÚjév napján, január elsején meghalt Babicsek Bernát, a Jóban Rosszban, a Barátok közt és a Szeress most! színésze, a Paddy and the Rats harmonikása a solymári lakástűzben.
|
1
|
Egy igazi csodavilág: a Bokodi Lebegő FaluMagyarország egyik legkülönlegesebb attrakciójaként tartják számon a Bokodi Lebegő Falu névre elkeresztelt Bokodi-tavat és környékét. Évente sokan látogatnak el ide, hogy megtekintsék...
|
1
|
Mi a szerelem? - A gyerekek megmondják!A gyerekszáj bizony végtelenül őszinte, ráadásul mindenről van véleménye. Korábban már hoztunk Nektek egy gyűjtést arról, hogy mit gondolnak a gyerekek a hitről és Istenről, most...
|
1
|
Közeledik az új hullám? 6454 az új fertőzöttek száma hazánkban, elhunyt 80 betegMagyarországon a beoltottak száma 6 272 718, közülük 5 996 472-en a második, 3 198 951-en pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 6454 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a...
|
1
|
Tavaszköszöntő nárciszünnep a Dél-DunántúlonAlig vártuk, hogy a hosszú és hideg tél után beköszöntsön a tavasz. Nincs szebb ilyenkor mint, a gyönyörű tavaszi virágok nyílását figyelni és csodálni színpompás jelenlétüket,...
|
1
|
Lesz tavasz a héten vagy marad a téli április?Sokakat megdöbbenve ért a vasárnapi hóesés április első vasárnap reggelén, pedig mi előre szóltunk… Vajon a héten is hasonlóakra kell számítani, téli, szeles idő lesz, vagy...
|
1
|
Fájhat, eltorzulhat az arcod, rendellenesség alakulhat ki- ezért kell pótolni a hiányzó fogakatEgy hiányzó fog, hiányos fogazat esztétikusan sem szép, de emellett számos más okot is fel tudunk sorolni, amiért fontolóra kellene venned, hogy most azonnal fogorvoshoz fordulj, és pótold...
|
1
|
Járatot indított a Wizzair a Balaton mellől, SármellékrőlCsaknem másfél évtized után indult ismét menetrend szerinti repülőjárat a Sármellék-zalavári repülőtérről; a Wizzair heti kétszeri járata Dortmundot köti össze a Hévíz-Balaton...
|
1
|
Színház zene és más izgalmak: nyári programok a DunakanyarbanHuszonkét produkcióval, a kísérőprogramokkal együtt összesen 40 eseménnyel várja a látogatókat a Szentendrei Teátrum nyári évada június 30. és augusztus 26. között - közölték a...
|
1
|
Ingyenes előadások is lesznek a Szarvasi Vízi Színház idei évadábanA Trianon című zenés történelmi musicallel veszi kezdetét a Szarvasi Vízi Színház 12. évada június 17-én. A teátrumban a hagyományoknak megfelelően minden nap lesz program augusztus...
|
1
|
Negyed óra alatt le éghetünk, de el is ázhatunk-mutatjuk milyen idő lesz a hétenBeköszöntött a nyár, mostanra bizonyára már mindenki észrevette. Vagy a zümmögő szúnyogokból, vagy a forró levegőből, esetleg abból, hogy egyre nehezebben megy esténként az elalvás,...
|
1
|
Kánikulára felkészülni: mutatjuk heti várható időjárást!Nem kell meglepődni, hiszen nyár van. Mikor máskor süssön a nap, és legyen 30 fokos meleg idő, ha nem most? Egész télen a meleget vártuk, hát meg is érkezett! Mutatjuk, milyen időre lehet...
|
1
|
Az utánozhatatlan bakonyi sertésragu hagyományos receptjeAz igazi, a hagyományos, a semmihez sem fogható bakonyi sertésragu galuskával készül, ezt mi is tudjuk, ezért most pontosan egy ilyen galuskás bakonyi sertésragu receptet hoztunk nektek....
|
1
|
Bújtatott áremelés, avagy így vernek át a boltokban úgy, hogy észre sem veszedMindenféle politikai hangvétel nélkül az árak csak úgy emelkednek, szinte egyik napról a másikra, ez tény, amit biztosan mindenki észrevett. Vagy várjunk csak….előfordulhat az is,...
|
1
|
Kóstold meg Magyarország legfinomabb süteményeit! – Lista a legjobb hazai cukrászdákrólKi ne szeretné a finom falatokat, főleg ha édességről van szó! A magyarok is egyre jobban jeleskednek a gasztronómiai forradalmakban és ez a cukrászműhelyek tevékenységén is egyre jobban...
|
1
|
Egy biztos: Most már kánikula leszBizony a nyár ilyen: meleg és napsütéses. Jöhet hidegfront, vihar, egy-két napnál tovább nem tart az a lehűlés, ami maximum a kinti levegőt tudja kicsit lehűteni, de mit sem segít a benti...
|
1
|
5 mesés kirándulóhely a mesés Bakonyban a nyárraBizony, bizony mi már nagyon készülünk a nyári szünetre, szinte már emeljük is a kezünket, hogy végre odalapozhassuk a naptárunkat. Mondhat bárki, bármit ez az év egyik legjobb...
|
1
|
Visszatérnek a programok a Balatonhoz is: 5 balatoni fesztivál, amit nem hagyhatsz ki idén nyáronAz elmúlt időszak, a tavalyi nyár, és az előtt való sem volt a legkedvezőbb programok szempontjából, hiszen még ha volt is valami szimpatikus esemény, folyamatosan attól kellett rettegni,...
|
1
|
Karikó Katalin kapta az Európai Feltalálói DíjatÉletműve elismeréseként Karikó Katalin biokémikus kapta kedden az Európai Feltalálói Díjat - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az MTI-vel.
|
1
|
Idén is színes programokkal vár a Múzeumok éjszakája!
Június 25-én a Múzeumok Éjszakáját már huszadik alkalommal rendezik meg országszerte, amelyen rengeteg izgalmas tárlatvezetésen, koncerteken és interaktív eseményeken vehetünk részt...
|
1
|
Nem bírod a hőséget? Mutatunk néhány hűsítő tanácsot a meleg ellen!Míg a napsütéses nyár nagyon szép, és legtöbbször alig várjuk már ezt az időszakot a szürke téli napokon, ha túl sok van valamiből az mégsem annyira jó. Ezt a kánikulát,...
|
1
|
Sokan most is visszasírjuk: a világhírű Palma matrac, és a siker titkaPalma, Palma, Palma. Ugye neked is azonnal eszedbe jut az a furcsa illat, és az az íz, amit akkor lehetett érezni, ha valaki szájjal fújva szerette volna pótolni az elszabadult levegőt. A Palma...
|
1
|
Ingyenes koncertek a belvárosban – Izgalmas programok a hangulatos nyárestékhezImádjuk a nyári estéket Budapesten, főleg, hogy ilyenkor életre kel a város és jobbnál-jobb programokkal várnak a város legszebb szabadtéri helyszínein. Nézd meg milyen ingyenes...
|
1
|
Ingyenes strand nyílik Budapesten a Római partonKibírhatatlan hőség van, már kiadtak mindféle riasztást is, de azt hiszem, ezek nélkül is tudnánk, hogy megérkezett a nagybetűs KÁNIKULA. Ilyenkor legjobb lenne csak semmit tenni, és...
|
1
|
Amihez fogható látvány nem sok van a természetben: most rajzanak a szentjánosbogarakA szentjánosbogarakat szerintem mindenki ismeri már egészen kiskora óta. Már csak azért is, mert sok-sok mesében szerepeltek. Azonban ezek a meseszerű lények a valóságban is léteznek,...
|
1
|
Szabad szemmel látható lesz a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a SzaturnuszÖt bolygó, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz látható szabad szemmel az égen péntekre virradóra a Naptól való távolságuk sorrendjében. A ritka jelenségre...
|
1
|
Megérkezik az igazi nyár: kánikula és vihar is lesz- heti időjárás előrejelzésAkármennyire is hihetetlen, de még néhány pislogás és megérkezik a nyár. A héten már a nyár első hónapkára: júniusra lapozzuk a naptárunkat. Búcsút inthetünk a bolondos tavaszi...
|
1
|
Különleges József Attila feldolgozásokat mutatunk a költészet napja alkalmábólBiztosan sokan tudják, hogy a magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én József Attila születésnapján ünneplik. E napon kicsit minden a versekről, a kultúránk eme...
|
1
|
Újra Vígmajális- ingyenes programokkal, rendhagyó 125. szülinapi koncerttelKét év kihagyás után ismét a közönséggel együtt ünnepli a társulat a Vígszínház születésnapját. Május 1-jén a Vígmajális délutáni ingyenes programjain gyerekfoglalkozásokkal,...
|
1
|
Szalmonellások a kinder tojások!- Közleményt adott ki a NébihAz EU több tagállamában jelentettek Salmonella okozta megbetegedéseket, amelyekről bebizonyosodott, hogy a belga Arlon üzemben készült, különféle Kinder csokoládétermékekhez köthetők;...
|
1
|
Milyen idő lesz húsvétkor?- Íme a heti időjárás előrejelzésKicsit kaotikusan alakult az elmúlt időszakban az időjárás, télen sütött a nap, tavasszal viszont inkább hideggel, széllel, és még némi hóval is lehetett találkozni. Frontok jöttek és...
|
1
|
Uniós földrajzi árujelző oltalmat kaphat a csodás herendi porcelánUniós földrajzi árujelző oltalmat kaphat a herendi porcelán egy új, az Európai Unió Bizottsága által közzétett rendeletjavaslat alapján.- írta az MTI hírportálja. A csodás herendi...
|
1
|
Brüsszeli kiállításon mutatják be a magyar filmgyártás 120 éves történetétNagylátószög címmel a magyar filmgyártás 120 évét bemutató kiállítás nyílt szerdán a brüsszeli Liszt Intézetben.
|
1
|
Ezek lettek idén a legszennyezettebb zöldségek és gyümölcsök! Itt a hivatalos lista!Veled is előfordult már, hogy megvásároltál a boltban egy zöldséget vagy egy gyümölcsöt, hazavitted és aztán tisztítás nélkül raktad a helyére, később pedig már nem emlékezel,...
|
1
|
Érkezik végre a napsütötte tavasz a héten? – íme, a heti időjárás jelentésMa végre száz ágra sütő napra ébredhettünk, biztosan sokan megérezték a tavasz friss ízét is a reggeli kávé mellett, de vajon van okunk örömködni, marad ez a szép tavasz idő? Az...
|
1
|
Az élelmiszerárak globálisan 23%-kal emelkednek az idén idén a Világbank szerintAz Ukrajna elleni orosz háború okozta sokk következtében idén meredeken emelkednek a globális energia- és élelmiszerárak - derül ki a Világbank negyedévente ismertetésre kerülő,...
|
1
|
Ez a nyelv ér a legtöbbet a magyar piacon! – Az angol már a múlté!Ugyan az angol tekinthető az első számú világnyelvnek, Magyarországon van egy nyelv, aminek nagyobb jelentősége van a gazdaságot tekintve. A Magyarországon tartózkodó külföldi...
|
1
|
Lombkorona kilátó, Tavirózsa tanösvény- Ilyen Hévíz madártávlatbólHévíz egy igazi varázslatos, település, amit azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni. Világszinten híres gyógyító hatású vizéről, de nemcsak egy kellemes mártózásra érdemes...
|
1
|
Újabb magyar nagyvállalatot számolnak fel! – Távozik a magyar piacról a hűtőipari cég!
Magyarország egyik legnagyobb hűtőipari cégénél, a debreceni Pentafrost Kft.-nél felszámolási eljárás kezdődött. Azt hihetnénk, hogy a vállalat az orosz-ukrán háború hatására...
|
1
|
Kellemes nyárias, vagy inkább zivataros májusi idő lesz a héten? Mutatjuk!Itt a május, ami már igazán tavasz, sőt már majdnem nyár. De vajon milyen időjárással mutatkozik be nekünk ez a hónap? Mutatjuk, milyen időt jósol az Országos Meteorológiai Szolgálat erre a hétre!
|
1
|
Veszélyes: lángra kaphatnak az elektromos vízforraló kannákAz Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálatban tizenhat elektromos vízforraló termékbiztonsági megfelelőségét ellenőrizte a tárca akkreditált...
|
1
|
A héten kánikula lesz: naptejet és esernyőt is tegyetek el!Néhány napja, na, jó hete, de biztosan leemeltem a nagykabátomat a fogasról, és azzal indultam el reggel munkába, most meg már a naptejet kell előkeresni a szekrény mélyéről a lenge...
|
1
|
Kalandos éjszaki pincetúra vulkanikus borokkal a Balaton-felvidékenA Balaton-felvidéke páratlanul mesés övezet, annak is az egyik legszebb helye a Somló hegye. Ez a legészakibb ponton elhelyezkedő Tanúhegy, amit az természet elég messze sodort táraitól,...
|
1
|
Magyarországot sem fogja elkerülni a legfertőzőbb koronavírus-mutáció!Dél-Afrikában egy újabb variáns fedeztek fel, ami minden bizonnyal Magyarországot sem fogja elkerülni, ugyanis már több Európai országban is megjelent. A WHO szerint van min aggódni, ez a...
|
1
|
A tökéletes lekvár titka – Sztárséfek árulták el az aranyszabályokatMindenkivel előfordult már, hogy egy vékony határvonal választotta el a katasztrófát és a sikertől, és a mi a lekvárokat illeti ez gyakran megesik. Hiába áll csak pár hozzávalóból a...
|
1
|
Még lehet jelentkezni a Balaton legjobb strandja címért – Kék Hullám Zászló strandok2022-ben is megrendezi a Balatoni szövetség a hagyományos Kék Hullám Zászló strandminősítést, ahol ötcsillagos zászlót kapnak a legjobbak. A balatoni strandok május 31-ig nevezhetnek a versenyre.
|
1
|
Különös dolgot találtak a Mátraverebély-SzentkútnálEddig nem ismert barlangot fedeztek fel Mátraverebély-Szentkúton, a Novohrad-Nógrád Geopark geológusai a nemzeti kegyhelyen található bazilikától mintegy 500 méterre, egy elhagyott...
|
1
|
Közel 30 ezren fertőződtek meg a hétvégén, elhunyt 392 beteg, indul az oltási akcióhétMeghalt 392, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 27 209 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn,...
|
1
|
A héten megrendezésre kerül a Könyv-bor-jazz fesztivál BalatonfüredenIdén is megrendezik a Könyv-bor-jazz fesztivált csütörtöktől Balatonfüreden. A háromnapos rendezvénysorozat könyvbemutatókkal, borkóstolóval és koncertekkel várja a látogatókat -...
|
1
|
Napozáshoz tökéletes: zsebkönyv automatákkal újítottak a balatoni strandokonEgy ideje már tart a Poket azaz az automatás zsebkönyvek új forradalma a hazai nagyvárosokban, de idén ez a láz a Balatont is elérte.
|
1
|
Lótuszok, tánc, jóga- különleges indiai programokkal várnak a szegedi egyetemi füvészkertbenKözép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera) mellett a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga-, és harcművészeti...
|
1
|
Lesznek meglepetések és riasztások is- időjárás előrejelzés július utolsó hetéreKissé kaotikus egy nyár ez egyik percben verő fényes napsütéssel, tikkasztó forrósággal, másik percben heves zivatar csapkodó villámlással. Mit hoz a nyár második hónapjának...
|
1
|
Augusztus legígéretesebb programja: Cziffra Fesztivál SzentendrénVáltozatos programokkal várja a Cziffra Fesztivál az érdeklődőket augusztusban Szentendrén: a Budapest Ragtime Band egyedi programmal készül, Bősze Ádám és László Ferenc szórakoztató...
|
1
|
Izgalom, móka, kacagás- íme a Balaton 5 legjobb kalandparkjaMóka és kacagás az élet, főleg nyaranta a Balaton partján, és főleg-főleg, ha valamelyik szuper balatoni kalandpark is az utunkba kerül, mi pedig nem tudunk ellenállni a hívogató...
|
1
|
Harangozni vagy nem harangozni? – jogosan tiltották be Balatonberényben a harangszót?Történt ugyanis, hogy egy kedves kis Balatoni településen betiltották a harangozást, mert az zavarta a turistákat, de voltak már gondok a kakassal is. Jogos-e, nem jogos-e? Harangozni vagy nem...
|
1
|
Milyen időjárással nyit a nyár utolsó hónapja? Kánikula, szélvihar, nagy esők? -mutatjuk az előrejelzést!Ez a pillanat is eljött: augusztusra, a nyár utolsó hónapjára lapoztuk a naptárunkat. Bizonyára mindenki kíváncsi rá, hogy milyen időjárással kedveskedik vagy éppen nem annyira...
|
1
|
A magyar divatikon: „Trapper farmer tintakék, mint a kinti mintakép”.Védjegyezett haza fejlesztésű és gyártású farmer, amilyet mindenki szeretett volna, és amilyen a legtöbbünknek volt is, persze csak a nyugati nagy márkák híján, és még a legjobb...
|
1
|
Vörös macskamedve született a Nyíregyházi ÁllatparkbanNegyedik alkalommal született vörös macskamedve (Ailurus fulgens) a Nyíregyházi Állatparkban, a héthetes kölyköt szerdán mutatták be Sóstógyógyfürdőn.-olvasható az MTI hírportálon.
|
1
|
Kánikula napsütéssel, viharok jégeséssel, vagy mindkettő egyszerre- milyen idő vár ránk a héten?Ez a bevezető egy tökéletes hely lenne ahhoz, hogy írjunk egy gyors véleményünkkel színesített összegzést az elmúlt napok, hetek időjárásáról, de igazán nem szeretnénk borzolni a...
|
1
|
Kánikulára fel vagytok készülve? Mutatjuk milyen idő lesz a héten!Valaki siratja, valaki örül neki, hogy elérkeztünk a nyár utolsó naptári hónapja. Te akármelyik oldalon is állsz, nem árt, ha még nem csomagolod el a bikinit és a lenge ruhákat, mert...
|
1
|
Most még olcsónak számít, de a járvány miatt emelkedni fog a fogorvosi beavatkozás áraBár sokan drágállják a fogorvosi kezelések árát, hiszitek vagy sem, Uniós átlaghoz képest nagyon is keveset fizetünk azért, hogy rendben legyenek a fogaink. Nem hiába járnak a határ...
|
1
|
Egyszerű allergia, vagy a koronavírus legveszélyesebb fajtája? Így különböztesd meg!Már régóta nem írtunk a koronavírusról, mert mintha csak egy csapásra eltűnt volna a nyári szünet kezdetén, aminek okát még csak találgatni sem szeretnénk, miden esetre újra...
|
1
|
Meteorológusok: több zöldfelületre lenne szükség, vagy készülni kell a májusi 40 Celsius-fokraTöbb zöldfelületre lenne szükség a városokban: a fővárosi "hőszigethatás" megfigyelései, mérései szerint az árnyékmentes aszfaltutak hőmérséklete akár már májusban 40...
|
1
|
Lesz még napsütés és nyárias idő? Mutatjuk milyen idővel az ősz!Az utolsó nyári hét hideggel sok-sok esővel búcsúzott, olyan egészen ősziesre sikeredett. Vajon folytatódik ez a tendencia, vagy lesz itt még nyári jó idő és napsütés ősszel is?...
|
1
|
Nagyobb a baj, mint gondolnánk: megugrott a vírus koncentrációja a szennyvizekbenTöbb város szennyvizében határozott növekedésnek indult a koronavírus koncentrációja a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a legfrissebb adatokat ismertetve a honlapján.
|
1
|
Ötemeletes falfestménnyel tisztelegnek Karikó Katalin előtt BudapestenÖtemeletes falfestménnyel tiszteleg Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus előtt a Brain Bar jövőfesztivál; a budapesti Krisztina körúton készülő alkotás a szeptember 9-10-i...
|
1
|
Napsugaras őszünk lesz, vagy jönnek a hideg idők? Mutatjuk milyen idő vár ránk a héten!Eddig, ha lehet ilyet mondani egy fél hét után, kegyes volt az ősz hozzánk. Több napsugaras napunk is volt már szeptemberben. Vajon folytatódik ez a tendencia, vagy fel kell készülnünk a...
|
1
|
3 meglepő tanács fogorvosoktól: így lesznek egészségesek a fogaidSzép, egészséges és ápolt fogakat mindenki szeretne, de vajon mi mindent kell ezért tenni? Naponta kétszer fogat mosni? Ennyi az egész, vagy van azért más is? A fogak ápolása ennél sokkal...
|
1
|
Retro vakáció – milyen volt a ’70-es, ’80-as években a nyaralás?Nem voltak luxuskörülmények, egzotikus úticélok, sem gasztronómiai élmények, mégis, megvolt a maga csodálatos hangulata a nyaraknak a ’70-es és ’80-as években. Lángos,...
|
1
|
2 oltással teljesen biztonságban érezhetjük magunkat? - Ez olvasható ki a statisztikából...Jóval kisebb a valószínűsége annak, hogy a Covid-19 vagy szövődményeibe belehal az, aki megkapta az új koronavírus elleni oltás mindkét adagját, mint az, akit egyáltalán nem oltottak be...
|
1
|
Pannónián szelni az utakat…- ezért lett sikeres és bukott meg a legendás márkaA Pannóniát azt hiszem senkinek nem kell nagyon bemutatni. A Pannónia Magyarországon, a Csepeli Motorkerékpárgyárban 1954 és 1975 között gyártott motorkerékpár-márka, ami annak idején...
|
1
|
Megvan a Balaton Fagyija - mutatjuk hol tudjátok megkóstolni a különleges édességetA balatonmáriafürdői Florida Fagyizó hársmézzel, karamellizált mandulával és almával készülő Mézesem nevű fagylaltja lett a Balaton Fagyija verseny idei győztese - derült ki hétfőn...
|
1
|
5 budapesti Vintage bolt, a romantikus elegancia szerelmeseinekAz utóbbi években egyre nagyobb teret hódított magának a Vintage stílus, visszacsempészve a romantikát, a bájt a modern társadalomba. Vannak, akik a könnyed eleganciája miatt kedvelik,...
|
1
|
Mit ne hagyj ki a héten, ha Budapesten jársz?A héten is marad a jó idő, ezerrel tombol a nyár – és ahogy az nyaranta lenni szokott, pezseg az élet is. Épp ezért nem érdemes otthon ülni a négy fal között (legfeljebb a déli...
|
1
|
Kánikula, zivatarok? - Mutatjuk milyen idő várható ezen a héten! (06.21- 06.27)Mostanra már mindenki a saját bőrén érezheti, hogy bizony-bizony megérkezett a nyár. Amilyen hirtelen, olyan nagyon. Ez azt jelenti, hogy a héten már 40 fok körül is táncolhat a...
|
1
|
5 természetes tó Budapesthez közel, ahol csobbanhattok egyet a kánikulábanEgy dolgos, és legfőképpen meleg nap végén nincs is jobb és kellemesebb érzés, mint csobbanni egy hatalmasat egy természete tóban. Hűtsétek le magatokat ti is, törjetek ki a nyüzsiből...
|
1
|
Varázslatos balatoni kolostort alakítanak ki kulturális központtáÁtadták a megújult jezsuita kolostort Balatonalmádi-Vörösberényben. Az épület összművészeti kulturális központként fog működni.- írta az MTI hírportálja.
|
1
|
5 budapesti park, ahol magad mögött hagyhatod egy kicsit a várostBudapest, a magyar főváros, bizony Európa-szinten is nagyvárosnak számít. Ami azt jelenti, hogy rengeteg ember él itt, akik épületekben laknak és tömegközlekedéssel járnak más...
|
1
|
5 különleges tó a Balaton körül, ha egy kis változatosságra vágyszKezdhetnénk úgy ezt a cikket, hogyha unod a Balatont, de hát lehet a Balatont unni? Ugye, hogy nem? Meg a vizet, és a tavakat sem! Inkább kezdjük úgy a cikket, hogyha egy kis változatosságra...
|
1
|
Kihagyhatatlan budapesti programok július 12. és 16. közöttA héten felváltva húzódhatunk be a zivatarok és a tűző nap elől fedezékbe, szerencsére számos szuper elfoglaltságot találni a héten is azokra az órákra, amikor nem a legjobb a...
|
1
|
Már lehet látni a kánikula végét? Heti időjárás előrejelzés következik!Megérkezett a nyár, talán már jobban is, mint reméltük. Mondhatni kibírhatatlan meleg van az ország valamennyi pontján, és a hétvégére igért lehűlés sem sokat segített a dolgon....
|
1
|
Nosztalgikus felvételek: Így élveztük annó a strandot fecskékben és fürdődresszekbenJaj úgy élvezem én a strandot, Ottan annyira szép és jó, Annyi vicceset látok, hallok, És még Bambi is kapható- már te is dúdolod magadban a szállóigévé vált Pancsoló kislányt?...
|
1
|
Gyönyörű, de veszélyes- ezeken a helyeken TILOS a Dunában fürdeni, komoly bírság is jár érte!A Duna gyönyörű, de veszélyes! - hívta fel a figyelmet Budapesti Rendőr-főkapitányság. A Dunában való fürdésért komoly bírságot is kiszabhatnak, de nem ez a legfőbb oka annak, amiért...
|
1
|
Ismét fantasztikus programok várnak július 5. és 8. között, ha Budapesten jársz!A nyár a maga módján a szabadságot testesíti meg. Szerencsére ezen a héten is kitart nyári idő, és persze most is fantasztikus programok várnak, ha a magyar fővárosban jársz –...
|
1
|
Visszatér a kánikula, vagy számíthatunk kibírható melegre is? Heti időjárás előrejelzés!Ezek a nyári napok, hetek időjárás szempontjából eddig elég kaotikusra sikerültek. Azt hiszem minden évben szoktak panaszkodni a nyári időre, de nem ennyire, mint most. Kánikula nagy...
|
1
|
Békéscsaba, Gödöllő és Balatonfüred tarolt az év fagyija versenyen 2021-benFehér Gergő békéscsabai cukrász Bíborka fantázianevű, chilis, szedres, csokis alkotása lett az év fagylaltja a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idei versenyén.- olvasható...
|
1
|
Felvonulás, bemutató, táncház: kezdődik a XII. Martin György Országos Néptáncfesztiválon SzegedenÖt táncegyüttes fiataljai mutatkoznak be, és adnak számot tudásukról a pénteken kezdődő XII. Martin György Országos Néptáncfesztiválon Szegeden - közölte Roboz István szervező az MTI-vel.
|
1
|
Ezt ettük régen nyaranta: íme a tökéletes retro menü akármelyik meleg napraKülönösek ezek a nyári napok, már csak azért is, mert régen mintha nem lett volna ennyire extrém meleg. Ebben a nagy melegben az embernek nem sok kedve van a meleg konyhában robotolni, a...
|
1
|
Megkezdődött a szüreti időszak: komoly veszélyre hívják fel a figyelmet!Megkezdődött a szüreti időszak, fokozottan kell figyelni a mustgáz veszélyeire - hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)...
|
1
|
5 különleges, eldugott őszi túraútvonal- kezdőknek és családoknak is tökéletesAz ősz a kirándulások és a túrák évszaka: ilyenkor csodaszép a természet, ahogyan mondani szokták „felölti a legszebb ruháját”, ezerszínben pompáznak a fák, meg-meg csillan...
|
1
|
8434 új fertőzött, 98 halott, 463-an lélegeztetőgépen, és ez csak a felszállóág...Meghalt 98, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 8434 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán. Hozzátették: eddig 5 981 915 embert...
|
1
|
Szívünk csücske: Kántor, a leghíresebb magyar rendőrkutyaKántor nevéről minden magyarnak hallania kellett, nemcsak azért, mert ő volt minden idők legsikeresebb rendőr kutyája, hanem azért is mert, a róla készült krimisorozatáért annak idején...
|
1
|
20 fok fölé és felkúszik vagy sok eső lesz széllel? Heti időjárás előrejelzésHétfőnként mindig izgatottan vizslatjuk a hétre vonatkozó időjárás előrejelzést, különösen egy ilyen csodálatosan szép, napsütéses őszi hétvége után. Vajon melegebb idő lesz,...
|
1
|
Osztapenko maradhat? címmel rendszerváltáskori fotódokumentációs kiállítás nyíltOsztapenko maradhat? címmel a rendszerváltáskori budapesti szoboráthelyezésekről nyílt fotódokumentációs kiállítás pénteken a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeumának Barokk...
|
1
|
5 szájápolási tipp egy sürgősségi fogorvostól, amit érdemes megfogadniPersze mindenki tudja, hogy mennyit és hogyan kell fogat mosni, senkit sem kell megtanítani erre, de azért mégis vannak olyan esetek, amiket könnyen meg lehetne előzni, egy kis odafigyeléssel....
|
1
|
A koronavírus miatt látogatási tilalmat vezetnek be a klinikákonLátogatási tilalmat vezet be csütörtöktől öt klinikáján a Semmelweis Egyetem a koronavírus-járvány és a szezonális fertőzések elkerülése érdekében - tájékoztatta az intézmény csütörtökön az MTI-t.
|
1
|
Berobbanni látszik: Elhunyt 75 beteg, közel 7000 új fertőzöttet találtakHetvenöt, többségében idős, krónikus beteg meghalt, és újabb 6688 új fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn....
|
1
|
Ennyi zseniális színész elfér egy darabban?- Bella Figura a VígszínházbanAmikor meglátod egymás alatt felsorakoztatva Stohl András, Petrik Andrea, Radnay Csilla, Kovács Patrícia, Wunderlich József és Halász Judit nevét egyetlen színlapon, akkor az első kérdés,...
|
1
|
Növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja, a kórházban lévők száma, és a fertőzöttek száma isNegyvennégy, többségében idős, krónikus beteg meghalt, és újabb 1701 új fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedden. Hozzátették: eddig 5 941 073 embert...
|
1
|
Koronavírus: 4000-nél is több új fertőzöttet találtak, elhunyt 45 betegNegyvenöt, többségében idős, krónikus beteg meghalt, és újabb 4039 fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. Hozzátették: eddig 5 947 085...
|
1
|
Kiszáradt a Szinva, épp, hogy csak csordogál a vízesés LillafüredenAz elmúlt hónapok időjárásának következtében kiszáradt a Szinva-patak lillafüredi szakasza, s mivel ez táplálja az Anna-barlanghoz közeli vízesést így az is épp, hogy csordogál napjainkban.
|
1
|
Újra kötelező a maszkviselés, a munkaadók előírhatják a koronavírus elleni védőoltást- kezdődnek a szigorításokA kormány döntése értelmében a munkaadók előírhatják a koronavírus elleni védőoltást a munkavégzés feltételeként, ha a dolgozók biztonsága ezt kívánja - jelentette be Gulyás...
|
1
|
Idén érdemes lesz időben elkezdeni a karácsonyi vásárlástEgységes iparági álláspont kezd kialakulni az idei szenteste napján érvényes kiskereskedelmi nyitvatartásról. Az ágazati képviselők 2021-ben várhatóan azt javasolják, hogy szenteste az...
|
1
|
Könyv jelent meg Bud Spencerről és Terence Hillről Verhetetlen páros címmelMegjelent Király Levente újságíró Bud Spencer és Terence Hill színészpárosnak emléket állító negyedik könyve, a Verhetetlen páros. A színészek emberi értékeit hangsúlyozó könyv...
|
1
|
5 hely Kelet-Magyarországon, ahová mindenképp érdemes ellátogatnod az ősz folyamánAz őszben kétségkívül a legszebb a természet, amely épp felkészül megújulására. Ehhez azonban a gyönyörű színek mellett hozzátartozik az egyre hűvösebb levegő, a még nem...
|
1
|
Elhunyt 83 beteg, köztük egy 34 éves várandós nő is, 6804 új fertőzöttet találtak Nyolcvanhárom, többségében idős, krónikus beteg meghalt, és újabb 6804 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. Hozzátették: eddig 5...
|
1
|
Elhunyt 214 beteg, 17 834 új fertőzöttet találtak Magyarországon, 3980-an vannak kórházbanKétszáztizennégy, többségében idős, krónikus beteg meghalt, és újabb 17 834 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a hétvégi összesítőjében a...
|
1
|
Hamarosan Magyarországon is lesz molnupiravir koronavírus gyógyszer?Az Európai Gyógyszerügynökség hétfőn közölte, hogy "a lehető legrövidebb időn belül" ajánlani fogja a Merck & Co gyógyszeripari óriásvállalat által a koronavírus...
|
1
|
Elhunyt 123 beteg, 4522-en kórházban, 452-en lélegeztetőgépen, szükségessé válhat a halasztható műtétek elnapolása Meghalt 123, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4588 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedden. Hozzátették: eddig 5 977 908 embert...
|
1
|
Kővé dermedt lakodalmas menet, Mini-Plitvice: Pécs környékének csodaszép titokzatos helyeiA Mecsek lankáin felkúszó Pécs városát minden bizonnyal mindenki ismei. A Dzsámit, a Zsolnay-negyedet, a Bikafejes kutat senkinek sem kell bemutatni. Az ország egyik legdélebben fekvő...
|
1
|
Fran Palermo a Vitkovics Klubban A Vitkovics Alkotóház, a modern művészeti alkotások múzeuma Egerben idén nyáron indította el összművészeti programsorozatát Vitkovics Klub néven, ahol helyet kapnak mind irodalmi,...
|
1
|
Vasárnap startol Jankovics Marcell utolsó filmje, a Toldi„Mostan emlékezem az elmult időkről,
Az elmult időkben jó Tholdi Miklósról...”
Ilosvai Selymes Péter
Vasárnap 19:40-kor startol a Duna Televízió képernyőjén...
|
1
|
Újabb díjjal jutalmazzák Karikó Katalint, nem is akármilyennel!Öt kutatónőnek, köztük a Covid-19 elleni mRNS-alapú oltás kidolgozásában úttörő szerepet játszó Karikó Katalin biokémikusnak ítélték oda idén az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és...
|
1
|
Kopogtat az ősz, vagy egyszerűen csak berúgja az ajtót? Mutatjuk milyen időre lehet számítani a héten!Már a 20. napját számoljuk a szeptembernek, de eddig még sok-sok napsütéses órában volt részünk, az ősz nem mutatta be az igazi arcát, azonban ami késik, az nem biztos, hogy múlik....
|
1
|
A veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdik tárgyalni a képviselők, lehet mégsem olyan jó a helyzet?Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet 2022. január 1-jéig történő meghosszabbításáról szóló kormányzati javaslatot.- olvasható az MTI hírportálon.
|
1
|
5 lépés, hogy felturbózd az immunrendszeredet a koronavírus járvány alattSzándékosan nem azt a cikket adtuk a cikknek, hogy „5 lépés, hogy felturbózd az immunrendszeredet a negyedik hullámra”, mert tudjuk, hogy azzal nagyon sok indulatot kiváltottunk...
|
1
|
Eldugott helyek a Mátrában- ezek a mesebeli kirándulóhelyek téged is el fognak varázsolniHa meghalljuk a szót: Mátra, azonnal a Kékestető 1014 métere jut eszünkbe. Nem véletlenül, az ország legmagasabb pontjával igen nehéz felvenni a versenyt, mi most azért megpróbáljuk, és...
|
1
|
Az év egyik legjobban várt kiállítása: Megnyílt a 2021-es World Press Photo (WPP) kiállításVégre-végre olvastuk az MTI-n, hogy megnyílt a World Press Photo (WPP) kiállítás csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol 151 sajtófotót láthat idén is a közönség.
|
1
|
Kezdődik megint? Több ezer iskola tért át távoktatásra UkrajnábanTávoktatásra tért át mintegy háromezer iskola Ukrajnában, mivel az ott dolgozó pedagógusoknak kevesebb mint a nyolcvan százaléka oltatta be magát koronavírus ellen; közben alig több mint...
|
1
|
Magyarország legszebb kilátópontjai- itt készülnek a képeslapra illő képekAmikor leemelünk egy Magyarország nevezetességeit bemutató könyvet a polcról, a szuveníresnél képeslapokat nézegetünk, vagy egyszerűen csak felpattanunk az internetre, és elkezdünk...
|
1
|
Most még szép idő van, de most már tényleg érkezik az őszi fekete leves?Bár már néhány napja októbert írunk, még mindig süt a nap szinte száz ágra, meddig tart ez? Nézzük az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzését a hétre vonatkozóan!
|
1
|
Nézd meg Magyarország összes nevezetességét egyszerre: Mini Magyarország makettpark SzarvasHajlamosak vagyunk úgy beállítani a dolgokat, mintha hazánkban nem nagyon lenne semmi. Talán koronavírus miatt hozott korlátozásoknak ebben a tekintetben volt egy kis haszna, hogy ebben a...
|
1
|
Elhunyt 31 beteg, 1492 új fertőzöttet találtak, az új megbetegedéseket a delta variáns okozzaHarmincegy beteg meghalt és újabb 1492 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 895...
|
1
|
Art Market Budapesten: képzőművészeti vásár egy nagyon különleges helyenNégy kontinensről 120 galéria, intézmény és művészeti projekt mutatja be több mint 500 magyar és nemzetközi képzőművész és fotográfus több ezer munkáját csütörtöktől...
|
1
|
Hamarosan megkezdődhet a 5 és 11 év közötti gyermekek oltása Pfizer vakcinával?A Pfizer benyújtotta az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelethez (FDA) az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására kifejlesztett koronavírus elleni vakcina sürgősségi...
|
1
|
Kopogtat a negyedik hullám, vagy berúgja az ajtót? Szakértők szerint vészjóslóak az adatokHuszonnyolc, többségében idős, krónikus beteg meghalt, és újabb 2046 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte hétvégi összesítőjében a...
|
1
|
Tudományosan bizonyított: ezek az oltások 90 százalékkal csökkentik az elhalálozástA koronavírus elleni oltások közül a Pfizer/BioNtech, a Moderna és az AstraZeneca 90 százalékkal csökkenti a fertőzés okozta betegség súlyos formájának kialakulását és az...
|
1
|
Életünk egyetlen színes plakáton: Budapest legmenőbb ingyenes kiállításán, az ARC kiállításon jártunk Formabontó, sokat mondó, néha mulattató, megdöbbentő, és mindig-mindig elgondolkodtató. Budapest egyik legmenőbb kiállítása idén újra megnyitotta képzeletbeli kapuit: ilyen a 2021-es...
|
1
|
Koronavírus: vészjósló jelek mindenhol, tényleg nem mutatnak jó dolgokat a számokTovábbra is folyamatosan emelkedik a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a legfrissebb adatokat ismertetve kedden a honlapján,...
|
1
|
Viselj maszkot és akkor mások is fognak!Magyarországon még mindig nincsenek szigorú szabályok a maszkviseléssel kapcsolatban, egyedül egészségügyi intézményekben kötelező a maszk viselése, miközben a koronavírus újabb...
|
1
|
VideókMagyarország érdekességei, Magyarország legszebb tájai, csodálatos kirándulóhelyei, nézd meg te is a legszebb, legjobb, legérdekesebb videókat Magyarországról!
|
1
|